„Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van,
hanem oda, ahova majd érkezik.”

Szerelem és forradalom

2022. dec. 26.
Földeák Iván

MEGOSZTÁS

Margó. Földeák Iván arról mesél, ami még lábjegyzetben sem kerül bele az irodalom annaleseibe. Ezúttal ismét az októberi forradalom és az azt követő évtizedekbe kalauzol bennünket. Az olvasóink előtt feltehetően ismeretlen, ám a maga korában nagyon is ismert Borisz Lavrenyovot idézi meg. A kor tipikus alkotója ő, akinek a tehetségével nincs gond, műveit azonban sokáig áthatja a hivatalos propaganda. S hogy miért is érdemes megismerni a munkásságát? A forradalmi elhivatottság írásaiban lírai és romantikus stílussal párosult. Azok közé az írók közé tartozott, akik nem akarták hétköznapi módon látni és láttatni a forradalmat. „A negyvenegyedik” című, egy szép mesterlövész lány és egy fehérgárdista tiszt tragikus szerelmét elmesélő kisregénye alapján készült film Cannes-ban is nagy sikert aratott.

„Kalandos és igazságkereső természete más pályát jelölt ki számára” #moszkvater

„Kalandos és igazságkereső természete más pályát jelölt ki számára”
Fotó:Wikipédia

A Gutenberg-galaxis akkoriban, közel hatvan esztendeje még messze volt. Boldogan merültem bele a könyvek csodás világába. Ha pedig filmet akartam nézni, a legizgalmasabb filmalkotások stáblistájában mindig előkelő helyet foglalt el az író, akinek műve alapján a filmet leforgatták. És bár ismertem a történetet, a film mindig adott hozzá pluszt.

Ám egyszer az történt, hogy előbb láttam a filmet, és csak utána olvastam a kisregényt, amelyből a film készült. Igaz, azt a művet első, 1926-os némafilm változata utána jeles rendező, Grigorij Csuhraj vitte celluloid szalagra, és a szerepeket az orosz színházművészet olyan kiemelkedő nagyságai játszották, mint Oleg Sztrizsenov és Izolda Izvickaja.

A film története roppant egyszerű, mint általában a remekműveké. Vöröskatonák menekülnek a fehérek elől. Csónakjuk viharba kerül, és az Aral-tó egyik szigetére csak az elragadóan nőies mesterlövész lány, Marjutka, és az őrizetére bízott fehérgárdista tiszt, egy jóképű főhadnagy menekülnek ki. Egy halászkunyhóban húzzák meg magukat, és mit tesz Isten, pontosabban a polgárháború vihara, egymásba szeretnek.

„Ám a forradalom nem tűri az érzelmeket. Megjelenik egy hajó. A fehérgárdista tiszt, látván, hogy harcostársai vannak rajta, a vízbe veti magát, hogy visszatérjen övéihez. Marjutka pedig, szerelmében csalódva, ám hitét megőrizve lelövi a férfit”

A film 1956-ban jelent meg a mozikban. A fehérgárdista tiszt szerepében Oleg Sztrizsenov ragyogó alakítást nyújtott. És nem csak ebben a filmben.  Később unalmas óráimban láttam a „Rambó”-kat, ahogy Silvester Stallone végigpüfölte ellenfeleit a ringben, ám ahogy Sztrizsenov játszotta a Jack London novellájából készült filmben „A mexikói”-ban a profi bokszolót, az valami egészen más volt. Világhírű író igaz története egy nagy színész hitelével megerősítve. Semmi hollywoodi túlzás, szívfacsaró érzelemtenger, és a végén az elkerülhetetlenül, a naiv nézőt szíven ütő happy end. Sztrizsenov később olyan klasszikusokban mutatta meg tehetségét, mint „A kapitány lánya”, a „Fehér éjszakák”, „A  pikk dáma” és még sorolhatnám.

„A filmet 25 millióan látták. A Cannes-i filmfesztiválon 1957-ben az eredeti forgatókönyvért, humanizmusáért, és magas szintű költőiségéért különdíjban részesült”

New York Magazin, a Le Parisien címoldalán Izolda Izvickaja arcképével jelent meg, Párizsban a művésznőről kávézót neveztek el, és a zsűri elnöke Jean Cocteau kiemelt figyelemben részesítette a ragyogó szépségű színésznőt, és szívesen fényképezkedett vele.

