Kezdőlap » Gazdaság » Repül a MyWay?
A MyWay budapesti járata sajnos tiszavirág-életűnek bizonyult #moszkvater

Repül a MyWay?

Felfüggesztette budapesti járatait  a grúz légitársaság

A MyWay budapesti járata sajnos tiszavirág-életűnek bizonyult #moszkvater
A MyWay budapesti járata sajnos tiszavirág-életűnek bizonyult

Nemrégiben még arról írhattunk, hogy a kínai Hualing Group által alapított grúz MyWay Airlines több európai desztinációi között a budapesti járatát is elindította. Ez nem csak az üzleti élet szereplőinek volt örömteli hír, de a járatindítással fővárosaink, Tbiliszi és Budapest között, közvetlen összeköttetés létesült, heti három alkalommal.
A budapesti járat sajnos tiszavirág-életűnek bizonyult. A Budapestre történő repülést a légitársaság ugyanis felfüggesztette, és a kijevi, harkovi, római járatok is hasonló sorsra jutottak. A légitársaság athéni járata, mely november végétől üzemelt volna, már el sem indult – tudhatjuk meg a turizmus.com napokban megjelent cikkéből.
Véleményem szerint nem lehet kockázatmentesen megkezdeni ennyi desztinációra a repülést még jó logisztikával sem, hiszen kezdetben csak két B737-800 gépből álló flottával kívánták megvalósítani az üzemelést. Pedig feltételezhetjük, hogy előzetes piactanulmányok profitot prognosztizáltak. A téli repülés számottevően költségesebb a nyáriénál. Említést érdemel a jégtelenítés költsége, ami igen magas és biztonsági szempontból elengedhetetlen. Rossz időjárás vagy további késés esetén előfordul, hogy a jégtelenítési procedúrát ismételni is kell a felszállást megelőzően. És akkor ott van még az időjárás okozta késésekből adódó többletköltség és a magasabb üzemanyagfogyasztás ténye. Továbbá a téli időszakban tradicionálisan alacsonyabb járattöltöttséggel kell számolni, a kezdeti időszakról nem is beszélve. Egy esetleges technikai meghibásodás esetén a korlátozott géppark a menetrendet egészét felboríthatja.
Bizakodásra adhat okot az a tény, hogy a légitársaság tel-avivi járata még üzemel.
Az előre megvásárolt jegyek árát a MyWay – az európai szabályok szerint –, visszatéríti.
A légicégnek érdemes lehet újra startolnia egy újabb, komolyabb háttérmunkát és további tőkésítést követően, míg a repülési engedélyek birtokában vannak. Ha figyelembe vesszük azt is, hogy a hétvégén új elnöke lett Grúziának, Szalome Zurabisvili személyében, akinek első hivatalos útja Brüsszelbe vezet, akár még politikai döntés is születhet a MyWay felkarolására. De még egy grúz nemzeti légitársaság alapítása sem kizárható, melynek főbb útvonalai biztosan európaiak lennének.

Pályafutásom mindvégig Oroszországhoz, illetve a posztszovjet térséghez kötődött és kötődik mindmáig. Tanulmányaimat Oroszországban végeztem, majd a légiközlekedés területén helyezkedtem el, kezdetben a Malév moszkvai külképviseletén, később a Malév FÁK térségbeli piackutatásáért feleltem. Egy szakmán belüli váltást követően a Pulkovo légitársaságot, majd annak jogutód cégét, a Rossiya Airlinest képviseltem Budapesten. Dolgoztam az Ukrán-Magyar Üzleti Klub vezetőségében is, annak – az ukrajnai elhúzódó válság miatt bekövetkezett – megszűnéséig. Az utóbbi években kisvállalkozóként folytatom pályafutásomat, különböző cégekben vagyok jelen. A moszkvater.com társalapítója és stratégiai tanácsadója vagyok. Hobbim a főzés, régi álmom egy vendéglátóipari egység üzemeltetése.