Feltehetően Nagy Péter hozta ezt is magával, ám még az újra fogékony Nagy Katalin alatt sem terjedt el igazán. A forradalomtól megrettent cárnő megtiltotta a behozatalát, gyártani pedig még nem tudták. Aztán óriási karriert futott be, s elengedhetetlen része lett az orosz életnek. Annak ellenére, hogy a шампанское-ból közben mára игристое lett. Pezsgő gondolatok egy nevét vesztett nemzeti italról.

A lefelé szélesedő parafa dugó drótos börtönéből kiszabadulva, egy interkontinentális rakéta indulási pályáját lemásolva, sebesen repült a neokoloniál-szocreál csillár felé. Az őt követő habsugár legyezőszerűen öntötte végig a zongorát és a zongoristát, aki éppen a közkedvelt Последняя электричка-t játszotta, ahogy az ifjú szerelmespár az utolsó helyiérdekűt lekésve bandukol a talpfákon hazafelé. A dal, és a szentimentális ballagás félbeszakadt. A fiatal pincér kétségbeesetten rohangászott. Szomorúan konstatáltuk, hogy a vastag falú üvegben a bugyborékoló nedűből a vulkánkitörés után alig a fele maradt. Hát persze, nem tették be a hűtőbe…

„De ugyan ki az, aki vasárnap ebédhez pezsgőt iszik? És nem vodocskát…”

Csakis külföldiek, részképzéses magyar diákok. A menza ilyenkor zárva volt, s valahol enni kellett. A vlagyimiri vendéglőkben 1968-ban csak vodkát vagy pezsgőt lehetett inni, a szovjet vegyipar színvonalát alulreprezentáló limonádét csupán a legelszántabb rosszcsont lurkók itták…

Hát így ismerkedtem meg több mint fél évszázaddal ezelőtt a советское шампанское nevű itallal. Később gyakrabban találkoztunk. Első feleségemmel az ismerkedés időszakában többnyire csak azt ittuk. Anyósom Jekatyerina Vasziljevna, vendégeket fogadva vagy vendégeskedéskor kóvedből mindig azt tett az asztalra, finoman elém tolva. Ezzel figyelmeztette a többieket, hogy nekik a gatyaszaggató orosz házi pálinka, a ki tudja, mi mindenből főzött самогон dukál, ezt az italt hagyják az illusztris vendégnek, aki barátból később férjjé lépett elő – no nem a pezsgőnek köszönhetően.

„A vendégek beletörődtek és decis metszett pohárból „граненый стакан” döntötték magukba az italt, jobb alkalmakkor a vodkát”

S megvető pillantással sújtották a boltokból nagyritkán hozott Kagor-t vagy a Bikavért, illetve a Szürkebarátot, amiből ha többet vettél, pult alól kaphattál melléje egy üveg vodkát jutalmul, rendszerint Московская-t. A Столичная már előkelőbbnek számított, s ritkán jutottál hozzá egy közép-orosz munkástelepülésen.

Viszont ha csónak kirándulásra indultunk, a pár házas patakparti falucska boltjában felvágottat vagy sajtot nagyritkán, de a vastag zöldfalú üvegből mindig találtunk. Az orosz muzsik és utódai megvető pillantásokkal sújtották a limonádénak tartott italt, s a piknikeken még az asszonyok is inkább a vodkát hajtották fel, nyers vagy a magyar kovászos uborkára csak érintőlegesen hasonlító малосольный огурец-et harapdáltak mellé.

„Jobb helyeken már megjelent a pezsgő mellé a sütemény vagy cseh kristály tartóban a híres orosz bonbon, a конфеты”

Az édességből koherens bolsevik hitünk erősítendő a Красный Октябрь (Vörös Október ) gyártotta a legjobb azonos nevűt, de nem maradtak el mögötte a moszkvai  Рот Фронт (Vörös Front) gyár készítményei sem. A rendszerváltás bölcsen megállt az édességeknél, a gyárak és készítményeik a mai napig megőrizték a nevüket.

Lelkes, a nyelvgyakorlatot szívvel-lélekkel tartó tanárnőm tanácsát követve a legjobb nyelvkönyvet forgattam, az Anna Kareninát, amit mind a mai napig nem olvastam magyarul, csak oroszul. S a rokonszenves, haragvókat békítő, kedvesen semmirekellő Sztyiva Oblonszkij, aki „mindenkit tegezett, akivel pezsgőt ivott és csak pezsgőt ivott mindenkivel” (az én fordításom) nyomban megnyert közvetlen modorával.

