//Igen, megvédjük Moszkvát!
„Mikor aztán a németek áttörték a Nyugati Front védelmét, Moszkva frontváros lett” #moszkvater

Igen, megvédjük Moszkvát!

MEGOSZTÁS

Nyolcvan éve, 1941. szeptember végén kezdődött a Tájfun-hadművelet, amellyel a náci Németország el akarta foglalni a szovjet fővárost. Hitlernek azonban beletört a foga Moszkvába.

„Mikor aztán a németek áttörték a Nyugati Front védelmét, Moszkva frontváros lett” #moszkvater
„Mikor aztán a németek áttörték a Nyugati Front védelmét, Moszkva frontváros lett”
Fotó:EUROPRESS/Knorring/Sputnik/AFP

Amikor beléptünk Sztálin irodájába, idegesen járkált fel s alá. Szótlanul közelebb ment az asztalhoz és az államvédelmi bizottság tagjaihoz fordulva megkérdezte:

– Meg tudjuk védeni Moszkvát vagy nem?

Néhány másodpercre néma csend támadt. Aztán ugyanezzel a kérdéssel fordult Molotovhoz, aki a bizottság tagja volt és mellette ült. Megkérdezte:

– Meg tudjuk védeni Moszkvát?

Molotov így felelt:

– Igen, megvédjük Moszkvát!

Azután ugyanezt kérdezte a bizottság többi tagjától is. És a kérdésre valamennyi tag igenlően válaszolt.

Így emlékezett vissza Moszkva egykori polgármestere, Vaszilij Pronyin arra az 1941. október 19-i napra, amikor Sztálin a Kremlbe rendelte az összes magas rangú vezetőt, hogy eldöntsék, mi legyen Moszkva sorsa azután, hogy a Wehrmacht hatalmas erejű támadást indított a szovjet főváros ellen szeptember 29-én. A német csapatok rohamléptekkel törtek előre, és egyre inkább megközelítették Moszkvát.

„A hitleri vezetés úgy számolt, hogy ezzel szimbolikus győzelmet arathatna a Szovjetunió felett. Ám a szimbolikus győzelem helyett súlyos vereséget szenvedtek a németek. De hogyan sikerült az oroszoknak megvédeni Moszkvát?”

Mint a Barbarossa-hadművelet nyolcvanadik évfordulójára írt cikksorozatunkból kiderült, az 1941 nyarán lefolyt elkeseredett védelmi harcokban a Vörös Hadsereg nagy veszteségeket szenvedett, ezért kénytelen volt hatalmas területeket átengedni a németeknek. Különösen érzékeny veszteséget jelentett a szovjeteknek Kijev elvesztése, mellyel nem csak a Donyec-medence felé vált szabaddá az út, hanem rengeteg katonájuk került német hadifogságba. Ám Hitlerék nagy árat fizettek a győzelmeikért. Emberáldozataik és technikai veszteségeik egyre nagyobbak lettek. Így történhetett meg, hogy ősz felé a hitleri hadvezetés egyre nehezebben tudott már nagyarányú támadó hadműveleteket indítani az egész arcvonalon. A középső és az északnyugati frontszakaszon így le is állt a támadás.

„Azonban ha a német hadsereg támadóképessége valamelyest romlott is, a szovjet fegyveres erők helyzete egyenesen katasztrofális volt”

A németek továbbra is blokád alatt tartották Leningrádot, délen pedig már a Donyec-medence és a Krím-félsziget térségében zajlottak a harcok. Hitler ugyanakkor a szovjet hadsereg fokozódó erejű ellenállása ellenére sem adta még fel a nagy tervét, hogy gyorsan végez a Szovjetunióval. A Wehrmacht északon Leningrádot ostromolta, délen pedig a Krím elfoglalására irányuló terveiket akarták továbbfejleszteni. Csakhogy Hitlernek ekkor új ötlete támadt, és hirtelen mindennél fontosabbnak tartotta, hogy a német hadsereg elfoglalja a szovjet fővárost. A Führer ugyanis arra számított, hogy ha ezt a célját eléri, a Szovjetunióban megindul a bomlás, és ezzel az egész ország gyors vereséget szenved.

„Moszkva elfoglalásának terve viszonylag egyszerű volt. A Tájfun névre hallgató hadműveleti tervben az állt, hogy először Vjazma és Brjanszk körzetében be kell keríteni, és meg kell semmisíteni a fővárost nyugat felől fedező szovjet csapatok főerőit, majd az északi és déli irányból mélyen előretörő páncélos és gépesített egységekkel átkarolják, és blokád alá veszik Moszkvát”

Ennek érdekében a többi hadseregcsoport rovására megerősítették a Közép hadseregcsoportot. Moszkva irányában 53 gyalogos hadosztályt, 14 páncélos- és 8 gépesített hadosztályt vontak össze. Hogy érzékelhetőek legyenek a méretek, ez a szovjet-német arcvonalon felvonult összes gyalogos erők 38 százalékát, és az összes páncélos és gépesített erők 64 százalékát jelentette.

