//Miért győzött Azerbajdzsán?
Azeri zászlóval ünneplő tömeg Baku központjában 2020. november 10-én #moszkvater

Miért győzött Azerbajdzsán?

MEGOSZTÁS

A kezdeti várakozásokkal szemben Azerbajdzsán nemcsak területnövekedést ért el Karabahban, de egyben meg is nyerte az 1988 óta időközönként újra-újra fellángoló konfliktust. A győzelem azonban elképzelhetetlen lett volna az elmúlt 30 év konzekvensen a hadsereget újjáépítő programja, és a modern harcászat ismerete nélkül. Ám e háborúnak politikai ára is van. Míg Baku részben kiszolgáltatta magát Ankarának, addig a jereváni elit székébe kerülhet a számos elszalasztott lehetőség és hibás döntés.

Hidegkuti Konstantin írása a #moszkvater.com számára

Azeri zászlóval ünneplő tömeg Baku központjában 2020. november 10-én #moszkvater
Azeri zászlóval ünneplő tömeg Baku központjában 2020. november 10-én
Fotó:EUROPRESS/Tofik BABAYEV/AFP

Saját Trianonját szenvedte el 26 évvel az azeri vereség után Jereván. Méghozzá majdnem 100 évvel annak a tragikus emlékű szovjet-török békeszerződésnek az árnyékában, mely hasonló területi veszteségekkel csatolta el többek közt az Ararát szent hegyét az örményektől. Örményország és Arcah kapitulált, az azeri győzelem évekre eldöntötte a régió sorsát, egyben veszélyes tendenciát indított.

„Mégis ennyi év után hogyan tudott hirtelen Baku ilyen döntő győzelmet elérni és milyen veszteségek érték a feleket?”

A harcok kezdetekor még senki sem gondolt volna arra, hogy 44 nappal később ily módon érnek véget az események. Az elmúlt évtizedek alapján a tűzszüneti vonal menti kisebb-nagyobb azeri területi nyereség tűnt a legvalószínűbb szcenáriónak. A fordulópontot október második hete jelentette, mikor a mindkét fél által rendre megszegett fegyverszünet mellett sikerült az azeri haderőnek Hadrut település elfoglalása.

Míg a korábbi harcok jórészt az egykori azeri, mára lakatlan területeken folytak, addig Hadrut volt az első olyan nagyobb, a Hegyi-Karabahi Autonóm Területen (NKAO) fekvő örmény lakosságú város, ahova behatoltak. Innentől az események dominószerűen folytatódtak. Nem volt olyan pillanata a harcoknak, mikor a támadó azeri erőket az örmény-arcahi egységek fel tudták volna tartóztatni.

„A végső csapást a kulturálisan, vallásilag illetve stratégiailag kiemelt szerepű Susi – azeriül Susa – elfoglalása jelentette”

A hadi helyzet innentől leginkább Szarajevó egykori ostromához hasonlíthatott volna, ugyanis a környékbeli magaslatokról tüzérséggel tökéletesen belőhető egész Sztyepanakert. Katonai és humanitárius szemmel nézve elmondhatjuk, hogy a totális összeomlástól, illetve egy feleslegesen véres ostromtól csak az orosz diplomácia beavatkozása mentette meg az örmény erőket.

„Látni kell mindezek mellett, hogy most egy teljesen más jellegű harc bontakozott ki Karabahban, mint amit akár korábban, akár máshol megfigyelhettünk”

Azerbajdzsán tudatosan, saját hadseregét lépésenként felépítve készült a mostani, mindent eldöntő támadásra. Itt nemcsak a már korábban bemutatott beszerzéseket kell nézni, annál komplexebb képről van szó. Baku ugyanis aktívan tanulmányozta, majd a gyakorlatba ültette az elmúlt évtizedek megváltozó harctereinek tapasztalatait.

Köszönhetően a jelentős olaj- és gázipari bevételeinek mennyiségi és minőségi fölénybe tudott kerülni Jerevánnal szemben, és a kulcs technológiák terén döntő előnyre tett szert.

„Örményország egyszerűen az elavult légvédelmével és a minimális számú modern eszközeivel semmilyen módon nem tudott védekezni az állandó drón támadásokkal szemben, melyek a lakosság és a harcoló katonák sorait egyaránt demoralizálták”

Az addig megszokott álcázási módszerek, harceljárások mit sem értek az utolsó pillanatban felbukkanó öngyilkos drónokkal, bombákkal szemben, hiszen azok több spektrumú érzékelőikkel szinte minden mozgást észlelnek nappal. A helyzetet súlyosbította, hogy a békeidőben megszokott gyakorlat szerint mozogtak az örmény erők, és a terepnyomok alapján felettébb könnyen tudták már az azeri drónok azonosítani, majd megsemmisíteni célpontjaikat. Viszont az összkép nem ennyire egyszerű. Az azeri hadmozdulatok irányításáért ugyanis egy Törökországból érkezett tábornoki kar, illetve tanácsadóik voltak felelősek. Az információkat többször szándékosan eltitkoló tábornoki karhoz képest a helyi elit inkább végrehajtóként, mint tervezőként operált.

