Megmaradt a nukleáris erőegyensúly a két nagyhatalom között. Washington katonai költségvetésben mutatkozó nyomasztó fölényét Moszkva a stratégiai atom ütőerő fenntartásával, és a biztonsági kihívásokra adandó, kisebb ráfordítást, több ötletet igénylő aszimmetrikus válaszokkal egyensúlyozza ki.

Dunai Péter írása a #moszkvater.com számára

Ahhoz, hogy eldöntsük, aránytalanul nagy-e Oroszország hadereje, és / vagy katonai költségvetése, érdemes néhány statisztikai adatot idézni. Minthogy a védelemre fordított kiadások értelmezését illetően még ma is sok a vita, és a legkülönfélébb számok vannak forgalomban ugyanarról az országról, igyekszünk az egyik legmegbízhatóbb intézmény, a Stockholmi Békekutató Intézet (SIPRI) adataira támaszkodni. Emellett hivatkozunk a Világbank által közzétett statisztikákra is. A SIPRI szerint 2018-ban, a stockholmiak által publikált utolsó, statisztikailag teljesen feldolgozott év adatai alapján

„Oroszország a katonai kiadásokat illetően a hatodik helyen állt, megelőzte a többi között Szaúd-Arábia és Franciaország is”

Hogyan teljesíthető így az orosz fegyveres erők fő feladata, hogy nagyjából egyensúlyban legyenek a meghatározó szemben álló erővel, az Egyesült Államokkal? Hozzátéve, hogy az amerikai katonai költségvetés ez idő szerint több mint a tízszerese az oroszénak. És hova számítsák a nagy ismeretlent, mára vélhetően a harmadik katonai szuperhatalommá nőtt Kínát? Amelynek ismert katonai költségvetése Oroszországénak többszöröse és az amerikainak is csaknem a fele.

„Az egyensúlyt az amerikaiakkal ilyen körülmények között alapvetően két úton biztosítják a moszkvai stratégák”

Egyfelől a viszonylag olcsó, sokáig hadrendben tartható nukleáris fegyverekkel, a hidegháborús struktúrák, a stratégiai atom ütőerő (nukleáris triád) fenntartásával, másfelől a biztonsági kihívásokra adandó, kisebb ráfordítást, több ötletet igénylő aszimmetrikus válaszokkal. Azaz egy amerikai atom tengeralattjáró hadrendbe állítására nem egy orosz hasonló eszközzel válaszolnak, hanem más úton próbálják kiegyensúlyozni az erőviszonyokat.

Ez utóbbiakra példa a roppant nagy pusztításra képes, de nem különösebben költséges, és a rendelkezésre álló technológiával megvalósítható orosz Poszeidón (Status-6) robot tengeralattjáró. Gyorsasága, különleges programozhatósága, a fedélzetére szerelt mega-robbanóerejű, többlépcsős hidrogén-, (kobalt) bomba rettegésben tarthatja az Egyesült Államok valamennyi tengerparti nagyvárosát New Yorktól Seattle-ig.

„A Poszeidón akár hetekkel, hónapokkal a bizonytalan kimenetelű nukleáris háború után is lecsaphat. Ez adja elrettentő erejét”

Sokat elárulnak a valós helyzetről az egy főre számolt védelmi kiadások. Ezek világranglistáját a ritkán lakott sivatagi királyság, a szaúdiak vezetik, több mint kétezer dollár jut egy lakosra. A második, kevéssel lemaradva az Egyesült Államok, amely a védelmi kiadások abszolút nagyságát illetően toronymagasan vezet – tükrözve a nem hivatalos amerikai katonai doktrínát, amely az Egyesült Államok világhatalmi szerepén, globális katonai jelenlétén, (vélt?) dominanciáján alapszik. Harmadik helyen Izrael áll – ez teljesen elfogadható egy 8,7 milliós kis országtól, amely egy sok százmilliós, vele szemben egészében véve ellenséges közegben létezik.

„Oroszország az egy főre számolt védelmi kiadásokat tekintve nincs benne a világ első tizenöt államában, noha hatalmas területén arányosan igen gyér számú lakosság él”

Az 1991-ben kezdődött rendszerváltás idején az orosz katonai költségvetés évi 60 milliárd dollárt tehetett ki, ami 2000-ig, a Jelcin-korszak végéig komoly mértékben csökkent. A legalacsonyabb 1998-ban volt – 16,2 milliárd dollár. (Az összehasonlíthatóság okán a feltüntetett dollár adatokat illetően valamennyi szám 2018-as dollárban értendő.) Vlagyimir Putyin de facto két évtizedes elnöki periódusát valamivel több, mint 24 milliárd dolláros katonai költségvetéssel kezdte, amely 2016-ig folyamatosan emelkedett évi 82,5 milliárd dollárig. Innentől csökkenés indult meg – nem utolsó sorban a kelet-ukrajnai események, a Krím elcsatolása folytán kialakult nemzetközi helyzet, a Moszkva-ellenes szankciók, és az olaj-, földgázár folyamatos esése miatt.

