//Női emancipáció a Szovjetunióban
Az Éjszakai Boszorkányok alakulat tagjai 1945-ben, utólag színezett fotó Forrás:klimbim2014.wordpress.com/ #moszkvater

Női emancipáció a Szovjetunióban

MEGOSZTÁS

Hogyan is nézett ki ténylegesen a szovjet nők élete? Miképp alakították az 1917-es forradalmak az egykori cári Oroszország archaikus társadalmi struktúráját, kiváltképp a nők helyzetét? Mi az a kettős teher? Milyen paradoxon elé nézett Mihail Gorbacsov a nők helyzete kapcsán? A Ruszisztikai Központ által rendezett tudományos szimpózium számos hasonló kérdésre kereste a választ.

Hidegkuti Konstantin írása a #moszkvater.com számára

Az Éjszakai Boszorkányok alakulat tagjai 1945-ben, utólag színezett fotó Forrás:klimbim2014.wordpress.com/ #moszkvater
Az Éjszakai Boszorkányok alakulat tagjai 1945-ben, utólag színezett fotó
Forrás:klimbim2014

Február 8. 1999 óta az Oroszországgal foglalkozók körében, mint az Orosz Tudomány Napja ismert. Az emléknap alkalmából az Eötvös Loránd Tudományegyetem Ruszisztikai Kutatási és Módszertani Központja, valamint a Magyar-Orosz Művelődési és Baráti Társaság közös online nőtörténeti tudományos szimpóziumot rendezett. Az előadások keretében az érdeklődők számos kutatási eredménnyel ismerkedhettek meg a nőknek a századforduló művészeti életében betöltött szerepétől az emigráció nőtagjain át egészen a szovjet és gorbacsovi nőpolitikáig. Jelen cikkünk apropójául épp utóbbi tematika és előadásai szolgálnak, avagy

„milyen volt a nők élete a Szovjetunió ideje alatt az 1917-es forradalomtól egészen a birodalom 1991 végi felbomlásáig?”

Elsőként érdemes rövid kitekintést tenni, egyáltalán milyen helyzetben érte a nőket a forradalom szele, illetve milyen változások elindítója lett az új kormányzat. Mindenképp leszögezendő, hogy a századforduló Európájában az Orosz Birodalom számított a társadalmilag leginkább konzervatívnak, és bár II. Miklós trónra lépését követően apró lépésekben nyíltak meg a nők előtt a kisebb lehetőségek, azok messze voltak még egyáltalán a törvényi szintű egyenjogúságtól.

Az első világháború kitörését megelőző évekig – többek között az öröklés és felsőoktatás esetén – még az alapvetően magasabb társadalmi pozíciójú városi nők is szignifikáns hátrányból indultak a férfiakhoz képest. A vidéki, jóval elmaradottabb állapotok közt élő társaik életkörülményei az évszázadok során vajmi keveset javultak. Holbert Anna előadását idézve

„a női szerepek kulturális és társadalmi szinten mélyen kötöttek voltak a birodalmon belül”

A társadalomban tapasztalható feszültségek a női mozgalmakat sem hagyták érintetlenül, az 1905-ös forradalmat követően intézményesült kezdeményezést később burzsoának és szocialistának nevezett szárnyakra osztva. Előbbi a fennálló cári rendszer keretein belül kívánta az emancipációt elérni, míg utóbbi – többek közt a bolsevikok támogatását is élvezve – egy erőteljesebb, össztársadalmat érintő radikális változás részeként képzelte el a nők felszabadítását.

Az Orosz Birodalom számára a többi harcoló államhoz hasonlóan az első világháború kezdte el felértékelni a nők jelentőségét. A hátország kiszolgálása mellett a rendkívüli harctéri veszteségek pótlására végső lépésként ötezer fős kerettel még női zászlóaljak is alakultak, bár az eddigre már katasztrofális állapotokon keveset tudtak javítani.

„A nők szempontjából a radikális változást végül az 1917. februári és októberi forradalmak hozták el”

Az októberi forradalmat követően a fiatal szovjethatalom a kommunizmus elvei szerint kiemelt kérdésként kezelte a nők, illetve általánosságban a társadalom egyenjogúsítását mind ideológiai, mind stratégiai szempontból. A Lenin vezette kormányzatot alapvetően progresszív légkör fogadta, mivel a nőket is magába foglaló általános választójogot már az Ideiglenes Kormány biztosította 1917 nyarán, méghozzá Európában harmadikként.