„Mondhatnánk, de facto Ankara irányított Karabahban, nem pedig Baku”

Azerbajdzsán győzelme mégse valósulhatott volna meg a sok kritikus helyen és időben elkövetett hibás örmény döntés nélkül. Az örmény erők nemcsak nem voltak felkészülve erre az összecsapásra, de lényegében elkényelmesedtek a 25 év alatt kialakított védelmi állásaikban. Bár az azeri fegyverkezést vizsgálva nem lehetett kérdés egy jövőbeli offenzíva ténye, ám kellően felkészülve ekkora összeomlást egymagában nem okozott volna.

„A vereséghez kellett annak a Nikol Pasinjannak a hatalomra kerülése, aki a független Örményország történetében az első nem karabahi kötődésű miniszterelnök”

Az még nem is lett volna akkora probléma, hogy a helyi sajátosságokat kevésbe ismerő vezetőre hárul a védekezés, ám a politikai menőverek révén olyan katonai, polgári, titkosszolgálati magas rangú személyektől vált meg Pasinjan, akik éppen a kritikus időszakban tudtak volna megfelelő helyzetképpel szolgálni. Másrészt az orosz politikai támogatást elveszítve túlságosan magasra becsülte a jelenlegi örmény vezetés saját képességeit.

„Ahogy számos ábra, térkép mutatta, Arcah mélységi védelmet épített ki védelmi vonalakkal, aknamezőkkel, ám ez mégsem volt elég”

Hadrut elfoglalását követően nem tudták az örmény erők a megbomlott front mögött csapataikat újraszervezni, és az egyre növekvő veszteségek kombinálva a morál csökkenésével fokozatosan lehetetlen helyzet elé állították a vezérkart. További problémák adódtak a megfelelő hírszerzési információk hiányából. Míg Azerbajdzsán mögött a határ mentén folyamatosan járőröző felderítő repülőgépeivel, valós idejű helyzetképet biztosító harctéri és műholdas felderítésével immár teljes mellszélességgel ott állt a 83 millió fős Törökország, addig Jerevánnak ezen opciói alig voltak elérhetőek.

A védelem is inkább Karabah északi, hegyekkel jobban tarkított nagyobb lakosságszámú régióira koncentrálódott. A sok helyen szinte lakatlan déli területek kevésbé élveztek prioritást, melyet az azeri hadvezetés hatékonyan ismert fel. A fokozatosan egyre nehezebbé váló terep ellenére sikerült elsőként az iráni határ mellett stabil előrehaladást elérni, majd északi csapással nem a várt Lacsin-korridor irányába, hanem egyenesen Sztyepanakert ellen vonult Baku. Arcah szempontjából az anyaországgal összekötő Lacsin elvesztése Karabah végét jelentette volna, így logikusnak tűnt Baku előbb azt vágja el.

„A bekerítés helyett azonban az utolsó napokban Baku gőzhengerként vonult Karabah központja ellen”

Forrás:southfront.org

A megállapodást követően kialakuló karabahi helyzetkép. A lilával jelölt területek maradnak örmény ellenőrzés alatt orosz békefenntartókkal, a sárgával jelölt területeket foglalta el a harcok során Azerbajdzsán, míg az átadandó egykori azeri részek zölddel szerepelnek. A piros és lila hatszögek az orosz békefenntartó erők állásait, míg a szaggatott vonal az útvonalukat mutatja. Fotó: Southfront.org

Bakuval szemben Jereván beszerzései inkább tűntek ad-hoc jellegűnek, mint a lehetséges veszélyeket felmérten kidolgozottnak. Nem csak a pénz, de a kellő politikai akarat, és a társadalmi támogatás is hiányzott mögülük. Bár 2015-től kezdődően a védelmi büdzsé növekedő pályára állt, a beszerzések messze elmaradtak az azeriekhez képest. Ígéretek természetesen akadtak minden szinten, ám megvalósításuk már akadozott.

„Elengedhetetlen lett volna Örményország számára a Karabahot lefedő, integrált és hatékony légvédelem, ám ennek kiépítése szakértők optimista becslése szerint is az ország közel tíz évnyi teljes védelmi büdzséjét tenné ki”

Továbbá míg Azerbajdzsán rendre a legmodernebb technikával bővítette haderejét, Jereván a magas költségek miatt ezeket vagy túlságosan alacsony darabszámban, megfelelő fegyverzet nélkül – lásd az eredetileg 12 gépesre tervezett Szu-30SzM beszerzésből mindössze négy érkezett meg – vagy egyenesen inkább olcsóbb, de elavult eszközöket vásárolt. Ennek példáját adta annak az idén nyáron politikai botrányt kavart Osza légvédelmi rendszernek beszerzése Jordániából, amely még örmény szinten is elégtelennek minősült és leszerepelt a karabahi harcokban.

