Amikor a feltételes reflex atyja, Ivan Petrovics Pavlov orosz fiziológus 1936. február 27-én elhunyt, egy olyan tudós távozott el e világról, aki előbb teológiát tanult, majd kutatóként elnyerte 1904-ben az orvostudományi Nobel-díjat. Noha egész életében megvetette a kommunistákat, soha nem volt arra képes, hogy elhagyja hazáját.
Ha valaki meghallja Ivan Petrovics Pavlov nevét, vélhetően azonnal egy csengőszóra nyáladzó kutya jut az eszébe. Ez egyrészt nem véletlen, hiszen az eredetileg a családi hagyományt követve teológusnak készülő férfi tényleg a feltételes reflex leírásával szerzett magának világhírnevet, ám természetesen ez csak a „jéghegy csúcsa” volt Pavlov esetében.
„Munkássága igen nagy jelentőségű a tanulás, az emlékezet és a viselkedés kutatása terén, ő teremtette meg a viselkedés-elemzés, a behaviorizmus alapjait”
Noha sosem titkolta ellenszenvét a kommunista rendszer iránt, maga Lenin is elismerően nyilatkozott róla. Sosem hagyta el a hazáját – holott sok nyugati ország egyetemén tárt karokkal fogadták volna –, és a haláláig az orosz tudomány díszének, és a szovjet tolerancia példájának számított.
1891-ben felajánlották neki a Kísérleti Orvostudományi Intézet élettani laboratóriumának vezetését, ezt a feladatot Pavlov 45 éven át, élete végéig ellátta, és a laboratóriumot az élettani kutatások egyik világszerte ismert központjává fejlesztette.
„Kutyákkal folytatott kísérletei során a feltételes reflex pszichés és általános szabályait vizsgálta”
Bár elterjedt vélekedés volt, hogy Pavlov kísérleteire használt ebek jó életkörülmények között éltek, a valóságban ez nem így volt. Ugyanis csak úgy jutott megfelelő anyagi háttérhez a kísérletekhez a tudós, ha a gyomorbetegek számára a kutyák gyomornedvét kezdte el árusítani gyógyszertáraknak. Mivel minimum évi háromezer üvegnyit kellett az ebek gyomornedvéből értékesíteni, így rengeteg kutyára volt szüksége, melyek nagy részét az utcán, kóborlás közben fogták be a számára. Akkoriban rengeteg orosz szenvedett gyomorpanaszokkal, és erre jó orvosságnak tűnt az ebek gyomornedve. Állítólag tíz napnál tovább egy kutya sem bírta a szívszorító kínzást.
„Ugyanakkor Pavlov a feltételes reflex kísérleteihez nem ezeket az ebeket használta, ám a legtöbbjük nem fajtiszta kutya volt”
A kísérletekben résztvevő kutyák közül a fennmaradt dokumentumok alapján negyvennek a neve is fennmaradt.
Pavlov rájött arra, hogy az érzéstelenítéssel végzett kísérletek torz eredményeket adnak, ezért a kutyáin narkózis nélkül végezte a beavatkozásokat. A kutyák nyelőcsövét kivezette a nyakon, amivel elérte, hogy az állat által lenyelt falat sosem ért el a gyomorba, hanem a földre esett. Ennek ellenére megkezdődött az emésztőnedvek elválasztása, azaz a szájban ingerelt idegek üzentek az agyba, amely további idegek révén megindította a gyomorműködést.
Kutatásának eredményeit 1903-ban a madridi 14. Nemzetközi Orvos Kongresszuson tette közzé. Az emésztőrendszer idegi szabályozásáról kialakított elméletében kifejtette a feltételes és feltétlen reflexek által alkotott rendszerét, és ezzel létrehozta a modern idegélettan alapjait.
„Emésztés-élettani kutatásaiért 1904-ben megkapta az orvostudományi Nobel-díjat”
Majd ezt a kutatást is továbbfejlesztette, és bebizonyította, hogy egy új viselkedés forma bevezetésével kiváltható ugyanez a reflex a kutyáknál. Egy éhes kutyának ételt mutatott, majd ezt társította egy csengőszóval. A kutya számára rögzült, ha meghallja a csengőt, jön az étel, azaz beindult a nyálelválasztás. Majd egy idő után csak a csengő szólalt meg, de az állatnál ugyanúgy beindult a gyomornedvek termelődése. Pavlov ezt a feltételes reflexet tartotta a szellemi tevékenység alapjának. Elmélete élesen szemben állt Freud teóriájával, aki az elmét ennél többnek tekintette.
„A feltételes reflex, és a klasszikus kondicionálás koncepciója megváltoztatta az emberi viselkedéskutatást. Az amerikai John B. Watson és B. F. Skinner a pavlovi kutatások eredményeire alapozva fejlesztette ki a pszichológia behaviorista irányzatát”
Pavlov tüdőgyulladást kapott, amiből nem tudott felépülni, és 1936. február 27-én meghalt Leningrádban. A Tauriai-palotában felállított koporsójánál az Akadémia és különböző egyetemek, kutatóintézetek tagjai álltak díszőrséget. Állami temetésben részesült, nagyszabású ceremónia kíséretében.