A már több mint két éve húzódó politikai válság miatt meglepetésszerűen hatott, hogy a szombati önkormányzati választásokat nem követték újabb zavargások Grúziában. Főképp, hogy nem sokkal korábban Mihail Szaakasvili volt elnök is hazatért, és rögtön le is tartóztatták. Az első fordulót követő csend azonban vélhetően csak ideig-óráig tart majd.

Kosztur András írása a #moszkvater.com számára

Grúzia tulajdonképpen 2019 nyara óta permanens válságban él, annak gyökerei azonban még messzebbre, a 2000-es évek első feléig vezetnek vissza. 2003 novemberében az úgynevezett rózsák forradalma során lemondásra kényszerítették az ország második elnökét – aki korábban a Szovjetunió utolsó külügyminisztere is volt –, Eduard Sevarnadzét. 2004 januárjában elképesztő, közel 97 százalékos aránnyal Mihail Szaakasvilit választották az ország elnökévé, aki elkötelezett Nyugat-barátként – és nem mellesleg a Soros György által alapított Open Society Prize díjazottjaként – Grúzia európai jellegű megújulásának ígéretét jelképezte.

„Szaakasvili rövid megszakítással 2013-ig az ország elnöke maradt, közel tízéves uralmáról azonban megoszlanak a vélemények”

Hívei szerint a reformok és a gazdasági fellendülés útjára vezette az országot, amely így közelebb jutott az euroatlanti integrációhoz. Kritikusai viszont úgy vélik, visszaélt hatalmával, az igazságszolgáltatást arra használta fel, hogy leszámoljon a politikai ellenfeleivel. Nagy felelőssége van az Oroszországtól 2008-ban elszenvedett katasztrofális vereségben is, amely gyakorlatilag megpecsételte a két északi szakadár terület, Abházia és Dél-Oszétia elválását Grúziától. Ezek a bírálatok nem álltak meg a puszta kritikánál, hanem büntetőjogi értelemben vett vádakká alakultak, amelyek miatt Szaakasvili el is hagyta hazáját, és távollétében többéves börtönbüntetésre ítélték.

„Szaakasvili és pártja, az Egyesült Nemzeti Mozgalom (ENM) helyét korábbi szövetségesei vették át, akik a <rózsák forradalma> után az új elnök hatalom koncentrációs törekvéseit látva folyamatosan fordultak el tőle. Egyébként a <forradalom> vezetői pedig Sevarnadze korábbi szövetségesei voltak…”

2012 óta mindhárom parlamenti választást stabil, egyedüli többséggel nyerte meg a Szaakasvilivel szemben szerveződő Grúz Álom nevű párt, amelynek támogatottjai – 2013-ban Giorgi Margvelasvili, 2018-ban pedig Szalome Zurabisvili – az elnökválasztásokon is győzni tudtak. A párt mögött Bidzina Ivanisvili, Grúzia leggazdagabb embere áll, aki egy rövid ideig a miniszterelnöki széket is elfoglalta, befolyása azonban hivatalos tisztségeitől függetlenül máig jelentős maradt.

„Az ellenzék ezzel szemben egyre töredezettebbé vált, a távol lévő Szaakasvili megőrizte befolyását, tekintélye azonban csökkent”

Egészed addig, hogy a pártja több erős embere is – így a párt korábbi vezetője és elnökjelöltje, David Bakradze, Tbiliszi korábbi polgármestere, Gigi Ugulava, valamint Giga Bokeria, aki Ugulavával együtt nagy szerepet játszott a „rózsák forradalmának” előkészítésében – kilépett, és Európai Grúzia néven önálló pártot alapított. A kormányzattal szemben azonban rövidesen újra összefogtak, és több más ellenzéki erővel együtt közösen vettek részt a 2019 nyarán kirobbant zavargásokban.

A zavargások azután kezdődtek, hogy az Ortodox Parlamenti Közgyűlés egy orosz tagja a grúz parlament házelnöki pulpitusáról mondhatta el beszédét, amely tizenegy évvel a háború után is felkavarta a grúz társadalom kedélyeit. Az orosz üzleti kapcsolatokkal rendelkező Ivanisvilit és pártját oroszbarátsággal vádolták meg, annak ellenére, hogy a Grúz Álom is az ország euroatlanti integrációjának programját képviseli.

„A tiltakozók megrohamozták a parlament épületét, a házelnök és a belügyminiszter lemondását és a választási rendszer átalakítását követelték”

Bár az oroszellenes élű tiltakozások elcsitultak, a választási rendszerrel kapcsolatos szembenállás a kormány és ellenzék között tovább éleződött. Rráadásul a konfliktus egy újabb elemmel bővült, miután a 2019 nyarán történt zavargások több vezetője ellen is eljárás indult. Az ellenzék újra-újra visszatérő követelése így egyrészt a választási rendszer tisztán listássá történő átalakítása, valamint az általuk „politikai foglyoknak” tekintett személyek szabadon engedése, illetve az ellenük folyó eljárások megszüntetése lett. A választási rendszer miatt 2019 novemberében újabb tüntetési hullám kezdődött, miután a kormánypárt ígéretei ellenére nem volt hajlandó bevezetni a tisztán listás szavazást.

„Ezekről először 2020 márciusában, amerikai közvetítéssel született megegyezés, amelynek értelmében jelentősen csökkentették az egyéni képviselői mandátumok számát a listás helyek javára, leszállították a parlamenti bejutási küszöböt egy százalékra, és amnesztiában részesítették az elítélt ellenzéki vezetők egy részét”

A konfliktus azonban tavaly októberi választásokat követően ismét kiújult. Mivel az ellenzéki pártok választási csalásokkal vádolták az ismét egyedüli többséghez jutó kormánypártot, utcára szólították híveiket, és nem voltak hajlandóak felvenni mandátumukat. Annak ellenére, hogy a nyugati megfigyelők is – néhány kisebb szabálytalanságtól eltekintve – tisztának és szabadnak nevezték a választásokat.

