
„A találkozó az Egyesült Államok által uralt egypólusú világrend végének újabb jele”
Fotó:EUROPRESS/Iori Sagisawa/POOL/AFP
A Trump, Putyin és Hszi tárgyalásaival kapcsolatos előzetes várakozások nagyjából két típusba sorolhatók, emlékeztet a Strana.ua elemzése. Az első, amely az orosz médiára és számos nyugati megfigyelőre jellemző, három nagyhatalom kísérlete egy „új világrend” meghatározására a korábbi baloldali-liberális világrend helyett. Más szóval, a „Jalta 2.0”. Moszkva örömmel ír erről, míg a Nyugat mélyen aggódik. Egyes orgánumok az eseményben az amerikai globális dominancia korszakának szimbolikus lezárását látják.
„A találkozó az Egyesült Államok által uralt egypólusú világrend végének újabb jele”
– írja a The Wall Street Journal, mint ahogy erről beszél az ismert orosz elemző, Fjodor Lukjanov is. A második, Ukrajnában és a Nyugaton is széles körben elterjedt megközelítés, hogy a találkozónak nem lesz jelentős eredménye, és puszta formalitás marad. A három ország súlya és érdekei túlságosan eltérőek ahhoz, hogy bármilyen stratégiailag fontos dologban megegyezzenek. Nem lesz „új Jalta”.
„S akkor nézzük, mi is történt valójában?”
A csúcstalálkozó végén elfogadott zárónyilatkozat biztosan nem minősül „új Jaltának”. Csak négy pontot tartalmaz. Ezek közül kettő – a Nemzetközi Büntetőbíróság kritikája és az olajtermék készletek növelése – nagyon konkrét, és Trump valamint Putyin érdekeit tükrözi. A másik kettő – az ENSZ reformja konkrétumok nélkül és a nukleáris fegyverek használatának mellőzése – általános. Ez utóbbi különösen jelentős az ukrajnai háború kontextusában, ahol folyamatosan felmerül a nukleáris fegyverek használatának lehetősége.
Peking ebben a kérdésben mindig is ezt az álláspontot képviselte. Magát a világ első számú konstruktív erejeként bemutatva egyrészt ezt használja fel nemzetközi megítélésének erősítésére, másrészt ezzel igyekszik eltántorítani Oroszország a nukleáris fegyverek használatától. Eközben persze maga Peking is aktívan bővíti nukleáris arzenálját, és a meglévő aszimetria miatt nem hajlandó megállapodásokat kötni az Egyesült Államokkal és Oroszországgal annak korlátozásáról.
Mindezekből azonban nem szabad arra következtetni, hogy a találkozó csak egy volt a sok közül. Jelentősége ugyanis potenciálisan nagy lehet. Méghozzá nem valamiféle teljesen új világrend kialakulása, hanem a meglévő geopolitikai trendek megerősítése szempontjából. Sőt, talán a találkozó egyik résztvevőjének javára.
„A sencseni trojka találkozóját sokan hasonlították a Sztálin, Churchill és Roosevelt közötti livadiai megbeszélésekkel. Ez a párhuzam meglehetősen történelmietlen, hiszen sok különbség van a két esemény között. Ezekből is kiemelkedik kettő”
Először is – mutat rá a Strana.ua -, 1945-ben az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és a Szovjetunió, minden köztük lévő ellentmondás ellenére egyetlen célt követett, a lehető leggyorsabban végezni közös ellenségeikkel, a náci Németországgal és Japánnal. Ez megkövetelte a Hitler-ellenes koalíció egységének megőrzését. Éppen emiatt még a háború vége előtt e három ország megállapodott abban, hogy meghatározza egy új világrend körvonalait, benne a saját helyét, valamint a demarkációs vonalakat az európai országokon belül.
„Jelenleg Kínának, Oroszországnak és az Egyesült Államoknak nincs sem közös globális célja, sem közös ellensége, amelynek érdekében stratégiai megállapodást köthetnének”
Az Egyesült Államok és Kína egzisztenciális ellenfelek a világ első számú hatalmának státusáért folytatott küzdelemben. Trump és kormányzata célul tűzte ki Peking további erősödésének megakadályozását. Washington jelenlegi geopolitikája azon alapul, hogy befolyást szerezzen Kínával szemben, és ezáltal kezelhetőbbé tegye Pekinget. Venezuela elfoglalása és Irán ellenőrzésének sikertelen kísérlete pontosan arra irányult, hogy ellenőrzése alá vonja Peking energiaimportjának forrásait, és ezzel korlátozza a gazdasági növekedését. A kínaiak számára a növekedés korlátozása egyenértékű a halállal, és teljesen elfogadhatatlan.
