„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Makronóm Intézet
„Kína éppen a digitális infrastruktúra, a technológiai szabványok, az energiahálózatok és az értékláncok befolyásolásán keresztül akarja meghatározni a régió és végső soron a világ szabályait. Tegyük hozzá – ahogyan ő is hozzátette – nem egy zéró összegű játszma részeként”
Fotó:EUROPRESS/GREG BAKER/AFP
A közelmúltban Dél-Koreában tartott APEC-csúcs egyik záróeseménye a globális gazdasági diplomácia legszimbolikusabb pillanata lett – nem azért, mert áttörő megállapodások születtek. Még csak nem is azért, mert a csúcs helyszínt biztosított az amerikai-kínai kereskedelmi háború fegyverszüneti megállapodásának, hanem mert feketén-fehéren kiderült, a jövőben ki akarja diktálni a nemzetközi együttműködés szabályait. A találkozó különösen fontossá vált azáltal, hogy Donald Trump magán a főeseményen már nem is vett részt – valójában csak a Hszi Csin-pinggel folytatott megbeszélés miatt utazott oda. A Fehér Ház „halaszthatatlan teendőkre” hivatkozott, de mindenki tudta,
„Trump távollétének nem logisztikai, hanem szimbolikus okai vannak. Az amerikai elnök évek óta mély bizalmatlansággal és megvetéssel tekint a multilaterális intézményekre, amelyeket az Egyesült Államok szuverenitását korlátozó <bürokratikus bilincseknek> tart”
Hszi Csin-ping beszéde azonban éppen Trump távollétével vált kerekké, mindenki számára világosan érthetővé és tömörségében is rendkívül hatásossá. Kína nem csupán partner, hanem új, vezető hatalom kíván lenni. A kínai elnök ezzel a távozó királyra mutatva a saját fejére illesztette a multilaterális világrend koronáját.
Hszi az egész beszédben a „nyitottság, inkluzivitás, együttműködés, közös növekedés, közösségi jövőkép” fogalmakat hangsúlyozta, békés és konszenzusszagú szavaival ideológiailag ágyazva meg a multilaterális intézményeket féltő hallgatóság előtt saját stratégiai céljainak. A szöveg gazdasági dimenziója különösen figyelemreméltó volt annak tükrében, hogy hangsúlya kifejezetten azokra a területekre tolódott, amelyeket az Egyesült Államok multilaterális szinten magára hagyott, vagy magára fog hagyni. Hszi az integráció, a digitális gazdaság, a zöldátállás és az innováció fontosságát hangsúlyozva – „fel kell gyorsítanunk a digitális gazdaság fejlődését, és elő kell mozdítanunk a zöld- és az alacsony szén-dioxid-kibocsátású növekedést, hogy új lendületet adjunk az ázsiai csendes-óceáni térség gazdaságának” – már a hosszú távú geopolitikai stratégia kulcselemeit említette.
„Kína éppen a digitális infrastruktúra, a technológiai szabványok, az energiahálózatok és az értékláncok befolyásolásán keresztül akarja meghatározni a régió és végső soron a világ szabályait. Tegyük hozzá – ahogyan ő is hozzátette – nem egy zéró összegű játszma részeként”
A beszéd persze hangsúlyozta, hogy a fejlődés mindenki számára előnyös, ám implicit módon Kínát és az általa vezetett projekteket tette nélkülözhetetlen központi elemmé a regionális (és tágabb) gazdasági döntésekben. „Ki kell használnunk az olyan kezdeményezéseket, mint az Egy övezet, egy út, és fokoznunk kell a gyakorlati együttműködést a regionális intézményeken keresztül” – mondta Hszi. Így aztán, miközben egyszer sem említtette az Egyesült Államokat, mégis alternatívát kínált a nyugati dominanciával szemben, ráadásul olyat, amelyben Kína veheti át a vezető szerepet. Ebben a kontextusban a beszéd név szerint sorolja fel Peking öt kulcsfontosságú kezdeményezését:
– Egy övezet, egy utat (BRI)
– Globális fejlesztési kezdeményezés (GDI)
– Globális biztonsági kezdeményezést (GSI)
– Globális civilizációs kezdeményezés (GCI)
-Globális kormányzási kezdeményezést(GGI)
„A kínai elnök ezeket <Kína megoldásaiként> mutatja be a világ égető problémáira – vagyis ezek együttesen alkotják Kína normateremtő és intézményi <kínálatát> a világrend átalakítására, az <emberiség közös sorsa> narratíváján belül. Nem elszigetelt programokról van szó, hanem egy koherens csomag részeiről, ahol a GGI az egészet összefogó elvi zárókőként funkcionál”
A multilaterális intézmények előtt a megszűnés vagy az átrendeződés lehetősége áll. Kína a konszenzusos működést alapjaiban megtartaná, ám az Egyesült Államok szerepének drasztikus csökkenésével a döntési mechanizmusokat és a szabályalkotást a konszenzus befolyásolására éppen ő formálná át. A beszéd minden utalása a stabilitásra és a békére ezzel a politikai üzenettel fonódott össze, finom retorikával vigyázva arra, hogy a multilaterális intézmények átalakítása ne tűnjön nyílt konfrontációnak.
