„A kínai-orosz atomenergetikai együttműködésről 2018-ban született államközi megállapodás alapján négy orosz 3+ generációs VVER-1200-as reaktorral szerelt atomerőművi blokk valósul meg: kettő a Tianwani Atomerőműben (Tianwan 7-es és 8-as blokk), illetve kettő a Hszudabao Atomerőmű területén (Hszudabao 3-as és 4-es blokk)” #moszkvater

A Roszatomot nem fékezik a szankciók

A nyugati szankciók ellenére robog tovább a Roszatom. Ugyan érzékenyen érintette az orosz céget, hogy a finnek kiszálltak a közös atomerőmű építéséből, ez a projekt azonban már enélkül is több sebből vérzett. Az elmúlt napokban…

„Több mint 60 százalék gondolja, hogy Pekingnek morális támogatást kell nyújtania Oroszország háborújához. Eközben a felmérésben részt vevők 58 százaléka szerint a legjobb forgatókönyv az lenne Kína számára, ha közvetítőként segíthetné a tűzszünet elérését, szembenállás feloldását” #moszkvater

Lelkesednek a kínaiak Oroszországért

Bár Peking egyelőre a határozott retorikai kiállás mellett a gyakorlatban csak óvatosan támogatja a szankciókkal sújtott Oroszországot, a kínai lakosság rokonszenve minden korábbit felülmúl. Érdemes hát kitekinteni a nyugati burokból, hiszen a világ másik fele…

„A kínaiak azonban semmilyen formában nem is törekszenek arra, hogy saját politikai modelljüket Közép-Ázsiába „exportálják”, vagyis ráerőltessenek valamiféle, a kínaihoz hasonló rendszert a közép-ázsiai köztársaságokra” #moszkvater

Orosz-kínai verseny Közép-Ázsiában

Mennyire terepe a nagyhatalmi vetélkedésnek Közép-Ázsia? A két fő játékos, Oroszország és Kína versengése mennyiben hasonlít a világ más részén folyó csatározásokhoz? Közép-Ázsiával foglalkozó szerzőnk arra a következtetésre jut, hogy a nagyhatalmi befolyás mérlege összességében…

„A 2021-e év folyamán Oroszország 12 alkalommal hajtott végre sikeres Cirkon tesztlövészetet, többek közt nemcsak tengeri, de szárazföldi célpontokra is” #moszkvater

A hiperszonikus verseny éve

A haditechnikai fejlesztések közül 2021 egyik leginkább kiemelkedő és legérdekesebb aspektusának a hiperszonikus fegyverzet terén kibontakozó verseny mutatkozott. Oroszország és az Egyesült Államok mellett harmadik versenyzőként a szűkszavú Kína is megjelent, jelentős aggodalmat keltve a…

„Oroszországnak teljesen új gyártású, a modern harctéri és üzemeltetési körülményeknek megfelelő hordozóra van szüksége” #moszkvater

Visszatér a Varjag Oroszországba?

A Gazeta.ru által megszellőztetett kínai információk szerint a Középső Birodalom közel 10 éves szolgálatot követően megválna legelső repülőgép-hordozójától. A hírek szerint nem kizárt, hogy a szabályos vadkeleti történettel Kínába szállított, karrierjét még Rigaként, majd Varjagként…

„Kijev visszaélt a nemzetbiztonság fogalmával, az államhatalommal és a gazdasági valamint kereskedelmi kapcsolatokat szándékosan átpolitizálja” #moszkvater

Zelenszkij Kína ellen

Újabb szakaszába lépett a Motor Szics kapcsán a Kína és Ukrajna közötti kereskedelmi és gazdasági konfliktus, miután előbbi immár jogi útra terelte a hatodik éve húzódó ügyet. Noha vélhetően legkorábban két év múlva születhet az…

Alekszej Gromiko #moszkvater

Kiéleződő verseny a policentrikus világban

A többközpontú berendezkedés felé halad a világ. Hogyan írhatnánk le ezt a világrendet? Hol van ebben Oroszországnak a helye? Melyek a nagyhatalmi státus megőrzésének legfőbb kihívásai? Mit akart Putyin a mérsékelt konzervatív alternatíva felvázolásával? Szándékozik-e…

„Napjainkban szemtanúi vagyunk annak, hogyan zajlik a két szemben álló oldalnak – egyrészt az Egyesült Államok vezette (Európa hatalmai, Japán és a többi angolszász ország alkotta) Nyugatnak, másrészt a Kína és Oroszország, valamint a hozzájuk kötődő államok kisebb csoportjaival fémjelzett Keletnek – az újra-, illetve megszerveződése, és alkalmassá tétele a hosszú távú küzdelem megvívására” #moszkvater

Megnyeri-e Amerika az új hidegháborút?

Az idei év kiemelt eseményei - a koronavírus járvány hullámain kívül – az egyre elhidegülő viszony az Egyesült Államok (és szövetségesei), valamint Kína és Oroszország között. Ennek a fagyos hangulatnak a legutóbbi megnyilvánulási formái a…