Két nap alatt húsz dalt rögzített az ex-Beatle, Paul McCartney, amit aztán a glasznoszty szellemében elsőnek a Szovjetunióban adott ki. Az 1988. október 31-én 50 ezer példányban megjelent album, a Back in the USSR egy nap alatt elfogyott, és a lemezre vágyó nyugati rajongóknak egészen 1991-ig kellett várniuk az újabb kiadásra.

Vélhetően a legmeglepőbb döntést hozta meg 1988-ban Paul McCartney, amikor az egyik legjobb albumát nem valamelyik nagy nyugati lemezkiadónál adta ki. Persze, a lemeznek voltak olyan előzményei, amelyeknek a megismerését követően az olvasó is jobban megérti, miért is döntött úgy az ex-Beatle, ahogy. A zenész-legenda ugyanis nem volt akkoriban sikerei csúcsán, hiszen két évvel korábban, az 1986-os Press to Play stúdióalbumának világszerte igencsak negatív volt a fogadtatása.

„Így McCartney mindenképpen valami nagy dobással szeretett volna visszatérni”

Az 1987-es esztendő nagy része az új album tervezgetésével, a dalok megkomponálásával telt, ám végül novemberben egy kislemez került ki a piacra – ez volt az Once Upon a Long Ago –, az is csak az Egyesült Királyságban. Noha a fogadtatás már jobb volt, ám az igazi siker ezúttal is elmaradt. És ekkor történt valami, ami egy csapásra megváltoztatott mindent. Több brit zenésszel éppen egy nagy örömzenélésen vett részt, ahol az ötvenes évek kedvenc dalait játszották. A dalok nagyon megtetszettek ebben a formában McCartney-nak, aki ott és akkor eldöntötte, élőben rögzítik ezeket.

„A zenészek összesen húsz dalt rögzítettek, és mivel mindenki, aki hallotta, nagyon jó véleménnyel volt az anyagról, már csak azt kellett eldönteni, vajon mi legyen a felvételekkel”

 

És ekkor jött a nagy ötlet. Mivel az album egyik, ha nem a legjobban sikerült dala, a korábbi Beatles-sláger, a Back in the USSR – oroszul Снова в СССР – előtérbe került, mint az album címadó dala, úgy döntöttek, készítenek a lemeznek egy orosz nyelvű borítót, melyet aztán Michael Ross álmodott meg, és a New Musical Express munkatársa, Roy Carr írt hozzá kísérő szövegeket, amit aztán lefordítottak oroszra.

„McCartney egyébként eredetileg az Egyesült Királyságban akarta kiadni az albumot a szokásos terjesztési csatornákon keresztül, és a fő marketinget arra építette volna, hogy az orosz borítóval együtt az egész albumot a Szovjetunióból csempészték volna ki”

Az EMI elutasította ezt az ötletet, így sokáig úgy nézett ki, hogy noha kész egy remek album, van hozzá egy igazán extrém borító, még az is előfordulhat, hogy sosem jelenik majd meg. Ám az ex-Beatle fejéből kipattant a megoldás – állítólag akkor, amikor ránézett az orosz nyelvű borítóra…

McCartney és a menedzsere ugyanis elhatározta, hogy a glasznoszty jegyében az albumot a Szovjetunióban adják ki. Megállapodtak a szovjet pártvezetéssel, hogy az állami Melogyija lemezkiadóval közösen kiadják az albumot 400 ezer példányban. A nyár közepére elkészült album 1988. október 31-én jelent meg a Szovjetunióban, és az első, 50 ezer példányban kinyomott, 11 dalt tartalmazó albumot az utolsó darabig elkapkodták még aznap. Mikor másodszor is megjelent egy hónap múlva a lemez, már 13 szám volt hallható rajta, és változott a borító is, mert az ex-Beatle számos módosításra tett javaslatot a leningrádi lemezkiadónak.

„Természetesen a nyugati világ is felfigyelt az albumra, és az első pillanattól hatalmas érdeklődés mutatkozott meg a lemez iránt. Pedig McCartney tartotta magát ekkor még az eredeti elképzeléséhez, hogy kizárólag a Szovjetunióban lehessen az albumot megvásárolni”

Angliában akár 500 fontot, míg az Egyesült Államokban 250 dollárt is megadtak egy eredeti példányért. Ám végül McCartney engedett a nyomásnak, és 1991-ben világszerte megjelent a lemez, ám elrontották a borítóját: „AGAIN B USSR”. De ez sem akadályozta meg a kirobbanó sikert, hiszen Angliában a 63., míg az Egyesült Államokban a 109. lett az eladott példányszámot tekintve.

Végül emlékezzünk meg azokról a zenészekről is, akik McCartney mellett részt vettek az album felvételében: Mike Green (gitár), Mike Galagher (billentyűs hangszerek), Chris Whitten és Henry Spinetti (dob,) valamint Nick Garvey (vokál és basszusgitár).

Ja, és természetesen Paul McCartney…