„Megkockáztatható tehát, hogy a Hszi felszólalása gazdasági köntösbe csomagolva egy új, Kína-központú multilaterális doktrína alapjainak a lefektetése volt”
Miközben a Washington által rányított Nyugat az elmúlt években a kockázatcsökkentés, a derisking jelszavával próbálta elhatárolni magát Peking gazdasági befolyásától, a kínai elnök a globalizáció elveszett ideáját igyekezett visszaszerezni. „Jövőre Kína harmadszorra ad otthont az APEC-nek. Ez teljes elkötelezettségünket mutatja az ázsiai csendes-óceáni együttműködés iránt” – írta Hszi, hozzátéve, hogy országa a tagállamok felhívásait meghallva fog dolgozni egy ázsiai csendes-óceáni közösség kiépítésén.
„Ez a „történelmi idők hívószava” megközelítés valójában Peking új szuperhatalmi önképének bejelentése volt. A világ lassan Kínához alkalmazkodik, amely megmenti a világ számára az alkalmazkodáshoz szükséges globális eszközöket”
A beszéd csúcspontjának egyik központi eleme a kínai gazdasági modell önigazolása volt, amit Hszi hűvös precizitással illesztett hozzá a nemzetközi közösség igényeihez. „Az elmúlt öt évben a külső sokkok ellenére a kínai gazdaság átlagosan évi 5,5 százalékos növekedési ütemet produkált, ami a globális bővülés mintegy 30 százalékát tette ki” – hangsúlyozta, demonstrálva, hogy a nyugati gazdasági struktúrák gyengülésével Kína vált a stabilitás szinonimájává és centrumává. Vagyis
„nem egyszerűen arról beszélt, hogy Kína része a világrendnek, hanem arról, hogy a világrend stabilitása immár Kínától függ”
A „jó üzleti környezet” ígérete mögött ugyanez húzódik meg. A kínai elnök nem a klasszikus szabályalapú piacgazdaság védelmezőjeként, inkább annak új felügyelőjeként lép fel. „Kína piacorientált, szabályokon alapuló és világszínvonalú üzleti környezetet teremt, hogy segítse a vállalatok növekedését és virágzását a tisztességes verseny révén” – mondja, a világszínvonalú kifejezéssel üzenve, hogy a nemzetközi normáknak Kína lesz a kiindulópontja.
A beszéd legérdekesebb része azonban az az innovációs és zöldátállási retorika volt, amely Hszi szerint maga a globális közjó. „Az innováció folyamatosan hajtja előre a gazdaságot. Óriási áttörések követik egymást a mesterséges intelligencia, a kvantumtechnológia, a humanoidok, a zöldenergiás járművek és a biomedicina területén.” A mondat nem pusztán a kínai technológiai büszkeségből fakadt.
„Peking ezzel a modernitás új definícióját ajánlja a világnak. Konkrétan azt, hogy Kína a technológiai hozzáféréssel legitimálja a fejlődést”
A beszéd zöldszakasza ezt a logikát terjeszti ki az ökológiai gazdaságra: „Kína tudja magáénak a világ legnagyobb megújulóenergia-rendszerét – és elkötelezett a szén-dioxid-semlegességi céljai iránt.” Vagyis a klímapolitika nyelvén fogalmazza meg ugyanazt, amit a geopolitikával kapcsolatban hangsúlyozott, rámutatva, hogy a globális vezetés átörökítése nem egyetlen fronton, hanem különböző, hangsúlyozottan a közjót szolgáló értékrendek szintjén zajlik.
Hszi Csin-ping zárómondatai már-már liturgiaszerűen nyomatékosítják, hogy „Kínával partnerségben élni a lehetőségek megragadását jelenti. Kínában hinni azt jelenti, mint optimistán tekinteni a holnapra. És Kínába befektetni azt jelenti, a jövőbe befektetni.”
„A kinyilatkoztatás már nem pusztán diplomáciai cél, hanem politikai hitvallás is. A globális bizalmat, amit korábban az amerikai biztonsági garanciák tartottak életben, immár a kínai stabilitásba érdemes szó szerint és átvitt értelemben is befektetni. Kína ezzel már nem az Egyesült Államok kihívójának tekinti magát a gazdasági és multilaterális világrendben, hanem kizárólagos utódjának”
Hszi beszéde az APEC-csúcson tehát nem diplomáciai állásfoglalás volt, hanem egy új globális irányvonal rögzítése. A kínai elnök tudatosan azokra a fogalmakra – nyitottság, stabilitás, közös jövő, kölcsönös előnyök – építette az üzenetét, amelyekkel korábban az Egyesült Államok legitimálta a multilaterális rendet. A fogalmak azonban új értelmezést nyertek. Kína nem szimplán helyreállítani akar egy megrogyott struktúrát, hanem a saját elképzelései szerint újra kívánja definiálni azt. A 2025-ös APEC-csúcsra éppen ezért úgy emlékezhetünk, mint arra a pillanatra, amikor a multilaterális intézmények történetében először nem Washington, hanem Peking kezdte el diktálni a globális együttműködés új narratíváját.
Az írást jegyezte: Révész Béla Ákos
(Az írás eredetileg a makronom.eu blogon jelent meg, itt olvasható.)
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