Hogyan állt ekkor a Vörös Hadsereg? A német Közép-hadseregcsoporttal a Nyugati Front állt szemben, továbbá a nyár folyamán megszervezett Brjanszki Front és a Tartalék Front. De még így is a németek 2000 harckocsijával szemben összesen 900 harckocsival rendelkezett a három szovjet front. És bár a vjazmai és mozsajszki védelmi vonal kiépítését már a nyáron megkezdték a szovjetek, ezek még mindig nem készültek el.

„A Tájfun-hadművelet szeptember 30-án indult a Brjanszki Front ellen, október 2-án pedig a német erők csapást mértek a Nyugati Front és a Tartalék Front szárnyaira”

A moszkvai csata megindításának napja ezért történészek körében is vitatott, így a különböző források más időpontot jelölnek meg a moszkvai csata kezdetének. A német páncélos csoportok gyorsan megkerülték a Nyugati Front és a Tartalék Front főerőit, és ezzel elvágták a Vjazma körzetében összevont szovjet csapatok visszavonulási útját. Ahogy a németek áttörték a vjazmai védelmi vonalat, Moszkva most már közvetlen veszélybe került. A vjazmai és a mozsajszki vonal közötti térségben ugyanis nem voltak olyan csapatok, amelyek képesek lettek volna feltartóztatni a Moszkva felé törő páncélos egységeket.

A német hadsereg mégsem tudott gyorsan előre nyomulni, ugyanis a körülkerített szovjet csapatok rendkívül aktívak voltak, és még hihetetlenül nehéz viszonyok közepette is több mint egy héten át le tudták kötni a németek főerőit. Így a Wehrmacht csak nagy nehézségek árán érte el a mozsajszki védelmi vonalat. Eddigre viszont a szovjetek megerősítették ezt a frontszakaszt. Ide vonultak vissza a Nyugati Front Csapatai, majd újabb csapatokat rendeltek ide az Északnyugati és a Délnyugati Frontról. A Nyugati Front parancsnokává pedig Georgij Zsukov hadseregtábornokot nevezték ki, akit korábban éppen Sztálin váltott le a vezérkari főnöki tisztségéből (erről itt írtunk részletesen).

„Október közepén már elkeseredett küzdelem folyt a mozsajszki védelmi vonalon. A Nyugati Front csapatai a Moszkvába vezető utak védelmében kemény ellenállást tanúsítottak, ezért a német vezetés újabb és újabb erőket vetett harcba”

Ide tartozik az is, hogy október közepén a németeknek ugyan sikerült betörniük Kalinyinba, azonban ott el is akadt a támadásuk. De a szovjet erők másutt is példás ellenállást tanúsítottak. A Brjanszki Front bekerített egységei több mint három heti harc után áttörték a németek gyűrűjét, és átverekedték magukat Tula felé (ott aztán sikeresen megvédték a várost, és ezzel megakadályozták, hogy a németek dél felől közelítsék meg Moszkvát).

„Ekkor született meg az államvédelmi bizottság döntése, hogy minden erővel megvédik Moszkvát. Ugyanezen a napon, október 19-én ki is hirdették az ostromállapotot”

Moszkva védelmét azonban ekkor már jó ideje szervezték. A moszkvai lakosság már a háború első napjaiban bekapcsolódott a küzdelembe (erről szól a Szállnak a darvak című film eleje is, amiről itt írtunk részletesen), így néhány nap alatt 12 népfelkelő hadosztályt alakítottak, összesen 160 ezer emberrel. A moszkvai népfelkelőket először a szmolenszki ütközetben vetették be, s bár ezekben a harcokban sok ezer moszkvai halt meg, a népfelkelő hadosztályok fontos katonai ismereteket szereztek.

„Mikor aztán a németek áttörték a Nyugati Front védelmét, Moszkva frontváros lett”

Ezért október 12-én megkezdték építeni a fővárost nyugatról és délnyugatról fedező védelmi vonalakat. A kemény októberi időben így már 450 ezer ember, köztük 250 ezer polgári lakos dolgozott a védelmi művek építésén. De a védelem az utcai harcokra is felkészült. Ezekhez önkéntes harckocsi-elhárító osztagokat hoztak létre, melyekbe tízezren jelentkeztek. Emellett további 90 ezer ember készült harcra az általános katonai kiképzés keretében.

Mint ahogy korábban megírtuk, ebben az időben már javában folytak a Moszkva elleni légitámadások. Októberben és novemberben ezek még sűrűbbek lettek, e két hónap alatt a németek 72 alkalommal próbáltak eljutni a város fölé, azonban az útnak indított 4 ezer bombázóból alig 100 gépnek sikerült áttörnie a védelmet.

