//Orosz lélek nyugati csomagolásban
Nyikita Mihalkov 75 éves #moszkvater

Orosz lélek nyugati csomagolásban

MEGOSZTÁS

Nyikita Mihalkov 75 éves. Az orosz filmművészet legnagyobb élő legendája ezt a jubileumot már messze nem olyan pompával ünnepelte, mint a félévszázadost, ám ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy ne hajolt volna meg mindenki a művészete előtt.

Nyikita Mihalkov 75 éves #moszkvater
Nyikita Mihalkov 75 éves
Fotó:EUROPRESS/Evgenya Novozhenina / Sputnik

Aki csak egyetlen filmjét is látta, az tudja, hogy a világhírű rendezőnek milyen nagy orosz lelke van. Aki viszont figyelemmel kísérte a filmen kívüli nyilvános szerepléseit, az rácsodálkozhatott e lélek „nyugati csomagolására” is. Mert e két kultúra találkozásából néha furcsa dolgok jönnek ki.

„Mihalkov gondosan ügyelt arra, hogy a neve két forgatás között is szerepeljen a köztudatban”

Hol öntömjénező show műsoraival, hol politikai szerepléseivel, hol pedig üzleti érzékének megvillantásával. Ötvenedik születésnapját például Oroszországban 1995-ben még szokatlan felhajtás kísérte, de megadta a módját filmjei bemutatóinak is. Már a ’90-es évek közepén teljes mellszélességgel beszállt a Csernomirgyin vezette, Otthonunk Oroszország nevű hatalmi párt választási küzdelmeibe. Felmerült Borisz Jelcin lehetséges utódaként is, majd később Vlagyimir Putyin odaadó híveként kampányolt. Legutóbb botrányt kavaró televíziós műsorával került a hírekbe.

„De egy időben a vodkásüvegről is ő nézett ránk Kotov elvtársként, mint a Csalóka napfény híres hadosztályparancsnoka”

A moszkvai Krisztall vodkagyár az Oscar-díj alkalmából bocsátotta ki „Komgyiv” (hadosztályparancsnok) márkanevű termékét. Majd annak tiszteletére, hogy Mihalkovot megválasztották a filmművészszövetség vezetőjének, azzal folytatta e hagyományt, hogy vodkára kerül az Oblomov, A szerelem rabjai, a Pereputty és a többiek is. De a Szibériai borbély bemutatóját kísérő példátlan PR-kampány részeként külön a premierre piacra dobott, a film tiszti főiskolás főhőse után stílszerűen „Junkerszkijnek” elnevezett kölnivel, Szibériai borbély márkájú vodkával, az alkalomra varratott selyemkendővel, s még sok más attrakcióval csigázta az érdeklődést.

„Mihalkovot már a családi indíttatás a művészetek felé terelte. Apja a himnusz szövegének szerzője, költő és író, míg anyja szintén ismert író”

A Scsukin Színiiskolában tanult színészetet tanult, majd Mihail Romm tanítványaként 1971-ben szerzett diplomát a moszkvai Filmművészeti Főiskola rendező szakán. Első filmjét, a hazajövőket még 1968-ban rendezte. Aztán hat év múlva elkészítette első önálló filmjét (Idegenek között (Свой среди чужих, чужой среди своих), majd A szerelem rabját, az Etűdök gépzongorára című filmjével pedig 1977-ben elnyerte a San Sebastian-i Filmfesztivál Nagydíját. Rá tíz évre hatalmas sikert aratott a Fekete szemek is, a Csalóka napfényért pedig 1994-ben Oscar-díjat kapott. Ontotta a filmeket, számtalan filmben játszott színészként, közben pedig átruccant a politikai életbe is. Parlamenti képviselő, elnöki megbízott, egy időben még az utódjelöltek között is emlegették, több mint húsz éve pedig az Orosz Filmművészeti Szövetség első titkára.

„Már az eddigiekből is látszik, hogy a Nyugaton ma talán legismertebb élő orosz filmrendező megítélése hazájában nem egyértelmű”

Senki sem vonja kétségbe az Oscart a velencei és a cannes-i fesztiválok díjainak jogosságát, sőt mindenki büszke rájuk, filmjeit is csodálattal nézik, ám a körítést valahogy nem tudták megszokni az oroszok. Az őt csodálók, de egyszersmind idegenkedve fogadók szerint Mihalkov életműve az orosz művészet „exportra készült” változata. Nem felejtik el megemlíteni, hogy az ősi orosz nemesi családban született Mihalkov nemcsak gyermekkorából emlékezik a régi, letűnt világ fényeire, amint azt a Csalóka napfény is tanúsítja, hanem a szovjet korszakban is a napfényes oldal jutott osztályrészéül. Előszeretettel idézik fel, hogy apja a szovjet himnusz egyik alkotója. Ehhez járul még a rengeteg nyugati kapcsolat, amit Mihalkov nem is tagad.

„Valami íratlan kánon szerint az igazi orosz embernek szerénynek, csendesnek, minden fényt kerülőnek kell lennie. Nyikita Mihalkov pedig nem ilyen, nagyon is tisztában van értékeivel, erre fel is hívja a figyelmet, s ezt sokan nem bocsátják meg neki”

Mihalkov filmjeire azonban senki nem foghatja rá, hogy nem oroszok, még ha egyik-másik nem is otthon készült. Alakformálása leginkább Dosztojevszkij modelljeire emlékeztet, az apró villanásokban pedig benne van a teljes orosz élet, annak minden szépségével és kegyetlenségével együtt. Finoman megérzi, s meg is engedi magának néha a szentimentalizmust. Bírálói szerint azonban jó kereskedőérzékkel tapint rá arra, mit vár a piac, s alkotásai kiszámítottan „nyugati csomagolásban tálalják az orosz lelket”.

„Mihalkov személyiségéről valóban lehetne vitatkozni, az azonban aligha kétséges, hogy a mű, amit alkotott, magával ragadó. Mindenféle jelző nélkül”

Nyikita Mihalkovra nem lehet nem odafigyelni. Így volt ez akkor is, amikor a Szibériai borbély Hollywoodot idéző romantikus történetébe igazi politikai üzenetet csomagolt. A szépen fotografált hagymakupolák, a szibériai erdők, a behavazott síkság, a vodka, a kaviár, a trojka, s a nyalka tisztek képei és a kissé szirupos történet mögött felsejlik az akkor még sehol sem létező, nagy és erős Oroszország, a birodalom, túlcsordul az orosz lélek. Mint Mihalkov több helyütt is nyilatkozta,

„a film nem a múlt, hanem a jövő Oroszországáról szól, arról, amilyennek ő szeretné látni. Erősnek, pravoszlávnak és gazdagnak, amelyre büszkék a polgárai, s amely más értékek hordozója, mint a Szibériai borbélyban nemegyszer kifigurázott, az amerikaiak által megtestesített Nyugat”

A film – és azóta emellett több is – az oroszok megtépázott nemzeti, nagyhatalmi önbecsülését akarta visszaadni, s segítséget nyújtani ahhoz, hogy elviseljék Oroszország gazdasági és erkölcsi válságát. Mihalkov az általa megfogalmazott ideológiai küldetést teljesítette. Mint azóta látjuk, ezzel a programmal Oroszországban sikeres elnök is lehet valaki.

MEGOSZTÁS

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.