//Szabadságharc és farkashorog
„Visszatérve az Azovhoz, ekkor, 2014-ben összevonták az úgynevezett Avtomajdan aktivistáit és a szélsőségesen nacionalista Ihor Moszijcsuk . Az egységet eleinte a dnyepropetrovszki (ma Dnyipro) adminisztráció fejeként az egyébként zsidó Ihor Kolomojszkij finanszírozta egészen addig, amíg elege nem lett Moszijcsuk náci stílusú kijelentéseiből” #moszkvater

Szabadságharc és farkashorog

MEGOSZTÁS

Az Ukrajna ellen indított orosz támadás egyik kimondott célja az ország nácimentesítése.  Ez alatt a hatalomváltást, és a szélsőséges, neonáci ideológiába hajló nacionalizmus megtörését kell érteni. Ez ugyanis 2014 óta látványosan jelen van az ukrán gondolkodásban. Mint ahogy az is igaz, hogy ennek a hatalom ágyazott meg. A modern Ukrajna tragédiája, hogy a fiatal állam a lázas identitás keresés közben a náci ideológiával rokonszenvezőkben találta meg nemzeti hőseit.

„Visszatérve az Azovhoz, ekkor, 2014-ben összevonták az úgynevezett Avtomajdan aktivistáit és a szélsőségesen nacionalista Ihor Moszijcsuk <fekete embereit>. Az egységet eleinte a dnyepropetrovszki (ma Dnyipro) adminisztráció fejeként az egyébként zsidó Ihor Kolomojszkij finanszírozta egészen addig, amíg elege nem lett Moszijcsuk náci stílusú kijelentéseiből” #moszkvater
„Visszatérve az Azovhoz, ekkor, 2014-ben összevonták az úgynevezett Avtomajdan aktivistáit és a szélsőségesen nacionalista Ihor Moszijcsuk . Az egységet eleinte a dnyepropetrovszki (ma Dnyipro) adminisztráció fejeként az egyébként zsidó Ihor Kolomojszkij finanszírozta egészen addig, amíg elege nem lett Moszijcsuk náci stílusú kijelentéseiből”
Fotó:EUROPRESS/Vladimir Shtanko/ANADOLU AGENCY/AFP

Ukrajna nem náci. Nem híve a neonáci eszméknek a zsidó gyökerekkel bíró – felmenői közül többen a holokauszt áldozatai lettek – Volodomir Zelenszkij sem. Az ilyen megközelítés a minden oldalon teljes gőzzel folyó háborús propaganda része. Az azonban tény, hogy különösen az ország nyugati részeiben erős ukrán nacionalizmus történelmileg agresszív, vad és rosszarcú, össze-összekapcsolódik a náci ideológiával. Az is igaz, hogy a béke ígéretével induló, így kétharmados többséggel elnökké választott Volodimir Zelenszkij – becsapva a szavazóit – folytatta elődje nacionalista retorikáját, és intézkedéseiben sokszor még alul is múlta Petro Porosenkót.

„Ennek az erőszakosan ukránosító, nemzetállamban gondolkodó, kirekesztő, és a kisebbségeket hátrányos helyzetbe hozó, a Donbasszban nemzettársait terroristaként kezelő és tovább gyilkoló nacionalista politikának az <eredményeit>, a nyelvtörvényt és az oktatási törvényt a saját bőrükön érezhették a kárpátaljai magyarok is”

 (Ehhez járul még az, hogy az áldozati szerepbe Kijev még jóval a mostani háború előtt beleélte magát, és jobb híján ezt tőkésítve kér, és nem egyszer követel magának támogatást. Úgy érzi ugyanis, hogy ez neki már jár. Ha pedig nem éri el, amit akart, akkor úgy viselkedik, mint a napokban a budapesti ukrán nagykövet.) Volodimir Zelenszkij azonban ettől még nem neonáci, hanem egyszerűen gyenge, a hangos és agresszív nacionalista kisebbség túszává vált politikus. A belpolitikai mozgástere olyannyira beszűkült, hogy sokak szerint az élete is veszélybe kerülhetett volna, ha a minszki megállapodást végrehajtva tárgyal a Donbassz szeparatistáival, rendezi a régió státusát, és normalizálja a viszonyt Moszkvával.

