„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Hidegh Márk írása a #moszkvater.com számára
„A Nagy Honvédő Háború egyik legsikeresebb katonai vezetője lett, akinek neve rettegéssel töltötte el az ellenséget, és óriási tisztelettel és szeretettel katonáit”
Fotó:EUROPRESS/AFP
Ivan Sztyepanovics Konyev 1897. december 28-án született a mai Oroszország nyugati részén, a Kirovi területen, egy Logyejno nevű faluban. Szegény paraszti családban nőtt fel, édesanyját nagyon korán elvesztette, így édesapja egyedül nevelte fel. A család szerény anyagi helyzete miatt a négyosztályos tartományi iskola elvégzése után 15 évesen erdészként és favágóként kezdett el dolgozni. Későbbi emlékirataiban azt állította, hogy ebben az időszakban tanulta meg a fegyelem és a kitartás fontosságát. Az első világháború közepén, 18 éves korában bevonult az orosz hadseregbe. Tüzérként harcolt Galíciában, és 1917 nyarán részt vett az orosz szemszögből végül katasztrófálisan végződő Kerenszkij-offenzívában, majd az októberi forradalom után leszerelt.
„Emlékirataiban többször is említést tett a cári hadsereg szervezetlenségéről, a katonák elégedetlenségéről, az erkölcsi mélypontról, amelyek súlyos veszteségekhez és végül az Orosz Birodalom összeomlásához vezettek”
Leszerelése után visszatért szülőfalujába, de nem sokkal később újra katonai szolgálatra jelentkezett az éppen ekkor létrehozott Vörös Hadseregbe, hogy a bolsevikok oldalán harcoljon a polgárháborúban. Már ha egyáltalán polgárháborúnak lehet nevezni azt, hiszen a fehér hadsereg mellett ott állt 14 megszálló hatalom, köztük a németek, franciák, amerikaiak, angolok, japánok. Az ekkor még csak 21 éves Konyevnek már itt megmutatkoztak a kivételes képességei. Szibériában és a Távol-Keleten hadtest komisszárként – politikai tisztként – számtalan sikert aratva harcolt a fehérek és a megszálló japánok ellen. Bajtársai és akkori felettesei félelmet nem ismerő harcosként, kiváló agitátorként és szervezőként emlékeznek rá. A harcok során rengeteg olyan tényezőt ismert meg, amiket később kamatoztatni fog a németek ellen is. A konfliktus elején az újonnan alakult bolsevik fegyveres erők szervezetlenek voltak, amit tovább súlyosbítottak a hatalmas távolságok.
„Konyev felismerte, hogy egy hadsereg elsősorban nem akkor erős, ha nagy és elszánt. Minden a szervezettségen és az egységen múlik. Nagyon fontosnak tartotta a politikai fegyelmet is”
Ez azért is érdekes, mert később sok posztszovjet és nyugati elemző kritizálta – jogosan – a komisszárok befolyását a Vörös Hadseregen belül. Konyev ugyanakkor később arról írt, hogy a bolsevikok győzelmének egyik legfontosabb oka, hogy a különböző érdekeket képviselő fehér csapatokkal és külföldiekkel szemben politikailag egységesek voltak. Tehetségére és hithű kommunista mivoltára felfigyelt felettese, Kliment Vorosilov marsall, Sztálin egyik legközelebbi bizalmasa. Ez később rendkívül fontos lesz a fiatal tehetség életében.
Miután a vörösök megnyerték a polgárháborút, Konyev beiratkozott a Frunze Katonai Akadémiára, ami az akkor már megalakult Szovjetunió egyik legfontosabb tisztképző iskolája lett. Az intézmény célja olyan katonai vezetés kinevelése volt, ami képes lesz a teljesen új és szétszórt Vörös Hadsereget egy modern, ütőképes haderővé szervezni. Az elvárások magasak voltak, főleg egy paraszti származású, alapfokú iskolával rendelkező gyerek számára. Konyev azonban kiválóan helytállt. „Tanulmányai során mélyreható tudást szerzett a különböző korok katonai stratégiáiról és taktikáiról. Különösen sokat tanulmányozta Napóleont és az 1904 és 1905 között zajlott orosz-japán háborút, amit kombinált a polgárháborús tapasztalataival. Felismerte, hogy a jövő konfliktusait a tüzérség tömeges alkalmazásával egybekötött páncélos és gyalogos mélységi hadműveletek fogják eldönteni”
Miután 1926-ban sikeresen elvégezte az Akadémiát, egyre inkább lépkedett felfelé a ranglétrán. Előbb hadosztály-, majd hadseregparancsnok, végül 1941-től az Észak-Kaukázus Katonai Körzetének vezetője lett. Mint azt láthatjuk, a párt iránti feltétlen hűsége és a Vorosilovval való kapcsolata miatt még a sztálini tisztogatásokat is sértetlenül megúszta, sőt még erősíteni is tudta a pozícióit. Éppen a tisztogatások végén, 1939-től még a Központi Bizottság tagja is lett.
