„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Szolga Réka írása a #moszkvater számára
Peter Pellegrini szlovák, Mateusz Morawiecki lengyel, Andrej Babis cseh és Orbán Viktor magyar kormányfő (b-j) a visegrádi országok (V4) egyeztetésén, az EU-csúcs ülése előtt 2019. október 17-én
Fotó:MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
– Ön szerint milyen a V4-ek szövetségének európai megítélése?
– Ha az elmúlt négy évet tekintjük – ahogyan a szlovák külügyminiszter is fogalmaz -, akkor a V4-eknek nyugati szemszögből negatív a megítélése. Emmanuel Macron például Szlovákiától Szerbiáig minden szomszédos államba ellátogatott azért, hogy a bevándorlással kapcsolatos magyar álláspontról bebizonyítsa, elfogadhatatlan. Minden alkalmat megragadott, hogy hazánkat befeketítse. A francia történeti-politikai irodalomban megkezdődött régiónk történeti emlékeinek felfrissítése. Az egykori kisantant összefogást, a Románia, Jugoszlávia és Csehszlovákia közötti, francia irányítás alatt létrejött politikai szövetséget állítják be ma követendő példaként. A francia és a német szempontból a V4-ek rendbontók, akik akadályozzák az európai egység kialakulását. Nem a nyugati, hanem a saját nézőpontunkból azonban a visegrádi együttműködés nagy jelentőségű, fontos együttműködés, térségünk motorja nemcsak gazdasági, hanem erkölcsi értelemben is. A visegrádi és a balkáni államoknak évszázadokra visszanyúló feladata a területi viták, háborús konfliktusok megoldása. A török birodalom, az Osztrák-Magyar Monarchia, a szovjet birodalom olyan közeget teremtett ezen országok számára, amelyek állandó szembefordulásra késztették az elnyomókkal. A köztes Európa, Finnországtól Görögországig veszekedő kisállamok övezetévé változott. A náci birodalom áldozatává vált, majd a Molotov-Ribbentrop paktum következtében a szovjet és a német birodalom egyszerűen elnyelte ezt a térséget. 1991-ben azonban a V4-ek félretették az egymás közötti vitáikat és közös platformot hoztak létre, amely az integrációs törekvéseiken túl is történelmi jelentőségű. A balkáni példától eltérően ebben a régióban sikeres volt a pacifikáció, nem törtek ki háborúk.
– Valóban egységesek a visegrádi nézőpontok?
– Két különböző nézőpont létezik, a keleti és a nyugati. A Lisszaboni Szerződés meghatározza azokat a játékszabályokat, amiket az Európai Unió elvár tőlünk, ezeket tagállami szavazásnál be kell tartani. Igazából a gazdasági, katonai, politikai hatalommal bíró államok, Franciaország és Németország a vezetők. A kisebb államok kénytelen összefogni, hogy súlyt szerezzenek a szavazatuknak. Az Európai Gazdasági Közösség és később az Európai Unió a „shifting Alliance” elven működik, azaz egy-egy témában eddig is jellemző volt az összefogás. A történelmi emlékezet szerint a visegrádi államoknak két korszaka van. Az egyik, amikor a Varsói Szerződés felbontásával és az orosz csapatok kivonásával a szovjet katonai-gazdasági szövetségből egyszerre próbáltak kiszabadulni. Az akkor még V3-akból Szlovákia függetlenné válásával megszületett a V4-ek. Magyarország, Csehország és Szlovákia összefogásának célja az egységes fellépés, közös érdekérvényesítés volt. Lengyelország – egyedül is kellő súlyt képezve Közép-Kelet-Európában – Európa jelentős állama volt akkor és ma is. A weimari háromszögnek, a német-francia-lengyel szövetségnek a része, ahogyan a NATO tagsága is meghatározó. A V4 államok az uniós csúcsok előtt mindig külön tanácskozást tartanak, így harmonizálva érdekeiket, kialakítva azt az egységes politikai álláspontot, amelyet képviselnek.
– A migrációs válság már nem tematizálja számottevően az európai politikát. Mégis maradhat eredményes a V4 összefogás? Változhat-e Nyugat-Európa megítélése?
– A V4-ek együttműködésének jövőbeli megítélése nagy mértékben függ az Európai Bizottság új elnökétől, Ursula von der Leyentől, és a többi újonnan megválasztott tisztségviselőtől. Attól, hogy milyen irányt adnak az unió mozgásának? Magyarország, a korábbi Csehszlovákia, Lengyelország egy puskalövés vagy pofon nélkül demokratikus jogállamokká, valamint piacgazdaságokká váltak. Másutt a szovjet utódállamokban háborúk, erőszakos cselekmények voltak a jellemzők, így például ma ilyen az orosz-ukrán konfliktus. Véleményem szerint Nyugat-Európa nem becsüli eléggé államainkat azért, mert képesek voltunk a békés átmenetre egy ilyen erőszakos rendszert követően. Nyugat-Európa és az Egyesült Államok a mi régiónknak köszönheti a harmadik világháború elkerülését. Az integrációs törekvések sikeresek voltak, betagozódtunk a nyugati államok közé. 2015 után, amely egy vízválasztó év volt Európa történetében, egészen új konstellációban szólalt meg közös hangon a V4-ek.
– Közép-Európa lehet a kereszténység őrzője a 21. században?
– Közép-Kelet-Európának a szovjet elnyomás alatt ateista, hitében, vallásában üldözött korszakot kellett átélnie. Az egyházaknak a szellemi, spirituális életbe való visszatérése a szemünk előtt zajlik az utóbbi három évtizedben. A visegrádi országok társadalmainak jelentős hányada vallásos volt 1945-ig. Ezután egy hosszantartó, erőszakos szekularizáción mentek keresztül. Rettentően nehéz felmérni az elszenvedett erkölcsi károkat. Éppen ezek miatt ma a vallásgyakorlók száma töredéke az akkorinak. A keresztény vallást üldözték, a vallásos embereket büntették. Ennek ellenére kulturális és civilizációs értelemben fontos maradt számunkra a kereszténység, régiónk történelmi emlékezete sikeresen megőrizte.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
Európai téridő says:
Miért nem tudtak örülni a békés átmenetnek? Mit álfaszagyerekeskednek, gyengeségnek vélvén ezt? Inkább örültek volna a délszlávhoz hasonló polgárháborúknak a gazemberek? Vagy mire számítottak?