//Stratégiai előny Oroszországnál
Kinzsal rakétával felszerelt Mig-31-esek a moszkvai Győzelem Napi ünnepségen Moszkvában 2020. május 9-én #moszkvater

Stratégiai előny Oroszországnál

Miért kell Oroszországnak hiperszonikus fegyver? Az új generációs stratégiai és nukleáris fegyverzet megjelenésével felmerül a kérdés, egyáltalán miért van szükség hiperszonikus fegyverekre, és hogyan alakíthatják át a jövőben a hadviselést?

Hidegkuti Konstantin írása a #moszkvater.com számára

Kinzsal rakétával felszerelt Mig-31-esek a moszkvai Győzelem Napi ünnepségen Moszkvában 2020. május 9-én #moszkvater
Kinzsal rakétával felszerelt Mig-31-esek a moszkvai Győzelem Napi ünnepségen Moszkvában 2020. május 9-én
Fotó_EUROPRESS/Valeriy Melnikov/Sputnik

Az emberiség számára a hiperszonikus repülés, mint fogalom nem jelent újdonságot. A hangsebesség ötszöröse, azaz a Mach 5 feletti sebességtartomány már az űrkorszak kezdetével, az űrrepülések kezdetével megjelent. Jurij Gagarin volt az első ember, aki a Földre visszatérése során átlépte ezt a sebességet. A jelenleg hadrendben álló különböző ballisztikus rakéták légkörbe visszatérő egységei szintén rendre többszörösen haladják meg nem csak a Mach 5, de a Mach 10-20 közti értékeket.

„Az elmúlt évek újdonságát a kifejezetten tartósan hiperszonikus tartományban működő eszközök és rendszerek jelentik, melyek a repülés nagyobbik részében hiperszonikus sebességgel haladnak”

A hiperszonikus fegyverek alkalmazásának kiindulópontja a hidegháború utáni, Amerika uralta biztonsági rendszer egyik legdrasztikusabb kezdeményezése a Prompt Global Strike (PGS). Az elképzelés lényege ugyanis az, hogy az Egyesült Államok nemcsak olyan rendszert kívánt kialakítani, mellyel a világ egészén egy órán belül tömeges rakétacsapást mérhet, hanem ezekkel a konvencionális eszközökkel végrehajtott csapások képesek kiváltani a nukleáris arzenál célpontjainak közel 30 százalékát. A megfogalmazott célok eléréséhez viszont az addigi, főképp BGM-109 Tomahawk szubszonikus cirkáló rakétára alapozó arzenál nem volt képes, ami így szükségessé tette egy hiperszonikus sebességgel haladó rakétarendszer megalkotását.

Bár Oroszország több alkalommal is hangot adott a PGS-el szembeni ellenérzésének, annak fejlesztését se a Bush, se az Obama adminisztráció nem függesztette fel, és jelenleg is aktív része a Pentagon stratégiájának.

„A PGS nem csak Amerikának, mint globális csendőrnek a szerepét hivatott kifejezni, de egyben kiskapuként lehetőséget ad a két legnagyobb atomhatalom közötti egyezményes egyensúly felborítására. Erre ugyanis a 2000-es évek körülményei közötti Oroszország nem tudott volna adekvát választ adni”

Oroszország nagyhatalmi státusának egyik, ha nem legfőbb biztosítéka az ország nukleáris ütőereje, melyet a PGS program offenzív módon veszélyeztet. A szárazföldi rakétasilók elleni potenciális konvencionális támadással ugyanis jelentősen csökkenne, vagy akár meg is semmisülhetne az orosz második csapás képessége. Méghozzá nem nukleáris eszközökkel, az amerikai nukleáris kapacitás bevetése nélkül végrehajtva az első csapást.

„Akárcsak a csillagháborús terv, így a PGS is megszüntetné az atomhatalmak közti kölcsönösen biztosított megsemmisítés (MAD) képességét, amely a korábbi és mai nukleáris elrettentés alapját adja”

Ha ehhez a képlethez hozzávesszük a Romániába, Lengyelországba és Ázsiába telepített AEGIS Ashore, illetve THAAD ballisztikus rakétavédelmi rendszereket, azok konfliktus esetén még tovább limitálhatják az orosz képességeket. Még akkor is, ha az átlátszónak nem nevezhető hivatalos közlés szerint egyáltalán nem Oroszország ellen szánja őket Washington.

