„Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van,
hanem oda, ahova majd érkezik.”
hanem oda, ahova majd érkezik.”
Stier Tamás írása a #moszkvater.com számára
Szentpétervár pompája, s Moszkva hatalmassága után kicsit szkeptikus hangulatban szálltam le a vonatról, ám ez hamar megváltozott. Münchenből érkezve, szinte azonnal egy pofonnal ért fel egy Paulaner sörház látványa közvetlen az állomás szomszédságában. Meglepett, hogy mennyi itt a bár és étterem. S a rengeteg fiatal a város főutcáján. Az állomásról induló hosszú út végén már látni az Onyega kékségét, ám egyelőre a város építészete nyűgöz le. A régi, fából készült orosz épületek együttese összhangban van a hatalmas klasszicista monstrumokkal, a tereket pedig parkok váltják.
A városnak több nevezetessége is van. Így például az 1775-ben épült kerek tér, az Alekszandr Nyevszkij-székesegyház, valamint a nagy köztéri szobrok. A vízpartról se feledkezzünk meg, mely megadja a város hangulatát. Az Onyega végeláthatatlan kék sivatagként ragadja magával a látogatót. Családok, fiatalok, öregek csodálják a látványt a part menti sétányon. A karéliai márványból kirakott rakpart mentén sorakoznak a Petrozavodszk testvérvárosai által ajándékozott posztmodern szobrok. Közülük a legismertebb, s mára már a város névjegyeként szolgáló „Halász”, amelyet 1991-ben adtak át. Ez volt az első ilyen szobor, amelyet a többi testvérváros eme sajátos ajándékai követtek. A Rafael Consuegra által készített szobor az amerikai Duluth városából érkezett. Két halászt ábrázol, akik együtt dobják be hálójukat a hatalmas tóba. A korabeli pletyka szerint azonban a háló valójában egy antenna, ami a titkos orosz titkos információkat küldi Amerikának. Hát persze…
A sétálók másik kedvencét, egy hatalmas fekete fát, rajta egy füllel ábrázoló szobrot a svéd testvérváros Umeå állította. A fa egy füllel és csengőkkel hagyományos svéd jelkép. Minden városban és faluban akad egy belőle, és ha a kívánságodat elmondtad, s csilingelnek a csengők, akkor a vágyad biztosan teljesülni fog. Petrozavodszkban azonban a csengőket levágták, s szláv tradíció szerint a fát szalagokkal díszítették fel. A fül azonban megmaradt, s előtte hatalmas sor kígyózik, hogy belesuttogja a vágyait.
A parton helyet kapott még egy hosszan elnyúló szabadtéri fitness park, ahol a mozgássérülteknek kialakított speciális gépekkel, szó szerint mindenkire gondoltak. Feltűnően sok fiatal van itt is, nagy részük külföldi. Ez a sok fiatal főként a Petrozavodszki Állami Egyetemnek köszönhető, amely mintegy 27 országgal alakított ki kapcsolatokat, így ma már körülbelül 200 külföldi diák végzi itt a tanulmányait. A diákoknak, s egyéb zenei fesztiváloknak, programoknak köszönhetően a városban nagyon felkapott a kaljan, avagy a vízipipa. Petrozavodszk a fiatalos hangulata, meg az olcsóbb árak miatt is közkedvelt lett a turisták körében. Egyre többen jönnek Szentpétervárról, sőt Moszkvából is kikapcsolódni, bulizni az Onyega partjára.
A sétányon végighaladva elérjük a hajókikötőt, és a vidámparkot. Jegyet veszünk a legközelebbi Kizsire tartó hajóra. Az Onyegán hajózni vágyók különböző lehetőségek közül választhatnak. Maradt még egy óránk, addig is eszünk egy saslikot. Az étterem közvetlen a vidámpark mellett van, s a teraszon nyugodt szívvel lehet sörhabos bajusszal a hideg Baltyikát kortyolni a gyerekek szeme láttára. Ami elég furcsa annak fényében, hogy az utcán tiltott nyilvánosan sörös dobozt még csak kézben fogni is. A legtöbb kisboltban ezért már elővigyázatosan ki van készítve egy kupac kenyérpapír, illetve egyszínű nejlontáska, ki hogyan kívánja.
A szovjet időkben a város arról volt híres, hogy a közeli Soksa faluban rózsaszín és piros kvarcitot bányásztak. Ebből a kvarcitból épült Petrozavodszkban a világ legdrágább utcája, de ugyanezt a kvarcitot használták Lenin mauzóleumához, Napóleon szarkofágjához, s az Ismeretlen katona sírjához is. 1788-ban pedig itt épültek az első vasútvonalak, melyeken elsősorban tehervagonokból álló szerelvények pöfögtek. A személyszállítás csak másodlagos volt.
Időnk lejárt. A kikötőbe érve megpillantjuk koszos zöld kométánkat. Már kezdem sajnálni, hogy olyan kevés időnk volt Petrozavodszkra, amely tökéletesen felkészített Kizsi csodás világára.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2024 - #moszkvater
