//Trockij, akit Sztálin ügynökei Mexikóig üldöztek
Kun Béla, Jacques Sadoul, Trockij, Mihail Frunze és Szergej Guszev Harkov közelében az orosz polgárháborúban 1920-ban #moszkvater

Trockij, akit Sztálin ügynökei Mexikóig üldöztek

MEGOSZTÁS

A GPU 1929. január 29-én „szovjetellenes tevékenység” miatt a Szovjetunió elhagyására kötelezte a Vörös Hadsereg megalapítóját. Lev Trockij attól sem riadt vissza, hogy nyíltan a forradalom sírásójának nevezze a későbbi Generalisszimuszt. Élete végéig küzdött Sztálin ellen, aki meggyilkoltatta őt egy spanyol kommunista segítségével.

Kun Béla, Jacques Sadoul, Trockij, Mihail Frunze és Szergej Guszev Harkov közelében az orosz polgárháborúban 1920-ban #moszkvater
Kun Béla, Jacques Sadoul, Trockij, Mihail Frunze és Szergej Guszev Harkov közelében az orosz polgárháborúban 1920-ban
Fotó:Wikipédia

Az orosz történészek sem tudják igazán eldönteni, vajon ki volt az igazi Trockij? Inkább egy zsidó származású orosz-szovjet marxista politikus, kommunista forradalmár, vagy az az ember, aki sziporkázó szónokként szembefordult Sztálinnal, és annak rendszerével. Talán mindkettő igaz rá, hiszen ő volt az 1905-ös oroszországi, majd az 1917-es októberi forradalom egyik vezéralakja, a Vörös Hadsereg megalapítója, de az is Trockij volt, aki szembeszállt a zsarnokkal, és már 1927 szeptemberében kijelentette: „A sztálini csoport további útja előre meg van írva. Ma meghamisítják szavainkat, holnap tetteinket fogják meghamisítani.”

Politikai és katonai szervezőként egyaránt kiemelkedő szerepet játszott, Lenin után a forradalom második legtekintélyesebb vezetője lett, valóságos néptribun. A szovjet hatalomátvételt követően külügyi népbiztosként elutasította a breszt-litovszki békeszerződés aláírását, ám az ezt követő német támadás miatt sokkal rosszabb feltételek mellett mégis békét kényszerült kötni. Mai divatos szóval azt is mondhatnánk, a külügyben megbukott, ám visszatért a hadsereghez, hadügyi népbiztos, majd a Köztársaság Forradalmi Katonai Tanácsának elnöke lett. Páncélvonatán beutazta az egész frontot, jelentős szerepe volt, hogy az általa megszervezett Vörös Hadsereg képes volt legyőzni Kolcsak és Vrangel tábornokok csapatait. A katonai sikerek miatt újra bekerült a legfelső politikai irányító testületbe, a Politikai Irodába, ugyanakkor figyelme fokozatosan a gazdaság felé fordult. Jelentős szerepe volt abban, hogy közlekedési népbiztosként sikerült helyreállítani a háborús állapotok miatt alaposan megrongálódott vasútvonalakat, majd hithű kommunistaként, mint a gazdaság militarizátora megszervezte és irányította a hadikommunista termelést. 1921-ben többek között az ő kezdeményezésére jött létre a Goszplan, az Állami Tervbizottság. Ugyanezen időszakban csatlakozott a gazdasági fordulat, a NEP híveihez, és szinte korábbi önmagát megtagadva 1923 végén már az elbürokratizálódás elleni harc, a munkásdemokrácia követelésével állt elő, a baloldali ellenzék élére állt. Már ekkor szembefordult Sztálinnal, és az általa vezetett Központi Bizottság titkárságát pártbéli diktatúra kialakításával vádolta meg.

