Prigozsin messze nyúló árnyéka

Jevgenyij Prigozsin él, egy bizonyos értelemben legalábbis mindenképp. Ugyanis akár hiszünk azoknak a legendáknak és konteóknak, miszerint a Wagner hírhedt vezére túlélte három évvel ezelőtti repülőgép szerencsétlenségét, akár nem, Prigozsin szelleme továbbra is hatással van Oroszország politikai életére, és hatással lehet történelmének alakulására is. Bukott lázadása és rejtélyes halála csak fokozta a személye körül kialakult mítosz erejét, és az orosz népi hősök mellé helyezték alakját. Igaz, sokan tettek és tesznek is azért, hogy ez így legyen, és a Prigozsin által képviselt ügyek ne vesszenek feledésbe.

„A Wagner-csoport vezetőjét egyre többen emlegetik olyan népi felkelők modern megfelelőjeként, mint Sztyepan Razin vagy Jemeljan Pugacsov”
Fotó:EUROPRESS/AFP/Telegram channel of Concord group

Három évvel ezelőtt robbant fel a levegőben Jevgenyij Prigozsin Wagner-vezér repülőgépe, és néhány hete orosz csatornákon arról lehetett olvasni, hogy a hatóságok – bűncselekmény hiányában – már 2023 végén lezárták a nyomozást az esettel kapcsolatban. A hivatalos verzió – miszerint a gépen ülők óvatlanságból magukat robbantották fel egy kézigránáttal – évekkel ezelőtti közlésén túl az orosz vezetés egyébként is a hallgatást részesíti előnyben Prigozsinnal, a Wagnerrel és annak zendülésével kapcsolatban. Hiába.

„Sem Prigozsin, sem a Wagner nem tűnt el a feledés homályában, sőt egyfajta népi kultusz is kialakult körülötte, egészen furcsa vadhajtásokkal”

Prigozsin alakja különösen népszerűvé vált a háború és katonai kérdések iránt érdeklődő kamaszok körében, akik a radikális igazmondót és a kemény, erőskezű férfit látják a Wagner elhunyt vezérében. Az emigrációba kényszerülő, Oroszországban külföldi ügynöknek nyilvánított Novaja Gazeta arról is beszámolt, hogy a Wagner-vezér alakja erotikus fan-fictionök szereplőjévé is vált a mesterséges intelligencia segítségével, TikTokon pedig nagyot mennek azok a videók, amelyeken az AI-Prigozsin az orosz politika napi eseményeit kommentálja, a Wagner-vezértől megszokott kritikus hangnemben, csak ezúttal nem Szergej Sojgu, hanem egyenesen Vlagyimir Putyin ellen irányulóan. A „Csak Zsenya Prigozsin” csatornán a névadó bunkerben rejtőzködő vénembernek titulálja az orosz elnököt, miközben az üzemanyag hiány, a dróncsapások és más problémák következményeire hívja fel a figyelmet. Így Prigozsin úgy is „életben tudott maradni” a mesterséges intelligencia segítségével, ha azoknak a teóriáknak nem adunk hitelt, miszerint a Wagner-vezér halála három évvel ezelőtt csupán színjáték volt.

„Hogy unatkozó kamaszok, dühös wagneresek vagy külföldi szolgálatok állnak az ilyen tartalmak mögött, nehéz megmondani, azonban ezek, ahogy a kamaszoknak szóló, nem a zeneszerző Wagnernek címzett rajongói csoportok is egy olyan, az orosz társadalomban érzékelhető igényre építkeznek, amely erősebb fellépést szorgalmazna Oroszország belső és külső ellenségeivel szemben egyaránt”

Prigozsin alakja pedig kiválóan alkalmas erre, hiszen élete utolsó hónapjaiban egyrészt Bahmut bevételével, másrészt Sojgu akkori védelmi miniszter és Valerij Geraszimov vezérkari főnök rendkívül éles bírálatával került a hírek középpontjába. A wagneresek által „igazságosság menetének” elkeresztelt Moszkva felé tartó zendülés ugyan rontott a Wagner-vezér akkoriban egyre növekvő népszerűségén, azonban a „felkelés” gyors és kevés áldozatot követelő vége, valamint Prigozsin nem sokkal később bekövetkező, számos kérdést felvető halála lehetővé tette szimpatizánsai számára, hogy bocsánatos botlásként kezeljék az eseményeket, amely csupán heves temperamentumának és óriási igazságérzetének volt a következménye.

