//Összefogásra szólít Putyin
Vlagyimir Putyin #moszkvater

Összefogásra szólít Putyin

MEGOSZTÁS

A náci Németország 79 éve, 1941. június 22-én támadta meg a Szovjetuniót. Ennek, és a második világháború befejeződésének 75. évfordulójára emlékező katonai parádé időponthoz igazítva jelentette meg az összefogást sürgető, és a történelem átírásának veszélyeire figyelmeztető cikkét Vlagyimir Putyin. Az írást természetesen ismét az immár az új hidegháború egyik színterének, az emlékezetpolitikának a kontextusában értékeli a világ.

Vlagyimir Putyin #moszkvater
Vlagyimir Putyin
Fotó:EUROPRESS/Aleksey Nikolskyi / Sputnik

Az államok önzése, a gyávaság, az egyre látványosabban erősödő agresszor kielégítése mellett Vlagyimir Putyin szerint az vezetett a második világháború kitöréséhez, hogy az európai politikai elitek képtelenek voltak a komromisszumra. A második világháborúról szóló terjedelmes, a National Interest konzervatív amerikai folyóiratban és a Rosszijszkaja Gazeta című orosz kormánylapban egyszerre megjelent cikkben az orosz elnök emlékeztetett arra is, hogy a második világháború oka az első világháborút lezáró, Németország számára megalázó versailles-i béke volt.

„Putyin szerint a világháborúért a vezető nagyhatalmak egyaránt felelőssé tehetők”

Mindegyik elkövetett sorsdöntő hibákat, önmagát túlbecsülve mindegyik azt hitte, hogy magának kizárólagos előnyt kovácsolva elkerülheti a készülődő katasztrófát, és túljárhat a másik eszén. Az orosz elnök ezt illusztrálva rámutatott arra, hogy London és Párizs Berlin „megbékéltetését” célzó politikájának lényege például Németország és a Szovjetunió egymásnak ugrasztása volt. Elismerte Sztálinnak a bűneit és a hibáit is, de arra hívta fel a figyelmet, hogy nyugat-európai vezetőkkel ellentétben Sztálin sosem találkozott Hitlerrel. Putyin – teljes joggal – említi a Hitlerrel kötött müncheni megállapodást, Csehszlovákia felosztását, amelyben Lengyelország is részt vett, sokszor beszél a holokausztról, a németek bűntetteiről a zsidók meggyilkolásával kapcsolatban, de ebből az orosz narratívát követő felsorolásból hiányzik több szempont is, így például Európa félelme a bolsevizmustól, amely 1938-39-ben részben azért magyarázza húzódozását a Hitlerrel szembeni közös fellépéstől. De az is feltűnő, hogy éppen csak érinti Katinyt.

„Ez a Putyin szerint rövidlátó politika, a képtelenség a kollektív biztonsági rendszer megteremtésére milliók életébe került”

Az orosz elnök már régóta készült erre a cikkre, hiszen a második világháború kirobbanása körüli emlékezetpolitikai viták már jóval az évforduló előtt, tavaly nyáron megkezdődtek. Vlagyimir Putyint nem hívták meg a második világháború kirobbanásának 80. évfordulóján Lengyelországban tartott megemlékezésre, majd ezt követően az Európai Parlament határozatában ugyanolyan felelőssé tett a Szovjetuniót a világháború kirobbanásáért, mint a náci Németországot. Erre reagált egy év végi sajtótájékoztatóján az orosz elnök, amely után elszabadultak az indulatok.

„Az emlékezetpolitika aktuálpolitikai kontextusba került, és a Nyugat és Moszkva szembenállásának egyik terepévé vált”

Putyin most arra hívta fel a figyelmet, hogy „veszélyes és valós fenyegetést” hordoz magában az Európai Parlament 2019. szeptember 19-i határozata, amely a közös múltfeltárás helyett a náci Németországot és a Szovjetuniót egyformán tette felelőssé a második világháború kirobbantásáért. Megengedhetetlennek ítélte, hogy „a megszállók és a felszabadítók közé egyenlőségjelet tegyenek”.  Putyin megismételte az ENSZ Biztonsági Tanács öt állandó tagja – Oroszország, az Egyesült Államok, Kína, Nagy-Britannia és Franciaország – csúcstalálkozójára még idén az év elején Jeruzsálemben tett javaslatát. Mint fogalmazott, az ENSZ BT ma is egyedülálló mechanizmusa a nagy háború vagy a globális konfliktus megelőzésének.

„Úgy vélekedett, hogy a mai kihívásokra adandó válaszok keresésében fontos szerepet játszhat a második világháború győztes hatalmainak az összefogása”

Az írás legalább annyira szól a jelenről, a győzteseknek, illetve ma már a BT állandó tagjainak, e privilegizált hatalmaknak a globális stabilitásért felvállalt felelősségéről, az összefogás szükségességéről, ebben Oroszország megkerülhetetlenségéről, mint a történelemről. Igazán új téziseket nem tartalmaz, ám jól mutatja Putyin Oroszországának világképét. Amiatt pedig külön érdekes, hogy az elnök ebben az írásban két kedvenc témájáról, a történelemről és a globális politikáról fejti ki a véleményét.