„Ez azonban már a múlt, ezen túlhaladtak az események. A háborúban természetes módon tovább erősödik a nacionalizmus, ráadásul a szabadcsapatokba szerveződött leghangosabb és egyben legradikálisabb képviselői kulcsszerepbe kerültek a front több szakaszán, mindenek előtt Mariupolban”

Ha lehet ilyet mondani, az ő tagjaikban lobog a leginkább a harci tűz. Méghozzá olyannyira, hogy sok helyen „politikai komisszárként” akadályozzák meg a visszavonulást, de nem egyszer a polgári lakosság evakuálását is. Elvitathatatlan, hogy a nyugat-ukrajnai összecsapásokban megedződve ők rendelkeznek talán a legtöbb harci tapasztalattal is.

A hangjuk és a befolyásuk így nemcsak a társadalomban, hanem a hadseregben is jóval nagyobb annál, amilyen erőt számszerűen képviselnek. Ebből még fegyveres konfliktusok is fakadnak. A napokban például a reguláris hadsereg egységei mértek rakéta csapást a legismertebb neonáci jelképeket használó szabadcsapat, az Azov stábjára Kelet-Ukrajnában, amelynek következtében 20 harcos meghalt, és megsemmisült 10 jármű is. A hadsereg dühét az váltotta ki, hogy az azovosok önálló életet élnek, nem teljesítik a parancsokat, és amikor ezt számon kérték rajtuk, a vita összetűzésbe torkollott, amelyben állítólag halálosan megsebesült a Vosztok hadseregcsoport parancsnoka, Jurij Szobol.

„A hadsereg és az önjáró szabadcsapatok között az ilyen villongások nem számítanak újdonságnak, hiszen sokak szerint egyedül a létrehozásukban segédkező, tavaly váratlanul lemondott belügyminiszter, Arszen Avakov képes rájuk hatni”

A háborút már nyolc éve üzletként kezelő szabadcsapatokra – több vezetőjük ezen már látványosan meg is gazdagodott – a leginkább pedig az éppen őket finanszírozó oligarchák tudtak hatni. A neonáci ideológia mellett a pénz egyébként is fontos szerepet játszik ezeknek a szabadcsapatoknak az életében, így a radikálisokon kívül sokan éppen kilátástalan helyzetük, és az ukrán életkörülmények között jónak számító zsold miatt csatlakoztak hozzájuk.

A szélsőségesekből, kriminális elemekből és kalandorokból verbuválódott Azov története 2014 áprilisáig nyúlik vissza, amikor is Arszen Avakov belügyminiszter civil alapokon szerveződő belügyi egységek felállításáról döntött. Az Azov mellett egyébként több, nem a hadsereg irányítása alá tartozó önkéntes zászlóalj is létrejött, így az Ajdar, a Donbassz, a Tornado, a Dnyepr-1, az Ukrajna vagy a Manszur sejkről elnevezett egység, amelyeket később több-kevesebb sikerrel integráltak a hadseregbe. Az Azovval együtt betagozódtak a Nemzeti Gárdába, és az állami költségvetésből tartják fenn.

„S bár az ukrán társadalom döntő többsége békét akar, a legnehezebb időkben a kelet-ukrajnai frontot tartó nacionalista szabadcsapatok komoly tekintélyt vívtak ki maguknak a lakosság körében”

A hadiszerencse változásával – a bázisukoknak számító Mariupolban szinte már csak a belvárost tartják – az Azov is a túlélésre játszik. Előbb a civileket próbálta ehhez pajzsként felhasználni, majd most már az életüket mentve tényleg betagozódnak a hadseregbe. Neonáci jelképeik közül korábban a fekete napot, majd most már a farkashorgot is eltüntették. Érezve a végüket, átöltöznek. Igaz, a tetoválásokat nem tüntethetik el. Mint ahogy a szélsőséges eszmék sem tűnnek el egyik pillanatról a másikra. Legfeljebb elcsendesülnek.

„Visszatérve az Azovhoz, ekkor, 2014-ben összevonták az úgynevezett Avtomajdan aktivistáit és a szélsőségesen nacionalista Ihor Moszijcsuk <fekete embereit>. Az egységet eleinte a dnyepropetrovszki (ma Dnyipro) adminisztráció fejeként az egyébként zsidó Ihor Kolomojszkij finanszírozta egészen addig, amíg elege nem lett Moszijcsuk náci stílusú kijelentéseiből”

Végül Moszijcsuknak mennie kellett, így ismét csorogni kezdett a pénz az önkéntes zászlóaljhoz. A „fekete férfiak” néven is ismert speciális szélsőjobboldali félkatonai szervezetet a Donbasszban megerősödött szeparatizmus ellen hozták létre, először Mariupolban vetették be az adminisztratív épületek védelmére. A nevét így az Azovi-tengernek köszönő zászlóalj 2014 végén már mintegy 800 főből állt, mára a létszámát 10 és 20 ezer közé teszik.

