1948. február 25-én vette át a hatalmat és építette ki saját kommunista rendszerét Csehszlovákiában Klement Gottwald
A csehek és szlovákok közös történelmének talán legsötétebb időszaka kezdődött el 1948. február 25-én, amikor Edvard Benes a kormányválság megoldásaként újra Klement Gottwaldot kérte fel miniszterelnöknek. Nos, a dél-morvaországi Dedicében egy parasztasszony törvénytelen fiaként született kommunista politikus ugyanis ezúttal már semmit sem bízott a véletlenre.
Gottwald megbízható elvtársnak számított, hiszen 1921-ben – alapító tagként – belépett a Csehszlovák Kommunista Pártba, és 1929-ben már a CSKP főtitkárává választották, akinek Moszkva iránti hűsége már ekkor sem volt megkérdőjelezhető. A német megszállás elől 1939-ben a Szovjetunióba emigrált, és a háború végéig ott is maradt.
Edvard Benes emigráns kormányát elismerte Sztálin kormányzata, ám az elnök 1943-as moszkvai látogatása után – ahol megegyezés született a háború utáni népfront-kormány megalakításáról – megnőtt a súlya a Gottwald vezette emigráns kommunistáknak. 1945-ben tért haza, és az ideiglenes kormány miniszterelnök-helyettese lett, a következő évben pedig a választások után már ő alakított koalíciós kormányt.
„Bár a demokrácia látszólag érvényesült, a közigazgatás és a hadsereg kezdettől fogva kommunista befolyás alatt állt”
A Gottwald vezette kabinet kezdetben 9 kommunista és 17 nem kommunista miniszterből állt, de a kommunisták fokozatosan megszerezték a kulcsfontosságú tárcákat, a rendőrségért, a hadseregért, a propagandáért felelős, az oktatási, a szociális és a mezőgazdasági minisztériumot. Amikor aztán Csehszlovákia szovjet nyomásra nem vehetett részt a Marshall-segélyről rendezett konferencián, és a rossz termés miatt akadozott az ellátás országszerte, a kormányban állandósultak a koalíciós viták. Gottwald már ekkor készült a kommunista állam kiépítésére, amire az alapot a szovjet állam főideológusának, Andrej Zsdanovnak a világ két részre szakadásáról szóló doktrínája adta meg. Gottwald a belügyminiszter segítségével előbb megtisztította a megbízhatatlanoktól, vagyis a nem kommunistáktól a rendőrséget, amit aztán a párt öklévé tett.
Az egyre feszültebbé váló belpolitikai helyzetben a kormány 12 nem kommunista tagja 1948. február 20-án hirtelen lemondott, mert azt remélte, Benes meneszti Gottwaldot, és új választásokat ír ki. A CSKP azonban már régóta készült erre, és a kormányválság hírére fegyveres milíciák lepték el az utcákat, a megtisztított rendőrséggel karöltve akadályozták a kabinet nem kommunista tagjainak munkáját – egyszerűen nem engedték be őket a munkahelyükre –, míg a felkészített szakszervezeti vezetők tüntetéseket szerveztek.
Sőt, Valerian Zorin, a Szovjetunió akkori külügyminiszter-helyettese elutazott Prágába, és felajánlotta Gottwaldnak, ha szükségét érzi, a Vörös Hadsereg bevonulhat az országba a nagyobb politikai nyomás kedvéért. A kormányfő nem élt a nagylelkű ajánlattal, mert úgy gondolta, e nélkül is elég nagy a nyomás Benesen. És igaza is lett Gottwaldnak, ugyanis az államfő 71 évvel ezelőtt, február 25-én olyan új kormányt nevezett ki a korábbi miniszterelnök vezetésével, ahol már a kommunisták voltak többségben. Persze a hatalomátvételhez az is kellett, hogy a szociáldemokrata pártban a Moszkva-barát irányvonal kerekedjen felül, és a párt miniszterei egyértelmű támogatásukról biztosították Gottwaldot.
