„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Somkuti Bálint írása a #moszkvater.com számára
„Ami a vér – azaz az élőerő – kérdését illeti, bár Ukrajna kilátásai nem túl jók, még egyértelműen korai lenne arról beszélni, hogy az ukrán hadsereg visszafordíthatatlanul súlyos élőerő problémákkal küzd”
Fotó:EUROPRESS/Tetiana DZHAFAROVA/AFP
Logikus módon még a nem nyugati sajtóban is, köztük az orosz vojenkor csatornákon jelentősen háttérbe szorultak az orosz-ukrán konfliktusról érkező hírek. Ez nyilván Ukrajna számára kevésbé előnyös, de a jelek szerint az orosz vezetést sem zavarja, hogy nem a háborúról, hanem például a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumról a SPIEF-ről számolnak be a világsajtóban. Egyébként ez utóbbi meghatározó mértékben szólt arról, hogyan lehet az egyre „barátságtalanabb Nyugat” által uralt nemzetközi rendszerben alternatívákat kínálni, legyen szó MI szabványokról, fizetési rendszerekről és megoldásokról, egy esetleges BRICS valutáról, és a dedollarizációról, vagy éppen szárazföldi szállítási útvonalakról vagy csővezetékekről. Összefoglalva, a június 21-én véget ért találkozót, egy mondat írja le legfrappánsabban az ott elhangzottakat,
„Oroszország nyugat helyett egyértelműen keletre és délre fordult”
Bár az Európai Unió lemaradása a legtöbb csúcstechnológiai szektorban folyamatosan és egyértelműen nő, a romló tendenciák ellenére is jelentős kapacitásokkal rendelkezik. A közeljövő eseményei várhatóan tovább nehezítik a helyzetét, ugyanis a kontinens jólétéhez és gazdasági sikereihez korábban hozzájáruló két tényező, a relatív olcsó amerikai biztonsági garanciák, és a szintén relatív olcsó orosz nyersanyagok közül egyik sem áll a korábbi mértékben a rendelkezésre. Az elsőről Donald Trump dönt, a másodikról Brüsszel már döntött. Fentiek miatt egyáltalán nem kizárható, hogy a saját magát sarokba szorított brüsszeli és tagállami globalista vezetés kétségbeesett – sőt felelőtlen – döntésekre ragadtatja magát, így az orosz ukrán küzdelemben egyre nehezebb helyzetbe kerülő Ukrajna, és az őt feltétel nélkül támogató nyugati politikusok még okozhatnak súlyos meglepetéseket. Bár az utóbbi időben mintha láthatóak lennének a kijózanodás jelei.
„Fentieket azért fontos rögzíteni, mert több jel mutat arra, hogy az Egyesült Államok csökkenő támogatása, a nagybetűs Nyugat hadiipari kapacitásainak a Közel-Keletre és a saját készletek feltöltésére történő átcsoportosítása lassan érezteti a hatását Ukrajnában”
A június második felében érezhetően nagyobb hatásokat kiváltó orosz légi támadások mellett az a tény is figyelemre méltó, hogy Zelenszkij elnök a G7 szervezet üléséről további konkrét anyagi vagy katonai támogatások ígérete nélkül kellett, hogy távozzon. Sőt a hírek szerint a június 24-25-én megtartandó hágai NATO csúcson sem a korábban megszokott Ukrajna centrikus forgatókönyv valósul meg. Ez persze nem jelenti azt, hogy a háttérben nem folytatódnak a korábbi folyamatok. Friedrich Merz német kancellár egyértelműen elmondta, hogy innentől kezdve nem a nyilvánosság által látható módon történik Ukrajna támogatása.
„Ettől függetlenül a mondásom, amely szerint a háborúhoz három dolog kell – acél, vér, és akarat -továbbra is jó kiindulási alapot jelent az orosz-ukrán konfliktus lehetséges végkimenetele és a háború lezárásának az időpontja szempontjából”
Ami az acél által jelölt haditechnikát illeti, 2025 nyarára szinte semmit nem tudunk arról, milyen tempóban kapják a háborús veszteségek pótlására, vagy akár haderőfejlesztésre szolgáló eszközöket az ukrán fegyveres erők. Mivel harckocsit, vadászrepülőgépet, és tüzérségi eszközöket nem lehet csak úgy leakasztani a polcról, nagy valószínűséggel kijelenthető, hogy a hatvan éves Leopard 1A5, illetve a 2-3 tucatra tehető F-16-oson túl már nem nagyon van mit átadni. Tüzérségi eszközökben és lőszerben is hasonló a helyzet. Az egyetlen terület, ahol korábban elfogulatlan beszámolók szerint legalább helyi szinten ukrán fölény volt, azok a drónok, köztük a haditengerészeti pilóta nélküli eszközök. Nem véletlenül szólt annyi hír Oroszországból arról, hogy az orosz vezetés minden eszközzel igyekszik ezen eszközök gyártását felfuttatni.
