//Gyilkos szavak
A szlovák RTVS videofelvételéről készült képen látható, amint a biztonsági személyzet Robert Fico szlovák miniszterelnököt egy jármű felé viszi, miután 2024. május 15-én Handlovában meglőtték #moszkvater

Gyilkos szavak

MEGOSZTÁS

A Robert Fico elleni merénylet ismét rámutatott arra, hogy vészesen eluralta a világot az erőszak és a gyűlölet. Az instabil, háborús globális környezetben sok helyen még verbális polgárháború súlyosbítja a helyzetet. Amíg még nem késő, a Szlovákiában történtekből mindenhol le kellene vonni a tanulságot. Nem igazán látom ennek a jeleit.

A szlovák RTVS videofelvételéről készült képen látható, amint a biztonsági személyzet Robert Fico szlovák miniszterelnököt egy jármű felé viszi, miután 2024. május 15-én Handlovában meglőtték #moszkvater
A szlovák RTVS videofelvételéről készült képen látható, amint a biztonsági személyzet Robert Fico szlovák miniszterelnököt egy jármű felé viszi, miután 2024. május 15-én Handlovában meglőtték
Fotó:EUROPRESS/RTVS/AFP

Megdöbbentette az európai közvéleményt a Robert Fico ellen elkövetett merénylet. A szlovák miniszterelnököt a Pozsonytól mintegy 150 kilométerre északkeletre fekvő Nyitrabányán (Handlová) tartott kihelyezett kormányülést követően érte lőfegyveres támadás, és életveszélyes állapotban szállították a besztercebányai (Banská Bystrica) kórházba.

„Vannak, akik azzal ütik el a történteket, hogy egy zavaros elme műve az egész. Tény, hogy a 71 éves merénylő, a lévai Juraj Cintula fejében ideológiai értelemben meglehetősen nagy a zűrzavar, de azért ne intézzük el ennyivel a dolgot”

Mint ahogy azzal se, hogy volt már ilyen a történelemben. Valóban, ha csak az elmúlt gyenge száz évet vesszük, akkor sorolhatjuk a megölt politikusok nevét az amerikai elnök John F. Kennedytől az olasz és svéd miniszterelnökön, Aldo Morón és Olof Palmén át a szerb kormányfő Zoran Gyingyicsig. Mindegyik merényletnek megvan a maga oka, közege, mint ahogy annak is, hogy rálőttek Robert Ficóra.

„Bizonytalan világban élünk, amelyben egyre inkább eluralkodik a félelemmel keveredő gyűlölet, az agresszió. Az erőszak különböző megnyilvánulási formáit láthatjuk magunk körül. A tömbösödő világban a nemzetek háborúznak, a társadalmak egyre megosztottabbak, a politikusok egymást démonizálják, dehumanizálják, a média pedig mind felelőtlenebbül terjeszti ezt a verbális erőszakot”

Eleve instabil a globális környezet, hiszen a világrend átalakulóban van, ez pedig megnövelte a feszültséget. A Coviddal kezdődött, majd a háborúkkal folytatódott globális felfordulásban természetes, hogy az emberek idegrendszere a félelemtől és a folyamatos készültségtől túlfeszített, amelynek következményei több esetben is a szélsőséges megnyilvánulások. A szomszédban háború dúl, az európai elit pedig ennek kapcsán egzisztenciális szintre emelte Oroszország legyőzését. Az orosz-ukrán háború hit kérdésévé vált, a morális narratíva háttérbe szorította a józan gondolkodást. De nemcsak a világ, hanem az egyes országok társadalmai is veszélyesen polarizálódtak. Magyarországon is érezhetjük, hogy a politikai megosztottság már a családi, baráti kapcsolatokat is mérgezi. Erre az „orbánozásra”, „gyurcsányozásra”, ficózásra”, „vonderleyenezésre”, trampozásra” és „bidenozásra” jött még az „ukránokkal vagy az oroszokkal vagy” típusú megosztás, és akit még ez sem érintett meg, azt elkapta a „Palesztina vagy Izrael” kérdése. Elharapózott körülöttünk az erőszak, amely egyrészről a félelmet erősítve rombolja a társadalmak immunrendszerét, másrészt veszélyesen leszállította az erőszak alkalmazásának küszöbét.