„Tavaly Oroszországban 61,2 milliárd dollárt költöttek védelmi célokra. Nagyjából tehát annyit, mint a Szovjetunió szétesése idején”

Ezek a 2014-15-től érezhető negatív világgazdasági változások nagymértékben lefékezték az orosz gazdaság növekedési ütemét. A Világbank adatai szerint 2015-ben a gazdaság teljesítménye 2,3 százalékkal csökkent az előző évhez mérten. Rá egy évre 0,3 százalékos, 2017-ben 1,6 százalékos, 2018-ban 2,2 százalékos növekedést értek el.

Elmondható, hogy az Oroszország katonai kiadásai alkalmazkodtak a 2014 után erősen megváltozott helyzethez. Moszkva felgyorsuló, de földrajzilag döntően Nyugat-Európával és Észak-Amerikával szemben kifejeződő izolációjához, a szankciókhoz, ennek folytán a Nyugattal való szorosabb kapcsolatokra építő gazdasági-politikai modell feladásához. Az alapvető gazdasági reformok hiánya, a fokozódó társadalmi-vagyoni különbségek, a gyengülő középosztály, a lakosság egy részének tartós szegénysége tovább nehezítették a helyzetet.

„Az Oroszországi Föderáció a hadiiparban elvesztette a stratégiailag fontos Ukrajnát”

Jelenleg semmiféle hadiipari együttműködésről nem tudunk a két szomszéd ország között. A kooperáció megszűnése a katonai repülőgép-, helikoptergyártást (repülőgépek – Antonov, hajtóművek – Ivcsenko-Progressz, Motor Szics), a hadihajó-építést (hajómotorok – Zorja-Masprojekt) és a rakétaipart (Juzsnoje tervezőiroda és a Juzsmas rakétagyár) érintette a legfájdalmasabban. Valamennyi felsorolt gyár, tervezőiroda Ukrajnában van. Még a szovjet időkben Ukrajnában működött a Szovjetunió hadiipari kapacitásának 40 százaléka. Mondani sem kell, hogy az ukrán hadiipar, a Nyugat jelentős támogatása ellenére jobban megszenvedte a szakítást Oroszországgal, mint maga Moszkva.

Oroszországban a 2010-es évtized közepétől fokozták az önerőre támaszkodást. Megerősítették az importhelyettesítő politikát, ami a gazdaság lelassulásához vezetett. Putyin, aki fiatal tisztként megélte a Szovjetunió összeomlását, ismerte az alapvető okot, a túlhajszolt katonai kiadásokba belerokkant gazdaságot. A múlt század nyolcvanas évei elején Ronald Reagan amerikai elnök csillagháborús blöffje következtében hisztérikusan magasra emelt  szovjet hadiköltségvetés felemésztette a bruttó hazai termék, a GDP jóval több, mint egynegyedét. Ez utóbbival kapcsolatban figyelemre méltó, hogy

„Oroszország katonai költségvetése az utóbbi húsz esztendőben nem lépte át a GDP 4,5 százalékát”

Kivéve 2016-ot, amikor 5,5 százalékra ugrott. Ennek az a magyarázata, hogy a hadiipar egy összegben visszakapta az államtól az utóbbi tartozása jelentős részét, több mint tízmilliárd dollárt.

A védelmi kiadások szintje tavalyelőtt a Világbank adatbázisa szerint az orosz GDP 3,93 százalékát tette ki. Összehasonlításul, az Egyesült Államok, amelynek a bruttó hazai terméke az Oroszországénak legalább a hatszorosa, 2018-ban a GDP 3,2 százalékát fordította katonai védelemre.

Tavaly nyugati becslések szerint Oroszországban folytatódott a csökkenő irányzat. Védelemre költhették a GDP 3,7 százalékát. Hivatalos orosz források ennél alacsonyabb arányról számolnak be. Idén, 2020-ban a 2020-2022 közötti költségvetés-tervezet alapján a TASzSz jelentése szerint 3100 milliárd rubelt (47,5 milliárd dollárt) költenek katonai védelemre, amit 2021-ben 3240 milliárd rubelre, 2022-ben 3300 milliárd rubelre emelnek. Ez az orosz hírügynökség szerint 2020-ban az ország GDP-jének 2,4 százalékát, 2021-ben 2,7 százalékát és 2022-ben 2,6 százalékát tenné ki.

