A legújabbkori Szlovákia története első nagyszabású, a közéletet a legmagasabb körökig érintő politikai keresztes hadjáratának újabb fontos állomásához ért. A felgöngyölítés – bár kimondatlanul – a Robert Fico nevével fémjelzett tizenkét éves politikai korszak áttételes rákbetegségeinek a felderítéséről, a szlovák államhatalmi rendszer mocskáról szól és szólhat, ha a szlovák bűnüldöző és igazságszolgáltató szervek alapos munkát végeznek.
Baki Attila írása a #moszkvater.com számára

Fotó:EUROPRESS/VLADIMIR SIMICEK/AFP
Legutóbb Akcia Očistec – Tisztítótűz Akció fedőnéven a szlovák Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) nyomozói volt prominens rendőri személyek begyűjtését hajtották végre. A bevetés célkeresztjében a rendőrség legfelsőbb kasztjában szolgálatot teljesített főzsaruk álltak, mint például a volt országos rendőrfőkapitány (Tibor Gašpar), aki 2018 tavaszán a Ján Kuciak újságíró és barátnője meggyilkolása után volt kénytelen távozni, illetve a NAKA több egykori fejese is fennakadt a razzia során.
„A gyanú szerint bűnszervezet alapításában, fenntartásában és működtetésében vettek részt, de a korrupció és hivatali hatáskörrel való visszaélés is a vizsgálati eljárás tételei között szerepel”
Miként a működtetett rendszer elleni hangoskodók rendszerbarát csoportok útján történő megfigyelése szintén napi rutin lehetett. Mint azt sejteni engedik a szivárgó információk, Igor Matovič miniszterelnököt (is) megfigyelhették ellenzéki képviselő korában.
„Szlovákiában Ján Kuciak és barátnője meggyikolásáig a társadalom felszínén tapasztalható csend ellenére nyílt titok volt, hogy a Fico-kormányok teljes mértékben rátelepedtek mind a rendőrség, mind pedig az igazságszolgáltatás rendszerére”
Utóbbi szektorban úgyszintén javában zajlik a bírói társadalom rostálása, mára pedig a „mi embereink” szállóigévé lett kijelentés egyre inkább billogot jelent a volt viselőinek. Persze az más lapra tartozik, hogy a letartóztatásokat követő vizsgálatok milyen eredménnyel zárulnak majd.
„Mindeközben Robert Fico volt kormányfő a jogállam széthullásától félti az ország polgárait, és egyre nehezebben palástolja a volt embereit érintő intézkedésekkel szembeni dühét”
Azonban ez mit sem változtat azon a tényen, hogy a szlovák rendőrség híradásai szerint az eddigi razziák során vizsgálati fogságba helyezett személyek közül már többen döntöttek úgy, hogy együttműködnek a hatóságokkal.
Több miniszteri és államtitkári szék birtokosaként volt jelen az utolsó Fico-kormányban (2016 – 2020) a szlovákiai magyar politikai érdekképviseletet magáénak mondó, Bugár Béla vezette Most – Híd párt is. Egyes sajtóhírek már az ő köreiket érintő, az előző kormányzati szereplésük idején végbevitt ügyekről cikkeznek.
Szlovákiában elkezdődött valami, a folytatás akár ígéretes is lehet.