//Ötven éves az első eastern
Részlet A sivatag fehér napja című filmből #moszkvater

Ötven éves az első eastern

Nehéz kezdet után kultuszfilm lett, és máig töretlen népszerűségnek örvend a műfajt alapozó első western típusú szovjet kalandfilm, A sivatag fehér napja

Részlet A sivatag fehér napja című filmből #moszkvater
Részlet A sivatag fehér napja című filmből
Fotó:EUROPRESS/Sputnik

Kedvenc filmjeim egyike a «Белое солнце пустыни», azaz A sivatag fehér napja, vagy amilyen címen Magyarországon játszották, Hárem a sivatagban. Szóval, 50 éve mutatták be a Vlagyimir Motil nehezen megszületett, ám hatalmas pályát befutó filmjét. A sivatag fehér napja ugyanis igazi kultuszfilm lett. Olyannyira, hogy a főhős vöröskatona Fjodor Szuhovnak Donyeckben és Szamarában is szobrot állítottak, egyes kifejezései pedig szállóigékké váltak, de már a bemutatás utáni első évben 30 millióan látták. De kedvenc filmje ez az orosz űrhajósoknak is. Mégpedig olyannyira, hogy start előtt meg szokták nézni, egy kópiája pedig fent van a Nemzetközi Űrállomáson. De ne feledkezzünk meg Bulat Okudzsavának a filmben felhangzó, önmagában is legendává vált daláról sem.

„De ami filmtörténeti szempontból a legfontosabb, az első easternről van szó, amely műfaj történetében, dramaturgiájában, a diadalmaskodó magányos hős középpontba állításával az amerikai western filmeket követi, ám sajátos kelet-európai, eurázsiai közegben, nem keveset visszaadva e térség kultúrájából, sajátságaiból. Szóval, a «Белое солнце пустыни» nagyon is kelet-európai”

A sivatag fehér napját négy év múlva követte ebben a műfajban Nyikita Mihalkov filmje, az Idegenek között (Свой среди чужих, чужой среди своих), de ide sorolhatjuk a magyar gulyáswesterneket is, mint Szomjas György filmjét, az 1976-os Talpuk alatt fütyül a szélt vagy a Rosszembereket, szintén a ’70-es évekből Rózsa János A trombitás című alkotását, vagy az utóbbi évekből Hajdú Szabolcs Délibábját.

A történet egyszerű. A polgárháború végén egy vöröskatona (Szuhov) hazaindul, és útközben rég nem látott menyasszonyáról ábrándozik. (Külön erénye a filmnek a Katyerina Matvejevnának szóló, időről-időre felhangzó levelek.) Valahol a Kaszpi-tenger környékén egy – a sivatag homokjába nyakig beásott – muzulmánba (Szaid) botlik, akinek megmenti az életét. Röviddel ezután egy csapat vörösgárdista a nyakába varr vagy féltucat lefátyolozott nőt, mert egy bandita, Abdullah hordáját kell üldözniük. Szuhov magára marad a nőkkel, akiket meg kell mentenie. Magányos cowboyként teljesíti a feladatot, (Szaid segítségként a kellő pillanatokban mindig felbukkan a homokon), össze-összecsap a baszmacsokkal, a közép-ázsiai felkelőkkel, majd folytatja útját hazafelé.

„A jó és a rossz zajlik, de mégsem úgy, ahogy sok szovjet filmben megszokhattuk. A Vörös Hadseregtől leszerelt katona a húszas évek elején hazatérve kénytelen egy kommunistaellenes muzulmán vezér háremét őrizni, miközben a bej nem nyugszik bele, hogy feleségei a vörösök fogságában maradjanak”

A kulturális sokkot bemutató történet mind a mai napig töretlen népszerűségnek örvend, az IMDB-n 8,2 ponton áll. Nyugodt szívvel elmondhatjuk tehát, hogy a tíz éve 82 éves korában elhunyt Vlagyimir Motil briliáns örökséget hagyott maga után az orosz filmben és kultúrában. „Igazi mester volt, kifinomult művész és hihetetlenül nagy tehetséggel megáldott rendező” – méltatta az elhunyt alkotót még halálakor miniszterelnökként Vlagyimir Putyin. Azonban hiába írta be a nevét a filmtörténetbe, ismerték el a művészetét díjak sorával, Motil és a hatalom nem szerették egymást. Eleve bizalmatlanságra adott okot, hogy lengyel bevándorló család sarja. Családját már a legelső sztálini tisztogatásokkor bezárták, apja meghalt a fogságban. Anyjával az Ural északi részére száműzték, csak 1960-ban forgathatta első filmjét, amelyet még számos másik követett. A hatóságokkal soha nem békült ki. Hosszú éveken keresztül nem utazhatott külföldre, mert nem kívánt egyik állami stúdióhoz sem csatlakozni.

„A film munkacíme kezdetben Baszmacsi volt”

Mint a filmről sok részlettel és érdekességgel szolgáló vosztok.blogspot.com írja, az első forgatókönyvet a filmstúdió vezetése nem fogadta el, ezért új forgatókönyvírókat bíztak meg a feladattal. Így került a projekt  Valentyin Jezsov és Rusztám Ibragimbekov „kezébe”.  A két író elkezdte gyűjteni az anyagot a szcenárió elkészítéséhez.  Egy polgárháborús veteránnal való beszélgetés közben hallották azt a történetet, hogy egy baszmacs menekülés közben a sivatagban hagyta a háremét. Ez a kis történet ihlette meg őket. Igaz, filmes vezetésnek voltak aggályai, hosszú keresgélés után végül rendezőnek a „Zsenya, Zsenyácska és Katyusával” épp befutó Motilt választották. Neki azonban feltételei voltak. Tartott attól, hogy a cenzúra akadékoskodni fog. A polgárháború hőseiről festett idealizált kép meggyalázására hivatkozva esetleg soha nem vetítik le majd a filmet. Jezsovék azonban mindent bevetettek, és meggyőzték Motilt, hogy olyan filmet készíthet, amilyet szeretne.

„Szabad kezet kapott a forgatás során, ám a film végét túl pesszimistának tartották, és újra kellett forgatni. A bizottságnak azonban ez sem tetszett. Végül a western filmeket imádó Leonyid Brezsnyevnek nagyon tetszett Motil munkája, így elhárultak az akadályok a film bemutatása elől”

MEGOSZTÁS

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.