„A Wagner-csoport vezetőjét egyre többen emlegetik olyan népi felkelők modern megfelelőjeként, mint Sztyepan Razin vagy Jemeljan Pugacsov”

Különösen alkalmas a történelmi párhuzamra Sztyepan (Sztyenka) Razin doni kozák vezető felkelése, aki egy perzsák elleni hadjárat után robbantotta ki lázadását, amely hivatalosan nem a cár, hanem a cári bürokrácia és a nemesség „árulása” ellen irányult. Tavaly egyébként az egyik nagy orosz könyves díj az év könyvének éppen egy Razin életének korai szakaszáról szóló regényt, Zahar Prilepin Tuma című művét választotta. A könyv címe magyarra fordítva Köd, azonban így nevezték az orosz-tatár vegyeskapcsolatokból származó személyeket is, mint amilyen Razin is volt. Ez azért is fontos, mert ugyanez a kiadó, az ASZT Prilepinhez köthető „alosztálya”, a KPD-csoport adott ki két, Prigozsin személyéhez közvetlenül kapcsolódó művet is az elmúlt egy évben.

„Az egyiket az orosz politikai és irodalmi élet egyik nagy alakja, Alekszandr Prohanov jegyezte és valódi botránykönyv lett”

A Lemner címet viselő, szatírikus, posztmodern és egészen abszurd elemekkel tarkított regény megjelenése után nem sokkal eltűnt a boltokból, a műből származó idézetek ellepték az internetet, majd újbóli megjelenése után a korábbiaknál is keresettebb lett. Egyesek szerint felsőbb utasításra vagy csupán túlbuzgóságból próbálták cenzúrázni a művet, mások szerint reklámfogás volt a „betiltás” sejtetése, akárhogy volt azonban, a Lemner nagy figyelmet kapott. Igaz, nem csupán Prigozsin személye miatt, aki minden bizonnyal a „Puskin-csoporttal” afrikai kormányokat bedöntő címszereplő mintaképe volt. A Lemner botrányosságát az orosz elitről alkotott lesújtó képe adta, amelyben a Kreml három erős embere próbálja kijátszani egymást a címszereplő segítségével, miközben az elnököt tucatnyi hasonmás helyettesíti, a történetet pedig szabadkőműves rituálék, szexuális perverziók, a „valódi”, a „képzeletbeli” és a „csodálatos” Oroszországokról szóló patetikus eszmefuttatások és brutális gyilkosságok színesítik. Mindezt egy olyan író tollából, aki nem sokkal a könyv megjelenése előtt kapott kitüntetést Putyintól.

„Prohanov tavaly megjelent könyve számos bírálatot kapott, és még több kérdés merült fel a mű céljával kapcsolatban”

Bár Prohanov státusza az orosz patrióta oldalon nagyjából Csurka Istvánéhoz hasonlítható – tehát egy általánosan tiszteletnek örvendő, a liberálisokkal szemben a kesztyűt az első perctől felvevő legendáról van szó -, rengetegen kritizálták a mű irodalmi színvonalát, és valóban, a regény szegényes nyelvhasználata még nem anyanyelvi orosz olvasóként is szembetűnő, dramaturgiája és a karakterek kidolgozottsága pedig még inkább. De még nagyobb bírálatokat kapott a mű tartalma annak általános elitellenessége miatt. A MiG Rossziji nevű, a leginkább a Szergej Szobjanyin moszkvai polgármesteréhez közeli álláspontot képviselő Telegram-csatorna fronde-ként értékelte a könyvet – a 17. századi francia nemesi felkelés nyomán így nevezik Oroszországban az eliten belüli ellenzéki mozgolódásokat. Jevgenyij Mincsenko ismert orosz politológus pedig egyenesen „az ötödik hadoszlop forgatókönyvének” nevezte a művet, amelynek célközönsége a hirtelen karrieremelkedésre vágyó alsó bürokrácia lehet, hiszen a könyv tulajdonképpen az orosz elit hazafias és nyugatos csoportjai ellen egyaránt irányuló leszámolást vetít előre.

