Miközben Orbán Viktor „békemisszióban” járt február 1-én Moszkvában, addig Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök légvédelmi rakétarendszerek és drónok eladásáról egyeztetett Kijevben. A csehek a tavalyi kiutasítási botrány óta szintén erősen kritizálják Moszkvát. Szlovákia soha nem volt ellenséges Moszkvával, ám most különösen hűen teljesíti atlantista kötelezettségeit. A jelenlegi kiélezett nemzetközi helyzetben az Oroszországhoz viszonyulás lehet a töréspont, vagy ék a visegrádi együttműködésben?

Vlagyimir Putyin és Orbán Viktor február eleji moszkvai találkozója a már megszokott módon megosztotta a hazai közéletet és a sajtót. A nagy sikert harsogó propaganda írásoktól a hosszú asztallal élcelődő, a találkozó valós eredményeit bagatellizáló cikkekig a teljes repertoár felvonult. A magyar kormány geopolitikai szükségszerűségként indokolja a kétoldalú viszony erősítését Moszkvával, kívülről azonban – főleg nyugat-európai szemmel – oroszbarátnak látszik Budapest diplomáciája.

„Ezekben az országokban, de Közép-Európában is sokan nézték furcsállóan a magyar miniszterelnök és az orosz elnök demonstratívan szívélyes találkozóját, és bírálják a magyar külpolitika különutas jellegét a hidegháborús feszültséget idéző ukrán-orosz konfliktus megítélésében”

Biró András a XXI. Század Intézet térséggel foglalkozó kutatója a csehországi és a szlovák politikai viszonyokkal kapcsolatban általánosságban kiemelte, nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy mind Szlovákiában, mind Csehországban egy rendkívül színes, többpárti koalíció került hatalomra, amelyekben a különböző pártok álláspontjai is eltérnek egymástól. Mint rámutatott, a koalíciós kényszer inherens módon instabilitással jár együtt, ezáltal pedig a konstelláció egyben tartása folyamatos kompromisszumkényszerrel jár.  A külpolitikai irányvonal kialakítása során egy országnak a nemzeti érdek képviselete mellett figyelembe kell vennie a választópolgárok akaratát is. A két kormány is ennek megfelelően alakítja a jelenlegi viszonyrendszerét az oroszokkal szemben.

„Egyrészt érzékelhetjük az Ivan Korčok szlovák külügyminiszter féle erősen atlantista szlovák külpolitikai stratégiát. Másrészt a szakértő szerint van a hagyományos cseh el nem kötelezett álláspont. Csehországban konzervatív-szuverenista többségű kormányról beszélhetünk, amely egyszerre próbál kiegyensúlyozott kapcsolatot létesíteni az unióval, valamint a V4-ek tagjaival is”

Jan Lipavský cseh külügyminiszter a TASR szlovák hírügynökségnek leszögezte, az úgynevezett slavkovi háromszög (cseh-szlovák-osztrák együttműködés röviden S3) egyértelműen Ukrajna oldalán áll. A slavkovi kooperáció külügyminisztereinek február eleji kétnapos ukrajnai látogatása a résztvevők szerint a „hármas szolidaritás jele”. A szlovák külügyér Ivan Korčok szerint Ukrajna senkit sem fenyeget. Nem érti és nem osztja azt a véleményt, miszerint Ukrajna NATO-tagság iránti vágya veszélyt jelent Oroszországra nézve. A külügyminiszter szerint tiszteletben kell tartani azokat az alapelveket, amelyekre Európa épült 1989 után.

A lengyel külügyminiszter-helyettes, Marcin Przydacz egy a Gazetta.pl oldalnak adott podcast interjúban Magyarországgal kapcsolatban azt pedzegette, hogy az oroszoknak mintha sikerülne hazánkat kivonnia a NATO egységes fellépésből. Arra a közbevetésre, hogy a lengyel–magyar együttműködés egyébként az uniós szinten nagyon hatékony, Przydacz ezt csupán taktikai szövetségként jellemezte. A XXI. Század Intézet kutatója erre reagálva elmondta,

„a V4-es együttműködés valódi erejét az adja, hogy tagjai szabadon élhetnek szuverenitásukkal, és gyakorolhatják önrendelkezésüket, ami magában foglalja az oroszokhoz fűződő viszony jellegét is”

A lengyel elektronikus sajtó – politikai oldaltól függetlenül – alapvetően tárgyilagosan, de lengyel szempontból negatívan értékelte Orbán Viktor moszkvai útját – mondta Zeöld Zsombor, Lengyelország szakértő. A fentebb már idézett lengyel portál például „Putyin, Orbán két jó barát” címmel látta el a találkozóról szóló anyagát, parafrazeálva a jól ismert, lengyel-magyar barátságra utaló szólást. A szakértő összegzése szerint a többi, online megjelent cikk is azt hangsúlyozza, hogy a magyar miniszterelnök mennyire függővé tette az országát Putyinnal szemben.

