„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
„Tolsztoj nyughelye egyszerű zöld sírhant. Még név sincs rajta. Minek? Aki oda elzarándokol, tudja, ki nyugszik ott”
Fotó:Alex Malev/Flickr
Az Írószövetség elnökének szobájába a csipke függönyön keresztül artisztikus fénycsíkokkal kukucskált be a kikeleti nap. Ragyogott a dióbarna, faragott bútor. A hosszúkás, tucatnyi vendégnek is helyet adó asztalon, a brokát terítővel letakart abrosz közepén már ott sorakoztak az öblös konyakospoharak, az ásványvizes üvegek és a hozzájuk illő vizespoharak. Decensen csillogtak. Természetesen mind csehországi kristály volt
„Belépett a híres olasz író, Alberto Moravia. Elöl kopaszodó feje, melyet oldalt és hátul őszes haj karimázott, világirodalmi rangjához méltóan ragyogott a tavaszi napsugarakban. A nála vagy negyedszázaddal ifjabb, kíméletlenül kérdező, merész interjúiról elhíresült Oriana Fallaci kísérte a pártközpont meghívására Magyarországra látogató neves írót”
Dobozy Imre, a szövetség felkent elnöke, hogy megalapozza a hangulatot, a tizedes hamiskás mosolyával odalépett a faragott pohárszékhez, és előhúzta a repi, természetesen francia konyakot. Aranyló színe barátságosan és elsősorban a Titkárság asztalnál ülő tagjai számára csábítóan ragyogott. Jómagam, mint a fogadóbizottság benjáminja az asztal végén húztam meg magamat.
A beszélgetés a szokásos mederben folyt le. A házigazdák büszkén sorolták, hogy a Szövetség és az állam mi mindent tesz az írókért, a kiadók, folyóiratok prosperálnak. A két vendég figyelmesen hallgatta a lelkes beszámolót – amihez hasonlót Aczél elvtárs könyvtárnyi dolgozószobájában már átéltek a Fehér Házban. Az sem rendítette meg makacs elvhűségüket az irodalom szabadsága iránt, amikor megtudták, hogy a folyóiratok, köztük a világirodalmat közreadó Nagyvilág tízezres, az Élet és Irodalom – Németh László epés megjegyzése alapján ráragadt becenévvel az „és” (se élet, se irodalom) – hatvanezres példányban fogy el.
– Önöknél működik a cenzúra, mert van, akit betiltanak.
„Haraszti Miklós <Darabbér> című szociográfiájára gondoltak”
És hiába voltak az érvek, hogy a „Magyarország felfedezése” sorozatban László-Bencsik Sándor, Moldova, Mocsár Gábor és hadd ne folytassam tovább kiknek a művei sokkal szélesebb és irodalmilag megformáltabb képét adják, megint csak több ezres példányban a magyar valóságnak, mindezek nem rázták meg őket. Ceterum censeo – hangoztatták alkotói crédójukat.
Igazuk volt? Kétségkívül.
„Még akkor is, ha a rendszerváltás nem talált kiadatlan remekművet az íróasztal fiókokban, a magyar írótársadalom derekasan helyt állt, az olvasók szolgálatában a tűréshatárig elmenve jutott el a valós társadalombírálatig”
Háború folyik tőlünk keletre. Emberek halnak meg, otthonok pusztulnak. Az agresszort el kell ítélni. A konfliktust tárgyalásokkal, okos kompromisszummal kell megoldani, „audiatur et altera pars”, mindkét fél tárgyalóasztalhoz ültetésével. De semmiképp sem a háború kiterjesztésével a kultúrára, a művészetre. Egyelőre csak a könyvek importját tiltják be. Egyelőre csak a zeneművek játszását korlátozzák. Egyelőre még csak gondolkodnak azon, hogy kiveszik az iskolai programból a világirodalom egy jelentős szeletét, az orosz irodalmat. Még a mérvadó nyugati sajtófórumok is figyelmeztetnek, veszélyes útra lépnek ezzel Ukrajnában.
„De miért hallgat az európai értelmiség, mely oly dühödten elítélte, harcolt a puha szocializmus még megengedő kultúrpolitikája ellen is?”
Talán nem olvasták a „Háború és béké”-t, elfelejtették Platon Karatajev-et? Tolsztoj nem uszít háborúra. És Miskin herceg „A félkegyelmű”-ből? Gyűlöletre nevel? Biztos lesznek, sőt, már olvastam, tudom, hogy vannak bértollnokok, akik ezt próbálják majd az esztétika álruhájába bújtatva hirdetni. Az agresszort el kell ítélni, de vajon felelhet-e Puskin, Bulgakov a mai világ bűneiért? Érdemes politikai haszonlesésből meglopni saját nemzetedet, korlátozni a hozzáférését a világirodalomhoz?
„Olvasták Sztálin 1941. július 3-án mondott, a helyzet minden tragikumával szembesítő beszédét? Szó sincs benne a német kultúra kiirtásáról. Gyűlöljem Wagnert, mert Hitler szerette?”
