„Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van,
hanem oda, ahova majd érkezik.”

Egyszerre uralkodó és szerelmes asszony

MEGOSZTÁS

Oroszhon háborúzik. Talán nem olvasták a háború és béke igazságát oly megragadóan elénk táró írót?  Miféle kényszer térítette ezt a hatalmas országot a sehová nem vezető útra? Szerzőnk az orosz történelem rögös útján barangolva, az oroszság gyökereihez leásva annak járt utána, hol és hogyan kezdődött, hogyan jutottak el idáig. Sorra véve az orosz történelem fordulópontjait, végül arra a következtetésre jut, hogy nincs Európa Oroszhon nélkül és fordítva.

„Katalin uralkodását sokan a művelődés és kultúra felvirágzásával azonosították” #moszkvater

„Katalin uralkodását sokan a művelődés és kultúra felvirágzásával azonosították”
Forrás:Wikipédia/Alexander Roslin után/Fjodor Sztyepanovics Rokotov/1770/Ermitázs

Két nő volt, akik korukban nagyban meghatározták nem csak birodalmuk, de a kontinens életét is. Ráadásul mindkettőjükben volt egy közös vonás. Vonzódtak az erősebb – velük összevetve persze gyengébb nemhez. Szerelmi életükről hiteles történetek, és szerfölött pikáns adomák keringenek.

Mária Teréziával (1717-1780) egyszerűbb a dolog. Hűséges volt kissé csapodár férjéhez, aki 16 utód nemzésével erősítette meg kapcsolatukat. A Monarchia uralkodónője szeretett hitvese halála után nem vált meg fekete ruháitól. Szerelmi kapcsolatait gondosan titkolta, így csak a félelmetesen gonosz legendák alapján lehetnek kételyeink. Hogy zoofil volt, s egy fából ácsolt lószobor belsejébe bújva hágatta meg magát csődörökkel. A vitriolos fáma szerint halálát is egy ilyen akció okozta.

„Hogy mi igaz ezekből a rosszindulatú sztorikból, azt ma már ki nem derítheted. Feltehetően semmi. Ellentételezésül Magyarország történetében soha nem épült annyi iskola, templom, kórház, mint a hűséges Habsburg uralkodónő alatt”

És nem kis szerepe volt abban, hogy a hazai irodalom egyik jeles vonulata, a testőrírók társasága az ő szárnya alól, pontosabban az általa alapított testületből röppent ki. Nevezetesen Bessenyei György, Orczy Lőrinc, Gvadányi József, Dugonics András, Pálóczi Horváth Ádám.

Nem volt ennyire szemérmes kapcsolataiban, és kegyes népéhez uralkodói módszereiben kortársa, az orosz történelem második „nagy” imperátora, Nagy Katalin (1729-1796). Szerelmi életére még visszatérünk. Most foglalkozzunk komolyabb dolgokkal. Arról, miképp került a trónra, s próbáljuk kideríteni, mivel érdemelte ki a „nagy” jelzőt az orosz história nagyasszonya.

Apja Christian August von Anhalt-Zerbst Anhalt–Zerbst hercegség ura volt. Katalin legalább annyira zabolátlan volt, mint a korabeli legények, akikkel babázás helyett együtt csibészkedett, játszott a stettini utcákon. Ahogy egy hercegi sarjhoz illik – még akkor is, ha a hercegség nem volt túl nagy – kiváló nevelést kapott, angolul, franciául és olaszul beszélt, játszott hangszeren, elbűvölően táncolt.

„És persze közben nem tett le tervéről, arról, hogy a birodalom első ura legyen. Egyelőre ugyanis csak másodhegedűs lehetett. Erzsébet halála után annak fia, III. Péter, került a trónra és Katalinnak el kellett vennie a trónörököst. Pedig semmi kedve nem volt ehhez a kapcsolathoz”

Ahogy párjának sem, aki gyakorlatilag éveken át nem teljesítette férji kötelességeit. Ez a házasság amolyan se veled, se nélküled viszony volt. Mindkét fél tartott szeretőket, ráadásul Pétert német származása miatt nem nagyon kedvelték. Katalin nem volt finnyás. Mindent bevetett célja érdekében. Hogy tervét végrehajtsa, szívesen vette az angol nagykövet anyagi támogatását is.

Végre eljött a nagy nap, 1762. július 13.. A maga mellé állított uralkodói gárda fellázad, és Katalin trónra kerül. Férje pedig négy nap múlva gyanús körülmények között elhuny.