„Mind a MiG, mind Mincsenko feltette ezek után a kérdést, hogy vajon ki lehet a megrendelő?

Ez annál is inkább érdekes kérdés – már ha valóban van valamilyen szándék Prohanov könyve mögött, és nem csak az író sajátos víziójával van dolgunk -, mert a Lemner Prigozsin környezetéből is éles kritikákat kapott. Legutóbb éppen Igor Jeliszejev, a Wagner jogi osztályának egykori vezetője szólalt fel ellene, aki idén maga is írt egy könyvet Prigozsinról A Wagner birodalma (Imperija Vagnera) címmel, ami ugyanott jelent meg, ahol Prohanov könyve, az ASZT KPD csoportjánál. A pongyola nyelvezeten és felszínes karaktereken túl Jeliszejev elsősorban azt rója fel Prohanovnak, hogy nem ismer rá Prigozsinra a könyvben, a főszereplő és annak életútja egyáltalán nem hasonlít arra, aminek Jeliszejev maga is szemtanúja volt. Jeliszejev könyve egyébként szintén nagy siker lett, az eredetileg kinyomtatott példányokat néhány hét alatt elkapkodták, és az utánnyomás után is nagy az érdeklődés. Ehhez hozzájárultak a szerző által adott interjúk is, különböző, gyakran az egykori wagneres médiabirodalomhoz tartozó „utódcsatornákon”, amelyekben Jeliszejev nemcsak Prigozsin személyéről nosztalgiázott, építve annak kultuszát, de lényegében annak korábbi érveit felelevenítve bírálta az államigazgatás alacsony hatékonyságát.

„Jeliszejev a <tiszta>, nem Putyin, hanem az őt körülvevő, kárt okozó hivatalnokok ellen lázadó Prigozsin mítoszát építi tovább”

Szerinte Prigozsinnak nem voltak elnöki ambíciói, és ugyan háborús időben szívesen állt volna az ellenállás élére, ha szükség van rá, de békeidőben semmiképp se vágyott az elnök helyére, mivel az ő otthonos világa az Oroszország nagyságáért vívott harcok terepe volt, Afrikától Ukrajnáig. Arra a kérdésre, hogy Prigozsin életben van-e, sokatmondóan azt válaszolta, hogy „ez államtitok”, így a Wagner-vezér túlélésével kapcsolatos elméleteknek is adott egy fogódzót.

„Nem Jeliszejev az egyetlen, aki Prigozsinra emlékezve bírálja az orosz hatalmat, ez az egykor a Wagnerhez közel álló csatornák majd mindegyikére igaz”

E csatornák szerint a hatalomba idegen, oroszellenes elemek épültek be, a Kremltől pedig radikálisabb lépéseket várnának a háborúban, minden kisebb kompromisszum mögött árulást gyanítva. Azt már csak érdekességként jegyezzük meg, hogy ezeknek a csatornáknak a többsége épp azokat a radikálisan jobboldali, nacionalista nézeteket képviseli, amiket Prilepin, a Prigozsinról szóló könyvek kiadásának egyik felelőse, rendkívül élesen elítél. A háború kapcsán azonban a Prilepin-féle baloldaliak és a monarchista-nacionalista közeg hasonlóan kompromisszummentes, vitájuk pedig elsősorban az emlékezetpolitika és a nemzetiségi kérdés területét érinti.