Izvickaja élete sajnos tragikusan ért véget. Elvált alkoholista színész férjétől, és 1971-ben 38 évesen holtan találtak rá lakásában. Férje, Eduard Bredun, akinek életét szintén az alkohol mérgezte meg, mindössze 13 évvel élte túl. Na de térjünk vissza a nagysikerű filmhez, pontosabban annak irodalmi alapanyagához.

Ki volt a szerzője a kisregénynek, amelyből a forgatókönyv íródott? Borisz Lavrenyov (1891-1959) élete kalandosan indult.  Herszonból, a Fekete-tenger partjáról, mint gimnazista felszökött egy hajóra, ahonnan szülei megkeresésére már egy itáliai kikötőben olasz carabinierik szedték le, és juttatták haza. Kalandvágyó természete mellett írói tehetsége hamar megnyilatkozott. Bár a moszkvai egyetem jogi karára jár, novelláit, verseit, kritikáit sora közlik a herszoni és moszkvai irodalmi lapok. Később a forradalom hű katonájaként aligha szívesen emlékezik vissza rá, hogy Balmottal, Brjuszovval és Blokkal együtt a XX. század tízes éveiben egy ideig a „Költészet szuterénja” nevet viselő egofuturista költői csoport tagja.

„Kalandos és igazságkereső természete más pályát jelölt ki számára”

A világháborúban ő is ott van a fronton, a hazáját szolgálja. Amikor kitör a februári forradalom, nyomban mellé áll. A moszkvai garnizon törzsfőnöke, de az októberi fordulat kissé megzavarja, s hazatér szülővárosába Herszonba. Gyorsan ráeszmél, hol a helye, s belép a Vörös HadseregbeTurkesztánban harcol, Taskent városparancsnoka, páncélvonat parancsnok, frontújságokba ír, sokoldalú tehetségét kiélve karikatúrákat és rajzokat is publikál.

1924-ben robban be az irodalmi életbe három kisregényével: „A szél”„Csillagok színe” és a „A negyvenegyedik”. Közülük az utóbbi kelt nagyobb visszhangot. Mi rejlik a furcsa cím mögött? A kisregény hősnője, Marjutka negyven fehérgárdistával végez, mígnem döntenie kell, megkegyelmez szerelmének, vagy teljesíti forradalmi küldetését. Az utóbbit választja.

„A szerző a szokatlan szerelmi történet miatt a kortársi kritikától kapott hideget és meleget”

„Jogunk van-e elsiratni egy fehér tisztet?” – vetették a szemére. Érvként felrótták nem proletár származását. Megbírálták, hogy nincs elég osztályöntudata, s gyorsan besorolták az „útitárs írók” közé. Az olvasók és az írótársadalom viszont elismerte tehetségét. A forradalmi elhivatottság írásaiban lírai és romantikus stílussal párosult, azok közé az írók közé tartozott, akik nem akarták hétköznapi módon látni és láttatni a forradalmat, s ez találkozott az irodalom híveinek elismerésével.

 Lavrenyov mindig vonzódott a szokatlan, egzotikus helyzetek és történetek iránt, később ezért egyes opponensei ráütötték a ponyva, bulváríró bélyeget is.

A forradalom és a polgárháború éveit felidéző regényét és kisregényeit  viszont a mércének számító Gorkij nagyra tartotta. Kortársaihoz hasonlóan Lavrenyovnak is komoly fenntartásai voltak a NEP-korszakkal szemben, féltette a forradalmat a kapitalizmus visszatérésétől s ezt egyik kötetében („Bomlott kisregények”) nem rejti véka alá.

„Mint drámaíró 1928-ban mutatkozik be <Leszámolás> című darabjával”

Mindig vonzódott a tenger iránt, ám fiatalkorában rossz látása miatt nem vették fel a tengerészeti iskolába. A matrózélet így is élete végéig megmaradt kedves témájának. Ez a darabja az „Auróra” forradalmi szerepének felmutatása mellett (főhőse a hajó kapitánya) az értelmiségi meghasonlását sem hallgatja el. A csatahajót nem sikerül az ellenforradalmároknak felrobbantaniuk, az egyik tengerésztiszt féltékeny felesége akadályozza ezt meg. A darabot egyszerre mutatják be Moszkvában és Leningrádban, és három évtizedig repertoár darabja a szovjet színházaknak.

Lavrenyov beleveti magát az irodalmi közéletbe, aktív tagja lesz a Vörös Hadsereg és Flotta Irodalmi Csoportosulásának (LOKAF), és Konsztantyin Trenyovval valamint Vjacseszlav Ivanovval a kor egyik lejelentős színpadi szerzőjévé növi ki magát, ő vezeti a Szovjet Írószövetség drámaíró szakosztályát is.