A szovjet kormányzat ezt a trendet teljesen új szintre emelte, mely az akkori világban példanélkülinek számított. Szovjet-Oroszország 1918-ban elfogadott alkotmánya a világon elsőként mondta ki alkotmányos szinten férfiak és nők törvény előtti egyenlőségét. Aztán 1920-ban szintén elsőként engedélyezte az abortuszt, és a válás folyamata olyan mértékben liberalizálódott, hogy még bírósági tárgyalásra sem volt szükség. Az ideológiai hátteret tekintve a nők korábbi kötelékeiktől – de főképp a tradicionális családi szerepektől – megszabadulva csatlakozhattak a munkásosztályhoz, annak produktív tagjaivá válva.

„A nők így nemcsak a munkaerő piacra juthattak be, de állami támogatás mellett a felsőoktatás és tudományos élet összes kapuja nyílt meg előttük”

Természetesen felmerülhet a kérdés, amelyet Holbert Anna is feltett, hogy mennyire állt a szovjet kormányzat lépései mögött valójában a nők felszabadításának vágya, és mennyire a nőket egyfajta újabb termelési eszközként alkalmazó koncepció? Nos, a válasz inkább az utóbbi fele hajlik, főképp mivel a felszín alatt az egyenlőtlenségek jelentős része továbbra sem szűnt meg. Az 1930-as évektől mindezt Sztálin fordulata is kiegészítette, mint például az abortusz és a fogamzásgátlók forgalmazásának tilalma, illetve a válás folyamatának megnehezítése.

A kormányzat szempontjából egyrészt a nők munkába állása és jogainak kiszélesítése jelentős munkaerő többletet biztosított a termelésben, ám ezzel párhuzamosan a születésszám és a természetes szaporulat növekedése radikálisan csökkent, aggodalmat okozva a vezetésben. A sztálini fordulat fokozatos visszavonására, csak 1953-at követően kerülhetett sor.

„Az elsőhöz képest a második világháború a nők a korábbiakat jelentősen meghaladó részvételét hozta magával”

A szovjet nők kiemelkedő szerepet játszottak nemcsak a hátország gyáraiban, de magán a frontvonalon és a partizánok közt, egyként harcolva férfi társaikkal. A háború során 800 ezernél is több nő fordult meg a Szovjet Hadsereg kötelékében, közülük 89-en a Szovjetunió hőse kitüntetést is kiérdemelték. Olyan legendás alakokat köszönhet az utókor a háborúban harcoló nőknek, mint a „harcoló barátnőként” (Боевая подруга) ismert Marija Oktyabrszkaja, vagy az Éjszakai Boszorkányok – németül Nachthexen, oroszul Ночные Ведьмы – néven ismert bombázóalakulat.

Oktyabrszkaja férje halála után minden vagyonát pénzzé téve finanszírozta egy T-34 harckocsi gyártását, amivel egészen 1944-es haláláig harcolt. Az Éjszakai Boszorkányok a háború idejében már elavultnak számító, ám a német felderítés számára szinte előrejelezhetetlen Po-2 repülőgépeikkel az éj leple alatt végrehajtott támadásaikkal váltak ismertté.

„A második világháború rendkívüli szovjet – főképp katonakorú férfi – áldozatai a mai napig észlelhetőek az orosz demográfiai mutatókban, ami a háború utáni időszakra nagy mértékben rányomta a bélyegét”

Az ország újjáépítése, ahogy Európában sok helyen, úgy a Szovjetunióban is jelentős részt csak a nők aktív részvételével tudott végbemenni.

Nagyobb ugrást téve a gorbacsovi peresztrojka idejébe, a glasznoszty enyhülésében nyilvánvalóvá váltak a szovjet nőpolitika évtizedes hiányosságai. A kezdeti felszabadulás eufóriájának helyébe a hétköznapok társadalmi és gazdasági nehézségei kerültek. Ahogy Szálkai Kinga és Holbert Anna előadásában is hallhattuk, a szovjet nőpolitika felettébb ambivalens jelleget öltött. Az alkotmányosan, illetve jogszabályilag biztosított egyenlőségen túl azok gyakorlati megvalósítása jelentős problémákba ütközött. Bár kezdetben a házimunka és gyermeknevelés terheit az állam közösségi szinten kívánta rendezni – esetenként olyan szélsőséges koncepciókhoz vezetve, mint Alekszandra Kollontaj által felvázolt, a gyermekeket szeparáltan, falanszterben nevelni szándékozó – hamar nyilvánvalóvá váltak az állami hozzájárulás korlátai.

