A nagy honvédő háború… A második világháború után számos szovjet film készült a szovjet katonák hősiességéről, azonban ezek a sokszor sematikus alkotások ismeretlenek maradtak Nyugaton. És akkor megszületett a Szállnak a darvak.

Habár a második világháború előtt a szovjet rendezők már számos háborús filmet készítettek az orosz polgárháborúról vagy fiktív háborúkról, a hitleri Németország támadását követően különösen fontossá vált a filmművészet segítsége a szovjet vezetés számára. A háború éveiben így több háborús film is készült, amelyek harcra lelkesítettek – ilyen volt például a Zoja is, amely a híres partizánlány életéről szólt.

„E művek központi eleme jellemzően a hősiesség és az önfeláldozás volt, amelyhez bőségesen szállították az ötletet a csatatéri történések”

A második világháború végeztével azonban a szovjet filmművészet nem sokat változtatott ezen a tematikán, így születtek azok a sematikus filmek, amelyek rendkívül erősen emlékeztettek a háború idején készült alkotásokra. És bár ezek között elvétve azért akadt egy-két remekmű is, ezek a filmek általában nem nyerték el a nyugati közönség tetszését. Pedig a hidegháború éveiben a szovjet vezetésnek mindennél nagyobb szüksége volt a szovjet katona, és úgy általában a szovjet ember pozitív vonásainak kihangsúlyozására.

„Ezt a szériát törte meg 1957-ben Mihail Konsztantyinovics Kalatozov filmje, a Szállnak a darvak, amely vitathatatlanul a szovjet filmművészet remekműve”

Kalatozov ugyanis pontosan látta, hogy a háborús filmek nem attól lesznek jók, ha életszerűen ábrázolják a csatatéri jeleneteket. Ennél jóval fontosabbak az emberi drámák, amelyekkel messze szélesebb nézőközönséget szólíthatnak meg ezek a filmek. Ha pedig létezik olyan emberi érzés, amiről a nagyérdemű mindig is szeretett filmeket nézni, az egyértelműen a szerelem lehet. Így lett Kalatazov művének központi eleme Borisz (Alekszej Batalov) és Veronika (Tatyjana Szamojlova) szerelme.

A film elején a szerelmespárt láthatjuk a Moszkva folyó partján, amint hajnali légyottjuk alkalmával darvakra lesznek figyelmesek a főváros egén. A következő nap azonban minden megváltozik, mert kitör a háború. Ugyan Veronika nem tudta, de Borisz ezután önkéntesként jelentkezik a hadseregbe, pedig nem is hívták korábban a frontra.

„A fiúnak még csak elbúcsúzni sincs ideje a szerelmétől, így Veronikának nem marad más, mint hogy várja haza a kedvesét”

Majd megkezdődik Moszkva bombázása, amelyben a lány elveszíti a szüleit, mert azok nem akarnak lemenni a metró alagútjaiba a légitámadások elől. A Luftwaffe bombázásai azonban nem állnak le, egy heves légitámadáskor pedig Borisz unokatestvére, Mark kihasználja az alkalmat és megkörnyékezi Veronikát, aki megadja magát a fiúnak, akivel aztán összeházasodnak.

És most egy kis kitérő: a białystoki-minszki csata (amelyről itt írtunk részletesen) után a németek a stratégiai fontosságú Szmolenszk – a Moszkva felé vezető út őrzője – felé folytatták az útjukat és abban bíztak, hogy akár augusztus végéig el is érhetik Moszkvát. Hitlernek azonban súlyosan csalódnia kellett. Szmolenszk bevétele után a várostól délre Heinz Guderian tábornok sebesen tört előre a páncélosaival, nyugaton azonban Hermann Hoth páncélosai sokkal lassabban haladtak. Az ingoványos területen az eső még jobban hátráltatta őket, az oroszok pedig elkeseredetten küzdöttek, hogy kiszabaduljanak a köréjük fonódó csapdából. És bár július közepén a két nagy páncélos csoport által alkotott gyűrű kis híján bezárult, a szárnyakat több mint egy hétig nem sikerült lezárniuk. Végül bár 300 ezer orosz katonát elfogtak, 200 ezren kitörtek, és így megmenekültek.

„Ebben a csatában leli halálát Borisz, amint egy erdő szélén menteni próbálja egy harcostársát, akivel nem sokkal korábban szólalkozott össze éppen Veronika miatt”

Itt találkozunk a film egyik sajátosságával. Kalatozov nem mutat sok jelenetet a frontról, nem terheli túl ezzel a nézőit, ehelyett inkább egy nagyon erőteljes képet mutat a frontól, ahol a két katona a sárban mászva próbálja elérni az erdőt, majd miután egyikük megsérül, a másik a hátán próbálja visszacipelni az övéihez, miközben német gránátok szaggatják a harcmezőt. Ezen a ponton is visszaköszön Szergej Uruszevszkij operatőr technikája, melyben a szereplők lelkiállapotát a kamera rendkívül kifejező mozgása, és a fényképezés művészi ereje hangsúlyozza. Mikor Boriszt találat éri a csatamezőn, a férfi szeme előtt kavarogni kezdenek a nyírfák, amiből aztán kiviláglik Veronika arca, majd a menyasszonyi ruhája, az esküvőjük – ami így sosem jön el.

