„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
„Persze, a projekt szerzőinek pragmatizmusát sem szabad alábecsülni. Felkészültek a taktikai manőverekre. Ma <ukrán szuverenitásról> beszélhetnek, holnap akár <multilaterális formátumokat> javasolhatnak, a végső cél azonban változatlan marad. Ez pedig az amerikai vezető szerep megőrzése olyan intézmények létrehozásával, ahol Washington szava lesz a döntő”
Fotó:EUROPRESS/FRED GREAVES/AFP
A Trump által szorgalmazott „Béketanács” ötlete látszólag ok nélkül került be a rendezési tervbe. Ám ha közelebbről megvizsgáljuk e lépést, akkor arra juthatunk, hogy ez egy eszköz a nemzetközi kapcsolatok teljes rendszerének átszervezéséhez. Ez nem egy multilaterális fórum, hanem inkább valamiféle világkormány prototípusa, ahol egész régiók sorsa dől el a tárgyalóasztalnál, s ami a legfontosabb, az Egyesült Államok elnökletével. Ez a megközelítés gyakorlatilag megfordítja a nemzetközi jog háború utáni fejlődésének irányát ,és visszavezet minket a hatalmi alapon, az erőn nyugvó policentrikus berendezkedés korszakába. Azzal a fontos különbséggel, hogy a rendszer középpontjában egyetlen döntőbíró áll. Persze, a hegemónia megtartása vezetett már magához a háborúhoz is, mint ahogy az erőn alapoló gondolkodást tükrözte az érdekszféra megtartása/visszaszerzése érdekében a nyugati térnyerésre válaszként elindított orosz invázió is. De adott esetben a lényeg az, hogy ha a háborút is kockáztatva erővel nem érte el a célját Amerika, akkor most megpróbálja azt a béketeremtéssel.
„Szeretném hinni, hogy az európai ellenállás ebben az összefüggésben nemcsak Ukrajna védelméről, hanem egy új amerikai birodalom perifériájává válásával szembeni ösztönös önvédelemről is szól”
Ebben a kontextusban Brüsszel megérti, ha ma beleegyezik Kelet-Európa határainak újrarajzolásába, akkor holnap saját szuverenitását fogják tovább korlátozni a részvétele nélkül hozott döntések. Ez egzisztenciális fenyegetés elhalványíthatna minden belső nézeteltérést, megteremthetné az EU kohézióját, ha hihetően nem csupán egy szűk vezető réteg, hanem Európa sorsáról lenne szó.
Árulkodó az amerikai rendezési tervezet ultimátumszerű jellege. A tervet nem tárgyalási alapként, hanem kész termékként mutatják be, amely csak technikai megvalósítást igényel. Egyáltalán nem zárhatjuk ki, hogy ez a fellépés feltárja a valódi ambíciókat, amelyek mögött a háború lezárása inkább csak eszköz. Ezt felülírja egy olyan rendszer létrehozásának a szándéka, amelyben a nemzetállamok szuverenitása feltételessé válik, alárendelődik Washington globális kormányzási érdekeinek. A helyzet paradoxona, hogy az ebben a csatában éppen vesztésre álló európai vezetés ugyanerre törekszik.
„Persze, a projekt szerzőinek pragmatizmusát sem szabad alábecsülni. Felkészültek a taktikai manőverekre. Ma <ukrán szuverenitásról> beszélhetnek, holnap akár <multilaterális formátumokat> javasolhatnak, a végső cél azonban változatlan marad. Ez pedig az amerikai vezető szerep megőrzése olyan intézmények létrehozásával, ahol Washington szava lesz a döntő”
Paradox módon a globális ambíciók ilyen nyílt demonstrációja éppen a kívánttal ellenkező eredményhez vezethet. A nyugati blokk konszolidációja helyett egyre inkább a szövetségesek Washingtonnal szemben növekvő ellenállását látjuk, míg Oroszország elszigetelése helyett pedig alternatív befolyási központok felgyorsult kialakulását. Kína és más szereplők ugyanis jól tudják, hogy ma Ukrajna számára írják a forgatókönyvet, holnap pedig ez már rájuk is vonatkozhat.
