„a lehetőséggel elsőként a naponta sok emberrel érintkezésbe lépő egészségügyi és oktatásügyi alkalmazottak, valamint a szociális munkások élhetnek önkéntesen és ingyenesen, 18 és 60 év között” #moszkvater

Hány orosz oltatná be magát?

Oroszországban, Nagy-Britanniában és Indonéziában megkezdődött a tömeges, elsőként a leginkább veszélyeztetettek oltása. Így az orosz Szputnyik-V, az amerikai-német Pfizer-BioNTech, valamint a kínai Sinovac hármas versenyfutása. Ám mielőtt még fellélegeznénk, ne felejtsük el, hogy az igazán…

Laboratóriumi asszisztensek egy Oroszországból érkezett Szputnyik-V koronavírus elleni oltóanyagot tartalmazó táskát visznek 2020. november 11-én Budapesten Fotó:EUROPRESS/AFP/Magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium #moszkvater

Olcsó lesz a Szputnyik-V

Húsz dollárnál olcsóbb lesz az orosz Szputnyik-V vakcina. Az oltóanyagot három nagyvállalat gyártja párhuzamosan, de a kapacitások elégtelensége miatt a gyártásban az oroszok India, Dél-Korea, Brazília és Kína mellett hazánkkal is terveznek. Moszkva közben felajánlotta…

„Lengyelországban addig is ajánlják a maszk viselését, amely szombattól már az utcán is kötelező lesz” #moszkvater

A lengyelek az év végén oltanának

Belelapoztunk a lengyel sajtóba, és egyáltalán nem meglepődve azt láthattuk, hogy a lengyeleket (is) a legjobban most a koronavírus-járvány foglalkoztatja. A helyzet romlik, újabb és újabb csúcsok dőlnek meg, a problémák sok tekintetben hasonlítanak a…