//Az ateizmus, ha államvallás lesz

Az ateizmus, ha államvallás lesz

MEGOSZTÁS

Miért támadták akkora erővel a szovjet kommunisták a vallást, miközben Marx, Engels és Lenin kifejezetten figyelmeztetett, hogy ez csúnyán visszaüthet?

„A vallásos előítéletek ellen rendkívül óvatosan kell harcolnunk: sokat ártanak azok, akik a harc hevében megsértik a vallásos érzületet. Propagandával, felvilágosítással kell harcolni. Ha kiélezzük a harcot, felingerelhetjük a tömegeket, az ilyen harc megszilárdítja a tömegek vallási elv szerinti megoszlását, a mi erőnk pedig az egységben van. A vallásos előítéletek legmélyebb forrása a nyomor és a tudatlanság, ezek ellen a bajok ellen kell nekünk harcolnunk” – mondta el Lenin 1918. november 19-én a munkásnők első összoroszországi kongresszusán, amikor még senki nem sejtette, hogy

„néhány hónap múlva megkezdődik az orosz ortodox egyház és a kommunisták több mint hét évtizedes küzdelme. De miért is harapózott el ennyire ez a konfliktus?”

Habár napjainkban viszonylag széles körben elterjedt az a tévhit, hogy az ateizmus fő teoretikusa Karl Marx és Friedrich Engels volt, a két filozófus valójában nem ezen a területen alkotott újat. A vallásról alkotott nézeteik igen nagy mértékben Ludwig Feuerbachtól származtak, aki szerint a vallás nem más, mint a fantasztikum visszatükrözése az ember fejében (a filozófus nem akarta sosem megszüntetni a vallást, ehelyett a vallási elv megújulását szerette volna elérni).

„Hasonlóan, Marx és Engels is többször figyelmeztetett arra, hogy az üldözés nagyon csúnyán visszaüthet, mert – mint ahogy Engels írja az Anti-Dühringben – ez a vallásokat vértanúsághoz és meghosszabbított élettartamhoz segíti”

Mégis, a forradalmi Oroszországban igen gyorsan államvallássá lett az ateizmus, ami elsősorban abból fakadt, hogy a hatalomra került Orosz Szociáldemokrata Munkáspárt (Bolsevikok) nagyon gyorsan összeütközésbe került az Orosz Ortodox Egyházzal. Az előbbiek leginkább a cárizmus támogatóit látták az előbbiekben, ami a polgárháborúba süllyedő országban azonnal ellenséggé tette nemcsak a többi ortodox (grúz, ukrán, örmény) egyházat, hanem a katolikusokat, a protestánsokat és más keresztény csoportokat is. A szovjet állami ateizmus – vagyis a goszatyeizm, az állam (goszudarsztvo) és az atyeizm (ateizmus) szavak összevonásából – kifejezetten antiklerikális éllel indult, ugyanis

„az állami vezetés a polgárháború közepette ateista propagandával nem akarta maga ellen hangolni a széles paraszti tömegeket, amelyek körében erőteljes támogatókra találtak a fenti egyházak”

A polgárháború végeztével azonban a szovjet felső vezetés azonnal nekilátott az ateista propaganda terjesztésének, amelynek zászlóshajója az 1925-ben alakult Militáns Ateisták Ligája lett, amelynek alapítói Jemeljan Jaroszlavszkij vezetésével az 1922-től kiadott Istentelen (Bezbozsnyik) című lap szerkesztői közül kerültek ki. Ez a lap már nem állt meg a klérus támadásánál, immáron a Szovjetunióban honos vallásokat vette célba, többnyire gunyoros (így a hívők számára kifejezetten sértő) stílusban. Sokat elmondanak a Liga propagandájának természetéről a szervezet által a munkásoknak készített Istentelen a munkapadnál című havilap címlapjai, melyen a munkások hol talicskáról dobják ki Jézust a borával és kenyerével a szemétdombra, hol Jahvét ábrázolták egy szemmel és tfilinnel a fején.