„A Wagner-féle, a <jó cárt> a <rossz bojároktól> még általában megkülönböztető, a kormányzatba beépült ellenséges elemeket azonban egyre élesebben bíráló kritika tehát továbbra sem tűnt el”

Sokan találgatják, hogy ki állhat e kritikus csatornák mögött, ki biztosít számukra védettséget az orosz viszonyok között? Mint ahogy az is felmerült már régen, hogy a Wagner három évvel ezelőtti zendülése sem csupán Prigozsin elhibázott számításainak eredménye, hanem egy nagyobb hatalmi játszma eredménye volt. Prohanov Lemnere is erre utal a patrióta, nyugatos és centrista érdekcsoportok által ide-oda rángatott főszereplőjének sorsán keresztül. De hogy kik lehettek, akik Prigozsint a valóságban is mozgatták, ha egyáltalán voltak ilyenek, az máig nem derült ki. Nyilvános szövetségeseinek többsége – mint Alekszej Gyumin volt tulai kormányzó, az Államtanács titkára és Putyin segítője, vagy Szergej Mironov, az Igazságos Oroszország párt vezetője – tartózkodik a kritikától, sőt egyesek, például Szergej Szurovikin tábornok, teljesen el is tűntek a nyilvánosság elől.

„E körök tevékenysége még befolyásos támogatók nélkül is okozhat némi fejfájást a Kremlnek – ez is egyike lehet a Telegram korlátozására irányuló lépéseknek, hiszen ezek a hangok elsősorban ott aktívak -, azonban egy nagyon fontos különbség azért van 2023-hoz képest. A Wagner fegyveres szárnyának hiánya egy esetleges, hatalom ellen irányuló mozgalom mögül/mellől”

A Wagner persze nem szűnt meg teljesen, Prigozsin szellemi hagyatékán túl katonai öröksége is tovább él. Igaz, a tényleges Wagner, vagyis annak maradéka, amit apja után Pavel Prigozsin vett át, ma már csak a Közép-afrikai Köztársaságban működik a korábbihoz hasonló formában, és nemrég a Wall Street Journal meg is vádolta őket a helyi kábítószer kereskedelem ellenőrzésével. De a szudáni polgárháború lázadó különleges erőinek támogatása is fel-fel bukkan még a sajtóban a Wagner bűnlajstromában, ami azért érdekes, mert a Kreml ma már egyértelműen a kormánycsapatokat támogatja. Ettől függetlenül nem valószínű, hogy ez a csoportosulás valaha meg tudná közelíteni az egykori Wagner fénykorának erejét, és újra ki tudná nőni egy expedíciós magánhadsereg szerepét. Ezt ma már valószínűleg a Kreml sem hagyná nekik, még ha szándék volna is rá az ifjú Prigozsin részéről.

„A Kreml óvatosságát jelzi, hogy bár az oroszok jelen vannak még Afrika más országaiban is, ahol a Wagner rakta le az orosz jelenlét alapjait, de ezekben az államokban – mint a jelenleg is forrongó Maliban vagy éppen Líbiában – már nem magánhadseregek, hanem az orosz védelmi minisztérium alá tartozó Afrika Hadtest tevékenykedik”

Persze „az örökség kezelése” is válhat kritika tárgyává. A fentebb említett Jeliszejev például a szíriai katonai bázisok feletti ellenőrzés szír kézbe történő átadását kritizálta élesen néhány hete, amelyek megtartásáért a wagneresek hosszú éveken át harcoltak.

A legfontosabb hiány e kritikus, egyesek által „turbópatriótának” gúnyolt oldal esetleges hatalmi ambícióit illetően azonban nem is a Wagner fegyveres erejének, hanem egy Prigozsinhoz hasonló formátumú vezetőnek a hiánya. Ez a mérce pedig talán egyre nehezebben megközelíthetővé válik majd az évek múlásával, ahogy a mítikussá váló Prigozsin egyre inkább háttérbe szorítja a konfliktusokkal, hibákkal és bűnökkel terhelt pályát befutó egykori hús-vér Wagner-vezért.

„Ha pedig a halála után keletkező legendákból, itt-ott történő <felbukkanásából> indulunk ki, az is megtörténhetne egy esetleges kaotikusabb időszakban, hogy az imposztorokban amúgy is gazdag orosz történelem egy ál-Prigozsint is életre hívna”

A TikTokon végül is már megtörtént. De az szinte biztos, hogy a Prigozsin mint az orosz népért aggódó, keménykezű, de igazságos népi lázadó vezér típusának modern képviselője az orosz történelem legendás alakjai közé került, és a jövőben sokan nyúlnak majd vissza alakjához a hírhedt orosz államigazgatás radikális kritikusai közül.

Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.

Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.

Email : info@moszkvater.com