„A legolcsóbb, korrupcióval átszőtt ajánlatként megvásárolt, ’70-es évek szintjét képviselő rendszer inkább mutatta egy drága céltábla képét, mint légvédelemét. Pedig akár a Belarusz által felajánlott modernizációval nagyobb veszteségeket szenvedhetett volna Azerbajdzsán”

A veszteségek terén a korábban látott tendenciák folytatását lehetett megfigyelni. Azzal a különbséggel, hogy a Bayraktar mellett hangsúlyosabb szerepet kaptak a főképp izraeli, illetve licensz alapján készült helyi gyártású öngyilkos drónok. Interneten fellelhető részletes nyílt adatbázisok adatai szerint örmény oldalról az veszteség a páncélozott járművek esetén elérte a 277 darabot – ebből 186 harckocsi –, a tüzérségnél a 239 eszközt, míg 467 egyéb jármű – főképp teherautó – semmisült meg, vagy vált hadizsákmánnyá.

„Arányaiban a legnagyobb csapás a légvédelem erőit érte, itt 26 indító jármű, 12 radar és két zavaró járművet semmisítettek meg az azeri drónok”

Baku részéről 74 páncélozott jármű, 12 légijármű – közülük 11 légvédelmi csalinak átalakított An-2 drón – és 25 pilóta nélküli eszköz kilövéséről vagy zsákmányolását mutatják be fényképpel dokumentált információk. Míg a kisebb drónok „csupán” pár tíz-százezer dolláros értéket képviselnek, addig a két lezuhant Bayraktar értéke meghaladja a tíz millió dollárt.

A személyi veszteségek meghatározása ennél nehezebb feladat, mivel azeri részről a korábbi ígéretekkel szemben továbbra sem érkezett hivatalos halálozási ráta. A hivatalos örmény adatok szerint a konfliktusnak 2317 katonai és 54 polgári halálos áldozata van. Azeri részről a polgári áldozatok száma 94, míg a harcban elesettek vélhetően hasonló számban lehetnek, mint örmény részen. Szíriai szervezetek szerint 293 idlibi török zsoldos vált a harcok áldozatává.

„Vélhetően a Vlagyimir Putyin által említett 4 ezer körüli teljes halálozás közel van a valós adatokhoz, ám a holttestek azonosításával és esetleges új sírok feltárásával ez a szám még növekedni fog”

Örmény kerekes Tor-M2KM légvédelmi rendszer megsemmisítése. Ahogy a videó is mutatja előbb a felderítő drón azonosítja a célt, majd mikor az radarját lekapcsolva bevonul a védettnek tűnő állásába egy 0:50-nél érkező öngyilkos drón robbantja fel a mindössze négy példányban hadrendbe állított rendszert.

A támadás és védekezés állandó harcában – ahogy a mostani események is mutatták – a drónok megjelenésével a támadás került fölénybe. Nemcsak modern, integrált szintű légvédelemre van szükség a fenyegetés elleni fellépésben, hanem külön dedikált eszközökre. Jelenleg a világ egyetlen hadseregének sincsen hatékony válasza a főképp egyszer használatos, rendkívül olcsó, de annál veszélyesebb öngyilkos drónok kérdésére. A jövő talán az programozható lőszerrel ellátott csöves csapatlégvédelem visszatértét hozhatja magával, de a mesterséges intelligencia tömeges elterjedése még a mostaninál is nehezebb helyzetbe kényszerítheti a védekező feleket.

„Karabah tanulsága nem csak politikailag érinti Moszkvát, de egyben rámutat az orosz haderő egyik legfőbb hiányosságára. Míg Törökország a negyedik legnagyobb dróngyártó nemzetté vált, köszönhetően annak a Selçuk Bayraktarnak, akinek a nevét az egész világ ismerhette meg, addig az orosz drón technológia még korai stádiumát éli, annak problémáival”

A hazai gyártású Bayraktar szintjének megfelelő támadó drónok rendszeresítése még csak mostanában kezdődik meg, a szükséges eljárási és kiképzési módszerek kidolgozásáról nem beszélve. Bár a szíriai és részben líbiai tapasztalatok alapján Moszkva aktív kutatásokat folytat a drónellenes technológiák terén, gyakorlati alkalmazásukra még korlátozott mértékben került sor.

A dél-kaukázusi területek geopolitikai és katonai erőviszonyait Azerbajdzsán győzelme gyökeresen átalakította. Míg Oroszország elsőre a béke hordozójaként tűnhet fel, Törökország immár minden erőfeszítés ellenére aktívan megvetette lábát a térségben. Ám Baku a győzelemért kiszolgáltatta magát Ankarának. Hosszú távon Azerbajdzsán veszélyes precedenst teremtett a posztszovjet országok között. Bizonyította ugyanis, hogy lehetséges az évtizede befagyott konfliktusokat akár erővel lerendezni. Még ha egyelőre a békefenntartók jelenlétével enyhül is a karabahi feszültség, egyik fél sem dőlhet hátra.

MEGOSZTÁS