„Ezért ebben a szakaszban a Kína és az Egyesült Államok közötti szembenállást nehéz feloldani. Trump és Hszi kommunikációjának egyetlen célja a kétoldalú kapcsolatok további romlásának az elkerülése”
Ennek érdekében kölcsönös engedményeket tesznek azokban a kérdésekben, amelyekben a két ország jelenleg egymástól függ. Kína számára ez a chipek és mikroprocesszorok szállítását, míg az Egyesült Államok számára ritkaföldfémek importját jelenti. Közben mindkét ország igyekszik csökkenteni ezt a függőséget. Ehhez azonban időre van szükségük, ezért kénytelenek tárgyalni.
„Ami Oroszországot illeti, szoros kapcsolatokat ápol Kínával, bár ez a viszony nem mentes a kihívásoktól. A kölcsönös függőség, valamint a Nyugattal feszült kapcsolatok azonban közelebb hozzák egymáshoz álláspontjaikat”
Az Egyesült Államok lényegében Oroszország proxy ellenfeleként működik az ukrajnai háborúban, hiszen fegyverekkel – bár pénzért -, kommunikációs eszközökkel és hírszerzési információkkal látja el Kijevet. Trump azonban támogatja a kapcsolatok helyreállítását Oroszországgal. Részben azért, hogy megakadályozza Moszkva szorosabb együttműködését Pekinggel. Egyebek mellett ezért tárgyal az ukrajnai háború befejezéséről. Ez a megközelítés Putyinnak is előnyös, mivel abban reménykedik, hogy Trump segítségével engedményeket tud kicsikarni Kijevből és Európából. Ezért továbbra is párbeszédet folytat az amerikai elnökkel.
„A trió tagjai között tehát rengeteg érdekellentét van, és a párbeszéd inkább a taktikai kérdések megoldásának szükségességén alapul”
Másodszor, a jaltai találkozó idején a Szovjetunió, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok olyan szuperhatalmak voltak, amelyek együttesen nemcsak megállapodások megkötésére, hanem – ami még fontosabb – azok érvényesítésére is képesek voltak. A sencseni trojka tagjai – hívja fel a figyelmet a portál elemzése – távol állnak ettől.
„Az Egyesült Államok továbbra is a bolygó legbefolyásosabb országa, ez a befolyás azonban részben Kína és Oroszország erőfeszítéseinek köszönhetően fokozatosan csökken”
Ráadásul Trump személyesen is korlátozott befolyással bír a legközelebbi európai szövetségeseivel való kapcsolataiban, de még saját országán belül is. Különösen a kongresszusi választásokon elszenvedett veresége után.
„Kína globális ipari szuperhatalommá vált, geopolitikai befolyása azonban továbbra is korlátozott”
Még saját régióján belül is szemben áll vele az Egyesült Államokhoz kötődő Tajvan, a Fülöp-szigetek és Japán, valamint például India, amely önmagában is jelentős geopolitikai szereplő.
Oroszország nukleáris arzenáljának, a posztszovjet térben és másutt fennálló szövetségeinek – kapcsolatok Iránnal, Észak-Koreával és számos afrikai országgal -, valamint a globális energiapiacokon elfoglalt erős pozíciójának köszönhetően befolyással bír a világban, az ukrajnai háború azonban jelenleg korlátozza geopolitikai aktivitását.
„Kétségtelen, hogy elméletileg mindhárom ország segíthetné egymást a legsürgetőbb problémák megoldásában, a gyakorlatban azonban nem olyan egyszerű”
Az Egyesült Államok nyomást gyakorolva Kijevre és az európaiakra, segíthetne Oroszországnak az ukrajnai háború számára kedvező lezárásában. Trump ezt meg is tenné, ám ebben eddig megakadályozta saját pártja egy részének ellenállása, amelyhez januártól hozzájön a Kongresszus erőviszonyainak megváltozása következtében a demokraták ellenállása.