„Ez nagyrészt annak az eredménye volt, hogy a szovjetek a Moszkva határától befelé körkörösen légvédelmi állásokat építettek ki, amelyek így óriási veszteségeket okoztak a német légierőnek”

Miután a németek első támadása kifulladt a mozsajszki védelmi vonalon, egy újabb általános támadásra szánták el magukat, ami november 15-én indult meg. A Sztavka azonban jól átlátta a németek terveit és megfelelő időben gondoskodott a Nyugati Front, különösen a szárnyak védelmének megerősítéséről. Ezúttal is felmérhetetlen szolgálatot tettek a közös ügynek a moszkvai lakosok, akik a Nyugati Front valóságos arzenáljává fejlesztették Moszkvát és szüntelenül küldték az utánpótlást a frontra, legyen szó fegyverekről, lőszerekről vagy újabb és újabb harcosokról. Az egész főváros Moszkva védelmére kelt.

„Ahogy az várható volt, a leghevesebb harcok a Nyugati Front jobb szárnyánál bontakoztak ki, amelyet iszonyatos össztűz alá vettek a német páncélosok”

A védekező szovjet csapatok hátrálni kényszerültek, ám néhány kisebb településen mégis remekelt a Vörös Hadsereg. November 16-án például az Ivan Panfilov vezérőrnagy parancsnoksága alá tartozó 316. lövészhadosztály 28 katonája halhatatlan hőstettet hajtott végre a duboszekovói útelágazásnál. Itt egyszerre 50 német tank indult támadásra, de sehogy nem tudtak áttörni. A 28 szovjet katonából csak öten maradtak életben, a németek viszont miután 18 tankot veszítettek, kénytelenek voltak visszavonulni ezen a frontszakaszon.

A németeknek óriási áldozatok árán mégis sikerült Moszkvától északra szorítani a Nyugati Front csapatait, sőt a csapataikkal átkeltek a Moszkva-Volga csatornán. Ekkor viszont a szovjetek bevetették az I. rohamhadsereget és visszaszorították a németeket a csatorna mögé.

„Ezzel elhárult a veszély, hogy a Wehrmacht északról átkarolja a fővárost. Majd sorra következtek a szovjet győzelmek”

A Konsztantyin Rokosszovszkij altábornagy parancsnoksága alá tartozó 16. hadsereg kiverte a németeket a nagy isztrai kanyarból, ezzel pedig elzárta a Moszkvához vezető északnyugati utat. Tulánál sem alakult jól a németek helyzete. Itt ugyan a Heinz Guderian vezérezredes parancsnoksága alatt álló német páncélos  hadsereg áttörte a szovjet védelmet, a támadást a védelmi mélységben feltartóztatták. Tula így továbbra is szilárdan tartotta magát és lekötött öt német hadosztályt. A német Közép hadseregcsoport december elején azonban még egyszer megkísérelte, hogy a front középső szakaszán, a Moszkva-Minszk fővonal mentén hajtsa végre az áttörést. Ekkor a front helyenként már 25 kilométere megközelítette a fővárost. Ám a tartalékokkal megerősített szovjet csapatok itt is feltartóztatták az ellenséget.

„A németek Moszkva ellen indított második támadása így ugyanolyan sikertelenül végződött, mint az előző. Sok történész szerint a németek kudarcához alaposan hozzájárult a szokatlanul hideg tél is, mivel a német alakulatok nagy része még nyári egyenruhában harcolt”

A fagysérültek magas száma ezt természetesen alátámasztja, de legalább ennyire fontos volt, hogy a németek ellátása a csata egész folyamán katasztrofálisnak bizonyult. Olyannyira, hogy novemberben már a berlini lakosok szerveztek ruhagyűjtést a német katonáknak, hogy ne fagyjanak halálra a keleti fronton. Jól mutatja a hitleri politika lényegét, hogy ugyanebben az időben már lakásutalványokat osztogattak a németeknek, amivel majd az elfoglalt Moszkvában juthatnak ingatlanhoz.

„Azt viszont már titokban tartották, hogy Hitler terve az volt, hogy Moszkva teljes lakosságát elűzzék, és bosszúból egy hatalmas víztározót hozzanak létre a területén”

Ezzel szemben a zseniális szovjet katonai vezetés, a hadsereg és a rengeteg önkéntesnek köszönhetően meg sikerült védeni Moszkvát, ami így megmenekült a megsemmisítéstől. A Vörös Hadsereg pedig megnyerte a legnagyobb védelmi csatáját, miközben már gyűjtötte is az erőt a nagyméretű ellentámadásra.

 Moszkva védőinek indulójával emlékezünk a moszkvaiak hőstettére

MEGOSZTÁS

Külpolitikai elemző, közgazdász, politológus. Korábban a Magyar Nemzet napilap, jelenleg a Magyar Hang hetilap külpolitikai újságírója, emellett számos tudományos cikk szerzője. Angolul, szerbül és horvátul beszél. Elsődleges területe a Balkán és annak politikai-gazdasági viszonyai, különös tekintettel az ex-jugoszláv országokra. Másodlagos területe a Közel-Kelet, emellett a világ konfliktus-övezeteivel foglalkozik. Tudományos tevékenységének fókuszában a politikaelmélet áll, ezen belül a politika matematizálási módszereit kutatja.