„Lenin halálát követően az örökség feletti marakodásban viszont elmulasztotta a nagy lehetőséget, hogy eltávolítsa Sztálint a hatalom közeléből”

A XIII. pártkongresszuson maga Krupszkaja is azt sürgette, hogy lenin politikai végakaratát olvassa fel Trockij a küldötteknek, amiben súlyosan bírálta Sztálint, ám e helyett mindez titokban maradt. Trockij jó bolsevik módjára kijelentette, „tudom, hogy az embernek nem lehet igaza a Párt ellenében, hiszen a történelem a Párton kívül nem nyitott utat az igazság megvalósítására”. Ezzel a hitvallással viszont megnyitotta az utat Sztálin előtt, akivel továbbra is vitában maradt, hiszen a párt első embere többek között szembe állította Trockij permanens forradalmi elméletével a maga „szocializmus egy országban” doktrínáját. Kettejük kapcsolata végleg megromlott, és Sztálin 1925. januári plénumon leváltotta Trockijt a hadügyi népbiztos tisztségéből. 1926 októberében a KB-plénumon Sztálin „szociáldemokrata elhajlással” vádolta Trockijt, ő a maga részéről a „forradalom sírásójának” nevezte Sztálint, és a vita vége az lett, hogy a bizottság Trockijt és Kamenyevet kizárta a Politikai Iroda tagjai közül. Trockij egy évvel később már hiába írt szinte látnoki levelet a KB tagjainak, miszerint „a sztálini csoport további útja előre meg van írva: ma meghamisítják szavainkat, holnap tetteinket fogják meghamisítani.” A forradalom 10. évfordulóján az ellenzék tüntetést szervezett Leningrádban, ami kapóra jött Sztálinnak, és a demonstráció szervezéséért kizárta Trockijt a pártból. November 7-én a moszkvai Nagyszínházban tartott ünnepségen bemutatták Eisenstein Október című filmjét, amiből Sztálin utasítására már kivágták azokat a felvételeket, ahol Trockij szerepelt.

És innen már tényleg csak egy-két lépés volt Trockij száműzetéséig. Előbb 1928-ban Alma-Atába költöztették, majd 1929. január 29-én a GPU Trockijt „szovjetellenes tevékenység” miatt a Szovjetunió elhagyására kötelezte. És innentől kezdve az 1940-ben bekövetkezett haláláig emigrációba kényszerülve élt a családjával: előbb Isztambulban – ahol a Fehér Hadsereg itt állomásozó egykori tisztjei jelentették rá a legnagyobb veszélyt, de életét a támogatóiból verbuvált önkéntes testőrség védte –, majd Franciaországban és Norvégiában, végül 1937-ben politikai menedékjogot kért és kapott Mexikóban. A sztálini Szovjetuniót állandó bírálatának kereszttüzében tartotta, elutasította a német-szovjet megnemtámadási szerződést, ugyanakkor a II. világháború kitörésekor a Szovjetunió megvédelmezésére szólította fel a világ forradalmárait.

„Ugyanakkor távozását követően is állandóan kísértett Trockij szelleme a Szovjetunióban, és Sztálin továbbra sem érezte biztosítottnak hatalmát legfőbb riválisával szemben”

Az egykori népbiztos lett a szovjet propagandagépezet első számú bűnbakja, így az 1936-ban kezdődő nagy tisztogatások idején Sztálin a gyanúsnak talált pártfunkcionáriusok és katonatisztek jelentős részét egy Trockijjal közösen szervezett összeesküvés vádjával küldte a halálba. Trockij válaszul szinte a teljes száműzetése során cikkeivel igyekezett leleplezni Sztálin könyörtelen rendszerét, amelyet a szovjet pártvezér természetesen nem tűrhetett, és titkosszolgálatát, az NKVD-t mozgósítva indított hajszát ellene. Törökországban a háza égett le titokzatos módon, de Franciaországban és Norvégiában is folyton a nyomában voltak, míg a Mexikóba való költözését követően sem voltak illúziói afelől, hogy üldözői oda is követni fogják.