A Szovjetunió felbomlása utáni, jóval gyengébb pozíciókkal rendelkező Oroszország a 2000-es évek első felében tehát egy saját magát és a létezését fenyegető kihívással találta szemben magát, melyre még ráerősített a NATO keleti irányú terjeszkedése.

„A választ részben a Vlagyimir Putyin által 2018 márciusában bemutatott hiperszonikus fegyverrendszerek adták”

Ez az Avangard hiperszonikus siklóblokk, a NATO terminológiában csak Sátánnak nevezett R-36 rakétacsaládot leváltó RSz-28 „Szarmat” interkontinentális és a H-47M2 Kinzsal légi indítású ballisztikus rakéták. Mivel az orosz fél nem rendelkezik olyan kiterjedt külföldi bázishálózattal, vagy globális tengeri fölénnyel, mint a tengeri hatalom Egyesült Államok, így válaszai a képességeit figyelembe véve aszimmetrikus természetűek. Így a hiperszonikus eszközök mellett kiegészül többek között a 9M730 „Burevesztnyik” nukleáris meghajtású, így lényegében korlátlan hatósugarú cirkáló rakétával, és a Poszeidón nukleáris töltetet hordozó robot-tengeralattjáróval.

„A politikai hátteret megvizsgálva továbbra is nyitott a kérdés, miért hasznosak a hiperszonikus fegyverek?”

A kérdést érdemes két részre bontani. Egyrészt a jelenlegi leggyorsabb fegyverekkel szemben ezen eszközök végsebessége az Avangard esetében elérheti akár a hangsebesség 27-szeresét (közel 33 ezer km/h), mellyel a hadrendben álló interkontinentális ballisztikus rakéták tölteteihez képest fele akkora idő alatt érhetik el célpontjaikat. Ráadásul egyben ugyanennyivel csökkentik a lehetséges válaszadás képességét. Másrészt az Avangardnál nem csak egy szimplán rendkívül nagy sebességgel érkező visszatérő egységről beszélünk. Az ugyanis nem a rakétavédelmi eszközök által ismert, és előre jelezhető ballisztikus pályán mozog, hanem képes útvonalát módosítva kiszámíthatatlan módon megközelíteni a célpontját.

„Az ilyen természetű, nagy sebességű, és vertikálisan, illetve horizontálisan is aktív pályamódosítást végző visszatérő egység ellen a jelenlegi védelmi rendszerek semmilyen, vagy minimális védelmet nyújtanak”

A képességek teljes kihasználását a jövőben a már említett Szarmat rakéta teszi majd lehetővé. Ez a hagyományos útvonalak mellett képes a Déli-sark felett elhaladva déli irányból csapást mérni, így megkerülve az alapvetően északi, keleti és nyugati irányba kiépült amerikai rakétavédelmi struktúrát. A fejrészében Avangardokat is tartalmazó visszatérő egységgel egyszerre több célpont ellen indíthat támadást, ezzel maximalizálva a lehetséges pusztító, ezáltal elrettentő erőt.

„Oroszország az Avangard hadrendbe állításával nem csak technológiai előnyre tett szert az Egyesült Államokkal szemben, de a stratégiai fegyverzet egyensúlyát is visszaállította”

UR-100N UTTH interkontinentális ballisztikus rakétára szerelt Avangard indítása Dombarovszkijból.

Rövid említést érdemel a hiperszonikus fegyverzetet konvencionális módon alkalmazó 3M22 Cirkon kódnevű hajó elleni rakéta, mely a Szíriában már bizonyított Kalibr rakétacsalád továbbfejlesztésével jött létre. A jelenlegi amerikai hajó elleni rakétafegyverzet szubszonikus, illetve az orosz típusok esetén a többrétegű védelmi rendszer túlterhelésére alapozva taktikáját, szuperszonikus sebességgel közelíti meg célpontját.

