A Balkán befejezetlen történet. Nemcsak az Egyesült Államok számára, természetesen, de most Washington szánta el magát látványos lépésekre a neki tetsző rendezés érdekében. Kezdetnek Bosznia-Hercgovinában. Ehhez a motivációt leginkább a feltörekvő világhatalom, Kína és Oroszország növekvő balkáni befolyásának megállítása jelentette. Amerikai offenzíva a Balkánon.

Gyetvai Mária írása a #moszkvater.com számára

A Daytoni Békeszerződés, amelynek fő célja – legalább is hivatalosan – a boszniai vérontás megállítása volt, számos kérdést nyitva hagyott. A Balkánért folytatott amerikai-kínai-orosz versengésben ezeknek megoldása most különösen aktuálissá vált Washington számára. Mivel világhatalmi pozíciója inog, ezért a Balkán terhét szeretné lerázni magáról. A legmegnyugtatóbb megoldásnak az egész térség betagozódását véli az euroatlanti integrációba.

„Ő megszabja az irányt, de az aprómunkát, a részletek letárgyalását a „többszólamú” Balkán-politikát folytató  Európai Unióra testálja”

Biden, aki maga sem járatlan balkáni ügyekben, a térséggel kapcsolatos politikát nagy tapasztalattal rendelkező emberekre bízta. A State Departmentben a több nyugat-balkáni állomáshelyen megfordult  Gabriel Escobart neveztette ki a nyugat-balkáni politika felelősévé. Három térségbeli országban volt a közelmúltban nagykövet váltás. Washington mindegyik állomáshelyre a Balkánról kimerítő ismeretekkel rendelkező embereket küldött. Közülük is kiemelendő Christopher Hill, aki a Daytoni Békeszerződés megkötésének idején  Richard Holbrooke, amerikai főtárgyaló helyettese volt. Komoly szerepe volt a Washington és Belgrád közötti informális kapcsolat tartásban egy olyan időszakban, amikor a két ország  viszonya hivatalosan a mélyponton volt. Bosznia-Hercegovinába (BiH) szintén egy veterán diplomata, Michael Murphy került, aki már korábban is  szolgált Szarajevóban, de Hillhez hasonlóan jártas koszovói ügyekben is.

„Ebből (is) arra lehet következtetni, hogy Washington a koszovói kérdés rendezését tartja a legfontosabbnak. Ugyanakkor az utóbbi néhány hétben az amerikai diplomaták Szarajevóban adták egymásnak a kilincset”

Mégpedig annak okán, hogy Milorad Dodik boszniai szerb vezetőnek, az Államelnökség szerb tagjának  meglehetősen  radikális elképzelései magukra vonták a nemzetközi közösség figyelmét. A boszniai Szerb Köztársaságnak a BiH-ból való kiválásával folyamatosan fenyegetőző Dodik ugyanis most kilátásába helyezte, hogy legkésőbb november elején a boszniai szerb parlament elé terjeszti azt a törvényjavaslatot, amelynek elfogadása esetén a szerb entitás kivonulna minden, a Dayton után keletkezett megállapodásból, így például a közös bosznia-hercegovinai hadsereg és belbiztonsági ügynökségek felállításáról, a közös  igazságügyi szervek létrehozásáról, továbbá az állami szintű adóhatóság létesítéséről szólóból. Ezeket a hatásköröket ismét saját kezébe veszi.

„Kijelentette továbbá, hogy a nemzetközi közösség Főképviselője minden rendelkezésének – 1995-ig visszamenőleg – hatályát a boszniai Szerb Köztársaságban felfüggesztik”

„Előleget” is adott, egy a szerb entitás parlamentje által október 20-án elfogadott törvénnyel, amely úgy rendelkezik, hogy a boszniai Szerb Köztársaság létrehozza saját gyógyszerügynökségét, és ezáltal függetleníti magát a 2009-ben felállított központi, BiH szintű intézménytől. Brüsszel és Washington felháborodottan reagált, mondván, ez ellentmond a Daytoni Megállapodásban foglalt alkotmánynak. Ugyanakkor egy vonatkozásban mégis engedtek Dodiknak, abban a reményben, hogy az általa vezetett Független Szociáldemokraták Szövetségének (SNSD) képviselői végre felhagynak a központi, állami intézmények bojkottjával.

Úgy hírlik, hogy az állami vagyonnak – bizonyos ingatlanok, erdők, folyók, stb., amelyek jelenleg központi, állami tulajdonban vannak  – az egyes entitások közötti  felosztásáról szóló törvény valószínűleg Dodik, illetve a boszniai Szerb Köztársaság érdekeinek megfelelően fog rendelkezni. Ilyen módon például a boszniai Szerb Köztársaság és Szerbia közötti határt jelentő Drina folyón létesített vízi erőművek által termelt energián ezentúl kizárólag a boszniai szerbek és a „birodalmi” szerbek fognak osztozni.