Alfred Rosmer, Marguerite Rosmer, Natalia Szedova, Lev Trockij és Sieva Volkov (guggol) Mexikóban, 1940-ben #moszkvater
Alfred Rosmer, Marguerite Rosmer, Natalia Szedova, Lev Trockij és Sieva Volkov (guggol) Mexikóban, 1940-ben
Fotó:EUROPRESS/ Collection Gilles Walusinski/AFP

De miként élt Mexikóban az egyesek szerint a bolsevik forradalom igazi hőse, míg mások szerint a korszak egyik legveszélyesebb embere? Nos, erről a leghitelesebb forrásnak Trockij unokája, Esteban Volkovnak az elbeszéléseiből kaphatunk ízelítőt, aki a közös mexikói időszakról a BBC-nek mesélt. Volkov 13 éves volt, amikor Mexikóba érkezett a család, ahol végre normalizálódott az életük, ő elkezdett iskolába járni, és sokáig senki sem tudta, ki is lakik valójában Diego Rivera mexikói festő és felesége, a politikussal bensőséges viszonyt ápoló Frida Kahlo otthonában. Trockij itt amellett, hogy hogy amerikai kommunistákkal – James P. Cannonnal, Joseph Hansennel és Farrell Dobbsszal – dolgozott együtt, végre írói munkásságát is kiteljesítette, hiszen ekkor fejezte be Az orosz forradalom történetét, valamint az Elárult forradalom című munkáját, komoly kritikákat megfogalmazva bennük a Sztálin vezette szovjet rezsimmel szemben, amelyet „degenerált munkásállamnak” nevezett. Volkov szerint nagyapja korán kelt, kertészkedett, megetette az állatokat, majd a rövid „kitérő” után ideje nagy részében íróasztalánál ült és dolgozott, és arra kifejezetten vigyázott, hogy az unokája előtt még véletlenül se politizáljon.

„Egész családja a politika miatt halt meg, szerette volna, ha legalább az unokája túléli”

– emlékezett vissza az interjúban Volkov, akinek apját a harmincas években küldte Sztálin a Gulagra, míg anyja, Trockij lánya, Zinaida öngyilkosságot követett el még a párizsi tartózkodásuk alatt.

Trockij franciául beszélt az unokájával, és a család barátaival sokszor ment autós kirándulásokra, elsősorban olyan vidéki tájakra, ami egy rövid időre elfeledtette velük a nyüzsgő város zaját és gondjait. Volkov szerint ezek voltak közös életük legboldogabb időszakai, olyan, korábban nem tapasztalt békés pillanatokkal, amit aztán Sztálin megbízottjainak felbukkanása vetett véget. A diktátor előbb a spanyol polgárháborút is megjárt Nahum Eitingon NKVD-s tisztet bízta meg Trockij likvidálásával. A Leonov álnéven tevékenykedő ügynök egész kis osztagot szervezett erre a célra, vezetőjüknek a kommunista érzelmű mexikói festőművészt, David Alfaro Siqueirost jelölte ki. 1940 májusában egy húsztagú fegyveres osztag támadt rá Trockij szinte erődre hasonlító házára, ám ekkor még nem sikerült a meggyilkolása. A merénylők ugyan elmenekültek, de Siqueirost később elkapták. Kihallgatásán azt vallotta, hogy csak rá akart ijeszteni Trockijra, ezért nem emeltek vádat ellene.

„Ezt követően Eitingon felbérelte saját szeretőjének a fiát, a 26 éves spanyol Ramón Mercadert, és arra utasította, hogy kerüljön Trockij közelébe, aztán végezzen vele”

Mercader a gyilkosság előtt bizalmas kapcsolatba került a Mexikóvárosban élő emigráns politikussal, majd 1940. augusztus 20-án egy jégcsákánnyal rátámadt otthonában. A merénylő ugyan nem tudott a helyszínen végezni áldozatával, ám az általa okozott sérülések következtében Trockij a következő napon meghalt, így a sztálinista diktatúra egyik legjelentősebb, korábban a diktatórikus módszerektől maga sem visszariadó kritikusa 60 esztendősen sírba szállt.

Volkov elmondása szerint a súlyosan sérült Trockij megparancsolta, hogy vigyék el az éppen iskolából hazatérő fiút. Az unoka végül nem tudni kinek az ötletére, de nem ment el nagyapja temetésére, és nagyanyjával élt tovább a közép-amerikai országban. Később egyetemre ment, megházasodott, s négy gyermeket nevelt fel. A családi otthont múzeummá alakította, mint mondta, „kötelességből”, így tisztelegve nagyapja emléke előtt.

 

 

MEGOSZTÁS