„Romantikus természete arra ösztönzi, hogy kisregényt írjon a sarkkör meghódításáról, megörökíti a spanyol nép szabadságharcát is a polgárháborúban a fasizmus ellen. Nem maradt hűtlen örök szerelméhez, a tengerhez, számos novellában mutatja be az új szovjet flotta matrózainak életét”

Az már természetes, hogy amikor kitör a honvédő háború, önként jelentkezik katonai szolgálatra. A központi lapokat tudósítja a baltikumi, északi- és fekete-tengeri hadműveletekről. Elbeszéléskötetének a sokatmondó „A baltiak rágyújtanak” címet adja, míg fekete-tengeri élményeit „Dal a fekete-tengeri matrózokról” című, több színházban egyszerre játszott darabjában idézi fel. A háború végeztével elsősorban mint drámaíró van jelen az irodalmi életben, de vállalja – nem mindig szerencsésen – a közéleti szereplést a publicisztikában.

Munkásságát, noha tehetségével nincs gond, áthatja a hivatalos propaganda, egy ideig teljes mellszélességgel a párt szolgálatába áll. Egyik optimista hangvételű színművéért Sztálin-díjat kap. Néhány évvel később a példáját követő szerzőket éles kritika éri, komoly vita alakul ki a szovjet irodalom rákfenéjéről, a „konfliktusmentességről”. Beköszöntenek a hidegháború évei.

„<Amerika hangja> című darabja a Nyugat nyíltan szovjetellenes propagandáját bírálja”

Később adózva a kor divatjának életrajzi drámákat ír, többek között Lermontovról. Amellett, hogy népszerű színműíró, fordítóként is megmutatja tehetségét, francia színpadi szerzőket és közép-ázsiai prózaírókat fordít.

Utolsó jelentős alkotói tervét már nem tudja megvalósítani. Az olvadás korának felszabadító hatását tükröző, a szovjet bürokráciát kigúnyoló szatirikus verses színdarabja, a „Fej nélküli lovas” befejezését váratlan, 1959. január 7-én bekövetkező halála akadályozza meg.

A legsikeresebb kisregényéből „A negyvenegyedik”-ből készült színdarabot még halála után fél élvszázaddal is játszották orosz színházakban, mi több, zenés változatban is. „Hetedik útitárs” című kisregényéből, „Szemet szemért” címmel filmet forgatnak, amelyben a forradalom végén kibontakozó vörös terrort bírálja.

A Lavrenyov kisregényéből készült népszerű Csuhraj filmet itt nézhetik meg:

.embed-container { position: relative; padding-bottom: 56.25%; height: 0; overflow: hidden; max-width: 100%; } .embed-container iframe, .embed-container object, .embed-container embed { position: absolute; top: 0; left: 0; width: 100%; height: 100%; }

Akit az első, 1926-os némafilm változat érdekel, az itt tekintheti meg

.embed-container { position: relative; padding-bottom: 56.25%; height: 0; overflow: hidden; max-width: 100%; } .embed-container iframe, .embed-container object, .embed-container embed { position: absolute; top: 0; left: 0; width: 100%; height: 100%; }

MEGOSZTÁS

Földeák Iván
Pályámat „külügyérként” kezdtem az Írószövetség nemzetközi osztályán. Huszonhárom esztendőt töltöttem az írók rokonszenvesen békétlen családjában, s közben mint fordító eljegyeztem magam az orosz irodalommal, kultúrával. A rendszerváltás után a szükség arra késztetett, hogy pályát váltsak. Felvettek a Magyar Országgyűlés sajtóirodájára tanácsosnak, majd a sors kirepített Brüsszelbe, ahol szintén sajtótitkárkodtam. Telt-múlt az idő. Hazatérve ismét felfedeztek, mint fordítót, írót. Másfél méter az általam fordított és írott művek hossza könyvtárszobám polcán. Írásaim száma ezernél is több. Örülök, hogy élek, hogy még tudok dolgozni, hogy még vannak barátai az írott szónak, akik előítélet nélkül nézik a hozzánk egyre közelebb kerülő nagyvilágot. Köszönet nekik az érdeklődésért. Amíg lehet, szeretném szolgálni őket.

Hozzászólások kikapcsolva

    KAPCSOLODÓ CIKKEK

    LEGUTÓBBI CIKKEK

    CÍMKÉK