„A jelenlegi válság tehát messze túlmutat az ukrajnai háború kérdésén”
Ez a teljes nemzetközi kapcsolatrendszer erejének, a világ azon képességének a próbája, amely során kiderül, hogy az egypólusú modell új álcában történő létrehozására irányuló nyílt kísérletekkel szemben fenn tudja-e tartani a multipolaritást. Ennek az összecsapásnak a kimenetele döntheti el, hogy az egyenlők közötti párbeszéd korszaka köszönti-e be, avagy a világ vékonyan „békefenntartásnak” álcázva visszatér egyetlen hatalom globális dominanciájának modelljéhez.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
M.I. says:
Elképesztő logika. Szóval nem a katonai invázió jelenti a szuverenitást és az erő uralmának visszatérését, hanem a béketerv. Az orosz verzió mindig fordított, akkor is ha ez azzal jár, hogy az ég a zöld és a fű a kék.
Félelem látszik orosz részről a béke miatt. Ők ebben is fordítottak. Mindenki más a békétől nyugodt és a háborútól fél. Az oroszok a békétől rettegnek.
Stier Gábor says:
Tudja, hogy hülyeséget beszél? Nem lát az előítéletektől! Mi az, hogy az oroszok rettegnek a békétől? Legalább tenné hozzá, hogy ők is… Ami meg az új világrendet illeti, a nyugati nyomulásra válaszul elindított invázió szintén mutatja, milyen az új stílus. De ugye nem haragszik meg, ha egy cikk a friss dolgokra, nem pedig a majd’ négy évvel ezelőtt történtekre reagál.
M.I. says:
Ha a szuverenitás megsértéséről és az erőszak politikájáról beszél akkor a négy évvel ezelőtt történtekre reagál. Pontosan az az invázió jelentette ezt, nem pedig a mostani béketerv ami véget vetne ennek.
Ami a nyugati nyomulást illeti, amikor csatlakoztunk a NATO-hoz az nem a szuverenitásunk megsértése volt, hanem a mi szuverén döntésünk. Nem erőszakkal kényszerítettek bele, hanem önként léptünk be, és éppen azért hogy az oroszok ne kényszeríthessenek magukhoz erőszakkal ismét, mert ők szokták úgy, ahogy most is úgy teszik.
Stier Gábor says:
Ezek a csúnya oroszok, mindenről (is) ők tehetnek.
M.I. says:
A saját inváziójukról ki más tehet ha nem ők?
HandaBandy says:
Kuba, Vietnam, Afganisztán, Irak, Irán, Grenada, Panama… kihagytam valamit? Igen, nagyon sokat még. Pl. Algéria.
“NATO-hoz az nem a szuverenitásunk megsértése volt,” Persze, csak a következményeket is bevállaltuk ezzel, méghozzá előre. Ukrajna nem NATO tag. Szóltak neki előre, hogy ez nem okos ötlet. Még mindig ezen a stupid “az aljas, hát nem visszaütött”-ön rágódik? Tényleg elkeserítő.
A vitatott, miattam legyen megszállt területek 1991 és 2014 (polgárháború) között voltak ukrán (előtte sokáig orosz) ellenőrzés alatt. Azaz 23 évig. Most komolyan! Ez a komoly történelmi távlat s jogalap?
Tuco says:
“A vitatott, miattam legyen megszállt területek 1991 és 2014 (polgárháború) között voltak ukrán (előtte sokáig orosz) ellenőrzés alatt.”
Előtte az Ukrán SzSzK része voltak. Az Oroszországi Föderációé soha. Ez már elég hosszú időtávlat önnek, HandaBandy úr…?
csakafidesz says:
A II. világháború után a dollár volt az egyetlen elfogadható pénz, a többi fénysebességgel inflálódott, és az amerikai haderő a legerősebb. A mostani béketerv is úgy van felvázolva, hogy Amerikának kedvezzen. Putyin nem véletlenül próbálja megmásítani, saját érdekei szerint átírni.
Hogy meddig lesz Amerika a világ vezető országa? Méreteit és erejét tekintve elég erős a vezető poziciója, noha csak egyike a három szuperhatalomnak.