Miután megkezdődött a Nagy Honvédő Háború, 1941 júliusában Konyevet kinevezték a rosszul felszerelt és tapasztalatlan 19. hadsereg élére azzal a feladattal, hogy tartóztassa fel a Wehrmachtot Vjazma településénél. Ez azonban teljesen esélytelen volt a németekkel szemben, és vereséget szenvedett.
„Sztálin ekkor elgondolkodott a leváltásán, de Georgij Zsukov marsall kiállt érte, aminek aztán döntő hatása lett az egész háború szempontjából”
Zsukov felügyelete alatt Konyevnek fontos szerep jutott Moszkva védelmében, a Kalinyini Front parancsnokaként a fővárostól északra fekvő területeket védte. Az itteni katonák tapasztalatlanok voltak, a felszerelés is hiányos volt, ugyanakkor az új parancsnok teljesen átalakította csapatai szerkezetét. Személyesen jelent meg a katonák között, hogy maga felügyelje a felkészülést, és ösztönözze az embereit. Az 1941. december 5-i az orosz ellentámadást Zsukovval együtt hajtotta végre, és nemcsak elűzte a németeket Moszkva alól, de sikerült visszafoglalni Kalinyin városát is, aztán majdnem 150 kilométert haladva több kisebb települést felszabadítottak. Konyev az emlékirataiban megemlíti, hogy a moszkvai csata kulcsfontosságú momentum volt.
„Nemcsak meghálálta Sztálin és Zsukov bizalmát, hanem szerinte a Vörös Hadsereg sokat tanulva a kudarcokból, ekkor rájött arra, hogy milyen is modern hadviselés és hogyan kell a németeket legyőzni”
A sztálingrádi csatában közvetlenül nem vett részt, viszont a keleti front más területein lekötötte a német hadsereg többi részét, így a Wehrmacht nem tudott nagyobb számú erősítést vinni a Kaukázus irányába. A Nagy Honvédő Háború második döntő csatájában azonban már főszereplő lett. A német hadsereg a Kurszki területre mélyen benyomuló szovjet egységeket szerette volna elvágni és megsemmisíteni, hogy ezzel ismét megfordítsák a háború menetét. Mivel azonban az angol kódfejtőknek és a saját hírszerzésüknek köszönhetően a szovjetek időben értesültek a Citadella-hadműveletről, így megfelelően felkészültek.
Zsukov az északi rész védelmét Konsztantyin Rokosszovszkijra, a déli részét pedig Nyikolaj Vatutyinra bízta. Konyev vezérezredesi rangban a tartalékot képező Sztyeppi Front parancsnoka lett. 1943. július 5-én indult a német offenzíva. Rokoszovszkij északon könnyen visszaverte a rosszul szervezett támadást, délen azonban a szovjetek komoly bajba kerültek. A németek több mint 30 kilométer mélyen áttörték a vonalaikat és majdnem elérték Kurszkot.
„Zsukov parancsára július 12-én Konyev ellentámadást indított Prohorovka falunál, hogy megmentse a helyzetet. Brutális tüzérségi zárótüzet követően az orosz tankok számbeli fölényüket kihasználva rárontottak a nagyobb és jobb Tigris, illetve Párduc harckocsiknak. A hadviselés történelemének legnagyobb tankcsatájában a szovjetek nagy veszteségek árán megállították az előrenyomuló németeket. Másnap Hitler a növekvő veszteségek és a szövetségesek olaszországi partraszállása miatt lefújta az offenzívát. Így tehát kis túlzással Konyev megmentette a Vörös Hadsereget abban a csatában, ahol a háború kimenetele végleg eldőlt”
Ezután Konyev tovább nyomult előre, és augusztus 5-én felszabadította Belgorodot, majd átlépte a mai Ukrajna határát. Az általa vezetett Sztyeppi Front és a Vatutyin vezette Voronyezsi Front megállíthatatlan volt, az egykor legyőzhetetlennek hitt Wehrmacht tehetetlennek bizonyult velük szemben. Ukrajna második legnagyobb városát, Harkovot (ukránul Harkiv) a németek jól megerősítették, Hitler pedig parancsba adta, hogy a végsőkig tartani kell. Nehéz csatának ígérkezett, Konyev azonban ekkora már mesteri szintre emelte az erőteljes tűzérségi csapásokkal egybekötött páncélos műveleteket és harapófogószerű mélységi benyomulásokat, így visszavonulásra kényszerítette a német védőket. Ennek köszönhetően kevesebb, mint két hét alatt elfoglalták Harkovot. Villámgyorsan előre nyomulva sorra szabadították fel az ukrán településeket, miközben az embereiben égett a bosszúvágy, amit az ellenség által lerombolt ukrán infrastruktúra és legyilkolt civilek látványa csak tovább fokozott.