„A Cirkon megjelenése változást jelent, mivel a kisebb hajóosztályok nincsenek olyan szintű légvédelemmel ellátva, mely képes lenne a Mach 9-10 sebességgel érkező rakétákat megsemmisíteni”

Így a hiányosságot kihasználva tudja azokat elsüllyeszteni. További előnye a Cirkonnak, hogy ugyanabba a vertikális rakétaindító cellába (VLS) integrált, mint az említett Kalibr, vagy a szuperszonikus Oniksz típusok, így a meglévő hajótípusok arzenálja lényegi átalakítás nélkül tudja hordozni. Hasonlóan a Cirkonhoz az Iszkander-M rakétarendszer átalakításából született H-47M2 Kinzsal légi indítású ballisztikus rakéta egyaránt képes tengeri és szárazföldi célpontok megsemmisítésére. Az alap konstrukciónál nagyobb hatótávval, köszönhetően a hordozó platformul szolgáló MiG-31K vadászgépnek (illetve jövőben Tu-22M3M bombázónak és az ötödik generációs Szu-57-nek).

H-47M2 Kinzsal MiG-31K hordozóplatformra függesztve #moszkvater
H-47M2 Kinzsal MiG-31K hordozóplatformra függesztve
Fotó:EUROPRESS/Aleksey Nikolskyi/Sputnik

„A hiperszonikus fegyverek terén folyó versengés némiképp – ha nem is teljesen – emlékeztet a ’80-as évek csillagháborús programjára”

Ez a program jelentősen, ám nem kizárólagosan járult hozzá a Szovjetunió felbomlásához. Jelen verseny ugyanis nem csak a két nukleáris fegyverrel rendelkező hatalmi pólus, hanem – Kína aktív, míg Európa lemaradó részvételével – annál szélesebb körben zajlik. A szerepek is felcserélődtek idővel, ugyanis míg az SDI esetében Moszkva volt az, aki minden lehetséges módon, szinte már laboratóriumi körülmények közé kívánta korlátozni az amerikai fejlesztéseket, addig most ezt a tisztet az Egyesült Államok vette át.

Többek közt a június eleji START III szerződés meghosszabbításáról szóló, hasonlóan áttöréstől mentes bécsi tárgyalások során is megjelent az amerikai megbízott, Michael Billingslea részéről. Washington ugyanis már nem csak Kína, de a stratégiai fegyverzet mellett a taktikai és hiperszonikus nukleáris fegyverzet bevonásához is köti a START III meghosszabbítását. Erre azonban a lehetséges esélyek egyre halványabbak.

„Az amerikai hozzáállás mindenesetre erősen magán viseli a kettős mérce jegyeit. Miközben ugyanis korlátozni akarja a szerződés megújításában az orosz eszközöket, addig saját maga szintén fejleszt ugyanilyen típusú fegyvereket. Igaz, eddig kisebb sikerrel”

Az Egyesült Államokban zajló társadalmi káosz közepette kevés figyelmet kapott az elnök májusi bejelentése egy általa csak minden konkurenciánál gyorsabb, jobb és hiperszuper szójátékkal illetett hiperszonikus rakéta fejlesztéséről, amely viszont a legutóbbi teszt alkalmával még a levegőben megsemmisült.

A hiperszonikus technológia alapvetően alakíthatja át a fegyverkezés jövőjét illetve jellegét. A technológia elterjedésével a haderők terén olyan generációs és technológiai váltás következik be, amelyhez hasonló leginkább magának a rakétatechnológiának, vagy a hangsebesség feletti repülésre képes vadászgépek megjelenése volt a hidegháború folyamán. Idővel természetesen minden nagyobb katonai erővel rendelkező állam arzenálja kiegészül ezekkel a fegyverrendszerekkel, és megszokottá válnak.

„Jelenleg úgy tűnik, az előny Oroszországnál van, amely nem csak elsőként állított ilyen rendszert hadrendbe, de már meg is kezdte a hiperszonikus fegyverek elleni védelmi rendszer kifejlesztését”

Természetesen, ahogy a haderő más területein, így itt sincs egyik ország előnye kőbe vésve. Kellő innováció, vagy befektetés hiányában még változhatnak az állapotok. A védekező és támadó fél közötti folytonos versengésben a hiperszonikus eszközök megjelenése, illetve proliferációja a mérleg nyelvét egy bizonyos időre a támadó irányába billenti át. Bizonyos időn belül a fejlesztő államok hadrendjében kétségtelenül meg fognak jelenni a hiperszonikus fenyegetés ellen is védelmet biztosító rendszerek, de a technológiai elsőség hosszú idő óta először Oroszországnál van, melynek biztonságpolitikai érdeke ezt megőrizni.

MEGOSZTÁS