„A fenti folyamatokkal párhuzamosan, alapvetően 2008-től megindult az orosz hadsereg fokozatos megreformálása”

A jelcini korszakban (1991-2000) kevés történt, fokozódott a hatalmas létszámú, de viszonylag alacsony harcértékű haderő leépülése. A reformot, az elnök aktív közreműködésével a civilszférából érkezett, 2007 – 2012 között a védelmi miniszteri posztot betöltő Anatolij Szergyukov indította el. Radikális létszám leépítéssel, a magasabb parancsnokok, tábornokok, tisztek számának csökkentésével, egyes feladatok civil vállalkozásoknak történő kiszervezésével. Lényegesen kisebb, ugyanakkor kiképzésben, irányításban, felszerelésben minőségileg jobb haderő kialakítása volt a cél. Szergyukov 2010-ben elindított egy 430 milliárd dolláros hatalmas fegyver modernizációs programot.

Ez idő szerint három haderőnem (vid) és két fegyvernem (rod) alkotja a hadsereget, a szárazföldi csapatok (SzV), a lég- és űrvédelmi csapatok (VKSz) és a haditengerészet (VMSz). A három haderőnem és a két fegyvernem, a Stratégiai Rakétacsapatok (RVSzN), valamint a Légiszállítású Csapatok (VDV).

„Létszámuk a haderőreformmal jelentős mértékben csökkent, jelenleg mintegy 766 ezer aktív és mintegy kétmillió tartalékos alkotja az orosz haderőt”

Az orosz föderális törvénykezés a védelmi minisztérium (MO) alá tartozó reguláris hadsereg mellett a fegyveres erőkhöz sorolja a közvetlenül az elnök alá tartozó Nemzeti Gárdát (Nacgvargyija), a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FszB) irányítása alatt működő Határőrséget (Pogranvojszka), a Belügyminisztérium (MVD) erőit, a kormányt, az elnököt védő Szövetségi Védő Erőt (FszO), a Külső Felderítő Szolgálatot (polgári hírszerzés – SzVR) és a katasztrófavédelmi minisztérium polgári védelmi erőit. Mindezen szervezetek az orosz Biztonsági Tanácsa alá tartoznak, amelyet az elnök vezet.

Összevetve az orosz hadsereget az amerikaival, megállapíthatjuk, hogy a szárazföldi erőket illetően az Egyesült Államok létszámfölényben van, szállítóeszköz-kapacitása (katonai szállítógépek) pedig nagyobb Oroszországénál. Viszont nehézfegyverzet tekintetében (páncélosok, lövegek, önjáró lövegek, páncélozott járművek) Oroszország tetemes előnyt élvez.

Légierő: kis mértékű amerikai fölény, mennyiségben, minőségben egyaránt. Oroszország most kezdi hadrendbe állítani ötödik generációs vadász-bombázóit (Szu-57), míg az Egyesült Államok légierejében évek óta két ilyen típus (F-22, F-35) is szolgál.

Haditengerészet: óriási amerikai fölény, például az Egyesült Államoknak több mint húsz repülőgép-hordozója van, az oroszoknak csak egy. Ez a már említett amerikai katonai-politikai felfogással, az Egyesült Államok globális vezető erejébe vetett hittel is magyarázható. Az orosz hadiflotta nem rendelkezik például azzal a csaknem száz támaszpontból álló külföldi hálózattal, amely Amerika globális haditengerészeti tevékenységét támogatja.

„A globális hadviselésben döntő „nukleáris triád” (atomfegyverrel felszerelt stratégiai légierő, stratégiai szárazföldi rakétacsapatok, atom tengeralattjárók) tekintetében, egészében véve erőegyensúly, nukleáris patthelyzet érvényesül”

Oroszország a rakétaerők tekintetében jobban áll. Az orosz interkontinentális ballisztikus, több atom-robbanófejjel felszerelt óriásrakéták (ICBM) fiatalabbak, a szárazföldi, silóban telepített amerikai stratégiai rakétaerőt alkotó Minuteman III. ICBM-eket a múlt század ötvenes éveiben dolgozták ki. Lecserélésük napirenden van az Egyesült Államokban. A hasonló orosz rakéták húsz-harminc évvel fiatalabbak. Amerikának például – ellentétben Oroszországgal – nincs mobil (közúti szállító-indítójárműre, vagy különleges vasúti kocsikra szerelt) interkontinentális ballisztikus rakétája.

Oroszország emellett rendszerbe állított hipersebességű, repülőgépről indítható nukleáris robbanófejjel felszerelt rakétát, a Kinzsalt. Ennek indítását a Fekete-tengeren a minap tartott hadgyakorlaton Putyin elnök is megszemlélte. Mindkét oldal hallgatólagosan elismeri, hogy nincs olyan rakétavédelmi rendszere, amely a másik fél nagyarányú, több száz, vagy ezer atom-robbanófejjel indított támadását képes lenne kivédeni. Azaz a nukleáris erőegyensúlyon alapuló patthelyzet, amely a hidegháború idején az alapot jelentette – ma is fennáll. Ha nem vesszük figyelembe a Kínai Népköztársaság gyorsan növekvő (nukleáris) haderejét…