//Cherchez la femme!
„Márta viszont nem tűnt el, hanem szépségének és ügyességének köszönhetően egyre feljebb lépdelt a nőiség ranglétráján, mígnem a nagy étvágyú Péter ágyából az orosz történelemben szokatlan módon, mint cárné helyet foglalt ura mellett a trónon, majd halála után I. Katalin cárnőként lett egyeduralkodó” #moszkvater

Cherchez la femme!

MEGOSZTÁS

Oroszhon háborúzik. Talán nem olvasták a háború és béke igazságát oly megragadóan elénk táró írót?  Miféle kényszer térítette ezt a hatalmas országot a sehová nem vezető útra? Szerzőnk az orosz történelem rögös útján barangolva, az oroszság gyökereihez leásva annak járt utána, hol és hogyan kezdődött, hogyan jutottak el idáig. Sorra véve az orosz történelem fordulópontjait, végül arra a következtetésre jut, hogy nincs Európa Oroszhon nélkül és fordítva.

„Márta viszont nem tűnt el, hanem szépségének és ügyességének köszönhetően egyre feljebb lépdelt a nőiség ranglétráján, mígnem a nagy étvágyú Péter ágyából az orosz történelemben szokatlan módon, mint cárné helyet foglalt ura mellett a trónon, majd halála után I. Katalin cárnőként lett egyeduralkodó” #moszkvater
„Márta viszont nem tűnt el, hanem szépségének és ügyességének köszönhetően egyre feljebb lépdelt a nőiség ranglétráján, mígnem a nagy étvágyú Péter ágyából az orosz történelemben szokatlan módon, mint cárné helyet foglalt ura mellett a trónon, majd halála után I. Katalin cárnőként lett egyeduralkodó”
Forrás:Wikipédia

Kevesen gondolták volna, hogy Alexandre Dumas nálunk ismeretlen színdarabjának a „Párizsi mohikánok”-nak egyik szereplője szájából többször is elismételt mondás, a „Cherchez la femme!” (Keresd az asszonyt!) ekkora karriert fut be. És azt hiszem még kevesebben gondolták, hogy az orosz történelem egy majd teljes évszázadára érvényes igazságot rejt magában, amikor nők – nem is akármilyenek – szabták meg az ország tovább építését, gazdagodását, és kezelték az ezzel óhatatlanul együtt járó válságokat. Nem voltak úgymond szívbajosak. Ha kellett asszonyi bájukat, ha kellett női ravaszságukat harcba vetve, de elérték céljaikat. Kíméletlen céltudatossággal, ahogy Nagy Pétertől tanulhatták. Aki mellesleg könnyedén szabadult meg asszonyaitól.

„Erőszakosságban és kegyetlenségben nem maradtak el férfi uralkodótársaik mögött. Eltérő származásuk, előéletük és vérmérsékletük ellenére egyben közösek voltak, tovább építették a nagy birodalmat”

Kezdődött az egész a szoknyavadász Nagy Péterrel, aki kenyeres pajtásától, a később hercegi rangra emelt, majd felségárulással vádolt, és Szibériába száműzött Alekszandr Mensikovtól „kikölcsönözte” annak szeretőjét, egy bizonyos Mártát, hogy előbb ágyasává, majd asszonyává és cárnévé tegye. A feltehetően lengyel származású Márta egy luteránus lelkipásztor, Johann Ernst Glück udvarában szolgált. Glück tizenévesen összeadta egy svéd hadfival, bizonyos Johan Cruseval, aki nyomtalanul eltűnt az északi háború zivataros éveiben.

„Márta viszont nem tűnt el, hanem szépségének és ügyességének köszönhetően egyre feljebb lépdelt a nőiség ranglétráján, mígnem a nagy étvágyú Péter ágyából az orosz történelemben szokatlan módon, mint cárné helyet foglalt ura mellett a trónon, majd halála után I. Katalin cárnőként lett egyeduralkodó”

Hogy mivel érdemelte ki ezt a gyors karriert, arra borítsunk fátylat. Tény viszont hogy anyaként 12 gyermekeket szült az uralkodónak, és ő volt az, aki rohamaiban le tudta nyugtatni urát. Kapcsolatuk elején szerénységben nem maradt el Péter mögött, az új főváros építésekor egy kétszobás faházban húzta meg magát, és ott vezette a korántsem imperátori háztartást. Cárnéként viszont már kevésbé foglalkoztatták az ország gondjai, mulatozott, szeretőket tartott, az italba menekült. Amikor férje halála után a trónra került, némileg megemberelte magát, folytatta férje reformjait. Megalakult az Orosz Tudományos Akadémia, épülni kezdtek a főváros hidjai. Carszkoje Szelóból ő csinált uralkodói rezidenciát, felépítve a Katalin-palotát, amit végül lánya, a húsz évig uralkodó Erzsébet fejezett be, és ma is csillog teljes pompájában.

