Háború- és békepárt Ukrajnában?

Ahogy az ukrán társadalom mind jobban belefárad a háborúba, a politikai élet egyre mozgalmasabbá válik. Egyrészt, a politikusok – már aktívak és jövőbeliek egyaránt – érzik a háború végének közelségét, ami – akárhogy is érjenek véget a harcok – a politikai verseny kiújulását is jelenti majd. Másrészt, olyan hangulat alakult ki az országban, a szélesebb tömegek körében, amire a politikai élet is kénytelen reagálni. Van, aki lelkesíteni próbál, mások a béke iránti vággyal értenek egyet, de mindannyiukban közös, hogy megpróbálnak pozíciót fogni még a végkifejlet előtt.

„Persze Zelenszkij helyzete a legnehezebb jelenleg. Az ország vezetőjeként őriznie kell a harci morál maradékát a front és a hátország összeomlásának elkerülése érdekében, miközben lassan fel kell készítenie a lakosságot a jövőbeli, jó eséllyel fájdalmasnak bizonyuló kompromisszumokra, ráadásul a felelősséget is ő viseli”
Fotó:EUROPRESS/TIMOTHY A. CLARY/AFP

Lassan egy éve meglehetősen aktív politikai küzdelem zajlik Ukrajnában, amelynek egyik oldalán a korrupcióellenes szervek és a velük szövetséges nyugati támogatottságú hálózatok, a másik oldalán pedig az egyre szűkülő befolyású Volodimir Zelenszkij és fogyatkozó környezete állnak. Ebben a küzdelemben akárhányszor próbálja magához ragadni a kezdeményezést az elnök, mindig hátrálni kényszerül, és időről időre egyre rosszabb pozícióba kormányozza magát.

Erről a küzdelemről sokat írtunk és beszéltünk a Moszkvatér különböző csatornáin, ezúttal azonban egy másik, a jövőre vonatkozó politikai küzdelemről lesz szó.

„Nem teljesen függetlenül Zelenszkij gyengülésétől ugyanis megindult a felkészülés a jövőbeli elnök- és parlamenti választásokra is”

Ha hihetünk a sajtóértesüléseknek, ezekre maga Zelenszkij elnök is készül, nyár elején az is felmerült, hogy akár háborús körülmények között is megtarthatja az elnökválasztást, ha sikerül távoltartania azoktól legerősebb konkurenseit.

Akkor ez alatt még „csak” Valerij Zaluzsnij volt főparancsnokot és Kirilo Budanovot, Zelenszkij saját elnöki irodájának vezetőjét, a katonai hírszerzés egykori első emberét kellett érteni, azóta azonban már Mihajlo Fedorov volt védelmi miniszter is felzárkózott hozzájuk olyan személyként, aki az elnökválasztás második fordulójában minden valószínűség szerint vereséget mérne az első fordulót még jó eséllyel az élen záró elnökre.

Bár teljesen nyíltan még egyikük sem deklarálta elnöki ambícióit, a mozgásuk a politikai térben egyértelműen utal a szándékaikra. A legvilágosabban ez Mihajlo Fedorov esetén látható, aki leváltása után szabályos kihívást intézett Zelenszkij felé. Először a védelmi miniszteri posztba való visszahelyezését követelte, annak elmaradása után pedig választások megtartására szólította fel az elnököt. Fedorov videóüzenetet intézett az ukrán néphez, majd támogatószerző körútra indult, persze nem Ukrajnában, hanem Nyugaton. Zaluzsnij, aki maga is rendszeresen jelenteti meg véleményét a nyugati sajtóban, ezúttal egy ukrán lapban, egy az ukrán függetlenség napjára időzített cikkel tette le a maga ajánlatát az ukrán népnek, Budanov pedig, aki eddig mindhármuk közül a legóvatosabb, egy New York Timesnak adott interjúban kezdte pozícionálni magát.