De az Egyesült Államok a Tajpejre gyakorolt nyomással, vagy a támogatásának a megtagadásával segíthetne Kínának is abban, hogy háború nélkül megszerezze Tajvant, Trump azonban erre biztosan nem hajlandó. Tekintettel az Egyesült Államok és Kína közötti patthelyzetre Washington nem fog olyan lépéseket tenni, amelyek jelentősen megerősíthetnék Peking pozícióját.
Kína és Oroszország nyomást gyakorolva Teheránra segíthetne az Egyesült Államoknak kiszabadulni az iráni háború mocsarából, ám sem Peking, sem pedig Moszkva nem fogja ezt megtenni. Washington ugyanis az iráni olaj feletti ellenőrzés megszerzésére tör, ez pedig kategorikusan nemkívánatos sem az oroszok, sem a kínaiak számára. Különösen tekintettel arra, hogy Trump nem tud vagy nem akar semmit tenni az Ukrajnával és Tajvannal kapcsolatos kívánságaik teljesítése érdekében.
„Ettől ez a találkozó még a Strana.ua elemzése szerint nagyon fontos, és komoly következményekkel járhat”
Maga az a tény, hogy a három vezető összegyűlik és párbeszédet folytat, jelentősen csökkenti annak valószínűségét, hogy országaik közötti nézeteltérések nyílt háborúhoz vezethetnek, amely nagyon gyorsan nukleáris háborúvá fajulhatna. Ebben az értelemben ez a találkozó nem annyira az 1945-ös jaltaihoz hasonlítható. Sokkal inkább a Szovjetunió és az Egyesült Államok hidegháború alatti kapcsolataihoz, amelyek megakadályozták, hogy a konfliktus forró szakaszba fajuljon. Más szóval közös a kettőben a konfrontáció ellenőrzés alatt tartása, ami önmagában is fontos.
„Emellett nem lehet figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a hidegháborúval ellentétben a jelenlegi világrendet nem két vagy három szuperhatalom kapcsolata határozza meg”
Manapság a dolgok sokkal összetettebbek. Ott van az Egyesült Államok, mint a globális folyamatokra különféle eszközökön keresztül a legnagyobb, de csökkenő befolyással bíró ország. Ott van Kína, a legnagyobb ipari potenciállal rendelkező ország, amely gyorsan utoléri Amerikát a csúcstechnológia terén is. Ezeken túl azonban vannak más országok is, amelyek befolyást gyakorolnak a globális folyamatokra.
„Mindenek előtt hatalmas nukleáris arzenáljának, ENSZ-vétójogának és ásványkincs készleteinek, valamint számos ázsiai és afrikai ország feletti befolyásának köszönhetően Oroszország”
Vele kapcsolatban meg kell említeni azt is, hogy az ukrajnai háború ugyan katonai értelemben nem különösebben sikeres, Oroszország azonban mind emberi, mind gazdasági szempontból figyelemre méltó ellenálló képességet mutat a külső nyomással és veszteségekkel szemben. A háború alatt Moszkva létrehozott egy a Nyugattal párhuzamos globális kereskedelmi és fizetési rendszert – árnyékflotta, A7 rendszer -, saját mesterséges intelligencia rendszerekkel és közösségi médiával rendelkezik, és számos fontos ágazatban – például az atomenergia – vezető globális pozíciókat tart fenn.
Vagy vegyük Európát – az Európai Unió plusz Nagy-Britannia -, amely minden problémája ellenére továbbra is a világ egyik legnagyobb gazdasága és fogyasztói piaca. Kína hatalmas kereskedelmi többletének egyharmada az EU-ból származik. Továbbá két európai ország – Franciaország és Nagy-Britannia – rendelkezik atomfegyverekkel és vétójoggal az ENSZ-ben.
„De ott van India is, a bolygó legnépesebb országa, hatalmas gazdasággal és atomfegyverekkel”
Vannak emellett más befolyásos szereplők is különböző kontinenseken, így Pakisztán, Irán, Törökország, Egyiptom, Dél-Afrika és Brazília. Ráadásul Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek, Izrael és Etiópia befolyásolja a helyzetet a régióiban. Aztán ott van Japán és Dél-Korea, mindkettő nagy gazdaság. Végül ott van Ukrajna, amely jelentős és egyre nagyobb szerepet játszik, legalábbis az európai ügyekben.