„A film középpontjába azonban egyre inkább Veronika lelkiismeret-furdalása kerül”

Hiszen ő elárulta a szerelmét, nem várta meg Boriszt, míg az hazatér a frontról. Egy különös pszichológiai ellentmondást láthatunk itt. Miközben a lány nem tartott ki a szerelme mellett, egy percig sem nyugtatja magát azzal, hogy Borisz nem jelentkezik, így meghalhatott a háborúban. Ehelyett ő végig reménykedik, hogy a szerelme talán mégis él, ezt a reményét pedig semmi sem oszlatja el még akkor sem, amikor egyre több a jel, hogy soha többé nem látja viszont a férfit.

A lány számára a végső összeomlás azonban akkor történik, amikor egy hadikórházban – ahol ő ápolónőként gondozza a sebesülteket – egy katona jajgatni kezd, miután megtudta, hogy nem várta meg a szerelme. Veronika próbálja nyugtatni a férfit, de az továbbra is csak jajveszékel, mire Borisz apja, a főorvos, Fjodor Ivanovics nyugtatja a sebesült katonát:

„Mi történt? Elhagyta egy nőszemély! Ha esze van, örül neki! Fabatkát se ér az a lány, aki egy ilyen derék legényt, egy valóságos hőst felcserél egy hátországi patkánnyal! Itt csak a lánynak van sírnivalója, nem neki! Sír vagy nem, nem volt hozzávaló! Nincs lelke annak a nőnek! Nem érti, mit szenvedünk itt értük. A halál is kevés büntetés az ilyeneknek! Te a legszigorúbb bíróság előtt álltál! A halállal néztél szembe! Kiálltál ellene! Ő pedig még várni se tudott! Mit érdemel az ilyen? A férfinem mélységes megvetését! Az ilyen bűnre nincs bocsánat!”

„Veronikának ekkor hasít igazán a tudatába, mit tett, ezért öngyilkos akar lenni, de csak az tartja vissza, hogy megment és magához vesz egy kisfiút, akit egy különös véletlen folytán szintén Borisznak hívnak”

Majd további drámák következnek. Markról kiderül, hogy megcsalja Veronikát, a katonaság alóli felmentése is hamis, amiért az apa elzavarja otthonról. A lány ezután a kórházban tudja meg Borisz katonatársától, hogy a férfi meghalt, de még mindig nem akarja elhinni.

Majd véget ér a háború, Moszkvában ünneplő tömeg fogadja a frontról hazatérő harcosokat. Veronika is ott van közöttük, aki menyasszonyi ruhában várja az ő Boriszát virágokkal. De a szerelme nem jött vissza, és megtudja Borisz barátjától, hogy nincs már remény. Keserves sírásban tör ki, majd amikor magához tér, osztogatni kezdi a virágait az idegeneknek.

Kalatozov filmjében is mesterien vegyül a szerelmi dráma és a háború a rendkívül kifejező, időnként felgyorsított vágóképekkel, ami így hatalmas katarzist ad a nézőknek. Nem csoda, hogy a film az 1958-as cannes-i filmfesztiválon elnyerte az Arany Pálmát, Szamojlova pedig még külön dicséretben is részesült. Sőt, a szerep azonnal meghozta a színésznőnek a világhírt, hiszen filmet a világ számos országában levetítették, és nem csak a béketáborban.

„De a Szállnak a darvak jelentősége még ennél is nagyobb. Hatására a szovjet művészek már nem a fronton aratott győzelmeket és a szovjet katonák hősiességét emelték ki a filmjeikben, hanem az emberi drámákat, amelyeknek a „hősei” sokszor nagyon is esendő emberek. Veronika is ilyen”

Ahogy Kalatozov életet lehelt a szovjet háborús filmekbe, már sorra születtek azok a remekművek, amelyeket teljes okkal sorolhatunk a filmművészet gyöngyszemei közé. Ám a film az igazi sikerét valószínűleg annak köszönhette, hogy valami örökérvényűt mond nekünk. Ez pedig az, hogy az elkövetett hibáinkon, bűneinken, illetve az ezzel járó lelkiismeret-furdalásunkon túl tudunk lépni, ha egy nemes ügy szolgálatába állunk. Kalatozov filmjének így napjainkban is rendkívül fontos üzenete van.

A filmet itt tekintheti meg