//A „tűzről pattant” műfordító

A „tűzről pattant” műfordító

MEGOSZTÁS

Margó. Földeák Iván arról mesél, ami még lábjegyzetben sem kerül bele az irodalom annaleseibe. Ezúttal a magyar irodalom egy öntörvényű fordítóját, Jelena Tumarkinát idézi meg, aki Mikszáth Kálmántól Nagy Lajoson át Sánta Ferencig novellisták sorát ültette át oroszra. De örömmel fordította a neki „testhez álló” humoristákat, Feleki Lászlót, Tabi Lászlót, Mikes Györgyöt is. S tucatnyi novellát Karinthy Frigyestől.

Fotó:rawpixel.com/PxHere

Aligha találnék jobb szót a jellemzésére.

Egy jó külügyér a pályaudvaron vagy a repülőtéren személyesen fogadja vendégét. Az ő esetében erre nem lett volna szükség. Mindig várta valaki, gyakran többen is. És nem akárkik, a magyar humor nagyjai. Hogy miért éppen a humoréi, azt csak később tudtam meg. Egyébként megismerkedésünk néhány pillanata után már minden világos volt.

„A jó kedély, a humor csak úgy áradt vendégemből. Ami ugyancsak nem lehetett véletlen”

Jelena Boriszovna Tumarkina (1922-2011) életútját mintha eleve meghatározta volna a család, melybe beleszületett. Édesanyja színésznő volt. Ráadásul elismert szépség, ám gyermeke születése után búcsút mondott a színpadnak. A papa vityebszki kereskedőember. A NEP leállítása után száműzetés lett az osztályrésze, a sors össze-vissza dobálta, még Kazahsztánt is megjárták asszonyával. Lányuk közben a nagynénik gyámkodását élvezte. S lett lány létére a környékbeli legénykék favoritja és vezére – és a nagynénik elkényeztetett kedvence. Következésképp egészségesen egocentrikus. Barátai, ismerősei szerint néha túlságosan is az. Ez később alapjaiban határozta meg a sorsát… No, nem a fordítóit, inkább az emberit.

„Jelena az ötvenes években bölcsészhallgató és nehéz döntés elé kerül. Nyelvet kellett választania. Akkor már a száműzetésből visszatért apja – 1955-öt írtak – a vérbeli üzletember azt javasolta, válasszon ritka nyelvet, ami jó megélhetést biztosít”

Világnyelvekről fordítókból van elég, akár égen a csillag” – volt a nyomós, gazdasági érv. „Botor fejjel a magyart választottam” – emlékezett erre Budapesten Jelena, s hamiskásan rám kacsintott… „Fogalmam sem volt, milyen kemény fába vágtam a fejszémet” – folytatta kifogástalan magyarsággal.  Nem volt megfelelő tanár, s egy a Szovjetunióban emigrációban maradt asszony, Bauer Irén  tanította, majd az első világháború után ott ragadt magyar hadifogoly, a vöröskatonává lett Oldal Géza oltotta belé a magyar irodalom szeretetét. Több mint félszáz könyv igazolja, tanításuk sikeres volt.

„Persze, közben Jelena megpróbálkozott a sportújságírással is. Mint szemrevaló és felvágott nyelvű teremtésnek nem volt gond számára az interjú még a legnehezebben szóra bírható sportemberekkel sem”

1955-ben a Komszomolszkaja Pravda több fordítását lehozza. Közben az Állami Kiadó megbízza egy Tömörkény-válogatás novelláinak az átültetésével. Előtte próbát tettek vele, s miután magyar szöveg és főleg, aki ellenőrizze a fordítást nem volt kéznél, viszont angolul is jól tudott, azt adtak neki. „Pechemre egy Mark Twain pamfletet adtak, – rám nézett s mosolygott. – Túl jól sikerült. Kaptam egy H. G. Wells könyvet, hogy fordítsam le”.

„No és?” kérdeztem, de már sejtettem a választ.

„Tömörkényt választotta. Azután Mikszáth Kálmánt”

A Noszty fiú eseté”-t Kun Ágnessel közösen fordította. „A klasszikusok átültetése nem egyszerű, voltak is szép számmal gondjaim, de élveztem a munkát.” S miután makacs és önfejű teremtés volt, nem adta alább. Jókai „Fekete gyémántok”-ját a Corvina Könyvkiadó is kiadta az ő fordításában. És sorra jöttek a klasszikusok.

