„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”

A felőrlő háború régen és most

2026. nov. 02.
#moszkvater

MEGOSZTÁS

Bonaparte Napóleon 1812. október 19-én elrendelte a visszavonulást Moszkva alól. Ezzel nemcsak az oroszországi hadjárat, hanem az addig legyőzhetetlennek hitt francia császár személyes sorsa is megpecsételődött. A hadjárattal kapcsolatban számtalan tévhit honosodott meg a mai történelem tanításban és narratívában. Az egyik leginkább elterjedt félreértés, hogy az orosz tél győzte le Napóleont. Valójában a Grande Armée nagy része már a Moszkvába érkezés előtt elpusztult. Mindez köszönhető annak a felőrlő stratégiának, amit az orosz hadsereg ma is használ Ukrajna ellen. Mikor december közepén végleg lezárult a hadjárat, Napóleon több mint 600 ezer katonájából 20-40 ezer tért vissza élve. De mi vezetett idáig? Miért hitte azt Napóleon, hogy rákényszerítheti az akaratát Oroszországra? Miért van az, hogy a mostani háborúban a legtöbb nyugati ember – még az elemzők jelentős része is – meg van győződve róla, hogy Ukrajnát felhasználva vereséget mérhetnek Oroszországra?

Hidegh Márk írása a #moszkvater.com számára

„Kijev szinte frontvárossá vált, pedig a legközelebbi orosz katonák is sok száz kilométerre vannak tőle” #moszkvater

„Kijev szinte frontvárossá vált, pedig a legközelebbi orosz katonák is sok száz kilométerre vannak tőle”
Fotó:EUROPRESS/Genya SAVILOV/AFP

Először is meg kell nézni a Nyugat és Oroszország két leghíresebb katonai stratégája, a Carl von Clausewitz és Alekszandr Szvecsin elméletei közötti különbségeket. A porosz származású Clausewitz éppen a napóleoni háborúkból merítette a tapasztalatait, amelyekben maga is részt vett. Műveiben többször hangsúlyozta a döntő ütközetek fontosságát, és az ellenség gyenge pontjainak, illetve súlypontjainak a megtalálását, majd megtörését. A fő célként azt jelölte meg,

„egy vagy akár több csatában olyan vereséget kell mérni a másik hadseregre, hogy az ne tudjon többé felállni”

Így az ellenséges állam politikai vezetése kénytelen lesz minden feltételt teljesíteni. Mert szerinte a háború a politika folytatása, csak más eszközökkel. Ezt a stratégiát követte Napóleon, a németek a két világháborúban, sőt még részben az amerikaiak is az elmúlt 80 évben. Ezért is van az, hogy a jelenlegi Ukrajnában a nyugati mainstream egy-egy nagyobb ukrán területfoglalásnál ünnepelni kezd. Viszont sem a sikerrel végződött 2022-es harkovi és herszoni ukrán ellentámadás, valamint a frissen végrehajtott – kisebb intenzitással még mindig zajló – Vivaldi-hadművelet sem tudott valódi fordulatot hozni a háborúban. Azonban nagyrészt szintén ugyanezek a hangok kezdenek pánikolni, amikor az orosz hadsereg ostrom alá vesz egy-egy nagyobb erődvárost. Többen úgy hitték – az oroszok között is – mind Bahmut, mind Pokrovszk/Mirnograd, mind Konsztantiynovka ostrománál, ha ezek az erődök elesnek, az ukrán hadsereg megroggyan és felgyorsul az orosz előrenyomulás. Mára mindhárom város elveszett, mégis ugyanolyan ütemben folynak a harcok, időnként kisebb ukrán sikerekkel. Napóleon pedig győzött Borogyinónál, elfoglalta Moszkvát is, mégis katasztrófa lett a vége.

Itt jön képbe az orosz Szvecsin 1926-os Stratégia című kötete. A később kivégzett szovjet lángelme levonta az első világháború és az orosz polgárháború legfontosabb tanulságait. Eszerint a modern háborúkban egyre kevésbé alkalmazható a clausewitz-i modell. Itt már tízmillós hadseregek állnak egymással szemben, addig elképzelhetetlen méretű ipari hátországgal és minden eddiginél hatékonyabb fegyverekkel, hiszen megjelent a géppuska, a légierő, a páncélos hadviselés. A Nagy Háború során a nyugati front lényegében négy évig kevesebbet változott, mint most az ukrán frontvonalak, mégis sok millió élet veszett oda. Éppen ezért nem lehet kizárólag a nagy csatákra és az ellenfél totális megsemmisítésének stratégiájára építeni.

