„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Hidegh Márk írása a #moszkvater.com számára
Nyikita Hruscsov, a Szovjetunió Tanácsának elnöke és Ivan Sztyepanovics Konyev, a Szovjetunió marsallja az 1. ukrán front parancsnokságának parancsnoki helyén, mielőtt megkezdődtek a harcok Lengyelország felszabadításáért a Voronyezsi fronton, 1944 júniusában
Fotó:EUROPRESS/Fotokhronika Tass/AFP
Lvov felszabadítása után az I. Ukrán Front nem állt meg, és egyből bevonult Lengyelország déli részére. 1944. július 29-én Konyev megindult a Visztula felé, és pár nap alatt nemcsak elérte a folyót, de több helyen át is kelt rajta, és rengeteg hídfőállást épített ki. Ekkor kapta meg a létező legmagasabb kitüntetést, a Szovjetunió Hőse érdemrendjét. A legfontosabb Visztula menti hídfő Sandomierz városánál volt, amit a szovjeteknek augusztus 15-én sikerült elfoglalniuk.
„A város földrajzi helyzete miatt alkalmas volt arra, hogy akár egy Németország elleni közvetlen támadás kiindulópontja is lehet”
Ezzel tisztában voltak a németek is, ezért minden áron vissza akarták szerezni. Megszámlálhatatlan ellentámadást indítottak a következő három hónapban, de Konyev remekül megszervezte a védelmet, és az összes kísérlet kudarcba fulladt. Ezzel a Lvov-Sandomierz offenzíva a Vörös Hadsereg fényes győzelmével ért véget. Konyev bebizonyította, hogy nemcsak az offenzív hadműveletekhez, hanem a rövidtávú védekezés megszervezéséhez is páratlan érzéke van.
A következő két hónapot egységei a soron következő offenzívára előkészületeivel, illetve a németek által lerombolt infrastruktúra helyreállításával töltötték. Eredetileg 1945. január 20-t tűzték ki a támadás időpontjára, azonban Churchill kérésének eleget téve – a nyugati szövetségesek éppen a Rajna-folyó elleni offenzívára készülődtek – Sztálin azt az utasítást adta, hogy myolc nappal korábban, január 12-én kezdődjön meg a támadás. A hadművelet a teljes 500 kilométeres lengyel frontszakaszon megindult ezen a napon. Konyev indította meg elsőként a támadást délen, majd középen Zsukov, Rokoszovszkij pedig behatolt Kelet-Poroszországba.
„Konyev dolgát nehezítette, hogy a tervezettnél korábbi időpont miatt a repülőgépek nem tudtak az időjárás miatt felszállni, így csakis a tüzérségre támaszkodhatott. Így aztán nem bízta a véletlenre, a német védelmi vonalakat 500 ágyúval több, mint két órán keresztül lőtte, miközben a szárazföldi erők lassan megkezdték az előrenyomulást”
A mindent elsöprő ágyúzásnak köszönhetően egy 40 kilométer széles rést ütöttek a német vonalakon és teljesen megsemmisült a német 4. páncéloshadsereg. Hat nappal később felszabadították Lengyelország második legnagyobb városát, Krakkót, az ezt megelőző napon pedig Zsukov I. Belorusz Frontja elfoglalta a földig rombolt Varsót. Az I. Ukrán Front olyan gyorsan érte el a várost, hogy a németeknek nem volt idejük lerombolni semmi értékeset. Ezután következett az az esemény, ami nemcsak a sokat látott szovjet katonákat, hanem egész világot elborzasztotta. Az I. Ukrán Fronthoz tartozó 60. hadsereg január 27-én felszabadította Auschwitzot, és kiszabadítottak 7500 túlélőt. Az 1945-ös esztendőről szóló könyvében Konyev keveset beszél a táborról, de azt elismeri, hogy a katonákat teljesen ledöbbentette a felfedezés. Annak ellenére, hogy előrenyomulásuk során folyamatosan tanúi voltak a németek kegyetlenségének.
„Konyev elsőként lépte át Németország határát, január 31-én pedig elérték az Odera folyót”
A Vörös Hadsereg minden idők egyik legsikeresebb katonai hadműveletét hajtotta végre, a német tartalékok jelentős részét megsemmisítve 19 nap alatt 500 kilométert tettek meg. Ekkora már mindössze 60-70 kilométer választotta el őket Berlintől. Azonban a dicsőség kapujában Konyev váratlan és sokkoló parancsot kapott Sztálintól. Az I. Ukrán Frontnak el kell kerülnie Berlint, azt ugyanis csak a nagy kedvenc Zsukov marsall foglalhatta el, nekik a várostól délre eső területeket kell elfoglalni. Óriási csapás volt ez Konyevnek és katonáinak. Oly sok harc, áldozat és győzelem után csak másodhegedűsök lehettek a végső csatában. Azonban a parancs az parancs, így engedelmeskedtek. Nem kellett sokat várni, és ezt a parancsot a körülmények végül keresztbe húzták, és az élet úgymond igazságot szolgáltatott.
