„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”

Vége a Nyugat idealizálásának

2020. máj. 26.
Stier Gábor

MEGOSZTÁS

Az oroszoknak már nincsenek illúzióik, és a többség ellenségesen viszonyul a Nyugathoz. Ám ha nem érzelmileg közelítünk, és úgy tesszük fel a kérdést, hogy hova utazna, hol taníttatná a gyerekét, akkor más választ kapunk. Hogyan látják az oroszok a világot? Beszélgetés Alekszandr Guscsinnal, a moszkvai Orosz Állami Bölcsészettudományi Egyetem (RGGU) kutatójával.

„Volt még jóval a Krím előtt az Oroszország neve című tévéműsor, amelyben reálisan Sztálin lett az orosz történelem legnagyobb alakja” #moszkvater

„Volt még jóval a Krím előtt az Oroszország neve című tévéműsor, amelyben reálisan Sztálin lett az orosz történelem legnagyobb alakja”
Fotó:EUROPRESS/Maks Vetrov/Sputnik

– Melyek manapság az oroszok szemében legszimpatikusabb országok, népek?

– A legközelebb a mentalitásban, a történelemben Belarusz áll az oroszokhoz. Sokan tartják szimpatikusnak hasonló okokból Szerbiát. Egyszóval, az oroszok a legbarátságosabban a szláv világhoz viszonyulnak. A történelmi, kulturális közösség alapján mindenképpen. Ha azonban úgy tesszük fel a kérdést, hogy a fejlődés, a gyerekek jövője szempontjából melyek a legvonzóbb országok, hová utaznának a legszívesebben, akkor bizony a nyugati világot nevezi meg a többség. Jól látom ezt az egyetemistáimon. A Nyugat-központúság egyértelmű azok között, akik tudnak utazni. Ez mindenek előtt a két nagyvárost, Moszkvát és Szentpétervárt jelenti. Ne felejtsük el, hogy útlevele az orosz táradalom alig több mint 20 százalékának van. A többiek világképe teljesen más. Tehát, ha nem érzelmi, hanem racionális alapon közelítünk, akkor Nyugat-Európa, az Egyesült Államok, és az utóbbi időben Kína merül fel a leggyakrabban. Érezhetően megnövekedett az utóbbi időben az érdeklődés Kína iránt. Egyre többen tanulnak például a kínai nyelvet.

– A vidéki lakosság szimpátiáját mi határozza meg a leginkább?

– A mentális közelség és a televízió. Ezért aztán az úgynevezett Nyugathoz a lakosság ezen része meglehetősen szkeptikusan viszonyul. Ez az idegenkedés részben megalapozott, részben a televíziók hatására eltúlzott. Ezek az emberek okkal vagy ok nélkül, de úgy érzik, hogy Oroszország nyomás alatt van. Ellenségesen viszonyul hozzá a világ nyugati része. Ezért aztán hasonlóan negatív az oroszok ezen többségének a hozzáállása is. Közben azonban azt is érzik, hogy romlik a szociális helyzetük, így egyre nagyobb az ellentmondás a tévék sugallta kép, és a saját tapasztalatuk között. Persze, ezt is fel lehet oldani azzal, hogy mindez a nyugati szankciók stb. miatt van.

– A történelem azonban nemcsak a szláv világgal, az úgynevezett közel külfölddel köt össze, hiszen az orosz elit valamikor franciául beszélt, a cárok közül többen németek voltak…

– Ez így van, ám ez a közös történelem sokszor szét is választ. Így például a németek tekintetében a II. világháború.

– S mennyire esik egybe a politika által preferált kép a társadaloméval?

– Azok között, akik csak a tévéből tájékozódnak, ez alapvetően egybeesik. A személyes tapasztalat azonban mindig árnyalja a képet.

– Az elmúlt 10-15 évben mennyiben változott ez a kép?

– Jelentősen. A ’90-es években a Nyugattal kapcsolatban még több volt az illúzió. Meglehetősen romantikus volt a hozzáállás. Aztán jött a kijózanodás, az illúzióvesztés. Megszűnt a Nyugat idealizálása. Az oroszok döntő többsége európainak tartja magát, ám az idealizált Európa-képet felváltotta egy pragmatikusabb, sok tekintetben reálisabb. S persze, közben előretört Ázsia is, ami szintén hat a gondolkodásra. Egyszóval, a Nyugat idealizálásának vége, ám ha arról van szó, hogy hová küldené tanulni a gyerekét, akkor marad a Nyugat-centrikusság. Visszaszorulóban a paternalista lelkesedés, előtérbe került a szolidaritás, a szociális kérdések. A krími konszenzust ugyanis nem követte gazdasági felemelkedés, ami azért kijózanítóan hatott az emberekre. Különbség van a régiók között is. Így Kalinyingrádban jobban értik a lengyeleket, Szibériában a kínaiakat. De ez sem olyan egyértelmű. Omszkban, ami egy „nagy falu” inkább félnek a kínaiaktól, míg az egyetemi város Novoszibirszkben kevésbé. De a Kaukázusban sem okvetlenül szeretik az arab világot, legfeljebb a radikális körökben.

