„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Konsztantyin Szimonov
Fotó:EUROPRESS/Sputnik/AFP
A művek sokfélék, miként a háborúnak is sok arca volt. És sokfélék a szerzők is. Van, aki saját megszenvedett élményeit vetette papírra, mások inkább a kutatómunkát választották. A Szovjetunió nem egyszerű történelme, a hatalmas országban végbemenő változások, a személyi kultusz felszámolása, a hruscsovi fordulat, a brezsnyevi konszolidáció és utána a pangás időszaka mind rányomta bélyegét a művekre. Voltak szerzők és művek, melyek a párt követelményeit a társadalmi igényeként fogták fel, és az élet-halál harc megszépített, lakkozott változatát tárták az olvasó elé.
„Most egy olyan íróról szeretnék szólni, aki megpróbálta tisztességgel feltárni az igazságot, és szolgálni hazáját. Ez az, ami nem is olyan egyszerű dolog”
Konsztantyin Szimonov (1915-1979) megjárta a hadak útját. Munkássága kitörölhetetlen az európai irodalom történetéből is. Katonacsaládba született bele. Édesapja, a cári hadsereg dandártábornoka eltűnik az első világégés zűrzavarában. Anyja újból megházasodik, megint cári tiszthez, egy alezredeshez megy feleségül. A családi hagyomány inkább riasztó lehetett a fiúnak, aki a szocialista építőmunkától elvarázsolva szakiskolába megy. Szüleit származásuk miatt száműzik Szaratovba, anyja lánytestvéreit pedig 1935-ben a Kirov-gyilkosság retorziójaként más arisztokrata származásúakkal együtt kitelepítik a távoli Orenburgi kerületbe, ahonnan csak 1955-ben térhettek vissza a fővárosba. Miért kell ezt megjegyezni?
„Talán ez a kulcs Szimonov írói habitusának megfejtéséhez, műveiben, írói-közéleti tevékenységében tetten érhető az érzékenység az igazságtalanság iránt”
Huszonéves kezdő íróként beíratják a Gorkij Irodalmi Főiskolára, majd 1939-ben, mint haditudósítót kiküldik Halhín-Golhoz, ahol a szovjet csapatok segítséget nyújtanak a fiatal Mongol Köztársaságnak az Ázsia feletti uralomra törő japánokkal szemben. A vereség arra késztette a Felkelő Nap Országát, hogy Hitler többszöri kérésére se indítsanak háborút a Szovjetunió ellen, bár a békekötés ellenére a japán fenyegetés jelentős erőket lekötött. Szimonov Halhín-Golnál szerzett élményeit „Fegyvertársak” című regényében örökítette meg.
Aztán 1941-ben kitör a háború. A már színdarabjaival és verseivel népszerűségre szert tett írót az események sűrűjébe sodorja az élet – katonai tudósító lesz. Az összeomló nyugati frontról a nyár végén hazatér a Moszkva melletti írótelepülésre, Peregyelkinóba. Felesége a repülőbalesetben elhunyt, bátorságát a spanyol polgárháborúban is megmutatott nagyszerű szovjet pilóta, Anatolij Szerov özvegye. Valentyina Szerova mint színésznő kultúrbrigáddal járja és harcra buzdítja a katonákat.
.embed-container { position: relative; padding-bottom: 56.25%; height: 0; overflow: hidden; max-width: 100%; } .embed-container iframe, .embed-container object, .embed-container embed { position: absolute; top: 0; left: 0; width: 100%; height: 100%; }
„Ezen a késő nyári éjszakán hozzá írja Szimonov azt a verset, amelyet személyessége folytán nem kíván közreadni. Megteszik helyette mások, s ezzel egyszeriben népszerű lesz. A vers vallomás, a házastársi hűség megrázóan őszinte, emberi igenlése. Olvasva, dalként énekelve millióknak ad erőt és vigaszt”
Várj reám, s én megjövök,
hogyha vársz nagyon,
várj reám, ha sárga köd
őszi búja nyom;
várj, ha havat hord a szél,
várj, ha tűz a nap,
várj, ha nem is jön levél
innen néhanap;
várj, ha nem vár senkit ott
haza senki már,
s ha nógat is bárki, hogy
nem kell várni már…
…Várj reám! Ó átkelek
minden vészen én.
Aki nem várt, rám nevet:
„Szerencsés legény”.
Nem tudhatja senki sem,
te meg én csupán,
hogy te jártál ott velem
öldöklő csatán,
s te mentettél meg, de hogy?
Egyszerű titok:
várni tudtál rám, ahogy
senki sem tudott.
(Lányi Sarolta fordítása)
„Az imává nemesedett dal közismertté teszi a szerzőt. És még valamit köszönhet neki, a Vezér, Sztálin elismerését. Ezért borítottak fátylat életrajzának <gyanús> elemeire, származására”
Innentől kezdve Szimonov majdhogynem egész életét a háborúnak szentelte. Négy éven át járja úttalan útjait. Ott van Odessza védelménél. 1941 őszén rajta van azon a tengeralattjárón, mely nagy riadalmat keltve betör a romániai Konstanca kikötőbe. Tudósít a karéliai front eseményeiről. Sztálingrádot is megjárja, és élményeit megírja egy nagyszerű regényben („Nappalok és éjszakák”). Szemtanúja a háború sorsát végképp megfordító kurszki ütközetnek, hogy azután Románián, Bulgárián, Jugoszlávián és Lengyelországon át eljusson Németországig, s ott legyen Berlin bevételénél.