„Az új kormányban külügyminiszterként szerepet kapott a csehszlovák állam első államfőjének, Tomáš Garrigue Masaryknak a fia. Jan Masaryk azonban néhány nap múlva különös körülmények között elhalálozott”
A mai napig nem tudni hitelt érdemlően, hogy meggyilkolták, vagy önkezével vetett véget az életének. Mindenesetre sokan vannak olyanok, akik egyértelműen a szovjet titkosszolgálat és a csehszlovák kommunisták kezét látják a tragédia háta mögött. Nem véletlen, hogy a prágai köznyelv a hivatalosan öngyilkosságnak minősített esetet a „harmadik prágai defensztrációnak”, azaz ablakon kidobásnak hívja a mai napig.
Mindössze annyi a biztos, hogy március 10-ére virradó hajnalon megtalálták Masaryk összezúzódott testét a lakása előtti járdán. A hivatalos vizsgálat arra jutott, hogy a miniszter egy depressziós rohamban kivetette magát az ablakon. Mindenesetre vannak arra utaló adatok, miszerint Masaryk a tragédia előtti napokban elhatározta, hogy újra külföldre menekül, az erről értesülő szovjet belügyminisztérium pedig ezt nem engedhette meg. Mindenesetre a kommunista vezetés teljes állami tiszteletadás mellett temette el Masarykot.
A kommunisták bebetonozták hatalmukat. Májusban új, sztálini alkotmányt fogadtattak el, amelyet május 9-én Benes nem volt hajlandó aláírni, és lemondott, utóda a kormányfői posztot is megtartó Gottwald lett június 14-én. Az új választásokon már csak a CSKP vezette Nemzeti Front listájára lehetett szavazni, a rendszer ellenzőit letartóztatták, egy részük külföldre menekült. Megkezdődött a négy évtizedig tartó kommunista diktatúra. Rohamléptekben befejezték az 1945-ben megkezdett államosításokat, és a kisipari és kiskereskedelmi szektor kisajátításánál azért a diktatúra bizony találkozott a polgári engedetlenség bizonyos formáival, ám ezeket a hatalom könnyűszerrel leverte, semlegesítette.
„Gottwald és a kommunisták hatalomátvétele az országban élő kisebbségek, elsősorban a németség és a magyarság eddig sem könnyű életét is még rosszabb rontotta”
1948 márciusában például kimondták, hogy a németeket és a magyarokat nem lehet felvenni az új hatalom kiépítésében nagy szerepet kapó akcióbizottságokba, amelyek helyi szinten végezték a tisztogatásokat. Az elfogadott iskolatörvény is kizárólag a cseh és a szlovák tannyelvet ismerte el, szó sem volt benne bármilyen nemzetiségi oktatásról. Az év májusában megtartott parlamenti választásokon, amelyeken már csak a Nemzeti Front listájára lehetett szavazni, a németek és a magyarok még mindig nem szavazhattak. Amikor 1948 nyarán Daniel Okáli belügyi megbízottként kiadott egy rendeletet a szlovákiai helységnevek megváltoztatásáról, több mint 700 német, de főként magyar eredetű helységnevet szlovákosítottak el. Mindezt úgy, hogy közben Sztálin arra ösztökélte a csatlós államait, hogy rendezzék egymás közt ügyes-bajos dolgaikat.
Moszkva és Budapest kettős nyomására végül 1948 végén megkezdődött a rendeződés, és első lépésként a magyar nemzetiségű lakosság visszakapta az állampolgárságát, de csak azok, akiket nem lakosságcserére jelöltek ki, vagy vétett a népi-demokratikus berendezkedés és Csehszlovákia ellen. Sőt, a magyarok 50 hektárig visszakaphatják a földjeiket, feltéve, ha azokat még nem adták oda szlovák telepeseknek. Valamint létrejöhetett a Csemadok nevű kulturális egyesület, újraindították a magyar nyelvű oktatást, ám a kezdetben csak a szlovák iskolák mellett működhettek úgynevezett magyar tagozatok – szigorúan csak a mai általános iskola alsó tagozatában, azaz az 1-4. osztályban –, és a városokban egyáltalán nem engedélyezték a nemzetiségi oktatást.