Csak látszatra tűnt olyan egyszerűnek ez a manőver. Az utódlási jog szerint, ami vitatott volt, ha az uralkodói párnak nincs utódja, akkor az életben maradt házastárs, lett légyen akár nő, kerül automatikusan a trónra. Ezért sokan és sokáig trónbitorlónak tartották Katalint. Sőt, uralkodása alatt sorra jelentkeztek önkéntes és vállalkozó szellemű ál-trónörökösök.

„A céltudatos cárnő ezzel mit sem törődve 34 éven át biztosan kormányozta országa hajóját a történelem sziklái és zátonyai között. Mellesleg II. Katalin után nő, mint egyeduralkodó nem került az orosz trónra”

Tennivalója akadt bőven. Először is rendezni kellett a nagy birodalom határait. Ezt biztos kézzel és favoritjai segítségével meg is tette. Ukrajna déli vidéke, Dnyeperen túli és jobb parti területe, a Krím, Fehéroroszország, Litvánia és Kurföld a birodalom része lett, és Katalinnak még arra is volt figyelme, hogy a távoli Csukcsföldet szintén véglegesen bekebelezze. A svédekkel is rendezte a viszálykodást, a maga javára. Patyomkin vezetésével a törököt is sikerült visszaszorítani. Pontot téve a több évszázados orosz-török huzakodás végére, hogy eldicsekedjen gyarapodó birodalmával, Katalin az annektált területeken épült új falvakat bemutatta az időközben szövetségessé előlépett II. Szaniszló Ágost lengyel királynak és II. József német-római császárnak.

„Innen a mendemonda a <Patyomkin-falvakról>, amiből egy szó sem igaz”

Kedvelt kegyence nem húzott fel az út mentén ál-házakat. Nem is lett volna rá szükség, mert Katalin a területeket elfoglalva komoly betelepítésekbe kezdett. Ekkor lett jelentős várossá Odessza, és tette az orosz flotta bázisává Szevasztopolt. A nagy népesség mozgás okán még letelepedési korlátozást is életbe kellett léptetni, hogy némileg fékezze a lengyel és ukrán bevándorlást.

Jelentős etnikai csoporttá lett a betelepedő zsidó lakosság. Közel egymillióan kaptak lehetőséget, hogy új életet kezdjenek, s ezzel ők adták a legnépesebb európai országgá előlépett birodalom 37 milliós lakosságának mintegy 3 százalékát.

„Katalin azt is tudta, hogy ha be akarja betonozni hatalmát, akkor rendet kell teremteni az országban”

Tudnia kellett, hány és milyen alattvalója van, akiket hat kategóriába sorolta. Uralkodásában elsősorban a nemességre támaszkodott, s hogy magához kösse az, eladdig nem ismert jogokkal ruházta fel arisztokráciát. Igyekezett megnyerni bizalmukat. A földesuraknak nem kellett kötelezően bekvártélyozniuk katonákat, megszabadultak a testi fenyítés réme alól, teljes joggal birtokolhatták földjeiket, megszűnt a vagyonelkobzás réme. Mindez azzal járt, hogy gyakorlatilag szabad kezet kaptak jobbágyaik felett, akiknek nem volt hová menniük panaszra, mert a földesúr szolgáltatta ott helyben az igazságot is. Így a muzsikok gyakorlatilag uraik rabszolgái lettek.

„Nem véletlen, hogy sorra lobbantak fel a parasztlázadások, közöttük a legnagyobb, a Pugacsov-felkelés, melynek hatására Katalin végleg lemondott arról, hogy enyhítsen a muzsikok sorsán. Önkényuralmat épített ki a javából, ráadásul ezt meg is ideologizálta, mondván hogy ekkora birodalmat csak ilyen eszközökkel lehet kormányozni”

Hogy végleg megerősítse hatalmát, nekifogott a közigazgatás átszervezéséhez is, ami meglehetősen kaotikus állapotban tengődött, és hellyel-közzel használhatatlan volt. Ő alakította ki a kormányzósági, helytartósági és járási rendszert, s ez a közigazgatási felosztás egészen 1929-en szolgálta Oroszországot. Felálltak az új hivatalok, de nem csökkent a korrupció, a vesztegetés, ami úgy tetszett rendszerfüggetlen. Örök témája maradt az orosz irodalomnak Gogoltól Ilf és Petrovig. Vagy talán még tovább is…

Oroszhon ipara fellendülőben volt, azonban mintha nem indult volna be az ipari forradalom a maga technikai vívmányaival, a gyárakban még mindig alapjaiban manufakturális módszerekkel termeltek. Például a textilipar arra sem volt képes, hogy fedezze a szükséges posztó mennyiséget a katonák egyenruhájához. A kereskedelemhez normális pénzforgalomra volt szükség. 1769-ben bevezették a papírpénzt. Egyre több árut szállító orosz hajó szelte a kontinens körüli tengereket.

