„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Varga György írása a #moszkvater.com számára
„A moldovai államfőválasztás és a vele együtt megszervezett népszavazás nem az ország előtt álló problémák megoldását, hanem azok elmélyítését eredményezte”
Fotó:EUROPRESS/Daniel MIHAILESCU/AFP
Mindkét országban kormány és ellenzék évtizedek óta viszi előre az EU-kapcsolatok erősítését, a pillanatnyi EU-grúz, EU-moldovai viszony (Brüsszel és Washington viszonya a kormányzó pártokhoz) nem a két ország valós teljesítményét tükrözi. Grúzia úgy lett az EU és az Egyesült Államok fekete báránya, Moldova pedig mintademokrácia, hogy a grúz mutatók a politikai jogok, a korrupció és a gazdasági mutatók terén évek óta jobbak, mint Moldovában, vagy Ukrajnában. Az Európai Bizottság éves ország értékelő anyagai is ezt tükrözik.
„Moldova és Grúzia teljesen különböző külpolitikát folytat az ukrajnai háború kezdete óta: nemzeti érdekek védelme vagy felsorakozás – az alkotmány ellenében is – a globális Nyugat Oroszország-politikájához. Grúzia az első, Moldova a második utat járja”
Ennek megfelelően alakult az úgynevezett politikai Nyugat viszonya is a választási eredményekhez. Moldovában „minden rendben zajlott”, az EU-ra hivatkozva rendezett népszavazás gyenge eredménye pedig az EU és a moldovai hatalmi elit értékelése szerint orosz beavatkozásnak köszönhető, mint ahogy a szuverenista külpolitikát folytató grúz kormánypárt győzelme is orosz befolyás eredménye, hiszen más, a globális Nyugat által elfogadott racionális magyarázat nem lehet rá a 12 százalékos gazdasági növekedés ellenére sem.
Mára a Nyugat eldöntötte mindkét szovjet utódállamban, mely politikai erőket tekinti partnernek. Azoknak minden politikai, pénzügyi és kommunikációs támogatást megad, míg az ellenpólust szankcionálja, negligálja és igyekszik ellehetetleníteni. A Nyugat nem kívánja elfogadni a grúz és moldovai realitást, mint kiinduló alapot a két ország külpolitikájának alakításában. Ez a realitás a szovjet utódállamiság, az Oroszországgal való közös határ (Grúzia esetében), a közös kultúra, nyelv, vallás, a gazdasági érdekek, tíz- és százezres számú rokoni, baráti kapcsolatok.
„A nyugati kommunikációs narratíva mindkét országra választási kényszert erőltet. Dönteniük kell, „prosperáló európai jövőt vagy putyini szatellit szerepet” szeretnének. Saját, országspecifikus grúz vagy moldovai út lehetősége – kiegyensúlyozott viszony minden irányban – fel sem merül a nyugati döntési központokban”
2023 decemberében, Moldovával egy időben Ukrajna – háborúban álló országként, végleges határai és népessége ismerete nélkül – meghívást kapott az EU-csatlakozási tárgyalások megkezdésére. Grúzia nem méltó erre a státuszra, mert nem áll háborúban Oroszországgal, sőt nem csatlakozik a Nyugat radikális, önsorsrontó szankciós politikájához sem. Az hogy 49. a korrupciós listán, miközben Moldova a 76., Ukrajna a 104., az nem számít, mint ahogy az EU saját ország-jelentései sem a társadalom, a gazdaság és üzleti környezet állapotáról.
„A moldovai államfőválasztás és a vele együtt megszervezett népszavazás nem az ország előtt álló problémák megoldását, hanem azok elmélyítését eredményezte”
Maia Sandu hivatalban lévő elnök és az általa kezdeményezett népszavazás támogatásához összehangolt támogatást nyújtott a politikai Nyugat. Több tucat magas szintű látogatásra került sor a 27-ek Európájából Moldovába, köztük Ursula von der Leyen bizottsági elnök október 9-én tett látogatása, aki 1,8 milliárd EUR pénzügyi támogatást ígért Moldovának. Október 8-án az Európai Parlament ítélte el az ellenzéket, október 14-én az EU Külügyminiszterek Tanácsa fogadott el szankciókat ellenzéki politikusok ellen – ezzel is üzenve a moldovai társadalomnak, kit (nem) támogat Brüsszel.
Az ellenzéki pártok a referendum államfőválasztással egy időben történt megrendezésével nem értettek egyet, és azzal sem, hogy a kormánypárt a népszavazással megkerüli az alkotmány megváltoztatásának 2/3-os parlamenti többségét, mivel nincs ilyen támogatása. A népszavazáson nem azt a kérdést tették fel, hogy akarja-e az állampolgár országa EU-csatlakozását, hanem azt, hogy „támogatja-e az alkotmány parlament általi megváltoztatását az EU-csatlakozás céljából?”