„Az utódlás azonban másként alakult. Nagy Péter feleségének, Katalinnak a halála után nem annak lánya, Erzsébet került a trónra. Törvénytelennek kiáltották ki, hiszen születéskor Péter és Katalin még nem volt összeházasodva”

Így Péter társ uralkodójának, az uralkodói szerepre sem fizikailag, sem szellemileg nem alkalmas IV. Ivánnak a lányát, Annát ültették a trónra. Aki már korábban, igaz csak nagyon rövid időre, megkóstolta az uralkodónők sorsát. A Baltikum feletti uralomért oly keményen küzdő Nagy Péter 17 évesen odaerőltette a Kurföldi és Zemgalei hercegség fejéhez, Friedrich (III.) Wilhelm Kettlerhez. Házaséletük egy évig sem tartott. Az ifjú férj túlzott alkohol fogyasztás eredményeként – az ivászatban nála jóval járatosabb Nagy Péterrel próbált versenyre kelni – halálra itta magát.

„Péter asszonya csak két évet ült a trónon, utána Nagy Péter megöletett gyermekének, Alekszejnek a fia, a jóképű, de gőgös II. Péter került a trónra. A 11 esztendős siheder csak két évig gyakorolhatta a hatalmat, fiatalon himlőben meghalt. A hatalomgyakorlás nála kimerült a vadászatokban, ivászatokban és a biliárdozásban”

Ismét kellett valaki a birodalom élére. A Legfelső Titkos Tanács Annára, V. Iván fiatalabbik lányára gondolt, abban a naiv hitben, hogy könnyen irányítható uralkodóra lelnek benne. Kikötésként megszabták, hogy nem szabad újból megházasodnia, nem nevezhet ki utódot, és a hatalmat továbbra is a Tanács gyakorolja.

„Anna 1732-ben Moszkva helyett ismét Szentpétervárt tette meg a birodalom a fővárosává” #moszkvater
„Anna 1732-ben Moszkva helyett ismét Szentpétervárt tette meg a birodalom a fővárosává”
Forrás:Wikipédia

Anna elfogadta a feltételeket, Moszkvába költözött, ahol hamar szövetségesekre talált a nemesség nagy részénél, és a német származású, egykor I. Péter kegyeit is élvezett Heinrich Johann Friedrich Ostermann-nál. De ami talán még fontosabb,  és döntő tényező volt, Annának esküdött hűséget az uralkodói gárda. 1730. január 29-én az immár 37 esztendős Anna aláírta a Legfelső Titkos Tanács feltételeit, majd miután maga mögött bírta a nemesség támogatását, akik inkább őt fogadták el, mint a Titkos Tanács hatalmát, összetépte az okmányt, és kikiáltotta magát Oroszország egyeduralkodójának.

„Elődeitől eltanult módon ellenfeleivel szemrebbenés nélkül leszámolt. Az ellene áskálódó Dolgorukov család több tagját száműzte, Dmitrij Mihajlovics Golicin herceget pedig kivégeztette. A belső harcok nem múltak el, viszont Anna jó támaszra lelt a Nagy Péter által favorizált németekben, akik vele együtt próbálták tovább vinni Péter reformjait”

A Titkos Tanács helyett megalakult Kormányzó Szenátus azonban nem jogosította fel a nemességet, hogy beleszóljon abba, kik vezessék a legfontosabb állami hivatalokat, nem hallathatták hangjukat a szenátori, kormányzói, kollégiumi posztokra való kinevezéseknél.

Feladata volt bőségesen Annának. Meg kellett reformálnia a hadsereget, csökkenteni létszámát, és ezzel levenni a hatalmas adóteher egy részét a parasztságról.  És ott volt még az államirányítás racionalizálása, méltó és egyenlő jogokat biztosító igazságszolgáltatás kialakítása, új törvénytár összeállítása. Nem utolsó sorban pedig a kormányzó Szenátus átformálása.

Nagy gondot jelentett a Péter halála óta elhanyagolt flotta talpra állítása. Új sorhajókat építettek. Közülük is kiemelkedett a maga korában korszerűnek és félelmetesnek számító „Oroszhon Dicsősége” 66 ágyús sorhajó, ami évtizedekre meghatározta a flottaépítés irányát. Oroszország ismét uralta a Balti-tengert.

„Nem volt könnyű a birodalom helyzete Európában sem. Franciaország hagyományosan és nyilvánvalóan ellenségesen viszonyult az új vetélytárshoz az kontinens politikai porondján”

Flottájuk azonban vereséget szenvedett, s nem sikerült saját emberüket ültetni a lengyel trónra. Ugyancsak kudarccal végződött próbálkozásuk, hogy egymásnak ugrassák Oroszországot és Törökországot. Hosszas háborúskodás után a belgrádi béke Oroszországnak flotta tartása nélkül jogot adott az Azovi-tenger használatára. A cárnő csapatainak sikerült szétverniük a Krími kánságot, és a tőle délkeletre lévő terület amolyan ütköző zóna lett az orosz és az oszmán birodalom között.