A nácizmushoz köthető farkashoroggal a közepén kék-sárga jelképet viselő Azov adja a fő bázisát az előbb civil szervezetként, majd a 2019-es parlamenti választások előtt párttá alakuló a többi szélsőjobboldali pártot – Szvoboda, Jaros, Jobb Szektor – integráló Nemzeti Hadtestnek is. Andrij Biletszkij vezetésével ez a nemzeti szocializmust elfogadhatónak tartó, a koncentrációs táborokkal összefüggésbe nem hozó közös radikális lista a szavazatoknak csupán a 2,15 százalékát szerezte meg, így nem jutott a radába, ám társadalmi befolyása ennél jóval erősebb.

„Mutatja ezt, hogy a hatalom több programpontjukat is átvette, így legutóbb például a háború kirobbanása előtt pár nappal Volodimir Zelenszkij éppen a müncheni biztonsági fórumon vetette fel Ukrajna atomhatalmi státusának visszaállítását”

A modern Ukrajna tragédiája, hogy a fiatal állam a nemzetépítés jegyében megpróbál ukránosítani mindent és mindenkit, másrészt pedig a lázas identitás keresés közben megtalált és piedesztálra emelt történelmi hőseit kizárólag a „nagy testvérrel” szembeállítható korszakokban keresi, így pedig náci ideológiával rokonszenvezők és a Hitlerrel kollaborálók között találta meg. Ráadásul mindezt az európai értékekről szóló retorikával öntik le, így még visszatetszőbb a dolog. Így dicsőült meg a függetlenségi eszme nevében a második világháborúban a szovjetek ellen harcoló Sztepan Bandera és az Ukrán Felszabadító Hadsereg (UPA).

A baj ezzel csak annyi, hogy ezek a nácikkal kollaboráló „dicső harcosok” ellenségnek tekintettek mindenkit, aki nem ukrán. Nemcsak az oroszokat, de a lengyeleket, a zsidókat, a magyarokat is gyűlölték. S nemcsak gyűlölték, de gyilkolták is. Volhíniában például 1943 nyarán szisztematikus etnikai tisztogatásokat végrehajtva közel 100 ezer lengyelt.

„Ennek az UPA-nak a vezetőiből, Sztepan Banderából – születésnapját, január 1-jét már évekkel ezelőtt hivatalosan is nemzeti emléknappá nyilvánította a kormány -, és Roman Suhevicsből kreál nemzeti hősöket az elmúlt jó évtizedben a hatalom, és foglalja törvénybe <dicső tetteik> lejáratásának elítélését”

A köszönését pedig – „Dicsőség Ukrajnának, dicsőség a hősöknek!” – bevezették az ukrán hadseregben. Olyan ez, mintha Magyarországon a nyilas vezér Szálasi Ferencből csinálnánk nemzeti hőst. Ha azonban valaki azt gondolja, hogy az elmúlt öt évben megerősödött orosz gyűlölet hozta ezt ki belőlük, az téved. Banderát és Suhevicset már megtalálta magának Viktor Juscsenko, aki elnökként elkezdte építeni a szobraikat. Ebben a szellemben folyik ma a nemzetiségek elnyomása – és a szovjet címer lefűrészelésével „ukránosították” még a második világháború áldozatainak emlékére Kijevben emelt emlékművet, a Haza Anyácskát is.

„Így emelte Ukrajna állami szintre a függetlenség és az euroatlanti integráció zászlai alatt a vállalhatatlan náci eszméket”

Tegyük hozzá, a szélsőségességre, a náci eszmékre különösen érzékeny nyugati világ asszisztálásával. Mert fontosabb volt számára Oroszország nyomás alatt tartása, mint a saját, oly sokat hangoztatott értékei.

(Az írás eredetileg a Demokrata című hetilapban jelent meg, a teljes cikk itt olvasható.)

MEGOSZTÁS

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.