„Emlékirataiban többször is beszámolt, hogy a látvány őt magát is megviselte, ugyanakkor igyekezett fenntartani a fegyelmet és a józanságot”
Emberei tisztelték és szerették, amit tovább növelt az a tény, hogy hatalmas győzelmeit sokkal kevesebb veszteséggel érte el, mint a nagy kedvencnek és nemzeti hősnek tartott Zsukov. A főparancsnokra még a saját emberei is sokszor csak „Mészáros”-ként hivatkoztak, mert a csatákban nála semmi nem számított. Még az sem, hogy hány emberének kellett meghalnia, sokszor feleslegesen.
„Konyev viszont törődött az embereivel, és mindig igyekezett minél kevesebb veszteséggel győzni”
Október 20-án a Sztyeppi Frontot átnevezték II. Ukrán Frontra, a Voronyezs Front az I. Ukrán Front nevet kapta. Mindössze három napba telt, hogy november 6-án az ukrán fővárost, Kijevet is ellenőrzésük alá vonják, valamint több helyen is átkeltek a Dnyeper-folyón. Az év végére egész Kelet-Ukrajna – vagyis Odesszát leszámítva a történelmi Novorosszija területe – felszabadult.
Konyev és Vatutyin következő célpontja Korszun (ma Korszun-Szenvcsenkivszkij) városa volt, ami a Dnyeper menti német védelem utolsó jelentős erődítménye volt. 1944. január 24-én északról, Kijev irányából Vatutyin indította meg elsőként a támadást. Konyev 12 nappal később követte a példáját délről, és ezzel 60 ezer német katonát kerítettek be. A németek kétségbeesetten próbáltak kitörni. Kaptak nyugati irányból is segítséget, ennek ellenére az egységeknek kevesebb, mint a fele jutott ki a gyűrűből – amit egyébként egyesek csak „kis Sztálingrádnak” neveztek, és szintén az új 6. német hadsereg lett körbe zárva -, nehézfegyverzetük nagy része elpusztult. Még véget sem ért a csata, de február 20-án Iván Konyev megkapta a Szovjetunió marsallja rangot, ami akkoriban a legmagasabb katonai rang volt. A szegény paraszti családból származó vidéki fiú, aki 15 évesen még favágóként dolgozott éhbérért, 46 éves korában marsall lett. Az egyik legfiatalabb katona volt, akit valaha kineveztek.
„A Nagy Honvédő Háború egyik legsikeresebb katonai vezetője lett, akinek neve rettegéssel töltötte el az ellenséget, és óriási tisztelettel és szeretettel katonáit”
1944. március 5-én Nyugat-Ukrajnában is megindult a II. Ukrán Front. Hiába készültek a németek a támadásra, a Konyev csapatai úgy mentek át a védelmi vonalaikon, mint kés a vajon. Öt nap alatt 100 kilométert haladtak előre, és március 10-én elfoglalták Umany városát. Méghozzá úgy, hogy az ellenség mellett a raszputyicával, a tavaszi olvadás miatt kialakult sártengerekkel is meg kellett birkózniuk. Március 26-án már a román határt is elérték, viszont tovább nem mentek. A II. Ukrán Front gőzhengerének köszönhetően, a III. Ukrán Front Rogyion Malinovszkij tábornok vezetésével könnyedén elfoglalta Odessza kikötővárosát, amely ráadásul a tábornok szülővárosa volt.
Májusban Konyev átvette a meggyilkolt Vatutyin tábornok I. Ukrán Frontjának vezetését, a II. Ukrán Front parancsnoka pedig Malinovszkij lett. Az I. Ukrán Front a jelentések szerint 1,2 millió katonával, 15 ezer tüzérségi fegyverrel, majdnem 2000 tankkal és 3000 repülővel rendelkezett. Július 13-án Konyev marsall észak felé fordult Lvov (ukránul Lviv) irányába, páncélosaival naponta átlagosan 30-40 kilométert megtéve 27-én már el is foglalta Nyugat-Ukrajna legnagyobb városát. Néhány nappal később már a lengyel határt is átlépte. 1944 októberének közepére az Ukrán SZSZK teljesen felszabadult.
(Folytatás következik)
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
németh ferenc says:
érdekes és izgalmas írás.
A.S. says:
Vatutyin-t ugyan ki gyilkolta meg?