Jelena, aki meglehetősen öntörvényű teremtés volt, még nem tudta, miféle sors vár a csak fordításból élőkre. Ráadásul, ha makacsul csak azt fordítják, ami nekik tetszik. Eredeti elképzelése volt a fordításról, eltérő az elfogadott normáktól. A sikerek őt igazolták.  „Egy jó könyvet elrontani könnyű.  Nagy baj, ha az olvasó nem a szerző, hanem a fordító stílusára érez rá”. Majd egocentrizmusát tagadó fordulattal folytatta: „Érezze az olvasó, hogy a fordított szerző nem színtiszta orosz. Ez természetesen nem jelenti, hogy eltérhetünk az orosz nyelv szabályaitól.  De ne oroszosítsunk”.

„Különösen ment neki a rövidebb műfaj, a novellák, kisregények. A válogatásban kitűnt jó ízlése”

Imponáló névsor, Gelléri Andor EndreNagy Lajos, Tersánszky-Józsi Jenő, Sánta Ferenc novelláival ő ismertette meg az orosz olvasókat. Különösen az utolsóra volt büszke, a „Sokan voltunk” a magyar elbeszélés irodalom gyöngyszeme.

Miután soha nem ment férjhez, nem volt családja mégis nyitott egyéniség maradt. Nyílt, őszinte, szókimondó. Néha nagyon is az. Főleg szakmai kérdésekben. És kíméletlen. Leginkább, ha munka közben zavarták telefonon. Ami érthető. Sokan azzal vádolták, hogy féltékeny kollégáira, s néha igazságtalan ítéleteiben. Nekem elhivatottan beszélt róluk. A költőkről, akik elkezdték a magyar líra megismertetését, Leonyid Martinovról, Kornyej Csukovszkijról, a legismertebb orosz hungarológusról és nagyszerű fordító Oleg Rosszijanovról vagy Jelena Malihináról.

„A fordítás nem kenyérkereset volt a számára, önkényesen, saját ízlésére támaszkodva válogatott. Utólag megjegyezhetjük – nem rosszul”

De azért gyakran maradt éhkoppon. Ez nem túlságosan izgatta. Mire belejött, ez is megoldódott, már nem kellett fordításért kuncsorognia, nyitva voltak előtte a kiadók. Főképp azért, mert nyitott volt. Ha megtetszett neki egy szerző, nem törődött a hivatalos műítészi véleménnyel. Örömmel fordította a neki „testhez vagy inkább személyiségéhez álló” humoristákat, Feleki Lászlót, Tabi Lászlót, Mikes Györgyöt. S tucatnyi novellát Karinthy Frigyestől.

Miután se férje, se gyermeke nem volt, öt unokaöccsével élte ki anyáskodó szenvedélyét. S ugyan honnan szerezhette be a lakomákhoz az alapanyagot – csakis a magyar nagykövetség külön boltjából. Humorérzéke sohasem hagyta el. Amikor az orosz belügy nevezetes épületébe, a rettegett KGB székházába, a Ljubljankába küldték, hogy blikkfangos interjút készítsen a szovjet Ludas Matyi, a Krokogyil szatírikus hetilap számára egy „nehéz fiúval”, ezt kérdezte a kapuban álló őrtől: „Lehet maguknál koloniál szekrényt venni?” – Szerencséje, az őrnek és feletteseinek volt humorérzéke, s nem fogták ott kosztra-kvártélyra.

„Ahogy előre haladt a korban és az életkorban, sorra elhaltak mellőle barátai”

Egy az idősekre támadó alattomos betegség végül legyűrte. Szellemessége s ezzel együtt beszédessége nem romlott, viszont emlékezőképessége annál inkább. Élete utolsó éveiben ápolásra szorult. Egy év hibádzott a kilencedik X-ig, amikor itt hagyott bennünket. Fordításai azonban velünk maradtak…

MEGOSZTÁS

Pályámat „külügyérként” kezdtem az Írószövetség nemzetközi osztályán. Huszonhárom esztendőt töltöttem az írók rokonszenvesen békétlen családjában, s közben mint fordító eljegyeztem magam az orosz irodalommal, kultúrával. A rendszerváltás után a szükség arra késztetett, hogy pályát váltsak. Felvettek a Magyar Országgyűlés sajtóirodájára tanácsosnak, majd a sors kirepített Brüsszelbe, ahol szintén sajtótitkárkodtam. Telt-múlt az idő. Hazatérve ismét felfedeztek, mint fordítót, írót. Másfél méter az általam fordított és írott művek hossza könyvtárszobám polcán. Írásaim száma ezernél is több. Örülök, hogy élek, hogy még tudok dolgozni, hogy még vannak barátai az írott szónak, akik előítélet nélkül nézik a hozzánk egyre közelebb kerülő nagyvilágot. Köszönet nekik az érdeklődésért. Amíg lehet, szeretném szolgálni őket.