„Ha egy háború elhúzódik, akkor jön a felőrlés stratégiája. Ez nem más, mint a gyorsaságot teljesen háttérbe szorítva az ellenség erőforrásainak módszeres kimerítése, avagy felőrlése. Addig pusztítani szépen, lassan, módszeresen az ellenség katonai, gazdasági, pénzügyi, energetikai szektorait, ameddig az már nem képes számottevő ellenállást kifejteni”

Gondoljunk megint csak az első világháborúra. 1918 augusztusáig a nyugati front alig mozdult, aztán a németek három hónap múlva megadták magukat, méghozzá úgy, hogy nem tartózkodott ellenséges katona német földön. Nagy Katalin cárnő egyik kiváló tábornoka, Pjotr Szaltikov mondta, hogy a háborút nem a csaták, hanem a kitartás dönti el. Nyilvánvaló, hogy az oroszok Napóleon idején nem ismerhették Szvecsin téziseit, azonban az akkori stratégiájukban megtalálhatóak a felőrlő háború elemei.

A Grande Armée 1812. június 24-én kezdte meg a támadást, méghozzá majdnem háromszoros túlerővel. A hadsereg kevesebb, mint a fele volt francia, összesen 20 országból jöttek tízezrével az Orosz Birodalom ellen. Akárcsak később Hitler, Napóleon is úgy tervezte, hogy gyorsan legyőzi az ellenséget. I. Sándor cár kijelentette, hogy addig nem tárgyal az ellenséggel, amíg az orosz földön van. Az orosz hadsereg 200-250 ezer emberből állt Barclay de Tolly hadügyminiszter és Pjotr Bagratyion tábornok vezetésével. Napóleon úgy képzelte, a különálló csapatokat megtalálja és megsemmisíti, aminek hatására a cár majd békét kér. Azonban tervei már a hadjárat elején kudarcot vallottak.

„Napóleon sikereinek egyik oka az volt, hogy mindig képes volt csatára kényszeríteni az ellenséget akkor és ott, ahol neki a legmegfelelőbb volt. Az oroszok viszont folyamatosan visszavonultak és közben kisebb utóvédharcokat folytattak, például Oszrovnonál, ahol körülbelül 3000 francia halt meg. A hatalmas távolságok miatt nem is kellett nagy csatába belemenniük és a <felperzselt föld> taktikájával minden használhatót elpusztítottak”

Bár a franciák gyorsan haladtak előre, a hadsereg riasztó mértékben elkezdett fogyni. Az embereket teljesen kimerítette az erőltetett menetelés, a szokatlanul nagy hőség, valamint az élelemhiány, ami miatt tömegesen kezdtek el pusztulni a lovak. Elkezdődtek a dezertálások is, hátvéd csapatokat is hátra kellett hagyni.

Ezen kívül megkezdődtek a partizánakciók, amelyeknek vezére az akkor ismert költő, Gyenyisz Davidov volt. Támadták az utánpótlás vonalakat, eltévedt és lemaradt ellenséges szakaszokat rohantak le, valamint zavarták a futár útvonalakat. Augusztus 1-én aztán az oroszok fontos győzelmet arattak a kljasztici csatában, aminek köszönhetően a támadók nem tudtak tovább vonulni az akkori főváros, Szentpétervár irányába. Egy héttel később Bagratyion kozák egységei is sikeres csatát vívtak Inkovonál. Napóleon folytatta az előrenyomulást Szomlenszk felé, de partizánakciók, a kisebb összecsapások, az élelemhiány miatti dezertálás, valamint az elfoglalt területeken hagyott csapatok következtében augusztus közepére a felére csökkent a Grande Armée. Vityebszknél megpróbált végre összecsapni de Tolly-val de az megint visszavonult. Végül augusztus 16-án megkezdődött Szmolenszk ostroma. Napóleon a várost két napig ostromolta mintegy 160-170 ezer emberrel, és végül sikerült bevennie. Azonban ez sem bizonyult döntő győzelemnek. Míg az ostrom tartott, az orosz fősereg ismét visszavonult, még mélyebbre a hatalmas Orosz Birodalom belsejébe. A halottak számáról eltérő adatok vannak a különböző forrásokban, de mindkét oldal tízezres nagyságrendű veszteségeket szenvedett. A várostól keletre lévő Valutyinónál is sikeresen tartóztatta fel egy kis időre az orosz védelem a támadókat, fedezve a visszavonulást, újabb ezrek haltak meg mindkét oldalon.