„A tengely pedig, amelyen az ukrán politikai élet szereplői elkezdték belőni a helyüket, a háború és béke tengelye”

.embed-container { position: relative; padding-bottom: 56.25%; height: 0; overflow: hidden; max-width: 100%; } .embed-container iframe, .embed-container object, .embed-container embed { position: absolute; top: 0; left: 0; width: 100%; height: 100%; }

Danilo Hetmancev ukrán kormánypárti képviselő, a parlament pénzügyi bizottságának tagja egy interjúban egyenesen arról beszélt, hogy Ukrajnában a gyakorlatban két párt van, a háború és a béke pártja. Azaz azoké, akiknek a háború megfelel, és azoké, akik a békére törekszenek. Utóbbiakhoz sorolta Zelenszkij elnököt is, aki állítása szerint rengeteget tesz a békéért. Hetmancev tulajdonképpen Fedorovot és támogatóit kritizálta, hiszen arról beszélt, hogy egyetlen dolog miatt lenne érdemes ma utcára mennimégpedig az a béke támogatásáért. Itt beszélt arról is, hogy ezek a demonstrációk nem irányulhatnak az elnök ellen, hisz ő maga is békepárti.

„Oroszországban már régóta jelen vannak a háború- és békepárt közti felosztásról szóló értelmezések, és a magyar olvasónak is ismerősen csenghet ez a két kifejezés, Ukrajnában ez azonban új fejlemény. Az ukrán politikában eddig a háború folytatásának ellenzése szinte egyet jelentett a megadásra való felszólítással, és így elfogadhatatlan volt, az utóbbi időben azonban egyre több politikai vezető beszél a háború mielőbbi lezárásának fontosságáról”

Ennek két oka van. Egyrészt, bár a háború kétségkívül súlyos terheket ró Oroszországra is, az utóbbi időben egyre kedvezőtlenebbül alakul Ukrajna számára. Kijev, bár a pozícióit nagyjából tudja még tartani, esélytelen arra, hogy az oroszok által elfoglalt területeket erővel visszavegye, és ezt már az ország vezetése is elismeri. A mélységi csapások, amelyek az orosz hátország és gazdaság destabilizálására voltak hivatottak, olyan ellencsapásokhoz vezettek orosz részről, amelyek padlóra küldték az ukrán mezőgazdaságot és acélgyártást, és szétzilálták a kiskereskedelem és áruszállítás rendszerét is. Ukrajnának egyre több pénzre lenne szüksége, hiszen az év első felében túlköltekezte magát, elköltve a jövő éven várható európai támogatások egy jelentős részét is, miközben a nyugati országokban egyre nő azoknak a politikai erőknek a hangja, amelyek a Kijevnek nyújtott támogatások leállítását szorgalmazzák. Mindezt tetézik az egyre súlyosabb és olykor egyre abszurdabb korrupciós ügyek és a rend védelmére hivatott szervek egymással szembeni kakaskodásai.

Mindez pedig elvezet a második okhoz, ami miatt a politikusok kénytelenek átértelmezni a háborúhoz való viszonyukat. Ez pedig az ukrán társadalom hangulatának a változása. Miközben 2022-ben az ukránok döntő többsége valóban egy emberként sorakozott fel a hatalom mellett az orosz támadással szemben, ma már ennek egyre kevésbé látszanak a nyomai. A mozgósítással szembeni ellenállás egyre nő, az ismert felmérések is azt mutatják, hogy nő a politikai rendszerrel szembeni elégedetlenség, és egyre többen látnának változásokat – akár már a háború alatt is.

„Az emberek egyre inkább a háború végét akarják – igaz, jelenleg még nem minden áron -, a politikusoktól pedig azt várják, hogy világos utat mutassanak ebben a kérdésben”

Ukrán viszonylatban pedig Zelenszkij elnök valóban békepártivá kezdi átformálni magát, szembe menve saját, nem is oly régi radikalizmusával. Ma már nem múlik el beszéde vagy interjúja anélkül, hogy ne szólalna fel a háború minél gyorsabb lezárása mellett. Ez persze taktika is, ami részben nem a hazai közönségnek, hanem az amerikai elnöknek szól. Az ukrán államfő magát a béke támogatójaként feltüntetve akarja elnyerni Trump szimpátiáját, és az oroszokra hárítani a felelősséget a háború folytatásáért. De tény az is, hogy a háború lezárása most valóban az ukránok számára tűnik sürgetőbbnek, ezért kardoskodnak egy tűzszünet, vagy legalább egy energetikai- és tengeri tűzszünet mellett, hiszen a légicsapások jelenlegi intenzitásának fenntartása akár már a tél folyamán végzetessé válhat számukra.

