//Kedves elvtársak!
A középpontban egy helyi pártfunkcionárius, a háborús veterán, Ljuda Szjomina áll – alakját a rendező felesége, Julia Viszockaja játssza –, aki özvegyként neveli kamaszlányát #moszkvater

Kedves elvtársak!

MEGOSZTÁS

Kacskaringós, de annál gazdagabb alkotói pályát tudhat maga mögött a legjelentősebb élő orosz filmrendezők egyikeként Andrej Koncsalovszkij. Az első tanító, a Ványa bácsi és a Szibériáda rendezője, valamint Andrej Tarkovszkij korai filmjeinek társalkotója a nyolcvanas években távozott a Szovjetunióból, hogy olyan hollywoodi zsánerekben is kipróbálja magát, mint A szökevényvonat, vagy a kor macho himnuszának is beillő Tango és Cash. A 84 éves rendező Kedves elvtársak! című legújabb mozijával elkészítette késői korszaka alighanem legfontosabb filmjét.

Kéri Gáspár írása a #moszkvater.com számára

A középpontban egy helyi pártfunkcionárius, a háborús veterán, Ljuda Szjomina áll – alakját a rendező felesége, Julia Viszockaja játssza –, aki özvegyként neveli kamaszlányát #moszkvater
A középpontban egy helyi pártfunkcionárius, a háborús veterán, Ljuda Szjomina áll – alakját a rendező felesége, Julia Viszockaja játssza –, aki özvegyként neveli kamaszlányát
Forrás:Imdb

Kissé klausztrofób, a mai szemnek szokatlan 4:3-as képarány fogadja a nézőt a moziban. Az elmúlt évtizedekben szélesvászonhoz szokott szemem előtt azonnal felsejlenek a régi magyar filmhíradók emlékei, amikor a Rákóczi-indulóval szinkronban kúszott fel a fehér gyöngyvászonra a fekete-fehér Kádár-címer. Egy ideig még azt várom, hogy a horizont kitáguljon – hiszen ugyanezt a vizuális geget Kurszk című filmje elején Thomas Vinterberg egyszer már eljátszotta –, ám hamar kiderül, hogy maradunk a filmhíradók és a régi televíziók képarányánál.

„A Kedves elvtársak! számára azonban nagyon jól áll az alkotói koncepció. A jelzésértékű dokumentarista formanyelv ugyanis a Szovjetunió széthullásáig szőnyeg alá söpört tragédiát, az 1962-es novocserkasszki mészárlás történetét tárja elénk”

A doni kozákok egykori székhelyén, Novocserkasszkban zajlott le 1962 júniusában a Hruscsov-éra egyik legsúlyosabb belpolitikai incidense. A tejtermékek és a hús árának jelentős emelkedésével párhuzamosan a gyárak termelési kvótáját is növelték. Az intézkedések hatására  június 1-jén a Novocserkasszki Villamosmozdonygyár munkásai sztrájkba léptek, amire a hatalom válasza villámgyorsan megérkezett.

 

A várost – hogy megfékezzék, sőt letörjék az elégedetlenkedőket – ellepték a szovjet hadsereg alakulatai. Másnap tüntetéssel folytatódtak az események, és ezekben a munkások mellett már a lakosság is részt vett. Ahhoz, hogy a hadsereg közbelépjen, végül a KGB hathatós közreműködésére volt szükség, hiszen sem a tisztek jelentős része, sem a bakák nem akartak erőszakos eszközökhöz folyamodni.

„Végül a város Lenin-szoborral ékesített főterén a KGB háztetőkön elhelyezkedő mesterlövészei nyitottak tüzet a fegyvertelen tömegre. Több tucat halott, és közel száz sebesült maradt a helyszínen”

A teljes hírzárlattal párhuzamosan a hatóságok azonnal eltűntettek minden nyomot, a halottakat nem egyszer távolabbi településeken, jeltelen sírokban temették el. Sokakat letartóztattak, majd perekben halálra, hosszú börtönbüntetésre, vagy munkatáborra ítéltek. Évtizedekig nem csak a gyászolók nem emlékezhettek meggyilkolt szeretteikre, de az eseményekről is csak félinformációk és pletykák terjengtek néhány szamizdat, és Alekszandr Szolzsenyicin közléseinek köszönhetően.