„Az orosz katonai vezetés megosztott volt és egyre többen követelték a nyílt csata vállalását. A nyomásnak engedve Sándor háttérbe szorította de Tolly-t, és az eddig kegyvesztett Mihail Kutuzovot nevezte ki főparancsnoknak”

Kutuzov először ugyanazt a taktikát alkalmazta, mint eddig, vagyis visszavonulás, „felperzselt föld”, rajtaütések és a franciákat lassítani próbáló kisebb csaták, a francia sereg létszáma pedig folyamatosan csökkent. Szeptember 5-én a sevardinói csatában 6000 francia és 7000 orosz esett el vagy sebesült meg súlyosan. Két nappal később, Moszkvától nem messze megkezdődött a borigyonói csata, amelyre a Moszkva folyó után a franciák moszkvai csataként hivatkoznak.

Ez az ütközet a napóleoni háborúk egyik legvéresebb összecsapása volt. Egészen elképesztő, de a Grande Armée az eredeti 6-700 ezerről 135 ezerre csökkent. Kutuzov 160 ezer fővel állt ki ellene. A vérfürdőben 28 és 50 ezer közötti francia, valamint 38 és 58 ezer közötti orosz esett el vagy sebesült meg. Bagratyion tábornok is megsebesült és néhány héttel később meghalt. Kutuzov elrendelte a visszavonulást és folytatta az eddigi stratégiát. A nagy veszteségek ellenére Napóleon úgy hitte, ha elfoglalja Moszkvát, a cár hajlandó lesz megadni magát.

„De vajon miért Moszkva, amikor már 100 éve Szentpétervár volt a főváros?”

Egyrészt az orosz csapatok az országok belsejébe csalták az ellenséget. Másrészt ugyan a cár és a kormányzat központja is Szentpéterváron volt, Moszkva maradt a legfontosabb az oroszok számára. Az ortodox kereszténység központja, a „harmadik Róma”, a történelmi főváros. Itt koronázták meg a cárokat, itt egyesítették Oroszországot és innen indult meg a mongolok elleni felszabadító háború.

Napóleon emlékirataiban így fogalmazott: Ha elfoglalom Kijevet, megragadom Oroszország lábait; ha elfoglalom Szentpétervárt, megragadom a fejét; de ha elfoglalom Moszkvát, a szívébe döfök tőrt.” Kutuzov ugyanakkor azt javasolta a cárnak, hogy ürítsék ki és adják fel Moszkvát. Érvelésénél talán semmi sem tudja jobban bemutatni a felőrlő háború lényegét.

„Moszkva elvesztésével még nem veszett el Oroszország, de a hadsereg elvesztésével igen”

A városokat vissza lehet foglalni, újra lehet építeni, de a hadsereget nem. Jól tudta, hogy az idő nekik dolgozik. A francia hadsereg száma, élelme, lőszere drasztikusan lecsökkent, míg az oroszoké szignifikánsan nő. Napóleon túlságosan mélyre bevonult, és nem remélhetett erősítést. Nyugodtan ünnepelhet a Kreml falai között, az lesz a halálos ítélete. És persze közeleg a tél. A cár végül hallgatott rá, és parancsot adott a visszavonulásra.

