„Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van,
hanem oda, ahova majd érkezik.”
hanem oda, ahova majd érkezik.”
Pimen ortodox pátriárka (jobbra) kisérője a Pravdát olvassa egy nemzetközi kongresszus szünetében Moszkvában, 1971-ben
Fotó:EUROPRESS/Sputnik/Valeriy Shustov
Aligha van olyan küzdelem a történelemben, amely annyira egyenlőtlen feltételekkel zajlott volna, mint a Szovjetunió Kommunista Pártjának és az Orosz Ortodox Egyház hetven éven át zajló párharca. Mint korábbi cikkünkben bemutattuk, ez a harc változó hullámzással folytatódott mindvégig, csúcspontja pedig 1931. december 5-re tehető, amikor is Sztálin parancsára a moszkvai Megváltó Krisztus-székesegyházat felrobbantották, hogy a helyére felépítsék a Szovjetuniót szimbolizáló gigantikus Szovjetek Palotáját. És bár a megalomán építkezésből végül nem lett semmi – a székesegyház köveit beépítették a közeli metró megállóba, a helyére pedig a Moszkva uszoda került , az ateista propaganda azonban változó intenzitással tovább folyt.
„Ám ahogy a náci Németország által megszállt területeken újra megnyitották a templomokat, hirtelen milliók tódultak ezekre az imahelyekre, amiből Sztálin és csapata azonnal levonta azt a bölcs következtetést, hogy a harcias ateista propagandával fel kell hagyni, ha maguk mellett akarják tudni az orosz nép egészét”
Fontos ugyanakkor hozzátenni, hogy a Szovjetunióban nem csak az ortodox egyházat üldözték korábban, így más közösségek is súlyos vérveszteségeket szenvedtek ebben a harcban. A legkitartóbbnak azonban kétségtelenül az orosz ortodox keresztények mutatkoztak. Így a húszas években a szovjethatalomhoz való hűség Szergij metropolita képviselte politikájával szemben – főleg a voronyezsi és tambovi területen – szakadár vallási mozgalmak bontakoztak ki.
„Ennek volt egyik legismertebb képviselője Alekszej Buj voronyezsi püspök, aki semmiféle megalkuvásra nem volt hajlandó az állam és egyház viszonyában”
A hívei önálló egyházat szerveztek, az „Igazi Ortodox Egyházat”, saját gyakran vándor papjaikkal, akiket a szergiji patriarkális egyházon kívül szenteltek pappá. Ennek a „sivatagi egyháznak” persze nem voltak épületei, hívei különféle helyeken, magánlakásokban, remetelakokban és barlangokban jöttek össze. De több kevesebb sikerrel a többi egyház is igyekezett megszervezni a maga föld alatti mozgalmát. A kevesebb itt sajnos igen sokszor azt jelentette, hogy vezetőiket letartóztatták és táborba küldték, ez történt az „igazi ortodox keresztények” vezetőivel is.
„E hányattatások után persze okkal számítanánk arra, hogy a Szovjetunió a ’80-as évek végére a világ egyik legateistább országa lett. Viszont a rendelkezésre álló adatokból egyértelműen kitűnik, hogy a szovjet ateista államvallás valójában rendkívül alacsony hatásfokkal működött”
Ezt támasztja alá az International Social Survey Programme (ISSP) 1991-es felmérése, amely megállapította, hogy az orosz társadalom 38 százaléka hisz Isten létezésében, amely nagyjából megegyezik az európai átlaggal. Ebben az átlagban pedig nemcsak a keleti blokk országai szerepeltek, hanem azok a nyugati országok is, ahol mélyen beágyazott a vallás a közgondolkodásban. Ám ami igazán meglepő, hogy a rendszerváltás után Oroszországban valóságos vallási reneszánsz kezdődött, ami nemcsak a moszkvai Megváltó Krisztus-székesegyház újjáépítésében mutatkozott meg, hanem a statisztikákban is. Ugyancsak az ISSP keretében készítettek felmérést 1998-ban és 2008-ban, amelyek azt mutatták, hogy
„azoknak az aránya, akik hisznek Istenben, előbb 46, majd 56 százalékosra ugrott, amivel az oroszok bekerültek az Európai legvallásosabb harmadba”
Különösen érdekes képet mutat emellett az ateisták regionális megoszlása Oroszországban. A 2010-es népszámlálási adatokból kiderült, hogy az ateizmus inkább Oroszország keleti területein népszerű, szemben a nyugati, európai területekkel, ahol mindenütt 20 százalék alatt van az ateisták aránya. Ennek az okaira persze számos magyarázat létezik, így könnyen lehet, hogy a szovjet ateista államvallás csak azokon a területeken ért el sikereket, ahol a hagyományos egyházak kevésbé voltak jelen és a természeti vallásoknak nagyobb volt a szerepük.
„Ráadásul úgy látszik, hogy a vallási buzgalom erősödése mostanra trenddé vált Oroszországban”
Így egy 2017-es felmérés szerint Oroszországban három év alatt a felére, 26-ról 13 százalékra csökkent az ateisták részaránya, miközben a hívő és a „valamennyire vallásos” válaszadók aránya 53 százalékra nőtt. Az igazsághoz tartozik ugyanakkor, hogy a vallásosság erősödése mellett az egyházi intézményes előírások életvitelszerű követőinek száma már nem nőtt, így még az önmagukat erősen vallásosnak tartó oroszok között sem ritka, aki nem tart böjtöt és nem jár templomba. Az egyházi intézményekbe vetett bizalom csökkenését mutatja, hogy 2017-ben a 2005-ben mért 42-ről 28 százalékra csökkent azon megkérdezettek aránya, akik szerint az egyháznak befolyásolnia kellene az állami döntéshozatalt.
„Mindennek alapján okkal mondhatjuk azt, hogy a szovjet ateista államvallás – amit természetesen hatalmas anyagi juttatásokban részesült – rendkívül sikertelennek bizonyult”
Ennek az okait már többen is kutatták, az egyik népszerű elmélet szerint a problémák éppen az ateizmus nyílt, és olykor gátlástalan propagálásában keresendők, amivel csak felerősítették az egyénekben a hitet, mint kapaszkodót. Ennél azonban valószínűleg sokkal pontosabban mutat rá a valóságra az a vallásszociológiai elmélet, hogy a vallás ma is azokban az országokban kifejezetten erős, ahol gyenge a szociális háló.
„Vagyis – ellentétben Marx és Lenin állításával – nem a kizsákmányoló rétegekkel szembeni harc reménytelensége erősíti fel az emberekben az Istenbe vetett hitet, hanem az általános köz- és anyagi biztonságérzet hiánya”
Erre jó példa az Egyesült Államok is, ahol a nyugati országokhoz képest nagyon erős a vallás szerepe. Ez viszont kétségtelenül rámutat arra, hogy a Szovjetunióban sosem sikerült megteremteni azt a szociális biztonságot, aminek hatására a vallás veszíthetett volna jelentőségéből. Így pedig már egyáltalán nem volt meglepő, hogy a rendszerváltás után – úgy ahogy régen – újra megteltek a templomok Oroszországban.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