A gorbacsovi enyhüléssel azonban napvilágra kerültek az események bizonyos részletei, ám a Szovjetunió felbomlásáig kellett várni, hogy az áldozatok végre nevet és arcot kapjanak. A 2000-es években szélesebb körű társadalmi párbeszéd is zajlott a mészárlásról, ami némi megnyugvást hozott a tragédia közvetlen és közvetett érintettjei, valamint a társadalom számára. Az igazsághoz ugyanakkor az is hozzátartozik, hogy a hivatalos orosz emlékezetpolitikát jelenleg vegyes érzelmek fűzik a szovjet múlthoz, így a novocserkasszki mészárláshoz is, amelyet ha elhallgatni nem is akar senki, de fókuszban sem tartják a tragédia emlékét.

Andrej Koncsalovszkij Kedves elvtársak! című filmjével abban a szerencsés helyzetben volt, hogy semmiféle kompromisszumot nem kellett kötnie. Ez jórészt a film finanszírozójának, az oligarcha Aliser Uszmanovnak köszönhető, aki szabad kezet adott a rendezőnek.

„A rendező élt a lehetőséggel, és számos eredeti dokumentum felhasználásával, a görög tragédiák nyomán alkotott személyes aspektusokból kibomló történetet”

A középpontban egy helyi pártfunkcionárius, a háborús veterán, Ljuda Szjomina áll – alakját a rendező felesége, Julia Viszockaja játssza –, aki özvegyként neveli kamaszlányát. Velük él Ljuda apja, akin szemmel láthatóan nyomot hagytak az 1917-es forradalom óta lepergett évtizedek. Nem véletlen, hogy a film egyik gyöngyszemmel felérő jelenetében elővesz egy szűzanyát ábrázoló ikont, és büszkén ölti magára cári időkben viselt kozák egyenruháját. Ljuda viszont meggyőződéses sztálinista, aki a hruscsovi enyhülésben csak a bajt és a birodalom lassú bomlásának veszélyeit látja. Mindezzel együtt él a pozíciójából adódó lehetőségekkel, és pult alól veszi a húst és a magyar Unicumot.

Szemléletében és világlátásában akkor áll be fokozatos, ám jelentős léptékű változás, amikor az addig általa is elítélt események sodrában eltűnik a lánya. Keresésében ambivalens módon egy KGB-tiszt lesz a segítségére, s míg a poklot is megjárva eljutunk a katarzissal felérő befejezésig, Ljuda teljesen más személyiséggé alakul.

„A nő lelki vívódásainak tükrében precízen mutatja be Koncsalovszkij a rendszer mechanizmusait, ami legfeljebb annyiban tér el a sztálini érától, hogy már nem éjszaka érkező fekete autóval tüntetik el a népi demokrácia ellenségeit”

A film egyik legnagyobb erénye, hogy úgy tud mikrotörténelmi vonatkozásokkal a legapróbb részletekig mindent felmutatni, hogy közben semmi sem válik közhelyessé. Amíg a mészárlás megrázó jeleneteit jellemzően egy fodrászüzlet kirakatán át látjuk, addig a nap sugaraitól lemoshatatlanul aszfaltba száradt vért látva inkább újra aszfaltozzák a teret. Erre annál is inkább szükség van, mert a következő estére ugyanide táncmulatságot hirdet a párt büró.

A filmnek több magyar vonatkozása van az Unicumon – amit Ljuda apja komolytalan italnak tart –, és az elvtársak számára kiutalt téliszalámin túl. Az 1956-os magyarországi forradalom szelleme nem csak a tetőkről célba vett áldozatok miatt kísért, de a filmbéli funkcionáriusok – köztük Anasztasz Mikojan – is többször citálják analógiaként a budapesti történéseket.

„Andrej Koncsalovszkij a legjelentősebbet talán a karakterek felépítésében alkotta meg. A történetben senki és semmi nem fekete és fehér, így képtelenség a jó és a rossz egyvágányú tengelye mentén elhelyezni a szereplőket. Itt csak egyetlen kivétel, és ördögien biztos pont létezik: a saját állampolgárait legyilkoló, vagy megnyomorító rendszeré”

A főhős Ljuda időközben meghasonlik, és a dráma végére egészen más ember válik belőle. A neki segítő KGB-tiszt ugyancsak megmutatja emberi arcát, holott fontos fogaskereke a rendszernek. Az ellentmondásosság a film oroszországi fogadtatásában is tetten érhető, hiszen míg erkölcsi mondanivalója, és filmnyelvi kvalitásai minden bizonnyal vitán felül állnak, addig ma is akadnak körök, akik inkább agyonhallgatnák a novocserkasszki tragédiát.

A Kedves elvtársak! című film oroszul:

Andrej Koncsalovszkij a Kedves elvtársak! című filmről:

https://www.youtube.com/watch?v=EImDCMrfC1M

MEGOSZTÁS