1966 tele. Metsző szél fúj a Duna felől. Nem fázom, megvéd az őrtorony mellvédje. A fegyverraktár, melynek őrzésére minket, az alapkiképzésen gyorsan túljutó előfelvételizett egyetemistákat kirendeltek, néma csendbe borul. Ellenség, diverzáns sehol. Szimatszatyromban ott lapul egy a helyzethez illő, magyarul nemrég megjelent könyv a „Nem születünk katonának”. Lopva lapozgathatom az őrhely mélyén, vagy a váltás szobájában. Szimonov nagyszerű regénytrilógiájának második része. Már az első is megrázott, s nem csak a címével „Élők és holtak”.
„Ez nem a szovjet művekben megszokott kifényezett háború. Benne a korábbi évek keserve, a tisztogatások, az oktalanul meghurcolt, megalázott tisztek helytállása, akiknek a haza védelme fontosabb lett személyes sérelmeiknél”
Közülük való a regény egyik hőse, a táborból egyenest a frontra kikerült Fjodor Szerpilin. Ezredparancsnokként rögtön a harcok mélyvizébe vetik be. Évekkel később már, mint tábornok adja életét a győzelemért. A történet narrátora a politikai tisztből haditudósítóvá előlépett Iván Szincov.
.embed-container { position: relative; padding-bottom: 56.25%; height: 0; overflow: hidden; max-width: 100%; } .embed-container iframe, .embed-container object, .embed-container embed { position: absolute; top: 0; left: 0; width: 100%; height: 100%; }
A szereplők prototípusait gondos irodalomtörténészek később kikutatták. Szimonov hatalmas anyaggal dolgozhatott, a trilógia egyes jelenetei frontról küldött tudósításaira épülnek. Szerpilin alakját több háborús hadvezérből gyúrta egybe. Fjodor Kutyepovból, aki a Mogiljov alatti harcok során halt hősi halált, körülményeit sohasem derítették ki. Alekszandr Gorbatovot, aki a háború kitörése előtt pár hónappal került ki a táborból, ez nem gátolta abban, hogy Vityebszk alatt a menekülő és visszavonuló katonákból ütőképes csapatot szervezzen, s napokig feltartóztassa a németeket. Megsebesül, de 1941 őszén hadosztályparancsnokként kerül ki megint a frontra, s nemsokára dandártábornokká nevezik ki. Iván Grisin a háború első heteiben négy napra megállítja az Európán korábban szélvészként végigsöprő Guderian harckocsijait, ő is az egyik prototípus.
„Tagadhatatlanul nagy érdeme Szimonovnak, hogy merőben újszerűen mutatja be Sztálin alakját a háború kezdeti, tragikusan alakuló napjaiban. Ez nem a határozott és félelmet nem ismerő államférfi. Átéli saját tévedését, s a helyzettel birokra kel. Mennyire más, mint a brezsnyevi kor későbbi próbálkozása, hogy rehabilitálják, s úgy mutassák be, mint a haza soha meg nem ingó, sohasem tévedő atyját”
Szimonov hosszú, és ellentmondásoktól sem mentes utat járt be, mint a szovjet irodalom fénylő csillaga, és egyik vezéralakja. Sztálin halála őt is megrázta, s az idő múlásával számos kérdés átgondolására késztette. Nemcsak, mint írót, de mint közéleti szereplőt is. Közben egyszerre több fontos posztot tölt be. Többször főszerkesztője a „Novij mir”-nek és a „Lityeraturnaja gazetá”-nak, s mint a Szovjet Írószövetség titkára, neve köthető számos helytelen kultúrpolitikai döntéshez.
„Vannak azonban érdemek is a történelmi és politikai igazságosztás mérlegének serpenyőjében, s ezek kiegyenlítik a képet. Szimonovnak a befolyásos írónak köszönhetik a szovjet olvasók, hogy ismét felfedezik Ilfet és Petrovot, hogy megjelenhet Bulgakov regénye „A Mester és Margarita”, s kézhez kapják Hemingway világhírű művét az „Akiért a harang szól”-t. Szimonov nem engedi, hogy a nyugatra emigrált Lili Briket kihúzzák Majakovszkij életéből. Mintegy mellékesen a Szovremennyik és a Taganka Színház az ő befolyásának köszönheti számos nagyszerű, ám az akkori politikai kurzus kívánalmainak nem mindenben megfelelő darab bemutatását. Ott bábáskodik a szovjet avantgárd nagy alakjának, az ikonisztikus szocialista realista művészet Prokrusztész-ágyába semmiképp bele nem szuszakolható Vlagyimir Tatlin első kiállításának az összehozásában.
„Emberi tisztességének bizonyítéka az a több ezer levél, amelyet a Központi Irodalmi Levéltárban őriznek – minden levélre válaszolt. A gyűjtemény levéltári elnevezése sokatmondó: <Mindent megtettem>”
Bár sok mindent nem tudott megtenni a szovjet irodalom, művészet egészséges fejlődéséért, hatalmas örökséget hagyott maga után. Ha meg akarjuk ismerni annak az 1418 napnak a hiteles történetét, ami Nagy Honvédő Háború néven vonult be a világtörténelembe, Szimonov művei, személyisége megkerülhetetlen.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