„S hogy minél hatékonyabban terjedjen a gyűlölet vírusa, arról a megosztó kérdéseket meglovagoló politikusok mellett gondoskodik a média”

Alapból még csak nem is azért, mert oly harciasan képviselné az egyik vagy másik álláspontot. A legfőbb szempont a kattintásvadászat, amely eleve hiszterizálja a befogadókat. Erre jön majdnem ekkora erővel a politikai megosztottság. A médiumok jelentős része ideológiai burokba zárva magukat és olvasóikat, nézőiket, a politika meghosszabbított kezévé, propaganda eszközzé silányult. S ezen a tényen nem változtat az sem, hogy a propagandát milyen színvonalon terjesztik. A politika felől megerősített, harcias és megosztó ideológiai elkötelezettség folyamatosan mérgezi a közéletet.

„A jelenlegi információ alapú világban különösen nagy felelősség hárul a sajtóra”

Ebben a helyzetben, mikor a háborúnak is kiemelt frontja az információs tér, és a kampányok is alapvetően ebben a térben zajlanak, nagyobb felelősség hárul a médiában dolgozókra, mint úgymond békeidőben. Egyre nehezebb megőrizni a média ellenőrző, a hatalomnak, a politikának tükröt tartó kapuőr szerepét. Ehhez üzleti értelemben erős lábon álló, független sajtóra van/lenne szükség. Ez pedig a politikának egyáltalán nem érdeke. Olyannyira, hogy mindent megtesz a média ellenőrzés alatt tartásáért. S nemcsak Közép- vagy Kelet-Európában, hanem a kontinens nyugati részében és az Atlanti-óceánon túl is.

„S hogy miért emelem ki a politika, a sajtó felelősségét? Mert a szavak gyilkolni tudnak. Van, aki ezt fel sem fogja, és vannak, akik nagyon is tisztában vannak ezzel, és a szavakat fegyverként használják. S még mielőtt minden felelősséget a politikára és a médiára hárítanánk át, felhívnám a figyelmet a társadalmi felelősségre is. Hogy milyen rosszul állunk e téren (is), ahhoz elég belekukkantani a médiumok komment szekcióiba”

Általános jelenség, hogy az emberek szabadabban, sokszor embertelen stílusban fogalmaznak az online térben, ahol nincs meg a fizikai jelenlétből fakadó fék, ráadásul a névtelenség védettnek látszó bunkeréből beszélhetnek ki. Ehhez járul még, hogy a politikai indíttatású erőszakot sokan nem is érzik normasértésnek, s úgy gondolják, hogy ez a demokrácia természetes velejárója. Jó példa erre, hogy a mostani merénylet utáni megrendülésből ocsúdva, egyesek már egy Orbán elleni merényletről álmokat szövögetve példaként állították elénk Szlovákiát. Ebből is látszik, hogy hány Juraj Cintula futkos itt közöttünk is. Persze, a politikai erőket sem tartotta vissza semmi attól, hogy ezt a tragédiát is a kampányukba építsék. A politikai oldalak azon vitáznak, hogy progresszív baloldali ukránpárti, avagy szélsőjobboldali oroszbarát volt-e a merénylő. Szomorú például, hogy a magyar miniszterelnöknek a második gondolata az volt a történtek kapcsán, hogy egyedül maradt a „háborúpártiakkal” vívott küzdelemben. De beépítik a narratívába a merényletet a nagyhatalmak is. Az egyik oldalon Fico populizmusát, megosztó személyiségét emelik ki, míg a másikon azt, hogy a Nyugat képtelen volt a közép-európai demokráciák stabilizálására, és céljai érdekében a belügyekbe avatkozva felhasználja ezeket az országokat.