Napóleon szeptember 14-én egy mindössze 90-100 ezer fős hadsereggel bevonult a kiürített Moszkvába. A város 260 ezer lakosából mindössze 100 ezren maradtak. Nem sokkal később óriási tüzek keletkeztek és a város nagy része leégett. Máig vita tárgyát képezi, hogy az oroszok jól kitervelt taktikája, vagy a francia fosztogatók hanyagsága okozta a katasztrófát, de a lényegen nem változtat. A megszállók sorsa megpecsételődött. Hiába követelte a megadást a francia császár, a cár nem válaszolt. A városban nem volt élelem, megfelelő menedék a téli hideg ellen, a város környékén táborozó alakulatok pedig ki voltak téve a partizánok állandó támadásainak.

„Így október 19-én Napóleon elrendelte a visszavonulást. Az oroszok egyértelmű fölénybe kerültek minden mutatóban, de ennek ellenére nem változtattak a felőrlő stratégiájukon. Nem egy nagy csatában akartak végezni a megszállókkal, hanem szépen lassan kivéreztetni őket”

Amikor a franciák déli irányba akartak fordulni, hátha találnak menedéket és élelmet, Kutuzov olyan műveleteket hajtott végre, ami visszaterelte őket Szmolenszk felé. Pontosan abba az irányba, ahonnan a franciák bejöttek és ahol már korábban elpusztított a két fél mindent. A lovak pusztulásával még elkeserítőbbé vált a helyzet. A hideg, az éhség, a fertőzések következtében  tízezrek haltak meg. Az orosz sereg üldözte őket és több csatában verték meg a franciákat. A legsúlyosabb harcok Krasznijnál és Vjazmánál zajlottak. Akik a káoszban eltévedtek vagy elfutottak, azokat sokszor a bosszúszomjas parasztok vadászták le. Végül november 26. és 29. között a Berezina folyón történt átkelés közben, az oroszok bevitték a végső csapást. Nem sokon múlott a teljes megsemmisítés. December közepére az utolsó francia is elhagyta Oroszország területét.

„A hadjáratot követően három éven belül Napóleon elbukott. Hasonlómódon járt száz évvel később Adolf Hitler”

Az elején a németek és szövetségeseik mindent nyertek. Körbezárták a Leningrádra átnevezett Szentpétervárt, elfoglalták Kijevet, majdnem elérték a fővárost. Mégsem ezek, hanem moszkvai szovjet ellentámadás, a sztálingrádi bekerítés és kudarcba fulladt kurszki német támadás döntötte el a keleti front sorsát. Amikor pedig a Vörös Hadsereg teljes fölénybe került, valamint miután az amerikaiak is beléptek a háborúba és segítséget adtak, felgyorsultak a hadműveletek. A Wehrmacht élőerő- és felszerelés állományának 80-85 százaléka a keleti fronton semmisült meg.

„S mi a helyzet jelenleg Ukrajnával? Az első évek kudarcai, a teljes Nyugat által támogatott, hősiesen és elképesztően jól harcoló, honvédő ukrán hadsereg miatt az orosz folytatják azt, amit oly sokszor, a lassú felőrlést és kivéreztetést”

A háború (vagy különleges katonai hadművelet) még sokáig folytatódni fog, ez egyértelmű. Vlagyimir Putyin a Valdaj Klub eseményén utalt arra, hogy ő ugyan ennél optimistább, de akár másfél-két évbe is beletelhet, mire eldől a konfliktus. Ugyanakkor bármit is nyilatkoznak a nyugati politikusok vagy ír a mainstream média, az orosz stratégia már egy ideje működni látszik. A már említett ukrán sikerek ellenére az orosz hadsereg előrenyomulása nagyon-nagyon lassú, de folyamatos. De mint azt tudjuk, nem ez a döntő. Oroszország egyre jobban pusztítja Ukrajnát, és egyre súlyosabb csapásokkal sújtja. Az ország elvesztette a lakosságának majdnem a felét, az enegiarendszer romokban, és közeledij a tél. A vasúthálózat súlyos károkat szenvedett, Odessza kikötője leállt, a gazdaság szinte teljesen megszűnt. Az egykor a világ élvonalába tartozó acéltermelés lenullázódott. S a sort hosszasan lehetne még folytatni. Az ország csak a nyugati támogatásokból tudja fenntartani magát. A Nyugat pedig egyre nehezebben tudja támogatni.