A saját belső problémáival elfoglalt Amerikában a stratégiai biztonsági rendszer átalakítása miatt elsősorban az írásnak a nukleáris hatalmak találkozójára vonatkozó javaslata keltett érdeklődést. A brit külügyminisztérium a szövetségesek közös győzelmére emlékeztetve arra hívta fel a figyelmet, hogy egyetlen ország sem írhatja át a saját érdekében a történelmet, és az nem válhat a politika eszközévé. A lett és az észt külügy hamis történelmi narratívát emlegetve ennél élesebben bírálta a cikket, rámutatva, hogy az írásban foglaltakkal ellentétben a balti államok nem közös megállapodás alapján csatlakoztak a Szovjetunióhoz, hanem annektálták őket.

„A már eddig megszokottak módon a lengyelek reagáltak a legélesebben Putyin írására. Andrzej Duda államfő a történelem meghamisításáról beszélt, míg az ismert történész Andrzej Nowak a szovjet hazugságok Sztálint is meghaladó új szintre emelését emlegette”

A történész szerint Moszkva narratívája kiszorítja a köztudatból a háborúnak az intenzív német-szovjet együttműködés jegyében zajló, áldozatok százezreit hozó első húsz hónapjának emlékét. Több politikus és publicista is megemlítette ezen kívül, hogy orosz elnök célja az írással a NATO-tagállamok összeugrasztása, a Nyugat destabilizálása volt.

Az ismert német Oroszország-szakértő Alexander Rahr szerint Putyin stratégiai célja nem az volt a cikkel, hogy konfrontálódjon a Nyugattal. Sokkal inkább szeretné felébreszteni a lelkiismeretét. Az orosz elnök az írással éppen a nyugati vezetők figyelmét akarta felhívni arra, hogy a történelem nem fegyver, és nem szabad aktuálpolitikai célokra használni. A politológus emlékeztet arra, hogy az elmúlt hónapokban Oroszország eddig titkos dokumentumok sorát tette hozzáférhetővé, ezzel is jelezve, hogy a múlt feldolgozása nem a politikusok, hanem a történészek dolga.

„Rahr szerint a hónapok óta folyó emlékezetpolitikai viták célja nem is a második világháborút kirobbantó okok tisztázása, hanem az aktuális geopolitikai célok elérése, ennek érdekében Oroszország démonizálása”

A német szakértő a cikk legfontosabb elemei között kiemeli, hogy Putyin ismételten felhívta a figyelmet arra, hogy Moszkva már 1989-ben elítélte a Molotov-Ribbentrop paktum titkos záradékát, és ezt az álláspontját most is fenntartja. Ugyanakkor rámutat arra is, hogy ugyanezt meg kellene tenniük a nyugati hatalmaknak is a tudatosan elhallgatott müncheni paktummal kapcsolatban. Rahr kiemeli azt is, hogy

„Putyin célja nem Sztálin „kifehérítése” volt. Ír a bűneiről, ugyanakkor elmagyarázza, hogy külpolitikájában az ország érdekeinek védelme vezérelte”

Így Sztálin megértette, hogy nem csupán Hitlerrel áll szemben, hiszen Párizs és London csak arra vár, hogy a nácik és a bolsevikok egymásnak ugorjanak. Ezért Putyin mindenek előtt Londontól azt követeli, hogy nyissa meg az archívumokat, mert a korabeli brit politikusok megnyilatkozásaiból például ki fog derülni, hogy nagyon is értették a megnemtámadási szerződés lényegét és motivációit. Rahr úgy váli, a cikket a nyugati politika el fogja hallgatni, célja ugyanis nem a vita, hanem a Moszkva szempontjából győztes, „szent” háború elfelejtése.

Az ismert orosz külpolitikai elemző Fjodor Lukjanov természetesnek tartja a történelemről folyó viták erős emocionális töltöttségét. A lényeg azonban nem az érzelmek hűfoka vagy az ambíciók, hanem az, hogy levonjuk-e a történtekből a tanulságot. Mint a Valdaj Klub tudományos igazgatója rámutat, a második világháború legfőbb eredménye nem egyik vagy másik hatalom győzelme illetve veresége, hanem az, hogy létrejött a béke megőrzésének olyan sajátos mechanizmusa, amelynek intézményi megtestesülése az ENSZ, azon belül is a Biztonsági Tanács.

„Így Putyin cikke is felhívás arra, hogy e privilegizált hatalmak fokozottan felelősek a világ stabilitásának a megőrzéséért”

MEGOSZTÁS

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.