„Persze Zelenszkij helyzete a legnehezebb jelenleg. Az ország vezetőjeként őriznie kell a harci morál maradékát a front és a hátország összeomlásának elkerülése érdekében, miközben lassan fel kell készítenie a lakosságot a jövőbeli, jó eséllyel fájdalmasnak bizonyuló kompromisszumokra, ráadásul a felelősséget is ő viseli”

A többiek helyzete könnyebb, és viszonylag szabadon érvelhetnek a háború vagy éppen a béke mellett. Zaluzsnij és Fedorov az előbbi mellett tette le a voksát. Egy olyan hosszútávú modell mellett érvelnek, amely leginkább Izraelhez hasonlítható: gazdaságilag fejlett demokratikus állam örökös harckészültségben. A volt főparancsnok a fentebb említett cikkében a biztonság fogalmát helyezi cikke középpontjába, és azt állítja, 1991 után Ukrajna olyan tévútra került, amelyben a biztonság kérdésével nem foglalkoztak. Sőt, a volt főparancsnok szerint az 1991 utáni elitek önös érdekeiket követve aláásták Ukrajna védelmi képességeit és tudományos-technológiai hátországát. Zaluzsnij javaslata az elmúlt harmincöt évvel szemben egy olyan, erős hadsereggel és önálló technológiai-tudományos háttérrel rendelkező nagyhatalom létrehozása, amely maga biztosítja saját függetlenségét, és ezáltal válik vonzóvá potenciális nyugati szövetségesei számára. A főparancsnok koncepciójában újdonságot talán csak a nyugati szövetségi rendszerek, mint például a NATO szerepének leértékelése jelent, és alapvetően illeszkedik Zaluzsnij eddigi imázsához is, hiszen korábbi megjelenéseiben is a problémákról nyíltan beszélő, de azokból kiutat kínáló, hidegfejű realista képe rajzolódott ki. Zaluzsnij Fedorovnak és Zelenszkijnek is odaszúrt a cikkében, igaz, csak burkoltan, de egyértelműen utalva arra, hogy mindkettejük inkább az ígérgetésben és marketingben erős, mintsem a valódi stratégiaalkotásban.

„Fedorov elképzelései azonban nem állnak távol Zaluzsnijétól. Mindketten tovább fokoznák az ország erőfeszítéseit a cél, azaz a lehető legnagyobb függetlenség megőrzése érdekében, és vélhetően ugyanazt a radikálisan oroszellenes, a háborúban mindenképp győzni akaró közeget akarja megszólítani, amelyet a volt főparancsnok is”

.embed-container { position: relative; padding-bottom: 56.25%; height: 0; overflow: hidden; max-width: 100%; } .embed-container iframe, .embed-container object, .embed-container embed { position: absolute; top: 0; left: 0; width: 100%; height: 100%; }

Magát Fedorov is a korrupt, az ország védelmi képességeit aláaknázó eliten kívüli személyként próbálja pozícionálni, aki a megmerevedett struktúrákkal szemben a gyakorlatias és innovatív törekvéseket támogatva hozná el a sikert Ukrajnának. Más kérdés persze, hogy rossznyelvek szerint maga Fedorov is érintett a háború körüli nyerészkedésben, és a vezetésen belüli konfliktusainak egyik központi oka az lehetett, hogy más gyártókat próbált helyzetbe hozni az elnökhöz és az akkori főparancsnokhoz, Olekszandr Szirszkijhez közel álló személyek cégei helyett.