„A moldovai államfőválasztás és EU referendum tartalmi eredményei nem nagyon jelennek meg a nyugati médiában”
Az államfőválasztáson az ország területén élő szavazók többsége nem Maia Sandu hivatalban lévő államfőre, hanem Alexander Sztojanoglo, a Szocialista Párt államfőjelöltjére szavazott (aki Kelet és Nyugat között kiegyensúlyozott külpolitikát ígért).
– Az EU-csatlakozással hivatkozott népszavazáson az ország területén élők többsége NEM-mel szavazott.
– Moldova 32 járásából 25 járás lakossága NEM-mel szavazott.
– A Dnyeszter-melléki szeparatista terület moldovai állampolgárságú lakossága 69%-ban NEM-mel szavazott.
– A Gagauz Autonómia lakossága 95 százalékban NEM-mel szavazott.
– A referendumon az IGEN-ek csekély többségét (50,38:49,62 arány) a Nyugat-Európában és Észak-Amerikában szavazók hozták, ahol az ellenzék nem kapott megfigyelési lehetőséget.
„Oroszországban és nyugaton kb. fél-félmillió moldovai dolgozik. Előbbiek számára 2 szavazó helyet létesített a kormány, mindkettőt Moszkvában, s 10 ezer szavazócédulát biztosítottak, míg a nyugati országokban élők számára 232 szavazóhely nyílt, ahová 800 ezer szavazócédula került”
A Nyugat-Európában és Észak-Amerikában leadott szavazatokkal az államfőválasztáson Maia Sandu győzött és a népszavazás is e szavazatokkal (kb. 11 ezer szavazattöbbséggel) eredményesnek bizonyult. A referendumon Moldova választásra jogosult állampolgárainak csak 24,8 százaléka mondott IGEN-t, így egyes alkotmánybírák sem tartják legitimnek az eredményt.
Mi volt az EU érdeke, hogy megszavaztattak egy többszörösen megosztott társadalmat egy olyan kérdésről, mely lehet soha, vagy csak évtizedek múlva lesz napirenden? Elfogadná-e a Nyugat, ha Oroszországban leadott szavazatok döntöttek volna Moldova keleti stratégiai fő irányáról, miközben az országban élők az ellen szavaztak?
„A grúziai parlamenti választások várható eredményét a politikai Nyugat már a választás előtt opponálta”
A Grúziai Álom kormánypárt 12 százalékos gazdasági növekedést tud felmutatni, és 54 százalék szavazattal megnyerte az október 26-i parlamenti választásokat. Négy ellenzéki párt összesen 37 százalékot kapott. A Grúziai Álom külpolitikája nem felel meg a politikai Nyugat elvárásainak; a grúz nemzeti érdekeket követi és nem hajlandó ismételten háborút kezdeményezni Oroszországgal, mint tette azt a Nyugat által támogatott Mihail Saakhasvili 2008-ban.
16 évvel az orosz-grúz háború után Grúziának sikerült egy modus vivendi-t elérni Oroszországgal, mely második legnagyobb külkereskedelmi partnere, annak ellenére, hogy nincs diplomáciai kapcsolat a két ország között. A grúz társadalom fél a háborús időszak visszatértétől, és kiegyensúlyozott külpolitikában érdekelt, s ezt az irányt próbálja vinni Irakli Kobakhidze miniszterelnök és elődje Irakli Garibashvili is. Az ellenzék kemény magja ellenben az EU szankciókhoz történő teljes csatlakozást követel, ami a globális Nyugat privilegizált partnereivé teszi őket.
„Látva a grúz külpolitikai egyensúlyozást, az Európai Parlament már 2022 júniusában szankciókat javasolt a grúz kormányfő ellen az orosz kapcsolatok <félreérthető, kétértelmű> folytatása miatt”
Az USA a „külföldi finanszírozás átláthatóságáról” szóló 2024. májusi törvény miatt szankcionálta a grúz kormányt. Az EU befagyasztotta az integrációs folyamatot, így jelezve, mely politikai erőket látná szívesen a parlamenti választások után. A választások előtt az Európai Parlament határozatot fogadott el Grúziáról, melyből kiderül, hogy Brüsszel a demokráciát a hivatalban lévő grúz kormánytól félti. 13-13 EU ország külügyminiszterei október 21-én (választások előtt), majd október 28-án (választások után) bírálták a jelenlegi kormány politikáját, illetve a választások „nem európai normáknak megfelelő” lebonyolítását.