„Ami a vér – azaz az élőerő – kérdését illeti, bár Ukrajna kilátásai nem túl jók, még egyértelműen korai lenne arról beszélni, hogy az ukrán hadsereg visszafordíthatatlanul súlyos élőerő problémákkal küzd”
A kényszersorozások hatékonysága továbbra is alacsony, és egyre többször merül föl az utolsó behívható korosztály, az Ukrajna jövőjét jelentő 18-24 évesek besorozásának kérdése. Azonban Napóleon is képes volt a katasztrófális spanyolországi és oroszországi hadjáratok veszteségeit 1814-es bukásáig nagyrészt a sorozás alól valahogy kibújtak, illetve a különböző fegyveres szervezetek és helyőrségek tagjainak harcba küldésével hosszú ideig valahogy ellensúlyozni. Így képes lehet és a jelek szerint képes is Ukrajna a harctéri veszteségeket továbbra is jól-rosszul pótolni. Arról nem is beszélve, hogy tavaly ilyenkor nagyon hasonló elemzéseket lehetett készíteni és olvasni, amelynek végül egy kurszki betörés lett 2024 augusztusában a vége.
„Az utolsó szempont a társadalmi és gazdasági akarat kérdése”
Bár az előző két szempontról lehetnek (és vannak is) megbízható becsléseink, ez utóbbival kapcsolatban részben a folyamatok jellege, részben az információk bizalmas volta miatt csak találgatni lehet. Jól mutatja az ukrán vezetés prioritásait a döntés, amely szerint elhalasztotta az Oroszország által átadott több ezer halott után járó, a hírek szerint két és fél milliárd dollárra rúgó kártérítés kifizetését. Ennek két lehetséges magyarázata van. Az egyik, hogy olyan rossz helyzetben van az ukrán költségvetés, hogy nincs rá fedezet. A másik, hogy lenne rá fedezet, de az ukrán vezetés úgy ítéli meg, hogy ezt is le tudja társadalom torkán tuszkolni. Bár bizonyíték az utóbbira nincs, nekem mégis ez tűnik valószínűbbnek. És ezzel el is jutottunk oda, hogy az ukrán vezetés még mindig úgy ítéli meg, a társadalom még mindig inkább őket, mint a háború – egyértelmű területi veszteségekkel járó – lezárását támogatja.
„Fentiek a sorozat első részében bemutatott változásokkal, és a ki tudja még milyen ránk váró egyéb konfliktusokkal együtt olyan nemzetközi környezetet teremtenek, amelyben akár Vlagyimir Putyin elnök az orosz és ukrán nemzet teljes egységét vizionáló kijelentései is megvalósulhatnak. Ez pedig mindenkinek intő jel kellene, hogy legyen. Bár az előbbi kijelentést nagyon óvatos előrejelzésbe csomagolva tette meg az orosz elnök, érdemes felfigyelni arra, hogy a változó környezetben hogyan alakul az orosz kommunikáció”
Végezetül és összefoglalva a fentieket, szándékosan nem esett szó a harctéri eseményekről. Ezekből egyrészt a szándékosan korlátozott mennyiségű és minőségű hír miatt nagyon nehéz hosszabb távú következtetéseket levonni, másrészt csak eszközei a távolabbi céloknak és a lángokban álló világ bekövetkező változásoknak. Mivel egy külön írásomban már érintettem az esetleges új európai biztonsági architektúra kérdését, erre most nem térnék ki, viszont az orosz-ukrán konfliktus előreláthatólag sokkal jelentősebb változásokat fog magával hozni, mint amilyenre sokan, köztük a nyugat-európai vezetők gondolnak vagy gondolni mertek. Egy új rendszer kialakulása mindig hosszadalmas és fájdalmas. Az adjon reményt, hogy az elmúlt 35 évben látott változások (hidegháború vége és rendszerváltás, globalizáció, és a 2008-as gazdasági válság) közül jó eséllyel ez lesz egy darabig az utolsó. Hozzon bármit is.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
brüsszelita says:
Nem tudom az elején szándékos volt-e, de Putyin az ukrán háborúval a nyugat válságát siettette és mélyítette. Most viszont már ez a célja, tehát nem annyira Ukrajna visszatérése, mint inkább Oroszország elhelyezése az új világrendbe, aminek Ukrajna fontos, de csak egyik eleme.