A német irodalom, művészet kiválóságai soha nem hódoltak be a fasizmus eszmevilágának, inkább emigráltak, vagy elhallgattak. A goebbelsi kultúrpolitika eredményeként alkotó emberek százai, ezrei vonultak félre vagy el. Komikus momentuma a náci Kulturkapmfnak, hogy a hitleri új művészetet bemutató kiállítást a nácizmus idején kevesebben látogatták, mint a náci ideológia által torznak kikiáltott művek elítélését szolgáló tárlatot. Sietve be is zárták. A fagylalt visszanyalt. Mindig voltak és lesznek, akik értik a művészet üzenetét. Bármi is a politika szándéka.
Első párizsi utamkor kimentem a Montmartre temetőbe. Heine sírja. Egyszerű mellszobor. Nem olyan csicsás, mint a nagy kedvenc, nem érdemtelenül körülrajongott Alexander Dumas impozáns sírboltja. A temetőőrtől megtudtam, Heine lábánál mindig van virág. Nem pompázatos repi bokréta, inkább szerény csokrocska. Jártam Jasznaja Poljanában.
„Tolsztoj nyughelye egyszerű zöld sírhant. Még név sincs rajta. Minek? Aki oda elzarándokol, tudja, ki nyugszik ott”
Zsarnokok, agresszorok jönnek, mennek. A történelem megszüli és eltünteti őket, érdemeik szerint. Ám vannak értékek, melyek megmaradnak. Meg kell maradniuk. Vigyázzunk rájuk. Ne használjuk fel őket nemtelenül. Az ukrán parlament döntése intő jel. A történelem figyelmeztet. Éppenséggel Heine és Thomas Mann is. „Mert könyvek égetésével kezdik, emberekkel folytatják…”
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
Rác Gábor says:
Az írás igen fontos tünetekre hívja fel a figyelmet, de ezek a tünetek már jóval a jelenlegi háború előtt is jelentkeztek, méghozzá évtizedekkel, sőt! Már nem él az a nemzedék, amelyiknek sportolóit diszkvalifikálták az I. Világháború után, csak azért, mert azok a vesztes oldalhoz tartoztak. De említhetem a Horthy-korszakot is amelyben csak rejtve, álnéven kiadva olvashatták Magyarországon pl. Tolsztojt. Erről tanúskodik Szakasits Klára könyve is. és azt is megemlíti, hogy az AKKORI “Népszavát” amely legitim sajtótermék volt, akkor tiltották be ahányszor csak kedvük szottyant rá Horthy csicskásainak. A II. Világháborút követő időszakban, ha nem is ilyen intenzív formában, mint most, már megélt ilyen “Kulturkampf-ot az USA. Ez volt a McCarthy-korszak. Általa balololdalinak (kommunistának) bélyegzett embereket lehetetlenítettek el. 1950-ben azt nyilatkozta, hogy van egy listája ” a kommunista párt tagjai és egy kémgyűrű tagjairól”, akik a külügyminisztériumban dolgoztak. Ez úgy volt igaz, mint amennyire ő háborús hős volt, habár őrnagyi rangig nyalta magát, gúnyneve “Farkágyús Joe” volt. Ezzel szemben olyanok estek áldozatául, mint Charlie Chaplin, vagy Arthur Miller. A korszak ugyan elmúlt, de az orosz kultúra meghamisítása nem Egyik ékes példája volt ennek, a Carlo Ponti által készített “Háború és béke” filmváltozata. Az eredeti regény helyett egy szirupos, geil sztárparádét hozott össze a producer, amelyben a regénybeli karakterekhez egyáltalán nem is illő színészek alakították a történet alakjait, és maga a regény egy silány kerettörténetté devalválódott. Ennek az álorosz vonalnak a másik “gyöngyszeme” a Doktor Zsivágó”… A fenti cikknek a “puha diktatúrát” érintő ironikus részével azonban nem értek egyet, mert Aczél György “elvtárs” irodájában több humánum volt, mint amennyi a Fehér Ház összes irodáiban volt, vagy lesz, beleértve a hirhedt “Orális Irodát”. Sőt! A kemény Rákosi-diktatúra idején is jelentek meg nyugati írók-művészek művei, filmjei. Csak példaként: “Királylány a feleségem”, “A Pármai kolostor”, “Nyomorultak” stb.. Ám folytatva a fentebb jelzett fasisztoid megnyilvánulásokat, megemlítem az 1980-as olimpia megtorpedózási kísérletét, amelyre, érdekes módon a hasonló ellenoldali választ a magyar olimpikonok (nem hivatalosan) indokolatlannak és sértőnek minősítettek, s amikor a rendszrváltás lehetővé tette, ezt “nagy bátran” hivatalosnak minősítették. Aztán két évvel későbbi téli olimpián az amerikaiak a szovjet küldöttség repülúgépét a reptér legtávolabbi pontján landoltatták. Micsoda “udvariasság”! De a Szocsi-i téli olimpia előtt is igyekeztek annak megtartásába beleköpni a “deep state” urai. Aminek ma vagyunk tanúi, az ugyanaz, amit anno műveltek az Inkvizíció, majd náci Németország megszállotjai, és a ma regnáló liberálfasiszták az USA-ban, de Európában is. Sajnos, azonban “ezek” elfelejtenek egy örök szabályt: Akció, reakciót szül…