Hivatalosan 224 napnyi ostromot követően 2023. május 20-án végül elesett Bahmut, avagy immár régi-új nevén Artyomovszk. Ezzel az ukrajnai háború egyik legvéresebb, és leginkább elhúzódó ütközete zárult le, ám magának a konfliktusnak ezzel még egyáltalán…
Prigozsin talányos interjúja
A napokban megjelent egy közel másfél órás videóinterjú Jevgenyij Prigozsinnal, amelyet Szemjon Pegov, a Wargonzo orosz haditudósító csatorna riportere készített. Mivel magyar nyelvű bővebb összefoglaló sajnos nem született a sok szempontból is érdekes interjúról, csak…
Washington új stratégiát tervez
Érdekes cikk jelent meg Foreign Affairs magazinban, amelynek már a címe is sokat ígérő: A Nyugatnak új stratégiára van szüksége. A cikk szerzői azzal érvelnek, hogy a növekvő emberi veszteségek és gazdasági költségek miatt már sokan követelik…
A Wagner jól muzsikál
Soha nem látott ismertséget hozott az orosz médiában csak „zenészeknek” nevezett Wagner Csoportnak, és tulajdonosának Jevgenyij Prigozsinnak az ukrajnai háború. Pedig az orosz katonai magánvállalat már az invázió előtt is hírhedt volt, hiszen megalapítása óta Szíriától…
Meddig tarthat el a háború?
A #moszkvater és az Ultrahang közös projektjének legújabb adásában az orosz-ukrán konfliktus aktualitásairól, a Wagner és Jevgenyij Prigozsin szerepéről, illetve az ukrán válság esetleges moldovai tovaterjedéséről beszéltünk. Mikorra várható-e – ha várható – az átfogó…
Emelkedőben Prigozsin csillaga
A sokáig csak „Putyin séfjének” nevezett Jevgenyij Prigozsin kilépett a fényre. Évekig tartó tagadás után nemcsak azt ismerte el, hogy ő alapította a hírhedt magánhadsereget, a Wagner-csoportot, de már a bukdácsoló hadsereg vezetését is elkezdte…
A Wagner csoport titkai
A #moszkvater és az Ultrahang közös projektjének legújabb adásában az Ukrajnát ért orosz ellencsapás legfrissebb hírei mellett a már az ukrajnai háborút megelőzően híressé/hírhedté vált orosz Wagner katonai magánvállalatról beszélgettünk. Mi is az a Wagner,…
Katonai magáncégek az illegalitás határán
Cikksorozatunk befejező részében arra a kérdésre keressük a választ, vajon egyáltalán működhetnek-e a Wagnerhez hasonló katonai magánvállalatok Oroszországban. Hiszen bár a Wagner Csoport létező jelenség, mégis az orosz szabályozói környezet sajátosságait megvizsgálva a helyzet már…
Mi is igazából a Wagner?
Noha a Wagner Csoportra általában, mint a legnagyobb orosz katonai magánvállalatra gondolunk, jogosan merül fel a kérdés, vajon tényleg annak tekinthető-e? A részben az előző cikkünkben bemutatott jellemzők alapján ugyanis sokkal inkább az a kép…