„A cárnő sajnos igazából nem volt érzékeny a világban az ipar és a mezőgazdaság területén bekövetkező viharos változások iránt. És bár helyes végintézkedések eredményeként fejlődött a külkereskedelem, Oroszország változatlanul elsősorban nyersanyagot exportált, és ennek bevételéből fedezte az igényesebb áruk, cikkek behozatalát”

Az intenzíven fejlődő mezőgazdaság és gabonaexport ellenére  többször is éhínség dúlt az országban. A végelszámolás igencsak kétségesnek bizonyult. Katalin úgy fejezte be uralkodását, hogy hihetetlen adósságokba verte a birodalmat, melyeket csak száz évvel később, 1891-ben sikerült törleszteniük.

A cárnő tudatosan próbálta népszerűsíteni magát, és jó hírét kelteni igazságos és felvilágosult uralkodásának. Otthon és külhonban egyaránt. Levelezésben állt a francia felvilágosodás nagyjaival, Voltaire-rel és Diderot-tal, anyagilag támogatta a jeles író-filozófusokat, amit ők azzal háláltak meg, hogy hozsannákat zengtek a cárnő nagyszerű tevekénységéről. Igaz, nekik aligha volt pontos tudomásuk arról, miféle módszerekkel kormányoz az uralkodónő, hogy bevezette a cenzúrát, és kíméletlenül megbünteti a másképp gondolkodókat.

„Ellentmondásossága ellenére a művelődés terén komoly eredményeket is felmutatott Katalin uralkodása. Műkincs gyűjteménye képezte a mai Ermitázs alapját, uralkodása alatt indult fejlődésnek az orosz színházi élet”

Bármennyire is hangoztatta azonban felvilágosultságát, a tisztán látó embereket, az értelmiséget nem tudta megtéveszteni, ők jól látták, hogy törvényesítette az önkényuralmat. Így például az első jelentős orosz írót, a külügyi hivatalában is szolgáló Genyisz Fonvizint sem sikerült megtévesztenie. Neki és társainak meggyőződése volt, hogy rendezni kell a jobbágykérdést, helyre kell állítani a törvényességet, és az unalomig hangoztatott felvilágosodás szellemében szükség van reformokra. Fonvizin idővel kiesett a cárnő kegyeiből, amiben a szatirikus cikkei is szerepet játszottak. Írásait végül betiltották.

„Nem volt igazán szerencséje a cárnőnek az orosz irodalom első nagy klasszikusával, az uralkodását kezdetben hűséggel támogató, és őt szolgáló Gavriil Gyerzsavinnal sem”

A számos fontos állami posztot betöltő író és politikus részt vett a Pugacsov-felkelés elfojtásában is. Puskin, aki mesterének tekintette elődjét, részben az ő feljegyzéseire támaszkodva írta meg a parasztlázadás történetét, és kisregényét „A kapitány lányá”-t. Gyerzsavin lágy jelleme ellenére igényes volt a munkában, s kíméletlenül megmondta a véleményét még a cárnőnek is. Nagy merészség és botor dolog volt, ugyanis az lett a következménye, hogy eltávolították fontos állami posztjairól és nyugdíjazták.

Mégis szerencsésebben járt, mint az orosz irodalom másik nagy korai klasszikusa, a francia felvilágosodás eszméit soha meg nem tagadó Alekszandr Ragyiscsev. Jóllehet, mint a vámhivatal vezetője szép karriert futhatott volna be, meg nem alkuvóan renitens irodalmi tevékenysége azonban elvágta a karrierjét. Megrázóan igaz műve, az „Utazás Pétervárról Moszkvába”, a világirodalom első szociográfiája azzal, ahogy kendőzetlenül feltárta az orosz jobbágyság sorsát, végképp kiverte a biztosítékot a cárnőnél.