A nyilatkozatok mögött az ukrajnai háborút abszolutizáló országok állnak. A választások eredményét az ellenzék és az őket támogató Nyugat nem ismeri el, s mellettük áll a grúz államfő is. Salome Zurabisvili elnökasszony francia diplomatából, Franciaország grúziai nagykövetéből lett grúziai politikus. Azonosulása a Nyugat és a nyugati finanszírozású NGO-k, pártok álláspontjával nem meglepő. A grúz kormány szerint a háborúpárti nyugati elit kívánja megdönteni a kormányt és bevinni Grúziát egy újabb grúz-orosz háborúba.
„Miért izgatta fel a washingtoni és brüsszeli döntéshozókat a <külföldi finanszírozás átláthatóságáról> elfogadott grúz törvény, ha közben orosz beavatkozásról beszélnek?”
Azért mert a Nyugat megbízhatónak nyilvánított partnerei ilyen NGO-kban találták meg politikai és egzisztenciális hátterüket, rajtuk keresztül kötődnek nyugati partnereikhez és kerülnek finanszírozásra projekteken, ösztöndíjakon keresztül. „A grúz társadalmat 90%-ban nyugatról (EU, USA) finanszírozott NGO-k dominálják.”
„A nyugati döntéshozók kritikátlanul hivatkoznak ezen NGO-k jelentéseire, értékeléseire. Az NGO-k mérvadó szerepet játszanak a Grúziáról és Moldováról külföldön alkotott kép alakításában: ha képviselőik vannak hatalmon (Moldova) – akkor minden jó, ha ellenzékben (Grúzia) – akkor minden rossz”
Ha nem a nyugati támogatottságú politikai erők a választások győztesei, akkor a vereség magyarázata az „orosz beavatkozás.” A globális Nyugat kettős beszédet folytat: miközben elfogadhatatlan (orosz) külföldi beavatkozásról nyilatkozik, támadja a grúz kormányt a transzparencia általános megteremtése miatt. Washington és Brüsszel a nyugati beavatkozás lehetőségét nyitva szeretnék hagyni saját támogatottjaik és saját grúziai befolyásuk fenntartása érdekében.
„Grúzia és Moldova belpolitikai destabilizálása mögött a globális Nyugat posztszovjet térségben aktivizált térnyerési törekvései rajzolódnak ki. A két ország között fontos különbség, hogy Moldovában az USA és EU finanszírozású NGO-k képviselői hatalmon vannak, Grúziában pedig ellenzékben”
Washington és Brüsszel az október 26-i parlamenti választásokat szerette volna az Európa-párti és a „Putyin-szatellit erők” közötti megmérettetésként megjeleníteni, kihasználva az ukrajnai háborút.
Mindkét szovjet utódállam lakossága és politikai pártjaik alapvetően támogatják az Európai Unióhoz való csatlakozást. Moldovában a hatalmi elit – az ország alkotmányosan semleges státusza ellenére! – elfogadja a Nyugat által ráerőltetett választási kényszert, s benne az Oroszország elleni blokkhoz csatlakozást (szankciós politika, kapcsolatok szüneteltetése), míg Grúzia egy kiegyensúlyozott EU integrációs folyamatban érdekelt, önveszélyes oroszellenes szankciók nélkül.
Az EU mindkét ország lakossága számára egy jobb anyagi jólétet és a munkavállalás szabadságát jelenti, miközben sokasodnak a kételyek az EU felé az ukrajnai háború folytatása mellett elkötelezett eszkalációs politika és az európai folyamatok militarizálása miatt. A globális Nyugat intézményei úgy várják el 3-4 milliós, Oroszországtól is függő helyzetben lévő országok abszolút politikai lojalitását, hogy közben nem mutatnak megértést az okozott problémák iránt.
„Washington és Brüsszel ma csak arra gondol, hogyan gyengíthető Oroszország, s mindent e célnak rendel alá – a moldovai és a grúz népek érdekeit is”
A moldovai hatalmi elit támogatja a globális Nyugat Oroszország irányában megfogalmazott céljait az államot minden területen ellenőrzés alatt tartó, EU és NATO országot képviselő román állampolgárokon keresztül. Román állampolgársággal rendelkezik az államfő, a miniszterelnök, a parlament elnöke, a külügyminiszter, az alkotmánybírák, a miniszterek és állami szervek vezetőinek többsége, a kormánypárti parlamenti képviselők többsége, a titkosszolgálatok igazgatója.
Az erőltetett, a globális Nyugat érdekei mentén végrehajtott EU-integráció – lásd az ukrajnai háború importálása az EU-ba – nem segíti Grúziát és Moldovát sem; az etnikailag, nyelvileg, vallásilag megosztott, történelmileg szeparatista régiókkal is bíró posztszovjet országok lakosságát megosztja az a döntési kényszer, amit a Nyugat rájuk erőltet. „Aki nincs velünk, az ellenünk van” – ott szankcionálunk – hivatkozva a Nyugat finanszírozta NGO-k értékeléseire.