„De olyan kiadásokat is találhatunk, ahol Jézus tömény szesszel itatja az apostolokat az utolsó vacsorán, míg azok részegen fetrengenek”

A Liga ráadásul óriási állami támogatásokat kapott, ezért gomba módra szaporodni kezdtek a vidéki szervezetei. Így lassan a nagyobb gyárakban, kolhozokban és oktatási intézményekben is megvoltak a helyi szervezeteik (összesen 96 ezer ilyen helyi irodájuk volt), amivel el sikerült érni, hogy 3,5 millióan csatlakoztak hozzájuk. Ami viszont az „eredményeket” illeti, már korántsem dicsekedhetett sokat ez a szervezet. Így a húszas évek végén a Liga elnöke, Jarovszlavszkij elismerte, hogy az ország 130 millió lakosa közül csak alig 10 millió szakított a vallással.

A szovjet állam második nagy rohama az egyházak ellen a húszas évek végén bontakozott ki, amiben nagy szerepe volt annak, hogy az 1928-ban kezdődő kollektivizálási hullám idején az Orosz Ortodox Egyház kezdetben ellenállt a kisajátítási törekvéseknek.

„Az egyház ekkor szórólapon kezdte terjeszteni, hogy a szovjet rezsim maga az Antikrisztus, amely eljött, hogy bélyeget nyomjon a parasztok homlokára, ezért arra kérte őket, hogy álljanak ellen”

A kommunisták válasza sem maradt el. Az elsőre 1929 tavaszán és nyarán került sor, amikor több vallásellenes szabályozást is elfogadtak. Egy rendelettel megnövelték a helyi hatóságoknak az egyházközösségek élete felett gyakorolt ellenőrzési jogot, majd egy újabb rendelettel korlátozták a „hitbuzgalmi egyletek” tevékenységét. Mit jelentett ez a gyakorlatban? Innentől a hitbuzgalmi igények kielégítését meghaladó tevékenységeket a büntető törvénykönyv körébe sorolták, aminek csak egyik része volt, hogy „a tömegek vallási előítéleteinek az állam gyengítésére irányuló kihasználását” háromévi szabadságvesztéstől halálbüntetésig terjedő büntetéssel sújtották. Ugyanebben az évben bevezették a folyamatos ötnapos munkahetet is (öt nap munka, egy nap pihenés), kiiktatva a vasárnapot, mint az egész lakosságra érvényes pihenőnapot.

„Mindez azonban csak előjátéka volt egy még határozottabb támadásnak. Pár hónap múlva elrendelték a harangok lefoglalását, mondván, a harangszó sérti a városok és a vidék széles ateista tömegeinek a nyugalomhoz való jogát”

Majd megkezdődött a templomok bezárása, amit jól jelez, hogy az adatok szerint 1930-ban csak egy nap alatt 6715 templomot zártak be vagy romboltak le. Ám az eredmény ismét katasztrofálisra sikeredett. A vallásellenes hadjárat nyomán parasztzavargások- és lázadások bontakoztak ki, ami miatt a kommunista vezetésnek meg kellett hátrálnia. Így miután Sztálin megírta híres cikkét a Pravdában (Akiknek a siker a fejükbe szállt), a központi bizottság elmarasztalta „a vallásos előítéletek elleni harcban megnyilvánuló tűrhetetlen eljárásokat, különösen a templomoknak a lakosok hozzájárulása nélkül való bezárását”.

„Ennek azonban végül semmiféle hatása nem lett, ugyanis innentől a templomokat az épületek ódonsága vagy egészségtelen állapota, vagy adótartozás ürügyével zárták be”

A végeredmény: 1936-ra már csak 15.835 működő ortodox templom maradt az ország területén (a forradalom előtti szám 28 százaléka), 4830 mecset (a forradalom előtti szám 32 százaléka) és néhány tucat katolikus templom. De jól jelzi a klérus elleni harcot, hogy míg 1914-ben 112 ezer lelkipásztor volt, addig 1936-ra már csak 17.857-en voltak nyilvántartva. Mindebben jelentős szerepe volt annak, hogy a pópákat megfosztották hivatali jogaiktól, így nem vállalhattak fizetett munkát, így azok nem tehettek mást, mint felcsaptak vándorpópának. A harmincas évek ateista hadjárata azonban ismét csúnyán visszaütött. A később megsemmisített 1937-es népszavazás kimutatta, hogy a felnőtt lakosság 70 százaléka továbbra is hívőnek mondja magát.