„Ráadásul Ragyiscsev kihasználva a szabad könyvnyomtatás lehetőségét, könyvét saját maga adta ki. Katalin lázítónak és a cári udvar elleni támadásnak bélyegezte írását”

A szerzőt letartóztatják. Bár a kihallgatások során megtagadja művét, halálra ítélik és könyvét megsemmisítik. Katalin ugyan száműzetésre változtatja az ítéletet, ahonnan tíz sanyarú esztendő után I. Sándor kegyelme szabadítja ki az írót. Visszakapja rangját, és bevonják a törvényhozási munkába, ám nézetei nem esnek egybe az új uralkodó elképzeléseivel sem. Az idegileg is meggyöngült Ragyiscsev önkezével vet véget életének.

Nem volt sokkal szerencséseb az orosz színház és drámaírás alapjait letevő Alekszandr Szumarokov életútja sem, bár megélte a tisztes öregkort. Kezdetben a cárnő támogatta, megalapíthatta a kérészéletű első orosz irodalmi folyóiratot, azonban a favoritizmust nehezen elfogadó természetének köszönhetően gyorsan kiesett az uralkodó kegyeiből.

„Katalin uralkodását sokan a művelődés és kultúra felvirágzásával azonosították”

Fantasztikus építkezésekbe kezdett. Ezek a paloták az oroszországi történelem impozáns emlékei, és ma az oroszországi turizmus legnagyobb vonzerejét képezik. Katalin állíttatta a Néva parti város szimbolikus emlékművét, a Nagy Péter történelmi alakját felidéző, később Puskin által is megénekelt Bronzlovast. A Szenátus-palota Moszkvában, az Ermitázs épületegyüttese Szankt-Peterburgban, a Sándor-palota Carszkoje Szelóban, és még folytathatnánk a felsorolást mind birodalomépítő szorgalmának eredményei.

„Kevésbé csillogó, de legalább olyan sarkalatos tény, hogy ő építtette ki a városi iskolák hálózatát. Fontosnak tartotta a nők oktatását, utasítást adott a Szmolnij leánynevelő intézet létrehozására”

Uralkodása alatt erősödött meg és fejlődött európai szintű tudós intézménnyé az Orosz Tudományos Akadémia. Igaz, később a szemére vetették, hogy külföldi tudósokkal népesítette be, ami nem hatott kedvezően a hazai tudományos élet fejlődésére. A moszkvai egyetem nem túl magas oktatási színvonala miatt nem igazán vonzotta a nemesség tanulásra vágyó ifjait. Ugyanakkor voltak korszakosan helyes döntései is. Ő indította el állami szinten a harcot a lakosságot megtizedelő járványok ellen, kötelezővé tette a himlőoltást.

„A legnagyobb gondot a cárnő uralkodása alatt az őt körülvevő kegyencek – nevezzük őket favoritoknak, vagy illemsértően szeretőknek – fenntartása és honorálása okozta. A rájuk támaszkodás uralkodásának legfontosabb eszköze lett, és nem ismert korlátokat”

Utolsó kegyeltje, a nála majd negyven évvel fiatalabb, és mind küllemében, mind modorában igen megnyerő Platon Zubov az erődítmények építéséért felelős főigazgatói posztból egészen a fekete tengeri flotta parancsnokságáig vitte fel a politikai és állami ranglétrán. A francia nagykövet szerint annyi kitüntetés díszítette öltözékét, hogy inkább tűnt egy szatócsbolt eladójának, mint komoly államférfinak.

Nagy Katalin és Patyomkin #moszkvater

Nagy Katalin és Patyomkin
Forrás:Wikipédia

Katalin bőkezűsége nem merült ki favoritjainak a megjutalmazásában. Hozzávetőlegesen 800 ezer jobbágyot osztott szét rokonai, külföldi arisztokraták között. Igen sokba került nagy és titkos szerelme, az egyébként őt, de talán elsősorban saját karrierjét hűséggel szolgáló Grigorij Patyomkin megjutalmazása. Az 52 éves korában a hadfiakra jellemző betegségben elhunyt, különben fizikálisan erős férfi évi 1 millió rubelébe fájt a birodalomnak. Szerepe az orosz történelemben hadi érdemei elismerése ellenére vitatott. A szovjet időszakban emlékműveit lebontották. A peresztrojka után Ukrajnában helyreállítottak néhányat, ám ezeket a háború kitörésével ismét elbontották.

„Katalin megítélése mind a mai napig vitatott az orosz történetírásban. Egy biztos, a mínuszok és pluszok ellenére jelentősége elvitathatatlan, az ő uralkodása alatt lett végleg és visszavonhatatlanul európai nagyhatalom Oroszhon”

Nem véletlen, hogy tucatnyi irodalmi alkotás, film, emlékmű, szobor, festmény emlékezik meg a cárnőről. Közülük talán a leglátványosabb és legélvezetesebb az a több részes tv-sorozat, melynek megnézését mindenki figyelmébe ajánlom.