A globális erők most megpróbálják a helyzetüket konzerválni, háborúk generálásával a káoszt fokozni, azt meglovagolni és uraralni. Ez folyik most a Közel-Keleten is, ami alól Trump igyekszik kibújni, de nem tud abból a hurokból szabadulni, amit Izrael, a CIA, és az őt hatalmba juttató erő vetettek neki.
Ezért Irán ellen imitált csapásokkal igyekszik a helyzetet stabilizálni, és nem eszkalálni, az Egyesült Államokat a háborútól távol tartani. Emlékezzünk Szíriára, ahol az első ciklusa alatt szintén behúzták a csőbe egy vegyitámadásos mesketével, amire kénytelen volt hatvannégy Tomahawk rakétát kilőni egy Damaszusz közeli tyúkólra, a kakas volt a legjobban felháborodva. A következő cél Kína, ahol már látszik, hogy a Fülöp-szigetek lesz az USA-t is markában tartó globalisták proxyja.
Viszont ezzel ők tulajdonképp a saját sírjukat ássák, mert folyik a nemzetállamok megerősödése és blokkosodása, az új világrend kialakítása, és a nagyhatalmi érdekszférák határainak meghúzása, aminek Oroszország is szereplője. Sajnos az eddig háborúk nélkül nem ment végbe, ezt mutatja a történelem, ráadásul most a globalisták is beleköpnek a levesbe, úgyhogy öveket becsatolni, és két kézzel kapaszkodni!
Tuco says:
“Vlagyimir Putyin elnök az orosz és ukrán nemzet teljes egységét vizionáló kijelentései is megvalósulhatnak. Ez pedig mindenkinek intő jel kellene, hogy legyen.”
Az ukránoknak az is, bár szerintem azzal, hogy ez a valódi orosz háborús cél, már a kezdetek óta tisztában vannak. Márpedig ha egy nemzetnek a léte a tét, arra csak egy válasz lehet: a végsőkig való ellenállás.
brüsszelita says:
Nem akarok cinikus lenni, pedig igen, de volt néhány büszke nép a történelemben, amelyik így tűnt el. Persze nem azokra az amerikai indiánokra gondoltam, akik a végsőkig ellenálltak, amíg ki nem irtották őket, hisz közülük leitattak néhányat, akik utódai a rezervátumokban most jól elvannak, viszont nem hiszem, hogy államalapításon törnék a fejüket.
Amúgy az orosz és ukrán nép teljes egysége a Szovjetunióban sem valósult meg, már csak azért sem, mert Ukrajnának, mint szövetségi köztársaságnak nagy volt az autonómiája, de még annak előtte az orosz birodalomban sem kebelezték be teljesen, habár akkor még se Ukrajna, se autonómia nem létezett, de most sem ez lesz a vége a háborúnak.
Persze minden előfordulhat, ha még sokáig ellenállnak, kérdezzék róla Somkuti Bálintot, akinek az állásába került, hogy igazat mondott, ezért betört a feje: Ha ugyanis 56-ban a magyar nép és hadsereg a végsőkig kitartott volna a szovjet túlerő ellen, azok Budapestet ugyanúgy szétlövik, ahogy azt tették tizenkét évvel korábban, – mármint a megmaradt romokat és az újjáépített hidakat. Persze már akkor is az USA-val békés egyetértésben, ahogy most Ukrajnában is ez lesz a vége, ha nem vigyáz magára, és beugrik a nyugati szirén hangoknak.
Ezzel szemben él itt egy nemzet, ha megfogyva bár, de törve nem, ami nem biztos, hogy így lesz Ukrajna esetében. Görgey is feladta az egyenlőtlen küzdelmet Világosnál, a százötvenezres orosz sereg előtt letette a fegyvert, hogy a katonái megmenekülhessenek, utána pedig Magyarország erőre kapjon, és Ausztriával kiegyezzen. Ukrajnának is jobb lenne, ha az oroszokkal már most kiegyezne, de amit már korábban meg kellett volna tennie, és egy bukott háborút nem erőltetnie.
Korábban kellett volna okosan politizálnia, akkor mindez elkerülhető lett volna. Nem úgy, ahogy nálunk Nagy Imre, aki november elsején Andropovot, a szovjet nagykövetet behívatta a Parlamentbe, és közölte vele, hogy Magyarország kilép a Varsói Szerződésből. Négy nap múlva meg is lett az eredménye, ahogy annak is, hogy Ukrajna a NATO tagságát belevarrta az alkotmányba. Mert nehogy azt hidd, hogy ez manapság másképp van, hisz ha Orbán holnap bejelentené Brüsszelben, hogy Magyarország kilép a NATO-ból, jövő májusban már nem ő lenne a miniszterelnök, talán már a választásokig se jutna el.