„Mindezek mellett bár a lehetőség adott volt a nőknek a politikai hierarchiában történő felemelkedésére, vezető pozícióba ritka esetekben kerültek, főképp kvóták alapján”

Ha ez mégis sikerült, akkor szinte kizárólag az úgynevezett „nőies” területeken, azaz az oktatás és egészségügy területén. Ezzel szemben a munkaerőpiacon a női dolgozók túlképzettsége volt jellemző, mivel sokszor nem tudtak képzettségük szerinti munkahelyen elhelyezkedni. Ennek következménye leginkább a bérezésben nyilvánult meg, példának okáért egy frissen végzett jogászt lehet csak titkárnőként alkalmaztak, természetesen alacsonyabb fizetéssel.

Továbbá a nőpolitika inkább a nő és állam kapcsolatrendszerét, mint a család intézményét szabályozta, amely magával hozta az úgynevezett „kettős teher” megjelenését. Az előadók által aktívan tárgyalt jelenség esetén a munkahelyi kötelességek kiegészültek a háztartás vezetésével, valamint a családdal kapcsolatos otthoni teendőkkel. Mindezek mellett a kormányzat a nőkre, mint a következő szovjet generációkat megszülő, felnevelő állampolgárokként tekintett, akiknek kvázi kötelessége a feltételnek megfelelni.

„A kettős teher problémája Gorbacsov idejére már olyan szintet öltött, hogy elkerülhetetlenné vált a rendezése”

Viszont ahogy Szálkai Kinga előadásában elhangzott, a főtitkár előtt paradoxonként jelent meg a feladat, hogy egyszerre kellene csökkenteni a nők kettős terhét, miközben a politikai részvételüket éppen hogy növelni. Megoldást a munkától való részleges vagy teljes – avagy a teljes állású anya, mint foglalkozás – visszavonulás jelentett. Ez olyan intézkedésekben materializálódott, mint a rövidebb munkahét, vagy a részmunkaidő bevezetése, illetve az otthonmaradás támogatása. Ám ezen intézkedések csupán a már megszokott sémát követték, érintetlenül hagyva a család intézményét, annak működését, belső munkamegosztását.

Bár elméletben a gorbacsovi reformok drasztikusan javítottak volna a nőket érintő terheken, a Szovjetunió utolsó éveiben tapasztalt mély gazdasági válság mindezen erőfeszítéseket semmissé tette. Paradox módon a nők éppen a kedvezményeik miatt váltak az elbocsátások első számú alanyaivá, mivel gazdasági szempontból a költségesebb munkaerő közé tartoztak. Másrészt az említett válság következtében az államnak egyszerűen nem volt forrása a további támogatások meghozatalára, sőt lényegében kivonult a területről. Politikai téren hasonló eredmény született a kvóták eltörlésével, a korábbi fix 34,5 százalékos női képviselet a későbbi választásokon 15,6, míg az Orosz SzSzSzK esetében mindössze 5 százalékra apadt.

„A választók a jelöltek kapcsán a politikusi hivatást a maszkulin jelleggel azonosítva a nők helyett inkább szavaztak férfi jelöltekre”

Összességében elmondható, hogy a szovjet nőpolitika bár több téren úttörőnek számított saját korában, és rendkívüli módon segítette az emancipációt, ám mégis sajátságos rendszer szerint működött annak minden problémájával és hiányosságával. A Szovjetunió öröksége máig meghatározó Oroszországban, illetve a posztszovjet térségben a feminizmus megítélésében. Ez az örökség ugyanis olyan feltételeket teremt, amelyben a nyugati trendek valamint elméleti keretek nem fognak tudni önmaguk teljességében érvényesülni.

(A szimpóziumon elhangzott előadások a Ruszisztikai Központ által kiadott kötetben fognak megjelenni.)

MEGOSZTÁS