MEGOSZTÁS

Földeák Iván
Pályámat „külügyérként” kezdtem az Írószövetség nemzetközi osztályán. Huszonhárom esztendőt töltöttem az írók rokonszenvesen békétlen családjában, s közben mint fordító eljegyeztem magam az orosz irodalommal, kultúrával. A rendszerváltás után a szükség arra késztetett, hogy pályát váltsak. Felvettek a Magyar Országgyűlés sajtóirodájára tanácsosnak, majd a sors kirepített Brüsszelbe, ahol szintén sajtótitkárkodtam. Telt-múlt az idő. Hazatérve ismét felfedeztek, mint fordítót, írót. Másfél méter az általam fordított és írott művek hossza könyvtárszobám polcán. Írásaim száma ezernél is több. Örülök, hogy élek, hogy még tudok dolgozni, hogy még vannak barátai az írott szónak, akik előítélet nélkül nézik a hozzánk egyre közelebb kerülő nagyvilágot. Köszönet nekik az érdeklődésért. Amíg lehet, szeretném szolgálni őket.

Hozzászólások kikapcsolva

  1. Nagy Katalin szerelmi életéről a régi vicc jut az eszembe:
    Piroska édesanyját bekéreti sz osztályfőnöknő. A mama be is sétál a munkahelyéről, a Rákóczi térről.
    – Anyuka! Az Ön lánya elképesztően viselkedik!
    – ???
    – Képzelje a tízpercben bement három fiúval a vécébe, és mind a hárommal …
    – Tanárnő! Én azt hiszem, hogy magából az irigység beszél.

  2. Tisztelt Földeák úr!
    Meggyőződésem, hogy az orosz kultúra bemutatása, az orosz történelem elemzése még további izgalmas és tartalmas írásra inspirálja.
    Nem most, de nekem is feltűnt az orosz paraszt, a muzsik nemtörődöm kezelése, az uralkodók általi mellőzése.

    A bolsevikok, Lenin vezetésével ezt látva kihasználták a hatalmuk érdekében, nemkülönben a munkásságot is.
    Az más kérdés, hogy később hogyan bántak el velük, főleg Sztálin terrorja alatt. Ez is megér egy misét, de ez már a közelmúlt témaköre, ami szerteágazó, a gazdaság, a háború, a társadalom viszonylatában a hidegháború árnyékában.

    Ahogy olvasom a Moszkvatér írásait, lehet látni a szekciókra való bontást, kinek mi a reszortja, mint több más portálnál.
    Ahogy az angol filmsorozat címe is mondja: Folytassa…!

  3. Kedves hufi és csakafidesz!
    Megtisztel, hogy a sorozat folytatására ösztönöz és erőt ad, hogy van, aki ebben a tikkasztó hőségben is képes szellemileg megterhelőbb dolgokat is olvasni. A moszkvater és személy szerint Stier Gábor főszerkesztő mindig is támogatta ezt a fajta munkát.
    Egy feudalista társadalomban a szántóvető paraszt ember mindig a társadalmi ranglétra alján állt. Csak éppen attól függött megítélése, hogy az egész társadalom milyen fejlettséget ért. XIV. Lajos, a napkirály alatt francia nemesember, földbirtokos már nem botoztathatott meg földművest, de azt hiszem ez a Cromwell utáni Angliában sem volt lehetséges. Nálunk és Oroszországban ez kissé tovább tartott.
    Hogy Lenin mit használt fel a hatalma érdekében, ebbe nem mennék bele. Magyarázhatnánk fordítva is, mit köszönhettek az alsóbb, elnyomott néprétegek az új hatalomnak. Az tagadhatatlan tény, hogy feudális és elmaradott országból Oroszország világhatalom lett. Megérne egy misét, hogy a civilizált Európa már a kezdetektől mi mindent tett azért, hogy ne békés változás jöjjön létre, intervencióval is polgárháborúba hajszolva egy belső megosztottságával amúgyis nehezen elboldoguló, ezer sebből vérző Oroszországot.
    Az is jó kérdés, mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás, hogyan ösztönözték a nyugati „demokráciák” Hitlert a müncheni paktummal a Szovjetunió ellen, hogy majd végső kétségbeesésükben Sztálinra fanyalodjanak, aki 20 millió szovjetember élete árán megnyerte nekik a háborút. És nézzen csak utána, hogy mi volt előbb, a fultoni beszéd vagy a Varsói Szerződés létrehozása, ami többé kevésbe kiegyensúlyozott „hidegháborús világbékét” biztosított, egy feljövő harmadik világgal, a gyarmatbirodalmak összeomlásával.
    Nem egyszerű dolog a történelem.
    Tisztelt vitapartneremmel a csakafidesszel teljesen egyetértek abban, amit az elnyomásról ír. Arról, hogy most ki kit néz le, nem nyitnék vitát. Sajnos elég hosszú listát tudnék összeállítani arról, hogy szerintem ma ki lenne méltó rá.
    A humor viszont mindig jól jön.

