Heti tükör. Ismét meghökkentő történetet produkált az elmúlt napokban a posztszovjet térség. A Ryanair járatának minszki históriájára gondolok, amely még a Belaruszban és a világban egyaránt eldurvult dolgok közepette is sokakat meglepett. Eközben egy orosz párt tagja lett Steven Seagal, Vlagyimir Putyin támogatottsága pedig kétharmados.

A hét első számú botránya a Ryanair Athén és Vilnius közötti járatának minszki kényszerleszállása volt. A világsajtó egyértelműen a belarusz hatalomnak a Kremllel legalábbis egyeztetett akciójának tudja be a történteket, a jelenlegi hidegháborús helyzetben azonban teljesen azért azt a verziót se zárjuk ki, hogy éppen Moszkvát és Minszket akarták valakik e provokációval jégre vinni. Akármi is van a háttérben, Roman Protaszevics mindenképpen eszköznek tűnik ebben a játszmában. A kalandor szellemű blogger ugyanis nem olyan súlyú játékos, akinek az elfogásáért egy ilyen akciót normális időkben bármilyen hatalom megkockáztatna.

„Ma azonban nem normális időket élünk, és a történtek legfontosabb tanulsága, hogy a Kelet és a Nyugat közötti kiélezett, a hidegháborúhoz hasonlóan feszült helyzetben sok minden lehetséges. Köztük olyan lépések is, amelyek nem csak az első, de a második pillantásra is abszurdnak, és irracionálisnak tűnnek”

De emellett is akad még bőven érdekesség és tanulság is ebben a történetben. Az egyik kérdés az, hogy lehet-e hatékonyan szankcionálni egy olyan országot, amelyet lényegében már két évtizede elszigeteltek. Az Európai Unió nemcsak 3 milliárd eurós hitelt és támogatást ajánlott fel az ellenzéknek rezsimváltás esetére, de a Belavia kitiltásával és a Belarusz légtér kikerülésével megpróbál példát is statuálni. Ettől azonban Lukasenko rendszere még nem fog összedőlni. Ha viszont ennél tovább megy, akkor nem lesz népszerű a belaruszok szemében. Mint a Die Welt rámutat, vannak még Brüsszelnek lehetőségei, hiszen a belarusz gazdaság alapvetően Moszkvától függ, ám az export 20 százaléka mégis csak az EU-ba megy. A műtrágya, a vegyipar, a kőolaj termékek, és gépipar exportjának szankcionálása például nagyon fájna.

„Ennek kapcsán azonban szinte minden elemzés felhívja a figyelmet arra, hogy mindez még inkább Moszkva karjába löki az országot. Azért még mielőtt véglegesnek vennénk az integráció elmélyítését, Belarusz betagozódását a birodalomba, ne felejtsük el, hogy a bajban lévő Belavia visszautasította, hogy járatot indítson a Krímbe”

De az is árulkodó, hogy melyik ország miként viszonyul a Belarusszal szembeni szankciókhoz. Az nem meglepő, hogy a lengyelek és a litvánok ennek szorgalmazásában is az élen járnak. Mint ahogy az sem, hogy európaibb akar lenni az uniós országoknál Ukrajna. Annak ellenére túlteljesít, hogy ezzel önmagát is rendesen lábon lövi. Arról nem is beszélve, hogy végképp elrontja a kapcsolatot Oroszország és Magyarország mellett még egy szomszédjával is. A törökök ugyanakkor saját gazdasági érdekeiket vagy a Turkish Airlines érdekeit követve tompíttatták a NATO Belarusszal kapcsolatos álláspontját, amelyből így kimaradt a szankció kifejezés, a politikai foglyok szabadon bocsájtásának a követelése és a teljes elszigetelés is.

„A történet azonban messze nem csak Belaruszról szól, amely most inkább az új hidegháború egyik harcmezője”

Olyannyira, hogy mint a NATO főtitkárának kijelentése is mutatja, megpróbálják Oroszországot is minél jobban belerángatni a konfliktusba. De nem csak Oroszországra akar a Nyugat nyomást gyakorolni Belaruszon keresztül, hanem Kínára is. Mint arra egyik elemzésében az ukrán videó blogger, politikus Anatolij Sarij felhívja a figyelmet, már Ukrajna destabilizálódása érzékenyen érintette az új selyemút biztonságát, amelynek most egyik kulcsfontosságú pontja Belarusz. Már ameddig az ország stabil. Az elemző rámutat, hogy a Nyugat ezt a stabilitás olyan kis országokon keresztül próbálja megingatni, mint a Kína és a közép-kelet-európai térség közötti 17+1-es együttműködésből a Ryanair gép sztorija előtt kilépő Litvánia, vagy éppen Ukrajna, és természetesen Lengyelország.

„De legalább ilyen fontos esemény volt, sőt fontosabb az orosz-amerikai csúcstalálkozó bejelentése”

Vlagyimir Putyin és Joe Biden június 16-án találkoznak Genfben, és mint a svájci Le Temps megállapítja, a nehéz kezdet, a „gyilkosozás”, az orosz nagykövet hazarendelése után  legutóbb a két külügyminiszter reykjavíki tárgyalása már azt mutatta, hogy van esély a feszültség csökkentésére. Annak ellenére, hogy a két politikus között már a „gyilkosozás” előtt sem volt meg a kémia. Jelezte ezt a 2011-es találkozójuk is, amelynek során az akkor alelnök Biden megjegyezte: „Ahogy az Ön szemébe nézek, az jut eszembe, hogy Önnek nincs lelke.”

„Persze, zajlott az élet ezen kívül is. Így Varsó és Kijev nehezen emésztette meg, hogy Washington a nem az ő, hanem a német érdekeket tolerálta akkor, amikor felhagyott az Északi Áramlat bővítésének blokkolásával. Ráadásul Kijev megsértődött amiatt is, hogy nem hívták meg a NATO legközelebbi csúcstalálkozójára”

De a Levada Központ felmérése szerint március óta 63-ról 67 százalékra nőtt azoknak az oroszoknak az aránya, akik helyeslik, ahogy Vlagyimir Putyin elnök kormányozza az országot, míg Mihail Misusztyin miniszterelnök teljesítményével a megkérdezettek 59 százaléka elégedett. Ez három százalékpontos növekedést jelent. Közben Putyinnak január óta négy százalékponttal 29-ről 33 százalékra emelkedett a sokat emlegetett bizalmi indexe is. Csak a mihez tartás végett, az elítélt ellenzéki politikus, Alekszej Navalnij bizalmi indexe az elmúlt négy hónap alatt 5-ről 2 százalékra, a tavaly júliusi szintre esett vissza.

„S végezetül még egy érdekesség, egy Putyin-barát, az Igazságos Oroszországot, Az Igazságért, illetve az Oroszország Patriótái csoportokat felölelő baloldali pártszövetség arca lesz Steven Seagal”

Az évek óta Oroszországban élő, az állampolgárságot 2016-ban megkapó egykori harcművész ünnepélyes keretek között kapta meg párttagságát.