„Az igazi, teljes szervezettségű magyar iskolák csak 1950-től kezdenek megnyílni, ekkor indul útjára az első magyar nyelvű gimnázium is Komáromban”
Ekkortól elkezdték bevonni a magyarokat is a pártmunkába, sőt, néhány olyan magyar kommunistát, mint például Major István, Lőrincz Gyula vagy Fábry István, akik a két világháború közötti időszakban is részt vettek a csehszlovák kommunista párt munkájában, vezető szerepbe is emelnek. Mindhárman parlamenti képviselők s a CSKP központi bizottságának, tehát legfőbb politikai szervének a tagjai lettek.
Gottwald sztálini mintára államosította az ipart, kereskedelmet és kollektivizálta a mezőgazdaságot. Munkatáborokat állíttatott fel, és uralma alatt mintegy 200 ezer politikai elítélt került ide vagy börtönbe. Kétszázharminc halálos ítéletet hoztak, melyek közül 180-at végre is hajtottak. Sztálinhoz hasonlóan Gottwald többször végzett tisztogatásokat a kormányban és a párton belül. Sokan a szovjet diktátor legjobb tanítványának tartották – persze, vélhetően ahány kommunista berendezkedésű állam, annyi legjobb tanítvány volt –, ám Gottwald volt az egyedüli, aki egyszerűen belehalt Sztálin halálába. A csehszlovák államfő ugyanis alig kilenc nappal élte túl példaképe halálát. A temetéséről hazaérkezve 1953. március 14-én szívrohamban elhunyt. Halálában egyesek szerint a moszkvai repülőút fizikai hatásai, mások szerint a generalisszimusz távozása okozta stressz és rettegés játszott szerepet.
„Ám ahogy az életében, úgy a halálát követően is rengeteg problémát okozott népének”
Ugyan vele a csehszlovák államnak is megvolt a Nagy Halottja, melyet bebalzsamozását követően a prágai Vítkov-hegyen kialakítandó cseh nemzeti emlékhelyen – amely 1951 óta volt proletár panteon – helyeztek el a sebtében kialakított Klement Gottwald Mauzóleumban. A kommunista vezető összesen kilenc évig feküdt morbid kiállítási tárgyként Vítkov-hegyi szarkofágjában, ez idő alatt több százezres „közönséget” vonzott, s a mauzóleum rendszeres megállója volt a külföldi delegációknak is.
Azonban a hatodik évtől a tetem oszlásnak indult, és miután ezt nem lehetett megállítani, 1962. márciusában a létesítmény bezárta kapuit, a tetemet elégették. Az alsó végtagok elrothadtak, az orvosok protézissel helyettesítették a lábakat. A mellkasra és a kezekre átterjedő bomlás azonban már olyan mértékben rontotta a látványt, hogy a politbüro a gyors, csendes és teljes felszámolás mellett döntött.
Azt, hogy mi okozta Gottwald tetemének oszlását, senki nem firtatta nyíltan, hiszen a balzsamozást szovjet szakértők végezték, akik a moszkvai Lenin és Sztálin Mauzóleum laboratóriumának orvosai és vegyészei voltak, akik egyébként a balzsamozás elvégzését követően még két évig maradtak Prágában, hogy folytassák az utólagos preparálást és felkészítsék erre az utómunkálatokat átvevő csehszlovák elvtársakat.
Túlügyeskedték a csehszlovákok már az 1848-as prágai első pánszláv kongresszus idején is, az ausztroszlávizmus éás a pánszlávizmus között lavírozva. Edvard Benes pedig végképp túltolta, amikor London és Moszkva között pendlizett és a grúz Sztálin szláv érzéseire bazírozva kavarta a xart. A kominternes cseh elvtársak aztán leltották őt is, őket pedig leoltotta a Generalisszimusz.