Az erőltetett és az EU által támogatott moldovai népszavazásnak valódi legitimitása nincs, mivel az ország területén élők a hivatalban lévő államfő újraválasztása ellen szavaztak és nem támogatták az általa kezdeményezett EU-népszavazáson feltett kérdést sem. A referendum nemhogy segítette volna Moldova két speciális régiójának (Dnyeszter-mellék, Gagauzia) országon belüli integrációját, hanem a szeparatista tendenciákat erősítette.
„Maia Sandunak a népszavazás megrendezésével a moldovai társadalom keleti és nyugati irányultságú elkülönülését, a szeparatista és az autonóm területek központi kormányzattal való szembenállását, valamint a hazai lakosság és a külföldön élő diaszpóra megosztottságát sikerült formailag is megerősítenie”
Az EU-tisztségviselők és a moldovai kormány nyilatkozataiból az látszik, hogy mind Brüsszel, mind Chisinau lemondott a Dnyeszter-mellék területi reintegrációjáról és a Gagauz Területi Autonómia EU-konform elfogadásáról; a chisinaui pro-román politikai erők a Romániával való egyesülés akadályát, Brüsszel és Washington pedig a moldovai semlegesség nem kívánt garanciáját látják bennük.
„A globális Nyugat számára Moldova semlegessége akadály, mert az ukrajnai háború során hangoztatott nyugati szlogenek szerint „a semlegesség Oroszország érdekeit szolgálja.” Az ország EU tagjelöltként és NATO partnerként történő de facto militarizálása folyamatban van”
Moldova és Grúzia állampolgárai látják, hogy – párhuzamosan a háborúban álló Ukrajnával – országuk EU-tagságának kérdése a globális Nyugat geopolitikai térnyerésre irányuló törekvésének és nem az ország valós teljesítményének köszönhető. Grúzia állampolgárai tisztában vannak vele, hogy nem az Ukrajnáét és Moldováét meghaladó teljesítményük elégtelen szintje az akadálya EU-integrációjuk folytatásának, melyet kormány és ellenzék egyaránt támogat, hanem a grúz kormány szuverén külpolitikája, amit a Nyugat nem tolerál. (A jelenséget Szerbia esetében is láthatjuk.)
„Ukrajna nyertese a moldovai referendumnak, hiszen számára Moldova és Grúzia destabilizálása a menekülési út egyik változata. A háború és az Ukrajna körüli válság nemzetköziesítése nélkül Kijev hamarosan realizálhatja a háborús vereséget. Minél nagyobb a káosz az orosz érdekszférában, annál jobb Ukrajnának és támogatóinak”
Nyugaton pedig folytatódhat a russzofóbia: minden kedvezőtlen folyamat mögött az orosz beavatkozás keresendő. Az EU és a NATO Grúzia és Moldova kizárólagos orientációs pontja kíván lenni, s nem hajlandó osztozni egy kiegyensúlyozott kapcsolatrendszerben Oroszországgal, bármennyire is közvetlen orosz érdekeket érint saját szomszédságának jövője, valamint az EU és a NATO határok kiterjesztése Oroszországig.
Moldova és Grúzia geopolitikai helyzetének realitásai pragmatikus, a szuverén államok érdekeinek megfelelő külpolitikát és kormányzati cselekvést igényelnek egy olyan bonyolult geopolitikai helyzetben, melyben világpolitikai makro szereplők feszülnek egymásnak a 3-4 milliós országok nagyságrendjét jóval meghaladó stratégiai célok mentén.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
Krötinger says:
Nevetséges lenne, de inkább sírni való, hogy ,,a Nyugat” mennyire elvesztett minden realitásérzéket. A legitim grúz kormány és a grúz társadalom demokratikus mivoltát megkérdőjelezik – Szíriában viszont egy dzsihadista, az Iszlám Állam kistestvérének
is beillő terroristacsőcseléket ünnepelnek úgy, mintha egy demokratikus, demokratizalo erőről lenne szó. Itt mindenki teljesen meg van őrülve? Nincs az európai
külpolitikában a már beteges Putyin- fixacio mellett semmilyen más, realista vezérelv? A
jövőben tényleg csak az döntsön egész
országok, népek sorsáról, hogy (vélhetőleg)
mi árt Putyinnak, mivel lehetne
meggyengíteni? Arról már nem is beszélve, hogy ugyan miért lenne jó az Európának és mennyiben állna az európai polgárok vitális érdekében, hogy még több Európával szomszédos állam destabilizálódjon és háborús vagy polgárháborús harctérré váljon. Európa és az EU szemmel láthatóan véglegesen búcsút intenek az európai civilizáció olyan vívmányainak, mint a béke, a humanizmus és az élet univerzális tisztelete.