„A helyzetet egy másik bojkott is bonyolítja. A hercegovinai horvátok évek óta követelik a választási törvény olyan értelmű módosítását, hogy BiH másik entitásán, a Bosnyák-Horvát Föderáción belül  a horvátoknak külön választó kerületük legyen, és maguk választhassák meg képviselőiket”

Az Államelnökség jelenleg a horvátokat képviselő tagját, a szociáldemokrata Željko Komšićot ugyanis a bosnyákok szavazatai juttatták pozícióba. A bosnyák többség ezt elutasítja, és azzal vádolja a horvátok vezető pártját, a Horvát Demokratikus Közösséget (HDZ BiH), hogy  megbénítja a föderációs szintű intézmények működését. Horvátország viszont kiáll a bosznia-hercegovinai horvátok, mint a Daytoni Szerződés, illetve az abban foglalt alkotmány értelmében államalkotó nép jogaiért.

A bosznia-hercegovinai választási törvény módosítására vonatkozó legújabb ajánlatot az a Matthew Palmer vitte a közelmúltban Szarajevóba, aki Koszovó felosztásáért is fellépett. Ez ébresztett némi bizalmatlanságot irányában a bosnyák politikusokban. Az ajánlatnak része volt még az etnikai eredetre utaló jelzők – bosnyák, horvát, szerb – elhagyása. A Washington által meghirdetett közös felelősségvállalás jegyében Palmer magával vitte a holland Angelina Eichorstot, az EU Külügyi Szolgálatának a térség ügyeiben illetékes igazgatóját. Nem jártak sikerrel.

„A bosnyák fél elzárkózott a horvát igény kielégítésétől, legalább is ilyen módon. Olyan megoldást kell találni, mondta Bakir Izetbegović, a legnagyobb bosnyák párt, a Demokratikus Akció Pártja (SDA), hogy a kisebbség – vagyis a horvátok – ne tudják <felülírni> a többség – vagyis a bosnyákok – akaratát”

Az etnikai jelző elhagyásának ugyancsak Palmer által közvetített ötletét Dragan Čović, a HDZ BiH elnöke úgy kommentálta, hogy akkor a Daytoni Megállapodást is el kell hagyni, mert abban több helyütt szerepel.

Tehát, vajúdtak a hegyek, és egeret szültek. De akartak-e valami egyezséget? Jugoszlávia véres szétesése, Szlovénia, de főként Horvátország függetlenségének elsőként a Szentszék, a lengyel pápa, II. János Pál által történt nemzetközi elismerése fiaskó volt az Egyesült Államok számára. Washingtonban ugyanis más forgatókönyvre készültek. Így a szerződés, ami a háború után létrejött , hagyott kívánnivalókat maga után. Amerikai politikai elemzők szerint a Biden-kormány most eltökélt a fennmaradó problémák megoldásában. Hogy ezt pontosan mi módon kívánja elérni, szankciókkal az engedetlen politikusok vagy a boszniai Szerb Köztársaság ellen, olyan politikai rendszer létrehozásával, amelyik nem engedi érvényesülni az etnikai alapon szerveződött pártokat, egyelőre nem tudni.

„Ami biztosnak látszik, az a  boszniai szerbek különállásának megőrzése, mert az Amerika <gyermeke>”

Az Egyesült Államok „nyomta le” a horvátok és a bosnyákok torkán,  és Gabriel Escobar legutóbb Szarajevóban is megerősítette. A szankciók a boszniai Szerb Köztársaság vagy  Dodik ellen aligha lennének fájdalmasak. Nem valószínű, hogy Dodik amerikai bankokban tartja a pénzét, sokkal valószínűbb, hogy Zürichben vagy Moszkvában.

Ami a boszniai szerb vezér és az Egyesült Államok közötti folyamatos szócsatákat illeti, azt nem érdemes komolyan venni. Rendszerint követi valami engedmény, és az újabb provokációkkal csak emeli a tétet.  Dodik és Escobar a lehető legszívélyesebben üdvözölték egymást, közös fotójuk önmagáért beszél.

Az Európai Unióról pedig csak annyit, annak kevés az esélye, hogy Brüsszel meggyőzi a további bővítést ellenző tagállamokat arról, hogy mennyire fontos Amerika geopolitikai céljainak kiszolgálása. Az alaptalan ígérgetéstől az EU tekintélye a Balkánon tovább csökken. Az új főképviselő, a német Christian Schmidt (CSU) még mindig Oroszország  és Kína hozzájárulására vár az ENSZ BT-ben, hogy hatalmi szóval beavatkozhasson BiH  belügyeibe. Arról nem is beszélve, hogy az EU-ban már legalább olyan mértékű a kínai tőke jelenléte, mint a Balkánon.

„Ami az orosz befolyást illeti,  Biden és Putyin idei  találkozója jelezte, az Egyesült Államok igyekszik elkerülni a túlzott konfrontációt Oroszországgal, egyben annak megakadályozására is törekszik, hogy Oroszország túlságosan Kína uszályába kerüljön”

Ez maga után vonja egy úgynevezett appeasement –politika szükségességét a Balkánon, amely területet Oroszország saját érdekszférájába tartozónak tekint. A nagy amerikai rendcsinálás tehát nem egyéb, mint egy színjáték, ami mögött valami más van, mint ami látszik.