„Április 16-án Zsukov és Konyev példátlan méretű sereggel indították meg a Nagy Honvédő Háború utolsó fázisát, 2,5 millió katona, 6500 páncélos és 12 000 ágyú és rakéta sorozatvető állt a rendelkezésükre”
A Zsukov vezette I. Belorusz Front a Berlint védő, a Seelow-magaslatokon kiépített erődítmény rendszer ellen a történelem legnagyobb tüzérségi támadását indította. Fél óra alatt 500 ezer és 1 millió közötti becsapódás volt egy mindössze 8 kilométeres mélységű védelmi övezetben, azonban több dologban alaposan elszámította magát. Emiatt súlyos veszteségeket szenvedett és a támadása megakadt.
„Ekkor jött el Konyev ideje”
Néhány órával Zsukov támadása után az I. Ukrán Front a Neisse-folyón átkelve, egy 400 kilométer széles fronton indította meg offenzíváját. Szokás szerint brutális ágyúzással kezdték, miközben a légierő a német utánpótlás vonalakat támadta. A nagy füstfelhők védelmében megindultak a szovjet csapatok. Konyev zseniális húzása volt, hogy az ágyúkat alacsony irányzásra állíttatta át, aminek következtében a németek nem tudtak kijönni a fedezékeikből. Ennek köszönhetően könnyen és viszonylag alacsony veszteségek mellett tudták elkészíteni az átkelésre szolgáló hidakat. Miután április 18-án a Spree folyón is átkeltek – ami keresztül halad Berlinen – telefonon értesítette Sztálint. Ekkor a főtitkár azt mondta neki, amit már nagyon hallani akart, forduljon észak felé és induljon meg Berlin ellen.
Zsukov közben megint csak nagyon súlyos veszteségek árán – nagyjából 30 ezer katonája esett el -, de felszámolta a Seelow-magaslatokon lévő erődítményeket. Nem sokkal Konyev után ő is megkezdte Berlin ostromát.
„Az I. Ukrán Front délről, az I. Belorusz Front pedig keletről és északról kerítette be a fővárost. Megindult a verseny, hogy ki tűzi ki a szovjet zászlót a Reichstag épületére. Ekkor Sztálin ismét közbeavatkozott, megint csak Konyev kárára. Az épületet csakis Zsukov emberei közelíthették meg, az I. Ukrán Front katonái 150 méternél közelebb nem mehettek az épülethez”
Miközben zajlott az ostrom, részesei lehettek egy másik történelmi eseménynek, április 25-én az Elba partján találkoztak az 1. amerikai hadsereg egységeivel. Ez volt az első és utolsó baráti találkozás amerikai és orosz katonák között. Berlin elfoglalása után egy héttel, a német kapituláció másnapján Konyev megkoronázta világháborús tevékenységét. Május 9-én bevonult Prágába, és így Európa teljesen felszabadult a náci rémuralom alól.
Konyev a háború alatt óriási népszerűségre tett szert az egész Szovjetunióban, és karrierje továbbra is felfelé ívelt. 1945. június 1-jén másodszor is megkapta a Szovjetunió Hőse érdemrendjét. Ő lett a Kelet-Németországban és Ausztriában állomásozó csapatok főparancsnoka. A következő évben még magasabbra emelkedett csillaga, a már-már túl népszerű és szókimondó Zsukovot Sztálin leváltotta, helyére pedig Konyevet nevezte ki. Ő lett a Szovjet Szárazföldi Erők főparancsnoka és emellett hadügyminiszter-helyettes. Sztálin azonban 1950-ben őt is menesztette, de nem tűnt el teljesen, különböző katonai körzetek parancsnokaként jelentős és fontos szerepet játszott a Szovjet Hadsereg modernizálásában.
„A Sztálin halála utáni hatalmi harcokba nem avatkozott bele, de végül őt nevezték ki annak a bíróságnak az elnökévé, amely végül halálra ítélte Lavrentyij Beriját”
A hírhedt belügyminiszter bukásában kulcsszerepet játszó Zsukov lett a hadügyminiszter, helyettese pedig Konyev, aki ráadásul Hruscsovtól visszakapta a szárazföldi erők főparancsnoki rangját. Ezt a pozíciót 1956-ig töltötte be, amikor is az előző évben a NATO-val szemben létrehozott Varsói Szerződés első főparancsnoka lett. Ebben a tisztségében vezényelte le a november 4-én megindult Forgószél-hadműveletet, ami néhány nap alatt véget vetett a magyar forradalomnak és szabadságharcnak. Ugyan 1960-ban hivatalosan nyugdíjba vonult, de még tagja maradt a legfelsőbb katonai szervezeteknek. 1961-ben például újra ő volt az NDK-ban lévő szovjet erők parancsnoka, amikor felépült a berlini fal. 1973. május 21-én, 75 éves korában halt meg. Hamvait a Kreml falában helyezték el, ahol Oroszország legnagyobb hősei mellett nyugodhat.
„Ivan Sztyepanovics Konyev személyében vitathatatlanul a 20. századi hadviselés egyik legzseniálisabb katonai vezetőjéről beszélhetünk, aki Zsukov mellett főszerepet játszott a náci Németország legyőzésében”
Csapataival megmentette Moszkvát és Kurszkot, majd olyan nagy városokat foglalt el, mint Belgorod, Harkov, Kijev, Lvov, Krakkó, Berlin és Prága. Auschwitzban pedig 7500 ember életét mentette meg. A Nagy Honvédő Háborúban, illetve a hidegháborúban nyújtott teljesítménye jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a Szovjetunió – és a mai Oroszország – szuperhatalommá váljon. Nevét szobrok, utcák és katonai iskolák viselik a mai napig.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