„Anna 1732-ben Moszkva helyett ismét Szentpétervárt tette meg a birodalom a fővárosává”

Szentpétervárott és Moszkvában tűzoltóságokat hozott létre, ami a régi, fából épült fővárosban különösen fontos volt. 1731-től a nemesek újból szabadon végrendelkezhettek földjükről, és minden nemesi családból egy fiú mentesült a katonai szolgálat alól, hogy vezesse a gazdálkodást. A cárnő lehetőséget biztosított a tanulni vágyó nemesi ifjak számára, ezért létrehozta a hadapródok testületét. A kincstári parasztok egy részét gyári munkára hajtották. 1734-ben Oroszország kereskedelmi egyezményt kötött Angliával.

Van egy érdekes magyar vonatkozása is Anna uralkodásának. Elődeihez hasonlóan igen kedvelte a tokaji borokat. Borvásárló bizottsága 65 éven át működött. Évente körülbelül 50-60 ezer litert bort szereztek be a hegyaljai orosz kolónia ellenőrzése mellett, amelynek felállítását még Nagy Péter kezdeményezte.

„Reformjainak megvalósítása a különböző érdekek összeütközésével is járt, s ezért Anna uralkodását örökös gyanakvás, és az ezzel járó elnyomó intézkedések, letartóztatások, száműzetések és kivégzések kísérték”

Ebben élen járt a frissen létrehozott Legfelső Titkos Tanács. A zsarnok uralkodónő büntető karja nem kímélt senkit. Idővel eléri ez a sors egykori favoritját, a német származású Ernst Johann von Biront, akit a száműzetésből az Annát ismét csak összeesküvéssel követő Erzsébet cárnő szabadít ki.

Miféle teremtés volt az, aki ezeket a feladatokat el tudta látni? Erről meglehetősen sok forrás áll rendelkezésünkre. A kortársak visszaemlékezései szerint Anna az orosz bojárasszony mentalitásával uralkodott. Kedvelte a pletykákat, babonás volt. Imádta a vadászatot, a puskát férfiakat megszégyenítő ügyességgel használta. Miután életeleme volt a mulatozás, imádta a feltűnő ruhákat.

„Érdekes, hogy mindez nem befolyásolta egyeduralkodói gyakorlatát. A kormányzást favorizált alattvalóin keresztül valósította meg – természetesen a saját szájíze szerint – könyörtelen határozottsággal”

Az angol nagykövet felesége emlékirataiban eléggé részletes leírását adja a cárnőnek. Telt termete megfelelt a korabeli orosz nő ideálnak. Vidám és kedves arcú, fekete hajú és kék szemű teremtésnek mutatja be, akinek büszke testtartása és viselkedése már az első pillanattól mindenkit rabul ejtett. Ugyanakkor ajkán örökösen kedves mosoly bujkált. Ennek ellenére egy pillanatra sem veszítette el uralkodói méltóságát. Ráadásul mindenről tudni akart, s nyilván tudott is, megtestesítve a tökéletes uralkodónőt.

„1740 októberében egy ebéd során Anna rosszul lett. Hű favoritjaival Friedrich Ostermann-nal és Ernst Johann von Bironnal egy dokumentumot íratott, melyben az alig egy éves VI. Ivánra testálta a hatalmat, akinek felnőtté válásáig a birodalom gyakorlati irányítását két hűséges embere látta volna el. A történelem, de elsősorban Nagy Péter és Katalin háttérbe szorított lánya, Erzsébet átírta a haldokló cárnő végrendeletét”

Erzsébet ugyanolyan puccsszerűen került hatalomra, mint elődje, s újabb, felívelő korszakot nyitott meg az Orosz Birodalom történetében.

MEGOSZTÁS

Pályámat „külügyérként” kezdtem az Írószövetség nemzetközi osztályán. Huszonhárom esztendőt töltöttem az írók rokonszenvesen békétlen családjában, s közben mint fordító eljegyeztem magam az orosz irodalommal, kultúrával. A rendszerváltás után a szükség arra késztetett, hogy pályát váltsak. Felvettek a Magyar Országgyűlés sajtóirodájára tanácsosnak, majd a sors kirepített Brüsszelbe, ahol szintén sajtótitkárkodtam. Telt-múlt az idő. Hazatérve ismét felfedeztek, mint fordítót, írót. Másfél méter az általam fordított és írott művek hossza könyvtárszobám polcán. Írásaim száma ezernél is több. Örülök, hogy élek, hogy még tudok dolgozni, hogy még vannak barátai az írott szónak, akik előítélet nélkül nézik a hozzánk egyre közelebb kerülő nagyvilágot. Köszönet nekik az érdeklődésért. Amíg lehet, szeretném szolgálni őket.