„Ám az államvallássá váló ateizmusnak egy másik, már-már végzetes következménye is lett: egyre több hívő fordult a rendszer ellen, ami súlyos veszélyt jelentett a náci Németország támadása közepette”

Nem csoda, hogy Jaroszlavszkij 1941-ben irányt váltott és figyelmeztetett a hívők elítélésének veszélyeire, ennek viszont már semmilyen hatása nem lett a hívők gondolkodására. Ahogy a náci megszállók a Szovjetunió területére léptek, a templomokat újra megnyitották, így újra milliók özönlöttek ezekre az imahelyekre. Látva ezt, Sztálin utasítást adott, hogy azonnal vessenek véget a vallásellenes propagandának, de a Militáns Ateisták Ligáját is feloszlatták, beleértve a szervezet által kiadott lapokat is.

„A vallással szembeni húzd meg-ereszd meg politikája aztán a második világháború után is folytatódott. Ugyan a harmincas évekhez hasonló ateista hadjáratra már nem került sor, a klérus tagjai továbbra is gyanúsnak számítottak, ezért folyamatosan megfigyelték őket”

Hasonlóan, a hívő emberekre nehezedő nyomás is csökkent. Míg korábban a puszta vallásos hit elég volt ahhoz, hogy valaki gyanússá váljon a hatóságok számára, addig a második világháború utáni időkben ez már „csak” negatív pont lett karrier szempontjából. És bár mai szemmel ez utóbbi is kifejezetten irritáló hozzáállás volt a hatalom részéről (különösen azért, mert ezzel párhuzamosan az állam és egyház szétválasztását hirdették), kétségtelen, hogy ez már önmagában hatalmas előrelépés volt a harmincas évekhez képest.

„De a szovjet ateista államvallás átalakulását mutatja az is, hogy a korábbi ateista lapok már nem indultak újra – Jaroszlavszkij később egy cikkében még a vallásos Dosztojevszkijt is méltatta -, ezzel a gunyoros rajzok terjesztése is lekerült a napirendről”

Ellenben a tudományos igényű ateista könyvekből egyre többet adtak ki, ami egyfajta házi olvasmányuk is lett a párttagoknak. Majd lassan az ország tudóstársadalma is egyre nyíltabban hangoztatta vallási nézeteit, így a Szovjetunió összeomlása előtti évekre Joszif Kriveljov, az ország legnagyobb ateista vallástudósa maradt az egyetlen olyan gondolkodó az Orosz Tudományos Akadémia Filozófiai Intézetében, aki szerint Jézus a valóságban nem is létezett (a gondolkodónak több könyve is megjelent magyar nyelven). Kriveljov 1991-es halálával így az ateista államvallás is kimúlt a Szovjetunióban.

(Cikkünk következő részében azzal foglalkozunk, mennyire volt hatással az ateista propaganda a társadalom gondolkodására a Szovjetunióban)

MEGOSZTÁS

Külpolitikai elemző, közgazdász, politológus. Korábban a Magyar Nemzet napilap, jelenleg a Magyar Hang hetilap külpolitikai újságírója, emellett számos tudományos cikk szerzője. Angolul, szerbül és horvátul beszél. Elsődleges területe a Balkán és annak politikai-gazdasági viszonyai, különös tekintettel az ex-jugoszláv országokra. Másodlagos területe a Közel-Kelet, emellett a világ konfliktus-övezeteivel foglalkozik. Tudományos tevékenységének fókuszában a politikaelmélet áll, ezen belül a politika matematizálási módszereit kutatja.