„Figyelemre méltó az is, hogy akik tényleg a valós problémákra, a történtek tanulságaira hívják fel a figyelmet, azok is csak a másik politikai, ideológiai oldalra mutogatnak”

Vagy egy másik országra. Szlovákiában ugyan több az erőszak, így az még az enyhébb esetek közé tartozott, amikor a tavalyi kampányban Igor Matovič volt miniszterelnök egy autó lehúzott ablakán keresztül verekedett össze Robert Kaliňák volt belügyminiszterrel, aki jelenleg az ország hadügyminisztere, jelenleg pedig Ficót helyettesíti. Pedig a politikai nyelv nem durvább Szlovákiában, mint Magyarországon, egymás démonizálása, árulózása elég hasonló.

„Pedig mindenkinek előbb az önvizsgálattal kellene kezdenie, mert mindannyian tettünk azért valamit, hogy idáig fajult a helyzet. Ha mást nem is, annyit biztosan, hogy hallgattunk, és nem emeltük fel ellene a szavunkat”

A Nyitrabányán történtek legfőbb tanulsága, hogy az erőszak elfogadhatatlan a viták, a nézetkülönbségek rendezésében, és még a szavak is gyilkolni tudnak. Előbb csak populista, oroszpárti politikusként hivatkozunk például egy politikusra, démonizáljuk, dehumanizáljuk, ezt a narratívát erősítik a politikusok, a média, míg végül valaki úgy érzi, hogy igazságot kell tennie, és lő… De felhozhatnék példaként egy korábbi esetet is, Malina Hedvig ügyét. Akkor addig hergeltek a magyarok ellen, amíg a magyarul beszélő nőt meg is ütötték. Fel kellene fogni végre, hogy hová vezethet az ellentétek szítása, arctalan és névtelen uszítás, a virtuális térben zajló polgárháború. A terrorhoz, ami aztán még  tovább szítja az erőszakot, és erősíti a megosztottságot. Szlovákiában, Németországban, az Egyesült Államokban vagy Magyarországon.

Robert Fico túl van az életveszélyen, de az állapota még súlyosnak minősített. Több munkatársa is csodáról beszélt. Robert Kaliňák védelmi miniszter és miniszterelnök-helyettes arról tájékoztatott, hogy a miniszterelnök továbbra is intenzív ellátásra szorul, és a felépülése minimum hetekbe fog telni. Beszélt arról is, hogy megkapta az instrukciókat a kormányfőtől a kormány következő lépéseit illetően. Ezeket fokozatosan fogják bemutatni.  Közben Matúš Šutaj-Eštok szlovák belügyminiszter elmondta, hogy az elkövető, Juraj Cintula az új nyomok alapján nem magányos elkövető. A merénylet után két órával a Facebook-előzményeit valaki törölte, ő viszont nem lehetett, hiszen azonnal letartóztatták, de a felesége sem, mivel a házukban a letartóztatás után gyorsan házkutatást tartottak a szlovák hatóságok. Minden megszólaló arról beszél, hogy mindent el kell követni a szlovák társadalom békéjéért és kiemelten védeni kezdték a közfeladatot ellátó személyeket és a politikusokat is az ország egész területén. Emellett a szlovák médiumok munkatársainak is jelezték, hogy a hatóságok odafigyelnek rájuk és minden erővel azon vannak, hogy megakadályozzák újabb támadások vagy provokációk elkövetését. A merénylet után hozzávetőlegesen 30–40 százalékkal növelték a rendőrök kapacitását. Valamennyi járőr terepen van, ellenőrzik a bevásárlóközpontokat, valamint azokat a helyeket, ahol sokan tartózkodnak. Védik a kórházakat, illetve azon alkotmányos tisztségviselők, politikusok otthonát, akik halálos fenyegetéseket kaptak. Megfigyelés alatt tartják a hivatalokat és az irodaházakat, a szerkesztőségeket és televíziók székházát.
MEGOSZTÁS

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.