Kezdőlap » Fókuszban » Lenin az utolsó pillanatban bújt elő
Lenin beszéde a moszkvai Vörös téren 1919. május 25-én #moszkvater

Lenin az utolsó pillanatban bújt elő

Bénultan tűrte el a bolsevik hatalomátvételt 1917-ben a háborúba belefáradt Oroszország

Lenin beszéde a moszkvai Vörös téren 1919. május 25-én #moszkvater
Lenin beszéde a moszkvai Vörös téren 1919. május 25-én Fotó:EUROPRESS/AFP/Sputnik

Talán október 17-én történt, emlékezik Vlagyimir Antonov-Ovszejenko, amikor Iljics látni akart. Elindultunk nyitott kocsin, majd bementünk egy nagy házba, ahol egy egyszerű kis szobában kereskedősegédnek álcázva Zinovjev fogad. „Ha be tudja bizonyítani, hogy a hatalom megragadása után legalább két hétig tartani is tudjuk azt, a felkelésre szavazok” – gúnyolódik. Antonov-Ovszejenko a még a ’80-as évek végén Október emberközelben címmel megjelent kötetben magyarul is megjelent visszaemlékezéseiben felidézi, hogy a későbbi nagy bolsevik vezető felhozott még néhány bágyadt érvet a nyugati a nyugati forradalmi helyzet éretlenségére, a harci erők gyengeségére, s az ellenség komoly harci felkészültségére. „Nincs értelme vitatkozni, Már benne vagyunk a harcban. Győzni kell vagy meghalni!” – válaszolta Antonov-Ovszejenko, akire Lenin nem sokkal később rábízta a hadügyi népbiztosság megszervezését.

Nem sokkal később már Leninnél voltak, aki a nyár óta ellene kiadott körözés miatt egy barátnőjénél rejtőzködött. Iljics levette a parókát, s torpedónaszádokat, valamint úgy háromezer válogatott tengerészt követelt Pityerbe. „Óvatosan mentünk ki az utcára. A kapuban biciklijére támaszkodva egy hórihorgas alak állt. A csapat egyik tagja visszament a házba, hogy figyelmeztesse a bentieket. Lenin néhány perc múlva átköltözik egy másik „odúba”.

„Csak ennyin múlt volna? Talán igen, mert a puccsot ugyan Trockij szervezte meg, de Lenin volt az, aki először és következetesen kiállt a katonai hatalomátvétel mellett. Míg ma Trockijt tartják a véres kezűnek, azokban a napokban ő volt, aki Lenin szerint túlságosan is puha volt, vacillált”

S mint látjuk, nem volt egyedül. De akkor a hatalom már teljesen erodálódott, így szinte kisujjal is meg lehetett dönteni. Október 25-én a fővárosban semmiféle puskaporszag nem volt. A hatalmat gyakorlatilag a földre küldték. „ Bolsevikok voltak a helyzet urai, mi baloldali eszerek már nem tudtunk különb jelszavakkal előállni. Kerenszkij az űzött vad tekintetével figyelte az újból magasra csapó, ám számára már leigázhatatlan népi erő hullámverését” – fogalmazott az egyébként kettős játékot játszó Szergej Msztyiszlavszkij.

Leninnek azonban még le kellett gyűrnie a baloldalon, s a pártján belül is meglévő bizonytalankodókat. S az eredetileg kisebbségben lévő bolsevikok előbb átvették a hatalmat a szovjeteken belül, majd megdöntötték az Ideiglenes Kormányt. Lenin elvei győztek, bár a proletár vezér ezekben a napokban egy lakásban megbújva a háttérben volt, ahonnan csak a fordulat éjszakáján bújt elő a forradalom vezérének jelmezében. Elfeledtetve, hogy magát a hatalomátvételt Trockij szervezte meg.

A szovjetek II. kongresszusa már csak arra volt hivatott, hogy jóváhagyja a bolsevik puccsot, amely a párt katonai egységeivel napközben már lezajlott, s este csak az Ideiglenes Kormány utolsó menedékhelye, a Téli Palota volt hátra. S hogy ez a lépés mennyire nem volt egyértelmű még a bolsevikok sorain belül sem, Kamenyev és Zinovjev határozottan ellenezték a Központi Bizottságon belül a fegyveres felkelést. A bolsevikok merészségétől megbabonázva a mensevikek és az eszerek beletörődtek az újabb bolsevik kalandba, s biztosak voltak abban, hogy ez ugyanúgy kudarccal végződik, mint a nyáron. A szovjetek azonban közben már átvették a helyőrség irányítását, a kormány pedig semmilyen erőt nem mutatott. Kerenszkij sokak szerint titkon várta ezt a fellépést, hogy végleg szétverhesse a bolsevikokat, ám jobban félt a jobboldaltól, így a hadsereget nem merte bevonni a terveibe.

Október 24-ről 25-re virradó éjszaka a bolsevik egységek módszeresen ellenőrzésük alá vonták a fővárost. Elfoglalták a pályaudvarokat, a postát, a bankokat és a hidakat. Ellenállással nem találkoztak. A vezérkar hadiszállására egyszerűen besétáltak, az ott lévők pedig kimentek. A Téli Palotában üldögélő Kerenszkij próbált segítséget hívni, ám mivel nem jött senki, szerb tisztnek öltözve egy az amerikai követségtől kért kocsin elmenekült.

„A nagy nap történései paródiába illően alakultak”

Kerenszkij hiába kérte a hadsereget, a kozákok nem siettek Pétervárra. A kormány tagjai közben a kadétoktól és egy női egységtől védve a Téli Palota Malachit Termében reszketve várták a történéseket, de a kronstadti tengerészek féltek az ostromtól. A Szmolnijban közben várták a kormány megadásának hírét, de csak nem jött. Az Auróra vaktölténnyel leadott egy lövést, a Péter-Pál erődből pedig két lövedék találta el a Téli Palotát. A junkereket a miniszterek a fegyverletételre kérték a bolsevikok pedig a palotába behatolva fosztogatni kezdtek. A Szmolnijban nem bírták kivárni a kormány letartóztatását, s a végső órán megjelenő Leninnel az élen a szovjeteket is megpuccsolva bejelentették a hatalomátvételt. Lenin egy barátja lakására távozott, s megfogalmazta dekrétumait. A kormányban azonban csak komoly nyomásra vállalt vezető szerepet, így már nem maradhatott tovább a háttérben.

Moszkvában a kormány mellett álló csapatok november 2-ig kitartottak, Oroszország más városaiban pedig a helyi erőviszonyoknak megfelelően zajlott a hatalomátvétel. A nép közben azt hitte, hogy csak egy újabb kormányváltás történt, a rubel árfolyama zuhanni kezdett, Leninéknek pedig fogalmuk sem volt, mit kezdjenek a hatalommal. Legfőbb gondjuk az volt, hogy tartsák azt meg, ehhez pedig rövid távon nem volt más eszközük, mint a terror. Ezzel kezdetét vette egy olyan történet, amely legalább ötven évre visszavetette Oroszországot. Majdnem ennyinek kellett eltelnie, hogy az ország újra összeszedje magát, s újra, ezúttal szocialista birodalomként jelenjen meg a globális porondon.

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.