A nagy honvédő háború… Habár a krími várost végül elfoglalták a németek, Szevasztopol kulcsszerepet játszott a második világháborúban azzal, hogy lekötötte a Moszkva, majd Sztálingrád ellen vonuló tengelyhatalmakat.

800 mm – ekkora volt annak gigantikus ágyúnak az űrmérete, amellyel a német ostromlók 1942. június 5-én megkezdték a szevasztopoli erődrendszer ágyúzását. A „Schwerer Gustav” nevű ágyúóriást még a Maginot-vonal szétrombolására konstruáltak a németek, azonban a Franciaország elleni hadjáratban aztán mégsem vetették be a félelmetes fegyvert, mert a Wehrmacht sikeresen megkerülte a francia védelmi vonalakat. Ezen a júniusi napon azonban a szevasztopoli Sztálin-erődre meredt a Dora 30 méter hosszú csöve. De Szevasztopol védői akkor sem rettentek meg, még egy hónapig védték az addigra rommá lőtt várost. Majd mikor július 4-én óriási erőfeszítések árán a német és román csapatok végül bevették Szevasztopolt, akkor látta csak be a hitleri vezetés, hogy

„a legnagyobb szovjet erődrendszer bevételéért hatalmas árat kellett fizetniük – és nem Szevasztopolnál. Ám ekkor már késő volt”

Mint a Barbarossa-hadjárat 80. évfordulója alkalmából készített cikksorozatunk előző cikkeiből kiderült, a hitleri Németország 1941 júniusa és szeptembere között óriási területeket foglalt el egymás után. Minszk és Szmolenszk után következett Kijev, ahol a német hadsereg stratégiája hasonló volt. Elsőként a Luftwaffe gépeit vetették be a repülőterek és a kommunikációs központok ellen, majd a páncélosok mélyen benyomultak a szovjet területekre, nyomukban a gyalogsággal, hogy átkaroló hadműveletekkel minél nagyobb létszámban szorítsák katlanba a Vörös Hadsereg egységeit. A bialistok-minszki, a szmolenszki, a kijevi, sőt később a Moszkva elleni, vjazmai védelmi vonalnál alkalmazott módszer kitűnően bevált Hitler számára, amivel már a háború első hónapjaiban több millió szovjet hadifoglyot sikerült ejteni.

„Nem ígért azonban gyors sikert a szevasztopoli erődrendszer bevétele, ami a korszak egyik legerősebb tengerészeti bázisát védte”

A németek ezért olyan erőfölényre törekedtek, amellyel gyorsan behatolhatnak a Krím-félszigetre, majd több irányból megkezdhetik Szevasztopol ostromát. A német offenzíva szeptember végén kezdődött a sziget elfoglalásáért, amit a szovjet 51. hadsereg és a Fekete-tengeri flotta védett. A német és román erőknek végül egy rendkívül véres, ötnapos harcban sikerült áttörniük a szovjet védelmi vonalakat, így átkeltek a Perekopi-földszoroson, ami a Krím-félszigetet összeköti a szárazfölddel.

„A Szevasztopol elleni offenzíva október 30-án kezdődött, amikor is északról és keletről próbálták bevenni a várost, de már ekkor óriási ellenállásba ütköztek”

Valójában ez idő alatt további erősítés érkezett a városba a tenger felől, elsősorban az Odesszából kimenekített szovjet katonákkal. A német csapatok vezetője, Erich von Manstein vezértábornagy – akit Hitler a legtehetségesebb tábornokának, a szövetségesek pedig a legveszélyesebb ellenfelüknek tartottak – ezután úgy döntött, hogy inkább déli irányból támad, ez azonban hibás stratégiának bizonyult, mert a hegyes terepviszonyok rendkívül akadályozták a német páncélosok előrenyomulását. Ezért von Manstein inkább újra északról próbált támadni, azonban az „utolsó nagy támadás” kifulladt.

A december 17-i támadással a németek és a románok elkéstek, a nagy hideg ellehetetlenítette a Luftwaffe akcióit, a szovjetek viszont ismét megerősítették a város védelmét. A szevasztopoli védelmi körzet csapatai a polgári lakossággal együtt visszavertek minden rohamot. A körzet haditanácsa felhívta a város védőit, hogy úgy verjék az ellenséget, ahogyan Moszkva alatt verik – ekkorra ugyanis már jól látszott, hogy Moszkva védői ellentámadásba mennek át. Így bár december végére a tengelyhatalmaknak sikerült valamelyest visszaszorítaniuk a várost védő szovjet egységeket, de Szevasztopol keményen tartotta magát.

„Ekkor a szovjet hadvezetés, hogy megkönnyítse a város helyzetét, és előkészítse a Krím felszabadítását, december végén végrehajtotta a keleti front első nagyszabású partraszállási hadműveletét”

Az Azovi flottilla és a Fekete-tengeri flotta hajói a tomboló téli viharban dobták partra a szovjet csapatokat Kercs és Feodoszija körzetében, amit nyomban felszabadítottak. A német és román vezetés ezért arra kényszerült, hogy egy időre felhagyjon Szevasztopol ostromával, ehelyett inkább átcsoportosította a csapatait a félsziget keleti felére. Itt viszont a tengelyhatalmak erői nem kaptak engedélyt a visszavonulásra, így a szovjetek komoly veszteségeket okoztak nekik. A Vörös Hadsereg azonban mégis csak a Kercs-félsziget nyakáig tudott előrenyomulni, mert a német-román csapatok ott már feltartóztatták a rohamot.