A lengyel külpolitikai elemzők sem fukarkodtak a hangzatos jelzőkkel. Paweł Kowal, a Lengyel Tudományos Akadémia Politikatudományi Intézetének professzora például azt fejtegette, hogy „a pezsgőzős Putyin–Orbán kép olyan volt, mint a Molotov–Ribbentrop-paktum”. Az OSW, a Varsói Keleti Tanulmányok Központjának elemzés szerint „bár Orbán magát a <béke bajnokaként> mutatta be, nem fogalmazott meg kritikát Oroszország Ukrajnával szemben agresszív politikája kapcsán, miközben egyértelműen kritizálta az EU Oroszország elleni szankcióit”.

„Mindkét megszólaltatott szakértő egyetért abban, hogy hiába a visegrádiak szembekerülése az orosz-ukrán konfliktus megítélésében, a jelenlegi helyzet nem fogja felbontani az együttműködést”

Biró András emlékeztet arra, hogy „a 2014-es krími válság során is sokan már Magyarország végleges elszigetelődését vizionálták a magyar kormány <oroszbarátsága>, valamint a többi közép-európai ország <visszafordíthatatlan atlantista fordulata> miatt. Aztán a 2015-ös migráns válságra adott reakciók, és az EU jövővel kapcsolatos vitákban a közös fellépés nagyon aktív és sikeres együttműködést eredményezett”.

Zeöld Zsombor szerint „a Visegrádi-csoport tagjai fenntartják maguknak azt a jogot, hogy önállóan alakítsák ki külpolitikájukat. A mostani konfliktus esetén is látszik, hogy a csehek és a lengyelek a diplomácia eszközein túl önvédelmi célra felhasználható hadianyag küldésével is segítenek Ukrajnának. Ezzel szemben, Szlovákia és hazánk is inkább a konfliktus eszkalálódása ellen szólal fel.” 

Arra kérdésre, hogy az utóbbi években a lengyel geopolitikai tervekben megjelenő Három Tenger Kezdeményezés (HTK) kaphat-e újabb lökést, s kiválthatja-e egyszer a V4-es formációt, a Lengyelország szakértő egyértelmű nemmel felel. Mint fogalmazott,

„lengyel szemszögből Magyarországon érdemes azt figyelembe venni, hogy az említett együttműködési formák a lengyel kül- és biztonságpolitika eszközrendszerének, és nem célrendszerének elemei”

A szakértő felidézte, volt már arra példa a közelmúltban is, hogy adott cél elérésére Varsó új formátumot hozott létre vagy más formátumot támogatott, mint a V4 vagy a HTK. A jelenlegi is zajló orosz-ukrán válság kapcsán egy (formálódó) brit– ukrán együttműködést, illetve a lengyel-ukrán-román katonai együttműködés erősítését is bejelentették. Ezzel együtt is, ezen formátumok konkrét tartalmáról és jövőjéről egyelőre keveset lehet tudni.

Biró András szerint megfigyelhetjük, hogy jelenleg mind a csehek, mind a szlovákok markánsan konfrontatívabb hangot ütnek meg Oroszországgal szemben, mint korábban. A szakértő hangsúlyozza, a Visegrádi Négyek azon az állásponton vannak, hogy a Krím-félsziget esetében annektálás történt, és egységesen állnak ki Ukrajna szuverenitása és területi integritása mellett.

Véleménye szerint a francia-német tengely vezette föderalista erőknek érdeke a V4-en belüli esetleges nézeteltéréseket felnagyítása. Tökéletes példa erre a cseh-lengyel  határ mentén fekvő turówi lignitbánya esete. Végezetül megemlíti, hogy Magyarország a NATO tagjaként vállalt kötelezettségeként – a magyar kisebbséggel szembeni jogsértések ellenére – jelenleg is segítséget nyújt a jelenleg is zajló szakadárok elleni harcokban megsebesült ukrán katonák egészségügyi ellátásában.

A visegrádi együttműködés minden bizonnyal túléli az „orosz kihívást”, viszont megmarad a Brüsszellel szembeni közös lobbi fórum, és gazdasági együttműködés szintjén. Kár érte, mert ha lenne egy erős, „közép-európai mag”, amely nemcsak a pillanatnyi, hanem a stratégai érdekeit is össze tudná hangolni, talán nem lenne kitéve a régió a Nyugat és Kelet között csatározásnak. Eljöhetne az orbáni közép-európai reneszánsz.