Ez a lista messze nem teljes, de tükrözi a modern világ szélsőséges széttöredezettségét, amelyben már nincs egyetlen domináns hatalmi pólus, mint az Egyesült Államok volt 1991 után. És nincs is két egyértelműen domináns pólus, mint a hidegháború alatt volt. Minden szereplőnek így az Egyesült Államoknak és Kínának is nemcsak egymással, hanem másokkal is együtt kell működnie gyakorlatilag bármilyen globális probléma megoldása érdekében.
„Ebben a tekintetben – mutat rá a Strana.ua elemzése – Trump, Putyin és Hszi találkozójának jelentősége abban rejlik, hogy gyakorlatilag kiemeli Oroszországot a többi befolyásos szereplő általános listájáról, jelezve Moszkva különleges kapcsolatát a világ két legnagyobb hatalmával az Egyesült Államokkal és Kínával. Ezért teljesen jogosak a nyugati média azon megjegyzései, amelyek azt hangsúlyozzák, hogy a találkozó elsősorban Putyin számára volt előnyös”
Úgy is fogalmazhatunk, hogy a találkozónak szimbolikus jelentősége van. Egy olyan korszak végét jelzi, amikor a világnak csak egyetlen domináns hatalma volt, az Egyesült Államok. Ahogy már említettük, ez ma már nem így van. De az amerikai elnök képe, amint egy kerekasztalnál ül, és egyenlő félként beszél Oroszország és Kína vezetőivel, valóban a már bekövetkezett változások szimbólumának tekinthető. Továbbá szimbolizálja Oroszország nemzetközi elszigeteltségének végét, amelyre a Nyugat Ukrajna teljes körű inváziója után törekedett. Putyin tárgyal Trumppal és Hszi Csin-pinggel, elfogadja az amerikai elnök bókjait, és a kínai vezető jobb oldalán áll – Trump a bal oldalán – egy csoportképen az APEC csúcstalálkozón.
„Azonban továbbra is fennáll a kérdés, hogyan fogja Putyin ezt az előnyt felhasználni az ukrajnai háború kontextusában?”
Két lehetősége van. Az egyik, hogy befolyása csúcsán megpróbálja a lehető leggyorsabban befejezni a háborút. Beleegyezik a frontvonalak mentén kötött tűzszünetbe, ezért sokat kap cserébe Trumptól – amíg még van mit adnia neki, mielőtt az új Kongresszus hivatalba lép -, és talán Kínától, sőt Európától is. Bár ez utóbbi kétséges, azért még mindig lehetséges.
A másik, hogy ragaszkodva követeléseinek teljes skálájához – az ukrán fegyveres erők kivonása Donbasszból stb. – folytatja a háborút. Mindezt teszi abban reménykedve, hogy Európa és a globális Nyugat további gyengítésével fokozatosan eltolódnak a geopolitikai erőviszonyok Oroszország javára, ami lehetővé teszi számára a céljai elérését. Putyinnak van némi alapja ezt gondolni. De hatalmas kockázatokkal is jár az Ukrajnával vívott háború elhúzódása. Ez ugyanis mind emberi, mind gazdasági szempontból súlyos veszteségeket okoz. Oroszország eddig nagyon erős ellenálló képességet mutatott ezekkel a kockázatokkal szemben, ám ennek is megvannak a maga határai, és senki sem tudja, mikor jön el ez a határ.
Közben a Kreml rendelkezik egy „végső eszközként szolgáló fegyverrel” – nukleáris fegyverekkel -, amellyel bármikor megváltoztathatja a katonai erőviszonyokat még akkor is, ha a dolgok borzasztóan rosszul alakulnának. Moszkva számára azonban ezek a kockázatok geopolitikai jellegűek is, a nemzetközi elszigetelődés veszélyét hordozzák magukban. Emlékezzünk csak Hszi álláspontjára, amely a „trojka” zárónyilatkozatában is tükröződött. És megéri-e ilyen kockázatot vállalni – teszi fel a kérdést a Strana.ua -, ha az első forgatókönyv és a háború közeli befejezése lehetséges?
„Az, hogy melyik forgatókönyv valósul meg, elsősorban Putyintól függ. Attól, hogy hajlandó-e kompromisszumot kötni, és engedni a jelenlegi álláspontjából. De függ ez Kijevtől és az európaiaktól is. Hajlandóak lesznek-e kompromisszumot kötni és lépéseket tenni háború lezárása felé”
Eddig a nyilatkozatok minden oldalról kevés jelét mutatják ennek a hajlandóságnak. A helyzet azonban változik. A következő hónapokban kiderül, hogy milyen gyorsan.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater