A GPU 1929. január 29-én „szovjetellenes tevékenység” miatt a Szovjetunió elhagyására kötelezte a Vörös Hadsereg megalapítóját. Lev Trockij attól sem riadt vissza, hogy nyíltan a forradalom sírásójának nevezze a későbbi Generalisszimuszt. Élete végéig küzdött Sztálin ellen, aki meggyilkoltatta őt egy spanyol kommunista segítségével.
Az orosz történészek sem tudják igazán eldönteni, vajon ki volt az igazi Trockij? Inkább egy zsidó származású orosz-szovjet marxista politikus, kommunista forradalmár, vagy az az ember, aki sziporkázó szónokként szembefordult Sztálinnal, és annak rendszerével. Talán mindkettő igaz rá, hiszen ő volt az 1905-ös oroszországi, majd az 1917-es októberi forradalom egyik vezéralakja, a Vörös Hadsereg megalapítója, de az is Trockij volt, aki szembeszállt a zsarnokkal, és már 1927 szeptemberében kijelentette: „A sztálini csoport további útja előre meg van írva. Ma meghamisítják szavainkat, holnap tetteinket fogják meghamisítani.”
Politikai és katonai szervezőként egyaránt kiemelkedő szerepet játszott, Lenin után a forradalom második legtekintélyesebb vezetője lett, valóságos néptribun. A szovjet hatalomátvételt követően külügyi népbiztosként elutasította a breszt-litovszki békeszerződés aláírását, ám az ezt követő német támadás miatt sokkal rosszabb feltételek mellett mégis békét kényszerült kötni. Mai divatos szóval azt is mondhatnánk, a külügyben megbukott, ám visszatért a hadsereghez, hadügyi népbiztos, majd a Köztársaság Forradalmi Katonai Tanácsának elnöke lett. Páncélvonatán beutazta az egész frontot, jelentős szerepe volt, hogy az általa megszervezett Vörös Hadsereg képes volt legyőzni Kolcsak és Vrangel tábornokok csapatait. A katonai sikerek miatt újra bekerült a legfelső politikai irányító testületbe, a Politikai Irodába, ugyanakkor figyelme fokozatosan a gazdaság felé fordult. Jelentős szerepe volt abban, hogy közlekedési népbiztosként sikerült helyreállítani a háborús állapotok miatt alaposan megrongálódott vasútvonalakat, majd hithű kommunistaként, mint a gazdaság militarizátora megszervezte és irányította a hadikommunista termelést. 1921-ben többek között az ő kezdeményezésére jött létre a Goszplan, az Állami Tervbizottság. Ugyanezen időszakban csatlakozott a gazdasági fordulat, a NEP híveihez, és szinte korábbi önmagát megtagadva 1923 végén már az elbürokratizálódás elleni harc, a munkásdemokrácia követelésével állt elő, a baloldali ellenzék élére állt. Már ekkor szembefordult Sztálinnal, és az általa vezetett Központi Bizottság titkárságát pártbéli diktatúra kialakításával vádolta meg.
„Lenin halálát követően az örökség feletti marakodásban viszont elmulasztotta a nagy lehetőséget, hogy eltávolítsa Sztálint a hatalom közeléből”
A XIII. pártkongresszuson maga Krupszkaja is azt sürgette, hogy lenin politikai végakaratát olvassa fel Trockij a küldötteknek, amiben súlyosan bírálta Sztálint, ám e helyett mindez titokban maradt. Trockij jó bolsevik módjára kijelentette, „tudom, hogy az embernek nem lehet igaza a Párt ellenében, hiszen a történelem a Párton kívül nem nyitott utat az igazság megvalósítására”. Ezzel a hitvallással viszont megnyitotta az utat Sztálin előtt, akivel továbbra is vitában maradt, hiszen a párt első embere többek között szembe állította Trockij permanens forradalmi elméletével a maga „szocializmus egy országban” doktrínáját. Kettejük kapcsolata végleg megromlott, és Sztálin 1925. januári plénumon leváltotta Trockijt a hadügyi népbiztos tisztségéből. 1926 októberében a KB-plénumon Sztálin „szociáldemokrata elhajlással” vádolta Trockijt, ő a maga részéről a „forradalom sírásójának” nevezte Sztálint, és a vita vége az lett, hogy a bizottság Trockijt és Kamenyevet kizárta a Politikai Iroda tagjai közül. Trockij egy évvel később már hiába írt szinte látnoki levelet a KB tagjainak, miszerint „a sztálini csoport további útja előre meg van írva: ma meghamisítják szavainkat, holnap tetteinket fogják meghamisítani.” A forradalom 10. évfordulóján az ellenzék tüntetést szervezett Leningrádban, ami kapóra jött Sztálinnak, és a demonstráció szervezéséért kizárta Trockijt a pártból. November 7-én a moszkvai Nagyszínházban tartott ünnepségen bemutatták Eisenstein Október című filmjét, amiből Sztálin utasítására már kivágták azokat a felvételeket, ahol Trockij szerepelt.
És innen már tényleg csak egy-két lépés volt Trockij száműzetéséig. Előbb 1928-ban Alma-Atába költöztették, majd 1929. január 29-én a GPU Trockijt „szovjetellenes tevékenység” miatt a Szovjetunió elhagyására kötelezte. És innentől kezdve az 1940-ben bekövetkezett haláláig emigrációba kényszerülve élt a családjával: előbb Isztambulban – ahol a Fehér Hadsereg itt állomásozó egykori tisztjei jelentették rá a legnagyobb veszélyt, de életét a támogatóiból verbuvált önkéntes testőrség védte –, majd Franciaországban és Norvégiában, végül 1937-ben politikai menedékjogot kért és kapott Mexikóban. A sztálini Szovjetuniót állandó bírálatának kereszttüzében tartotta, elutasította a német-szovjet megnemtámadási szerződést, ugyanakkor a II. világháború kitörésekor a Szovjetunió megvédelmezésére szólította fel a világ forradalmárait.
„Ugyanakkor távozását követően is állandóan kísértett Trockij szelleme a Szovjetunióban, és Sztálin továbbra sem érezte biztosítottnak hatalmát legfőbb riválisával szemben”
Az egykori népbiztos lett a szovjet propagandagépezet első számú bűnbakja, így az 1936-ban kezdődő nagy tisztogatások idején Sztálin a gyanúsnak talált pártfunkcionáriusok és katonatisztek jelentős részét egy Trockijjal közösen szervezett összeesküvés vádjával küldte a halálba. Trockij válaszul szinte a teljes száműzetése során cikkeivel igyekezett leleplezni Sztálin könyörtelen rendszerét, amelyet a szovjet pártvezér természetesen nem tűrhetett, és titkosszolgálatát, az NKVD-t mozgósítva indított hajszát ellene. Törökországban a háza égett le titokzatos módon, de Franciaországban és Norvégiában is folyton a nyomában voltak, míg a Mexikóba való költözését követően sem voltak illúziói afelől, hogy üldözői oda is követni fogják.
De miként élt Mexikóban az egyesek szerint a bolsevik forradalom igazi hőse, míg mások szerint a korszak egyik legveszélyesebb embere? Nos, erről a leghitelesebb forrásnak Trockij unokája, Esteban Volkovnak az elbeszéléseiből kaphatunk ízelítőt, aki a közös mexikói időszakról a BBC-nek mesélt. Volkov 13 éves volt, amikor Mexikóba érkezett a család, ahol végre normalizálódott az életük, ő elkezdett iskolába járni, és sokáig senki sem tudta, ki is lakik valójában Diego Rivera mexikói festő és felesége, a politikussal bensőséges viszonyt ápoló Frida Kahlo otthonában. Trockij itt amellett, hogy hogy amerikai kommunistákkal – James P. Cannonnal, Joseph Hansennel és Farrell Dobbsszal – dolgozott együtt, végre írói munkásságát is kiteljesítette, hiszen ekkor fejezte be Az orosz forradalom történetét, valamint az Elárult forradalom című munkáját, komoly kritikákat megfogalmazva bennük a Sztálin vezette szovjet rezsimmel szemben, amelyet „degenerált munkásállamnak” nevezett. Volkov szerint nagyapja korán kelt, kertészkedett, megetette az állatokat, majd a rövid „kitérő” után ideje nagy részében íróasztalánál ült és dolgozott, és arra kifejezetten vigyázott, hogy az unokája előtt még véletlenül se politizáljon.
„Egész családja a politika miatt halt meg, szerette volna, ha legalább az unokája túléli”
– emlékezett vissza az interjúban Volkov, akinek apját a harmincas években küldte Sztálin a Gulagra, míg anyja, Trockij lánya, Zinaida öngyilkosságot követett el még a párizsi tartózkodásuk alatt.
Trockij franciául beszélt az unokájával, és a család barátaival sokszor ment autós kirándulásokra, elsősorban olyan vidéki tájakra, ami egy rövid időre elfeledtette velük a nyüzsgő város zaját és gondjait. Volkov szerint ezek voltak közös életük legboldogabb időszakai, olyan, korábban nem tapasztalt békés pillanatokkal, amit aztán Sztálin megbízottjainak felbukkanása vetett véget. A diktátor előbb a spanyol polgárháborút is megjárt Nahum Eitingon NKVD-s tisztet bízta meg Trockij likvidálásával. A Leonov álnéven tevékenykedő ügynök egész kis osztagot szervezett erre a célra, vezetőjüknek a kommunista érzelmű mexikói festőművészt, David Alfaro Siqueirost jelölte ki. 1940 májusában egy húsztagú fegyveres osztag támadt rá Trockij szinte erődre hasonlító házára, ám ekkor még nem sikerült a meggyilkolása. A merénylők ugyan elmenekültek, de Siqueirost később elkapták. Kihallgatásán azt vallotta, hogy csak rá akart ijeszteni Trockijra, ezért nem emeltek vádat ellene.
„Ezt követően Eitingon felbérelte saját szeretőjének a fiát, a 26 éves spanyol Ramón Mercadert, és arra utasította, hogy kerüljön Trockij közelébe, aztán végezzen vele”
Mercader a gyilkosság előtt bizalmas kapcsolatba került a Mexikóvárosban élő emigráns politikussal, majd 1940. augusztus 20-án egy jégcsákánnyal rátámadt otthonában. A merénylő ugyan nem tudott a helyszínen végezni áldozatával, ám az általa okozott sérülések következtében Trockij a következő napon meghalt, így a sztálinista diktatúra egyik legjelentősebb, korábban a diktatórikus módszerektől maga sem visszariadó kritikusa 60 esztendősen sírba szállt.
Volkov elmondása szerint a súlyosan sérült Trockij megparancsolta, hogy vigyék el az éppen iskolából hazatérő fiút. Az unoka végül nem tudni kinek az ötletére, de nem ment el nagyapja temetésére, és nagyanyjával élt tovább a közép-amerikai országban. Később egyetemre ment, megházasodott, s négy gyermeket nevelt fel. A családi otthont múzeummá alakította, mint mondta, „kötelességből”, így tisztelegve nagyapja emléke előtt.