  4. Kedves csakafidesz.
    Akkor legyünk pontosak.
    Visszamehettem volna előbbre is. Európa elárulása már München előtt
    megkezdődött, amikor a nyugati demokráciák tűrték, hogy Hitler nyílt katonai
    segítségével leverjék a spanyol köztársasági erőket és Franco, a kontinens
    legszégyenteljesebb vezetője hatalomra kerüljön. Talán Spanyolországot
    féltették attól a Szovjetuniótól, akivel később nem féltek együtt harcolni Hitler
    ellen? Elvhű magatartás… Nem hinném, hogy ne tudná, hogy a Szovjetunió
    felajánlotta a katonai segítséget Csehszlovákiának, amit az a Benes utasított el,
    akinek tudtával a cseh hatóságok átadták a prágai szovjet nagykövetnek azokat a
    hamis dokumentumokat, amelyekben a német titkosszolgálat sugallatára szovjet
    tábornokokat vádoltak meg a németekkel való összejátszásban, gyakorlatilag
    árulással. Nincs a történelemben „ki tudja, mi lett volna ha”, de innen egyenest
    vezetett az út a Molotov-Ribbentrop paktumig. Itt szó sem volt „buliba
    bevonásról”, egyszerűen a nyugati hatalmak nem voltak hajlandóak
    együttműködni a Szovjetunióval (így látja maga is), a lengyelek elutasították
    a felajánlott 100 hadosztályt s ezzel közösen aláírták országuk – majd később
    Franciaország és több európai állam halálos ítéletét. Hitler szabad kezet kapott és övé lett Nagy-
    Britannia kivételével szinte az egész kontinens, Sztálin pedig nyert két esztendőt, hogy
    felkészülhessen arra, amit mindenki előre várt, a német támadásra. Ha nincs ez a
    két esztendő, lehet, hogy másképp alakul a világháború kimenetele.
    Voltaképp ugyanazt mondjuk, csak maga fetisizálja Sztálin taktikai lépését
    és valamiféle „osztozkodásról” beszél. Jól látja, hogy akkor senki nem gondolta
    komolyan hogy „tűz és víz közt” béke lehet. A Szovjetunió – lásd a II. világháború
    szovjet tábornokainak emlékiratait – sem
    akkor, sem máskor nem volt felkészülve támadásra bárki ellen hadseregük nem
    megfelelő állapota miatt. Ezt 1941 eseményei igazolták. Ideje leszámolni a
    hamis sztereotípiákkal. Ezt a nyugati történelemírás is megtette már.

  5. Kedves csakafidesz!
    Természetesen Hitler tetteiért ő a felelős. Ebben igaza van. Egy szóval sem
    mondtam, hogy a nyugati hatalmak lennének azok. Azonban van egyfajta
    kollektív felelősség is a világ sorsáért, ami bizony az országok vezetőinek a
    vállát nyomasztja s ebben az értelemben a nyugati hatalmak előbb is
    felébredhettek volna s létrehozhatták volna a németellenes szövetséget. A
    német-szovjet határra Teheránban mondtak a szövetséges hatalmak igent, ahogy
    arra is, hogy Danzigból Gdansk, Königsbergből Kalinyingrád legyen és még
    folytathatnám. Az a megérzésem, hogy aligha lett volna magyar, aki tiltakozik,
    ha egyes városok a nem éppen nekünk kedvező etnikai arányok ellenére a
    határon belül maradnak
    Megértem a német fájdalmat, hiszen az első világháborút lezáró béke nekik sem
    volt igazságos, ebben Leninnek igaza volt, ám ez nem indok a vitás kérdések
    háborús rendezésére.

KAPCSOLODÓ CIKKEK

LEGUTÓBBI CIKKEK

CÍMKÉK