„Kijev szinte frontvárossá vált, pedig a legközelebbi orosz katonák is sok száz kilométerre vannak tőle”

Mindennapossá váltak az orosz bombázások, már Klicsko is azt tanácsolja, hogy aki teheti, hagyja el Kijevet. A Nyugat pedig kimerítette a légvédelmi eszközeit. Így pedig a közeljövőben egész Ukrajna védtelen lesz a ballisztikus és hiperszonikus rakétákkal, illetve a legújabb sugárhajtású drónokkal szemben. A pénzügyi kérdésekben az egyre jobban mélyülő gazdasági és politikai válság miatt egyre élesebb a vita az EU tagállamai között. Az Egyesült Államoknak is egyre kényelmetlenebbé kezd válni a kérdés, és egyezkedne Oroszországgal.

Persze, lehet azt mondani, hogy a háború addig tart, ameddig amíg az egyik fél nem adja fel, és addig bármi megtörténhet. Ez valóban így van és az ukrán hadsereg bebizonyította, hogy képes elsőre lehetetlennek tűnő dolgokra is. Azonban a végtelenségig sem lehet ezt folytatni. Ahogy Zelenszkij elnök mondta tavaly novemberben, az ukránok acélból vannak, de még a legkeményebb fém sem bírja örökké.

„Ami Oroszországot illeti, ő se érzi magát tökéletesen”

Fájnak neki az ukrán támadások, a sok elesett katona, a szankciók miatt kényelmetlenebb lett sok minden, valamint erősödik a kínai és indiai függőség. De gazdaságilag, politikailag, társadalmilag, katonailag olyan fajta stabilitást mutatnak lassan ötévnyi háború és szankciózás után, aminek nyoma sincs nemhogy az egész nyugati világban, de a világ nagy részében sem. És egyre erősebb és stabilabb a legfontosabb területeken.

„S közben nemcsak az ukránokat véreztetik ki, hanem a teljes nyugati rendszert. Egyre nagyobbak a repedések és az ellentétek az atlanti világban”

Ezt érte el a felőrlő háború. Vlagyimir Putyint rengeteg kritika érte belföldön, mert nem csap oda elég keményen és zárja le a háborút minél előbb. Külföldön pedig sokan erőtlen, fogatlan medveként kezdték őt leírni. Akárcsak I. Sándor cárt, mikor nem vállalt fel csatát Napóleonnal. Viszont akkor ebből a cár és az Orosz Birodalom győztesként jött ki. Az, hogy ez most is így lesz, nem tudni még biztosan. Jelenleg ugyanakkor jóval nagyobb az esély arra, hogy igen, mint az ellenkezőjére. Sokatmondó, hogy most már az ukránok erőltetik a fegyverszünetet, a Nyugat pedig állandóan arról beszél, hogy rá kell venni valahogy Oroszországot a tárgyalásokra. Miközben 2022 és 2023-ban még az 1991-es határokat, orosz rendszerváltást, összeomlást vizionáltak. Míg az orosz feltételek egyre csak bővülnek és bővülnek, ahogy telik az idő.

MEGOSZTÁS

#moszkvater
Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your Ide írhatja a hozzászólását, amennyiben elolvasta és elfogadja az adatkezelési tájékoztatónkat... data is processed.

    KAPCSOLODÓ CIKKEK

    Miért áll az orosz társadalom többsége Putyin mögött?

    2026. nov. 17.
    A miért tartanak ki az oroszok Vlagyimir Putyin mögött kérdésre a nyugati fősodor információs buborékban általában azt a magyarázatot kapja ...

    Peking nem akar Ukrajnáról tárgyalni Sencsenben

    2026. nov. 17.
    Peking vonakodik attól, hogy az ukrajnai konfliktus is ott legyen a Hszi Csin-ping, Donald Trump és Vlagyimir Putyin részvételével december ...

    Sencsen lesz az új Jalta?

    2026. nov. 16.
    Idén november 18-án és 19-én 37. alkalommal rendezik meg a 21 tagállamból álló APEC, vagyis az Ázsiai és Csendes-Óceáni Együttműködés csúcst...

    LEGUTÓBBI CIKKEK

    CÍMKÉK

    © 2018-2026 - #moszkvater