Az ellenzék vezető ereje továbbra is Szaakasvili pártja maradt, az ENM élére került Nika Melia személyében pedig újabb „politikai fogolyra” tettek szert a kormányellenes erők, hiszen az ellenzéki vezetőt 2021 elején letartóztatták a 2019-es zavargásokban való szerepvállalása miatt. Melia letartóztatása a kormánypártban is szakadást okozott. Lemondott Georgi Gaharia miniszterelnök, aki saját pártot is alapított Grúziáért néven. A parlamenti válság elhúzódása, és a konfliktus Melia letartóztatása nyomán bekövetkező kiéleződése miatt az Európai Unió is közbelépett.

„Az EU közvetítésével 2021 áprilisában sikerült megállapodni a kormánypártnak és az ellenzéknek arról, hogy utóbbiak felveszik mandátumaikat. Cserébe a kormány vállalta a választási bizottság átalakítását, valamint azt, hogy amennyiben 43 százalék alatt teljesít az idei őszi önkormányzati választásokon, úgy jövőre előrehozott parlamenti választások lesznek”

Nyáron azonban a Grúz Álom kilépett az egyezségből – amelyhez az ENM nem is csatlakozott, bár mandátumait felvette –, válaszul az időközben szabadon bocsátott Nika Melia ismét lemondott mandátumáról, és bejelentette indulását Tbiliszi polgármesteri címéért a kormánypárti városvezetővel, az AC Milan egykori hátvédjével, Kaha Kaladzéval szemben. Itt indult egyébként Gaharia is, akit egykori párttársai azzal vádoltak meg, hogy szövetségre lépett Meliával, annak második fordulóba juttatása, valamint a kormánypárt 43 százalékos küszöb alá történő lerántása érdekében.

A kormánypárt kilépése az egyezségből, és az ellenzékiek fenyegetései, miszerint annak feltételeit mindenképpen betartatják, azt vetítették előre, hogy az október 2-án lezajlott önkormányzati választásokat követően ismét kiújulnak a zavargások. Erre utalt az is, hogy több évi távollét után hazatért Mihail Szaakasvili, aki az elmúlt években Ukrajnában politizált, és a Nemzeti Reformtanács vezetője volt.

„Szaakasvilit annak rendje és módja szerint persze rövidesen letartóztatták, újabb feszültségforrást teremtve ezzel a választások előtt. Így gyakorlatilag meglepetésként ért mindenkit, hogy a választások estéje és másnapja nyugodtan telt”

Ennek egyik oka a Grúz Álom meglepően jó teljesítménye lehetett. A szavazatok 99,92 százalékának összeszámlálása után a helyi listákra leadott szavazatok alapján a kormánypárt 46,65 százalékot szerzett, szemben az ENM 30,7 százalékával. Mindezt úgy, hogy a kormánypárttól elszakadó Gaharia új formációja harmadik erővé vált, és 7,79 százalékot kapott. Az elhúzódó válság tehát nem sokat vett el a kormánypárt támogatásából, hiszen az a tavalyi választásokon is alig jobb, 48,22 százalékos eredménnyel végzett. Miután a kormánypárt átlépte a 43 százalékos küszöböt, az esetleges tiltakozások egyik indítéka, azaz a tavaszi egyezség betartatása lekerült a napirendről. Viszont az ENM több jelöltje is állva maradt, és a második fordulóban még megmérettetheti magát. Többek között Tbilisziben is. Ez lehet a nyugalom másik oka. Az ENM inkább a második fordulóra koncentrál és kivár az esetleges tiltakozó akciókkal.

„A harmadik ok az lehet, hogy az Egyesült Államok és az Európai Unió már a tavalyi tiltakozások alatt sem állt egyértelműen az ellenzék oldalára”

Sőt, elismerték a választások eredményeit, az ENM és szövetségesei törekvéseit pedig csupán egyes nemzetközi NGO-k támogatták. Mint például Soros György helyi alapítványa, vagy a szintén az amerikai milliárdoshoz közeli Transparency International Georgia – amelyek egyébként már a „rózsák forradalmát”, és a 2019-es zavargásokat is aktívan támogatták. A nyugati hatalmak álláspontja tulajdonképpen érthető. Egy sikertelen kísérlet következtében a falra festett ördög megjelenhet, és az oroszbarátsággal vádolt, de valójában euroatlanti elkötelezettségű kormánypárt valóban Moszkva felé fordulhat, a belarusz kudarc tapasztalatai pedig felerősíthették az ilyen jellegű aggodalmakat.

„Ilyen körülmények között pedig nehéz lehet keresztül vinni egy újabb <színes forradalmat>. Még úgy is, hogy Szaakasvili is hazatért annak reményében, hogy sikerülhet”

A grúz lakosság az elhúzódó politikai válság, és a koronavírus-járvány okozta gazdasági nehézségek időszaka után vélhetően inkább stabilitásra vágyik újabb politikai kalandok helyett. Ezzel együtt is nehéz lenne biztosra mondani, mi várható a választások október 30-i második fordulóját követően. Az elmúlt évek tapasztalataiból kiindulva a grúz ellenzék ugyanis minden lehetőséget megragad, hogy szabotálja a kormánypárt munkáját.

(A szerző a XXI. Század Intézet vezető kutatója)