A hónapokig-tartó támadás-ellentámadás nem hozott eredményt egészen 1942. május 8-ig, amikor is a tengelyhatalmak támadásba mentek át a Kercs-félszigeten. Az összpontosított tüzérségi tüzük és a légitámadásaik komoly veszteségeket okoztak a szovjet csapatoknak, ráadásul a Krími Front parancsnokságának helytelen intézkedései következtében nem sikerült tartani a védelmi vonalat, így a Kercs-félsziget május 16-án az ellenség kezébe került. A dezorganizálódott szovjet csapatokat ekkor Tamanyba próbálták átszállítani, azonban ez óriási veszteségekkel járt.

„A Kercs-félszigeten elszenvedett súlyos vereség aztán nagyon megnehezítette Szevasztopol védelmét”

A tengelyhatalmak ekkor több mint 200 ezer katonát vontak össze a városnál, de az ostromlók 780 aknavetőt és löveget, illetve az említett „Schwerer Gustav” ágyúóriást is megkapták. Az iszonyatos erejű fegyver csövét először a Sztálin-erőd ellen fordították június 5-én, majd a következő napon a Molotov-erőd következett. Jól mutatja a német fegyver erejét, hogy ugyanezen a napon a németek egy 30 méterrel a föld alatti lőszerraktárat is megcélzott, amelynek legalább 10 méter vastag betonfala volt. A raktár kilenc lövedéket kapott, mielőtt megsemmisült. Majd következett a Szibéria-erőd és a Gorkij-erőd, amelyek már nem bírták a Schwerer Gustav ütéseit.

Ezzel szemben a szovjet oldalon a szevasztopoli védelmi körzet csapatainak a technikai felszerelése lényegesen elmaradt az ostromlóké mögött. A német és román tüzérség az ostrom utolsó 25 napja során 30 ezer tonna lövedéket, a légierő 125 ezer nehézbombát zúdított a városra. A szovjet csapatok azonban mégis szilárdan ellenálltak. A németeknek csupán június 9-én sikerült rést ütniük a védelmi rendszeren, a szovjet harcosok azonban mégis visszaverték őket és helyreállították a védelmi vonalat.

„Az egyenlőtlen küzdelem azonban hamar felőrölte a védősereg erőit, akik az utolsó offenzíva kezdetekor még 107 ezren voltak a 200 ezer fős ellenséggel szemben”

Ahogy folytak a harcok, a védők lőszere és gránátja elfogyott. Ekkor viszont a Fekete-tengeri flotta hajói mégis megkísérelték, hogy eljussanak a körülzárt városhoz. Június végén három orosz torpedórombolónak még sikerült partra szállítania utolsó erősítésként egy lövészdandárt, majd elszállítania a sebesülteket. Június végére azonban már csak tengeralattjárók tarthatták fent a várossal a kapcsolatot.

Ekkor a szovjet vezetés elhatározta, hogy feladja Szevasztopolt. A védelmi berendezéseket, miután kilőtték az utolsó lövedékeket, felrobbantották. A város és a tengerpart eközben a német tüzérség szakadatlan tüze alatt állt, így a Fekete-tengeri flotta hajói már nem tudták megközelíteni a partot, hogy fedélzetükre vegyék a szevasztopoli helyőrséget. Ezért motorcsónakokkal és kis hajókkal próbálták kimenekíteni a védőket, ami természetesen nem sikerült maradéktalanul. A parton ragadt harcosok azonban még napokig folytatták az ellenállást. Akik nem haltak meg és nem estek fogságba, azoknak sikerült eljutniuk a hegyekig, ahol aztán csatlakoztak a partizánokhoz.

„Így esett el július 4-én Szevasztopol, a hős város, amely 247 napig állta a sokszoros túlerőben lévő ellenség rohamait. Ám a harc nem volt hiábavaló. A szevasztopoliak a hősies ellenállásukkal fontos erőket vontak el a németektől Moszkva alól, ahol a hitleri erők elszenvedték az első, igazán nagy vereségüket. De az sem lényegtelen, hogy az ostromló 11. német hadsereg július elejére már annyira legyengült, hogy csak szeptemberben vethették ismét harcba”

A szevasztopoli védők hősiességét később rengeteg dal és vers örökítette meg. A legnagyobb figyelmet mégis Szergej Mokrickij 2015-ös Szevasztopoli csata című filmje kapta, melynek középpontjában a „halál asszonyának” nevezett Ljudmila Pavlicsenko, minden idők leghalálosabb mesterlövésznőjének élettörténete áll, aki összesen 309 ellenséges katonát – köztük száz német tisztet és 36 német mesterlövészt – tett harcképtelenné a híres Moszin–Nagant gépkarabélyával.

Szevasztopol hős védőire ezzel a filmmel emlékezünk: https://www.youtube.com/watch?v=9UQMdiRFKNY