Alekszandr Guscsin #moszkvater

Alekszandr Guscsin

– Gondolom, az új generációk is másképp gondolkodnak, mint az idősebbek…

– Alapvetően igen, de nem értek egyet azokkal, akik szerint a generációváltás minden tekintetben megváltoztatja a gondolkodást. Vegyük például a Szovjetuniót! Romantizálni mindig könnyebb azt, amiről már nincs közvetlen tapasztalat. Így például a fiatalok között van egyfajta nosztalgia. Mert ők nem tudják, milyen is volt akkor valójában az élet. De ugyanezt mondhatnám Sztálinról. Nem csupán az állami propaganda szépíti meg az emlékét, kiemelve a győztes II. világháborús győzelmet, s kissé háttérbe szorítva a terrort. A többség szereti a nagyságot, az erőt, és a kapitalizmussal szemben megszépül a szociális igazságosság gondolata is. Volt még jóval a Krím előtt az Oroszország neve című tévéműsor, amelyben reálisan Sztálin lett az orosz történelem legnagyobb alakja. Végül azért nem őt hozták ki.

– S Ön mit gondol Sztálinról?

– Egyértelmű, hogy a 20. század legnagyobb orosz államférfija volt. S hogy mennyire igény van a szociális igazságosságra, mutatja, hogy nem engedi a hatalom egy igazi baloldali párt megjelenését.

– S hol van Közép-Európa helye az orosz gondolkodásban?

– Magyarországról kevés ismerete van az átlag orosznak, s a régióról is. Legfeljebb a baltiakról, vagy a lengyelekről beszélnek néha. Ha a turizmust vesszük, akkor egy bizonyos körben persze van érdeklődés e régió iránt, ám ha a politikai értelemben vett nemzetet vesszük, akkor nincs. Akkor marad az, hogy ez a térség Amerika kiszolgálója. Legfeljebb Orbán jelenik meg másképp. De ő is ritkán.

– A Balkánról azért többet tudnak az oroszok, nem?

– Egyértelmű, és a Nyugatról is.

– S hogy viszonyulnak az oroszok a posztszovjet térségben élő muszlimokról?

– Kezdjük azzal, hogy ilyen, mint posztszovjet térség nem létezik az orosz közgondolkodásban. Van Közép-Ázsia, a Kaukázus, a szláv világ és a Baltikum. Közép-Ázsia elsősorban az onnan ide érkező migránsok kapcsán él a közgondolkodásban. A szláv világ jobban – vannak kapcsolatok, üzlet stb. -, míg a Baltikum inkább politikai értelemben.

– S mennyire népszerű ez a térség?

– Utazni inkább Nyugatra szeretnek. Népszerűbb lett Grúzia, Ukrajna, s talán még Riga.

– S mennyire él a birodalmi gondolkodás a térséggel kapcsolatban?

– Azért él, de nem igazán jellemző. Inkább semmit sem gondolnak erről a térségről.

– S Ukrajnáról?

– Természetesen romlott a megítélése, de megjegyzem, soha nem volt túl jó. A szovjet időkben is érződött ugyanis például Lvovban a nacionalizmus. Ehhez jött még a mostani feszültség. A néphez nem viszonyulnak rosszul, ám Ukrajnához, mint államhoz egyértelműen negatívabban. A trend azonban romló.

MEGOSZTÁS

Stier Gábor
1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.

Hozzászólások kikapcsolva

    KAPCSOLODÓ CIKKEK

    Ki tervezhetett gleiwitzi típusú provokációt Kalinyingrádban?

    2026. nov. 22.
    Ha feltételezzük, hogy Lengyelország valóban olyan hírszerzési információkhoz jutott, amelyek szerint ukránok beszivárgást terveztek Kalinyi...

    Sencsen nem Jalta, de nem marad következmények nélkül

    2026. nov. 22.
    A sencseni hármas találkozónak szimbolikus jelentősége van. Egy olyan korszak végét jelzi, amikor a világnak csak egyetlen domináns hatalma ...

    Sencsenben visszatért a nagyhatalmi diplomácia

    2026. nov. 21.
    A világ újrafelosztása elmaradt, nagy egyezmények sem születtek, ettől azonban Hszi Csin-ping, Donald Trump és Vlagyimir Putyin első hármas ...

    LEGUTÓBBI CIKKEK

    CÍMKÉK

    © 2018-2026 - #moszkvater