Zaluzsnijtól és Fedorovtól a még mindig hivatalban lévő Budanov úgy jelent meg a New York Times cikkében, mint aki a titkos műveletek egyik fő felelőséből a békéért folytatott erőfeszítések élharcosává vált, ahogy fogalmaz, ennek érdekében bármilyen lépésre kész. Budanov persze kijelenti, hogy csak olyan békéért akar dolgozni, ami Ukrajna érdekeinek is megfelel, ebbe azonban már beletartozik egy, a Donbassz maradéka feletti közös orosz-ukrán vagy nemzetközi ellenőrzés lehetősége is. Csak a teljes orosz felügyelet az, ami megengedhetetlen maradt. Bár ez az álláspont nagyjából egybevág Zelenszkij újabb elképzeléseivel is, amelyek az azonnali tűzszünetről szólnak, a New York Times cikke olyannyira Budanov személyének és békepártiságának hangsúlyozására épült, hogy nehéz lenne nem személyes pr-cikként olvasni.

„Ne feledjük el, bárki is akar a jövőben Ukrajna vezetője lenni, annak nemcsak az országon belül, de a nyugati támogatók körében is el kell fogadtatnia magát”

A három „nagyágyún” kívül egyesek szerint a már említett Hetmancev is egy új projekten dolgozik, éspedig David Arahamijával, a kormánypárt frakcióvezetőjével és Ihor Terehov harkivi polgármesterrel, aki ugyan szerény eredményekkel, de stabilan mérhető támogatottsággal szerepel már a különféle közvélemény-kutatásokban, amelyek a politikusok népszerűségét méri. A háború elején még kimondottan mérsékelt állásponton álló és ezért sokat kritizált Terehov a mai háborúban már frontvárosnak tekinthető Harkiv vezetőjeként a lakosság érdekeiben fellépő háborús menedzserként vált népszerűvé – neve felmerült a legutóbbi miniszterelnök-csere idején a kormányfői poszt egyik esélyeseként -, Hetmancev pedig a radikális háborúpárti intézkedések – például a nők mozgósítása vagy a behívások alsó korhatárának lejjebb szállítása – egyik leghangosabb ellenzőjeként ismert. És nem mellesleg régóta bírálta Fedorovot is. Arahamiját szintén régóta azok között tartják számon, akik kompromisszumkészek a háború lezárását illetően, és ő volt az, aki pár éve elárulta, Boris Johnson volt az, aki a háború folytatására bíztatta Kijevet 2022 tavaszán.

.embed-container { position: relative; padding-bottom: 56.25%; height: 0; overflow: hidden; max-width: 100%; } .embed-container iframe, .embed-container object, .embed-container embed { position: absolute; top: 0; left: 0; width: 100%; height: 100%; }

A „békepárt” számára persze akadályt jelent, hogy míg a nagyobb háborús erőfeszítések mellett érvelni máig nehezen támadható pozíciónak számít Ukrajnában, addig a béke támogatása esetén óvatosnak kell lenni, hogy az embert ne érje a defetizmus vagy egyenesen a hazaárulás vádja. Így a Donbassz feladásának kérdése továbbra is jórészt tabu a nyilvánosság előtt, bár egy képviselő, Anna Szkorohod – aki Hetmancev békepárti pozícióját képmutatással vádolja -, nemrég azt állította, hogy a felső vezetés már tudja, a Donbasszt fel kell végül adnia, azt azonban „szépen”, azaz harcok során akarják megtenni, hogy ne kelljen vállalniuk a döntéssel járó kockázatokat.

„A háború lezárásának hangjai azonban tovább erősödhetnek a tél folyamán, hacsak nem sikerül Kijevnek megállapodnia Moszkvával egy energetikai- és kereskedelmi tűzszünetről”

Nemcsak az ukrán gazdaság szenvedhet ugyanis visszafordíthatlan károkat, de az ukrán nagyvárosok többé-kevésbé normális életének fenntartása is ellehetetlenülhet, akár végleg átfordítva a társadalom háborúhoz való viszonyát. A háborús fáradtságra adott reakciók már érződnek a jövőbeli és jelenlegi politikusok megnyilvánulásaiban, akár kitartásra és újabb erőfeszítésekre buzdítanak, akár a békét sürgetik. Egyelőre előbbiek számítanak népszerűbbnek, a háború alakulása azonban az ukrán belpolitikai viszonyokban is fordulatot hozhat.

Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.

Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.

Email : info@moszkvater.com