„Tolsztojnak, az orosz élet nagy ismerőjének hinnem kellett, egy bizonyos körben ekkorra már nemzeti ital lett a pezsgő”

Mikor is kezdődött az egész? Megint csak az irodalmat kell segítőtársul hívnunk. Nem mást, mint a líceumban a gyermek Puskint költővé avató nagy Gyerzsavint, aki így emlékezett meg jobb körök italozásáról:

Zsenge lányok kínálgatnak,

Tálcáról bort körbe adnak,

Madeirát, pezsgőt keverve,

Britet váltva orosz sörre,

Moselit Selterwasserre…

(saját fordítás)

Mellesleg a zseniális utód nem vetette meg az italt. Pedáns irodalomtörténészek skrupulózusan egybegyűjtötték, mely szót hányszor használt, s meglepő eredményre jutottak: a „вино” (bor) szó szerepel a legtöbbször, 176-szor, őt követi a „vodka” 33 előfordulással, míg a шампанское (pezsgő) a sor végén kullog csupán 23 említéssel. Puskin védelmében meg kell említenünk, az orosz nyelv sajátossága, hogy a вино szót (nyersfordítása magyarul bor), még ma is általános értelemben mindenféle alkoholtartalmú italra használják. Puskin, aki tagja lett  a dekabristákkal szoros kapcsolatot fenntartó Zöld lámpa irodalmi társaságnak, azok rendezvényein, ahol állítólag patakokban ömlött a pezsgő,  ezen bűnét alaposan  jóvá tette.

„Na, de hogy került a pezsgő Oroszhonba?”

Feltehetően Nagy Péter hozta magával a tengerésztudomány adalékaként, bár a tenger marcona vándorai inkább rumot fogyasztanak. De még az európai különcségek iránt fogékony Nagy Katalin alatt sem terjedt el igazából a pezsgő, aminek kezdetben igencsak prózai oka volt. Nem tudták gyártani a robbanásveszélyt gátló, vastag falú palackokat. Bekavart a történelem is. A felvilágosodás eszméivel kezdetben rokonszenvező cárnő, aki gyermekei nevelésében John Locke tanításait követte, és kokettált a francia enciklopédistákkal (Voltaire, Diderot és D’Alember), később megrémülve a Nagy Francia Forradalomtól embargót vezetett be, ami megtiltotta a francia pezsgő behozatalát a birodalomba, s csökkentette az ital nimbuszát.

„A kiszáradó torok óhaját azonban nem lehet politikai szándékkal ignorálni, ebbe még Gorbacsov bicskája is beletört. Rebellis eszmék ide, forradalom oda, 1799-ben már pezsgőt gyártottak a Krímben, s minőségéről egy francia utazó, bizonyos monsieur Montreux a XIX. század elején igen elismerően nyilatkozott”

S az sem véletlen, hogy a családfája gyökereit a XV. századtól eredeztető, arisztokrata Voroncovok egyik kezdeményezői voltak a pezsgő előállításának. Minderre a koronát egy bizonyos Lev Szergejevics Golicin (1845-1915) tette fel. Ő volt a krími borászat megteremtője, miközben és nem mellékesen, mint archeológus is elismerést vívott ki magának. Éppen azon a területen, Vlagyimir és Murom környékén, ahol ifjúkoromban egyetemistaként, majd később családapaként gyermekeimmel gyakran barangoltam.

Sok víz lefolyt a Néván, míg a XIX. század közepére a pezsgő a lumpolás és züllöttség szimbóluma lett. A nagy drámaíró Alekszandr Osztrovszkij színművében a Hozomány nélküli menyasszonyban a gazdag kereskedők – kupecek – reggelente teáskannából vedelték a pezsgőt, mert a teázókból az alkohol ki volt tiltva.

„Innen már merészen felfelé ível az orosz pezsgő karrierje”

Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy három professzor, Georgij Agabaljanc, Artyemij Merzsanyin és Szergej Bruszilovszkij a gyorsított és folyamatos pezsgőgyártás kidolgozásáért 1961-ben Lenin-díjat kaptak. Csak emlékeztetőül, 5 évvel korábban Julij Haritonov a szovjet atombombaprogram egyik irányítója kapta a két világhatalom közötti egyensúly helyreállításában alapvető jelentőségű munkásságáért ezt a magas állami kitüntetést, ami kellően hangsúlyozza a nemes nedű rangját az orosz életben. Nem árt, ha miközben napjainkban a Советское игристое-t kortyolgatjuk, ízét és zamatát, ezt az apróságot nem feledjük.

Ám ahogy oldódott a nemzetközi helyzet, és beköszöntött a peresztrojka, majd a szocialista világrend összeomlása, nehéz idők jártak a szovjet pezsgőre. No, nem annyira az italra, mert az megőrizte kiváló minőségét. Sőt, a nemzetközi trendeket követve, a korábban elsősorban konty alá való félédes mellett megjelent a hidegzuhanyként frissítő brut változat is. Ám az Európai Unió, illetve jogelődje az Európai Gazdasági Közösség, mely több évtizedes békét hozott a kontinensre, gall ösztönzésre békétlenséget szított a szeszesitalok terén.

„A franciák – hogy joggal vagy anélkül, azt nehéz eldönteni – kijelentvén, hogy a lévén francia találmány és védett, megtiltották a konyak és a champagne márkanév használatát. Így lett a franciánál nem rosszabb örmény konyakból brandy, a шампанское-ból игристое, utalván jellegzetességére, hogy csábítóan pezseg a pohárban (sparkling)”

Mindez nem zavar a nagyszerű ital élvezetében, mert ahogy rossz nyelvek szerint egykor a besztercebányai madame mondta az intézményébe betévedt tűzoltó parancsnoknak: „Parancsnok úr, ha én szofának hívom a kerevetet, attól magának nem megy jobban…”