Bár az általános vélekedés szerint Kazahsztán az az állam, amely altalajában a Mengyelejev-táblázat minden egyes eleme megtalálható, a felszíni gazdagságot megkapargatva az ország gazdaságának számos visszássága tárul elénk. Ugyanis hiába gazdag szénhidrogénekben az ország, ez a kincs a nyersolaj és a földgáz feldolgozása nélkül jóval kevesebb hasznot hoz.

Mint ismert, a január 2-án a cseppfolyósított földgáz árának drasztikus emelése miatt a nyugati Mangisztau tartományban kezdődő tüntetések hamar az egész országra kiterjedő zavargásokká eszkalálódtak. A helyzet annyira elfajult, hogy a kazah kormányzat a keleti NATO-ként ismert ODKB-hoz fordult segítségért, a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete pedig azonnal döntött is békefenntartó csapatok küldéséről. Ám rövid időre félretéve a helyzet politikai elemzését, érdemes megvizsgálni a mangisztaui tiltakozások hátterét, azaz elmerülni a kazah olaj- és gázipar rejtelmeiben.

Oroszország után a posztszovjet térség második, becslések szerint 30 milliárd hordós olaj készletével, illetve Oroszország és Türkmenisztán után a harmadik legnagyobb, 3 billió köbméteres bizonyított földgáz tartalékával Kazahsztán kétségtelenül globális szinten is meghatározó szereplő a szénhidrogének kitermelésében.

„Az OPEC+ tagjaként közel 1,7 millió hordós felhozatalával a világ napi kőolaj szükségleteinek 2 százalékát fedezik a kazah olajkutak, míg éves szinten a kitermelés meghaladja a 80-90 millió tonnát”

Mégis ennek ellenére az országban mindössze három nagyobb olajfinomító, a pavlodari, az atiraui és a simkenti működik, amelyek még mind a szovjet időszakban létesültek. A 2021-es adatokat vizsgálva a felszínre hozott 85,7 millió tonna olajból mindössze 17,1 millió tonnát dolgoztak fel a kazah finomítók, összesen 13,1 millió tonna olajterméket előállítva. Tehát az éves kitermelés 80 százaléka feldolgozatlanul kerül felhasználásra, illetve exportálásra.

„Utóbbi üzletekben jelentős szerep jut Nurszultan Nazarbajev két vejének, Timur Kulibajevnek és Kajrat Saripbajevnek, akik az egykori elnökhöz kötődő kapcsolataikat kihasználva jelentős magánvagyont tudtak összeszedni ezekből a műveletekből, és Kazahsztán leggazdagabbjaik közé kerültek”

A földgáz esetében sem jobb a helyzet, ugyanis az egész nyugati országrész szükségleteit a még 1973-ban, szintén a Szovjetunió által felépített zsanaozeni gázfeldolgozó üzem szolgálja ki. Az ország maradék felének ellátását részben az amalgengyijszki üzem, részben pedig az oroszországi finomítók biztosítják. A zsanaozeni üzem továbbá építése óta nem esett át semmilyen modernizáción, és a már meglévő felújítása helyett a tulajdonos KazMunajGaz is inkább egy új létesítmény felépítése mellett döntött. Bár a napokban kibontakozó tüntetések hatására az építési munkálatokat felgyorsítják, ez mégis jól mutatja a szektor alapvető problémáit.

„Ráadásul idén január 1-jétől a gáz értékesítése piaci alapon és elektronikus úton történik, ez pedig az árak növekedéséhez vezetett, miután a feldolgozók a lehető legmagasabb literenkénti áron kívánták eladni a cseppfolyósított gázt (LPG). A korábbi hatósági ár ugyanis állítólagosan az önköltséget sem fedezte, így a szektor csupán veszteséget termelt”

Ám ezzel az üzemanyagként és főzéshez használt folyékony földgáz – az LPG és a palackos gáz összetétele megegyezik, csak az LPG-t az autókban nagyobb nyomáson (25-30 bar) kell tárolni, míg a PB palackokban csak 6 bar a nyomás – a kazah társadalom jelentős rétegei számára a 120 tengés, azaz nagyjából 90 forintos áron immár túlságosan drágává vált, és ez az említett tüntetések kitöréséhez vezetett. Összehasonlításképp a helyi minimálbér 60 ezer tenge, amely körülbelül 45 ezer forintnak felel meg.

Ahogy Sztanyiszlav Pricsin, az IMEMO RAS Posztszovjet Tanulmányok Központjának vezető kutatója rámutatott, a területi sajátosságok miatt az üzem- és kenőanyagok minősége is régiónként erős hullámzást mutat, miután a töltőállomások ellátása egyenetlen. Ennek következtében pedig a regionális árkülönbségek jelentősek Kazahsztánban. Pricsin szerint nehéz megállapítani pontosan, mi volt a logika a cseppfolyósított gáz árának egy év alatti megduplázása mögött, de nem véletlen, hogy az első tiltakozásokra a mangisztaui régióban került sor, ahol a személyautók 90 százaléka a benzinnél háromszor olcsóbb cseppfolyósított földgázzal üzemel.

„Úgy véli, Kazahsztán a posztszovjet térség egyik sikeres fejlődési modellje, ám a sikerből vajmi keveset érez a kazah lakosság többsége. Ugyanis a siker haszna a hatóságokhoz közel álló emberek egy szűk csoportjánál csapódik le, illetve az állami bevételek főképp Nur-Szultanban és Almatiban koncentrálódnak”

A több tíz milliárd dolláros befektetések, és a nyugati vállalatok érdekeinek szinte teljes kiszolgálása mellett mindenképp hatalmas hiba volt a vezető elit részéről, hogy az úgymond kedvező elbírálásért cserébe egyfajta ellentételezésként nem kérte a kazah kőolaj és földgáz feldolgozó infrastruktúra fejlesztését, illetve modernizációját. Mindezeken túl a szénhidrogén bevételek egyenlőtlen eloszlása miatti társadalmi feszültségek nem is csoda, hogy január elején felszínre kerültek. Ám az ezt követő eszkaláció már egy másik cikk témája.